hírek innen, onnan
Szoboszlai három csapattársa is bekerült a hollandok bő keretébe
A magyar válogatottat csapatkapitányként vezető Szoboszlai Dominik három liverpooli klubtársa is bekerült a nyári németországi...
Szerbiában elfogtak egy férfit, aki az elnök megölésével fenyegetőzött
A szerbiai államvezetés egyhangúlag kiállt a köztársasági elnök mellett, és arra szólította fel az illetékes szerveket, hogy lépjenek...
Megvizsgálták Beethoven hajtincseit, és kiderült, hogy miért süketülhetett meg
A tanulmány szerzői a német zeneszerző két hajtincsének vizsgálatát végeztek el. Az ólom mellett az arzén és a higany is toxikus...
Miért nincs F-vitamin? Itt a válasz
Többekben is felmerülhetett már, ezek a szerves vegyületek miért pont az ábécé betűiről kapták a nevüket, illetve az is, miért maradt...
Kettőből kettő - megint győzött a magyar válogatott az olimpiai selejtezőben.
A magyar női válogatott a második mérkőzését is megnyerte csütörtökön a debreceni 3x3-as kosárlabda olimpiai selejtezőtornán.
Meghatározatlan időre bezárták a parajdi sóbányát
Vízbeszivárgás miatt meghatározatlan időre bezárták a parajdi sóbányát, hogy ne veszélyeztessék a látogatók biztonságát.
Magyar Péter: Egy ilyen botrány után egy normálisan működő országban a külügyminiszter azonnal lemondana
Az országjáró politikus szerint botrány, hogy a külügynél korábban letagadták az orosz hackerek két évvel ezelőtti kibertámadását,...
A tengerparton töltenéd a nyugdíjas éveidet? Nem csak álom, az átlagnyugdíj is elég hozzá
Az elmúlt év során jelentősen megnőtt a spanyol tengerpartra költözni vágyó magyar nyugdíjasok és nyugdíj előtt állók érdeklődése.
Marics Petinek még buszjegyre is alig volt pénze, azóta viszont fenekestül felfordult az élete
Anno Marics Peti csak álmodozott a hírnévről, és abban sem volt biztos, hogy a Valmar be fog futni zenekarként. Visszaemlékezett a régi...
Magas koleszterinszint, ízületi fájdalmak vagy köhögés? Mindenre megvan a gyógyító zöldség.
A zöldségek is lehetnek gyógyítók, ráadásul még finomak is.
Kucsera Gábor részletesen beszélt a drogbotrányáról - videó
Két gramm kokainnal bukott le.
Hatalmas botrány: David Copperfieldet szexuális zaklatással vádolják
Nem ez volt az első eset.
Sport
„A Paks elment a sportszerűtlenség határáig” - Kubatov Gábor a Ferencváros vesztes Magyar Kupa dön...
A Ferencváros elnöke a Magyar Kupa-döntő után az M4 Sportnak nyilatkozott.
Tragikus balesetet szenvedett az otthonában, meghalt a legendás sportoló
Hiába szállították kórházba, már nem tudták megmenteni az életét.
Marco Rossi ütötte be az első szeget a Fradi kupaálmának koporsójába
A magyar válogatott szövetségi kapitánya volt, aki valódi szárnyakat adott a paksi főhősnek.
Sztankovics a szurkolóktól és a Fradi elnökétől is elnézést kért – reakció
A Magyar Kupa döntőjében hosszabbítás után 2-0-ra nyert a Paks a Ferencváros ellen és megszerezte az első trófeáját. Paks-FTC: kihagyott […] A Sztankovics a szurkolóktól és a Fradi elnökétől is elnézést kért
Sztankovics távozik a Ferencvárostól - hivatalos
Az M4 Sporthoz hasonlóan a Sportál is úgy értesült, hogy Dejan Sztankovics vezetőedző távozik a Ferencvárostól.
Orbán Viktor és Szoboszlai Dominik is megszólalt a Fradi-Paks kupadöntőről
Bognár György csapata története legnagyobb sikerét aratta a Puskás Arénában.
A történelmet író Bognár György Kubatov Gábornak is köszönetet mondott
Mint ismert, a Paks hosszabbítás után 2-0-ra legyőzte a Ferencvárost, ezzel története során először megnyerte a MOL Magyar Kupát. A mérkőzést követő sajtótájékoztatón az eddigi legnagyobb edzői sikerét elér
Ez a csapat tett ajánlatot Sztankovicsnak - exkluzív információ
A Sportal információi szerint az olasz élvonalban szereplő Bologna szerződtetné Dejan Sztankovicsot, a Ferencváros vezetőedzőjét.
Döntöttek a szurkolók, őt szeretnék a Ferencváros kispadján látni
Dejan Sztankovics távozása után a Ferencváros szurkolói a közösségi-oldalakon mondták el véleményüket arról, hogy ki legyen a csapat új vezetőedzője.
Megvan Dejan Sztankovics új csapata
Már jelezte az NB1.hu, hogy Dejan Sztankovics, az FTC vezetőedzője bejelentette a klubvezetésnek, hogy elfogadta egy másik klub ajánlatát. A […] A Megvan Dejan Sztankovics új csapata bejegyzés először nb1.hu-én jelen
A Paksnak kedvezett a Fradi emberelőnye? Megérdemelte Lisztes, hogy lecseréljék? Rossi érdeme a Szappanos-pará...
Hétfőnként megjelenő rovatunkban megszokhatták, hogy megvizsgáljuk az NB I hétvégéinek legfontosabb kérdéseit, most azonban csütörtökön, a Paks történelmi győzelmével végződő Magyar Kupa-döntő kulcsmomentum
Ezt mondta a Fradi edzője a drámai kupadöntő után
Bognár György csapata történelmi sikert ért el.
Bulvár
Egy amerikai nő lesokkolt Magyarországtól, olyat mondott, ami példátlan
Ezt hallani kell, tényleg.
Robert Fico nem viselt golyóálló mellényt, amiért Orbán Viktort rengeteget froclizzák
„A mellényt nem minden esetben hordják a védett vezetők, mert cikinek tartják, vagy egy olyan szintű beismerésnek, hogy a szavazóktól neki valamilyen okból félnie kell” – hangsúlyozta Tarjányi Péter biztonságp
Durva támadás érte Magyar Pétert
Molnár Csaba, a DK ügyvezető alelnöke szerint Magyar Péter miatt ült le olyan hamar a pedofilbotrány.
Amerikai lap: Ha Orbán terve bejön, óriási bajba kerül Európa
A jobboldali populisták várható térnyerése sebezhetővé teheti Európát a támadásokkal szemben – írja a CNN.
Újabb fordulat a rezsiszámláknál, több mint 3 millió embert érint
Válaszolt az Index megkeresésére a Gazdasági Versenyhivatal.
„Megsértődött, amikor nem álltam neki főzni a császármetszésem után” – Szülés utáni horrorsztorik az apákról
Egy nő a gyerekét mindig magának szüli, tartja a mondás és az alábbi tíz „mintaapára” ez sajnos különösen igaz.
Túl sokat tudott, savat itattak meg egy férfivel Budapesten
Az áldozathoz állítólag nem hívtak mentőt, csak kirakták a Péterfy utcai kórháznál.
Jön a baba Kulkáéknál: „János nagyon izgatott, és már alig várja, hogy megismerhesse az új kis jövevényt”
A színművész nővére számolt be a gólyahírről.
Szoboszlai az első, akit megneveztek Liverpoolban
A lap már az Európa-bajnokság következményeiről is írt.
Ezek a biztos jelei, hogy sokkal intelligensebb vagy, mint az átlag
Nem kell az egekben lennie az IQ-dnak ahhoz, hogy intelligens legyél – sajnos hajlamosak vagyunk a bizonytalanságra önmagunkkal szemben.
Csörgött a telefon Bárdosi Sanyinál: azonnal ügyvédet hívott és bezárkózott a lakásába
Fű alatt értesítette a rendőrség egy munkatársa hogy nagy a baj.
Medveczky Ilona eladta a háza felét: Életem végéig élhetek benne, a felső szintre pedig egy házaspár fog költö...
Segítenek neki rendben tartani a kertet, és szeretik a kutyáit is.
blogmorzsák
Nagy barbecue szósz teszt
Végre itt a grillszezon! Legújabb tesztünkben segítünk a legjobb BBQ szószokat kiválasztani.
Lézergravírozás otthon, egyszerűen a Wainlux K10 Minivel
A Wainlux a lézergravírozást minden földi halandó számára elérhetővé tette.
- Az írni-olvasni tudás meglétéhez kötné a választójogot a Mi Hazánk
- Együttműködésre lépett a Jobbik és az FKgP
- Mi Hazánk: durva támadást indított a szakszervezetek ellen a kormány
- A déli körvasutat építő cég a Fidelitas finanszírozója -
- Csintalan Sándor ismét belépett az MSZP-be
- Hivatalos személy elleni erőszak miatt indult nyomozás a Karmelita kolostornál történtek miatt
- Párbeszéd: minden háztartásban biztosítani kell az áramot
- A Demokratikus Koalíció közleménye: Kivizsgálja az Európai Bizottság a balatonföldvári strand beépítését az Árnyékkormány levele nyomán
- OGY - Krónika 2. rész (napirend előtt: élelmiszer- és energiaárak, veszélyhelyzet)
- Arató Gergely: a DK benyújtotta az uniós pénzek "hazahozatalához" szükséges törvénymódosítást
- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Ruhagyűjtést szerveztek a rászorulóknak Veszprémben
- Teherautó borult fel Veszprém megyében
- Megújult utakon járhatunk Veszprém megyében
- Toborzás Veszprém megyében
- Ezek a kutyusok várnak szerető gazdira Veszprém megyében
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton