Új rendszámok lesznek 2022-től, mutatjuk
A három betűből és három számból álló jelenlegi rendszámtáblákból néhány éven belül már nem lehetne többet kiadni.
hirdetés
A szükséges informatikai és egyéb fejlesztések elvégzése után ezért 2022. július 1-jétől négy betűből és három számból álló rendszámtáblákat vezetnek be – jelentette be szerdán az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) stratégiai és parlamenti államtitkára.
Schanda Tamás a minisztérium közleményében hozzátette, az átállás felmenő rendszerben történik meg, az új formátumú táblákat az újonnan forgalomba helyezett járművek kapják meg jövő nyártól.
A jelenlegi karakterkészlet használatával már csak néhány évig biztosítható a rendszámok kiadása. A mostanit felváltó formátum tartósan megoldja a gépkocsik hatósági jelzéssel való ellátását – fejtette ki.
Az államtitkár a közleményben kiemelte: „a felmenő rendszerű bevezetés semmiféle adminisztrációs többletterhet nem jelent a tulajdonosok, üzemeltetők számára, kiadásaikat nem növeli. A forgalomban lévő hatósági jelzések a továbbiakban is használhatók, azokat nem kell új táblákra cserélni. A hosszabb rendszámok a járműpark természetes ütemű megújulásával, fokozatosan váltják majd fel a régieket”.
A jövő júliustól kiadható rendszámok a latin ábécé szerinti két magánhangzóból vagy két mássalhangzóból, majd újabb két betűjelből és három számjegyből állnak. Ékezetes magánhangzók vagy a dz kivételével kétjegyű mássalhangzók nem szerepelhetnek rajtuk. A táblákon Magyarország címere mellett az európai zászlót jelképező kék mezőben tizenkét sárga csillag látható fehér H jelzéssel.
Egyszerűsödnek az ideiglenes rendszámtáblák is, az eddigi „E”, „M”, „P”, „SP” és „Z” betűjelűek helyett, szintén felmenő rendszerben, egységesen „I” betűjelűeket adnak majd ki. A taxik a jövőben TX, a Magyar Honvédség járművei HA, a rendőrség járművei RA, az Országos Mentőszolgálat járművei MA, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal járművei NA, a büntetés-végrehajtási szervezet járművei pedig BA betűjelű rendszámtáblákkal közlekedhetnek. A muzeális jellegű járművekre kiadható OT rendszámok készlete szintén kimerülőben van, azok a továbbiakban a két betűjel mellett az eddigi három helyett négy számjegyet tartalmaznak majd.
A környezetkímélő járművek világoszöld alapszínű táblái és a gépkocsi kerékpárszállító eszközére szerelhető szürke alapszínű jelzések a hosszabb formátumban is kiadhatók lesznek. A módosított előírások változatlanul lehetővé teszik az egyénileg kiválasztott vagy egyedileg előállított rendszámok engedélyezését – áll a közleményben.
mti
hírek innen, onnan
Több ezer vasúti talpfa gyulladt ki Tiszabezdédnél
Tucatnál is több tűzesetről adott hírt kedden a katasztrófavédelem.
Eltűnt egy világháborús robbanószer, amit az alacsony Duna miatt találtak meg nem sokkal korábban
Ha tudod, hol van, ne mozgasd, ne piszkáld, csak hívd a 112-t!
Ételszállító teherautóban csempészték ki Trumpot az elnöki gépről – merényletkísérlettől tartottak
Reptéri ételszállító teherautóval csempészték ki Donald Trump amerikai elnököt az Air Force One fedélzetéről a júliusi ankarai...
Jó hírünk van, ha gyakran rendel Kínából: felére csökkenhet a szállítási idő
Kína elindította az első menetrend szerinti konténerjáratot az Északi-sarkvidéken. A „Jégselyemút” 40-ről 20 napra csökkenti a...
Kültéri tárolás helyesen: párnák, plédek, és kiegészítők rendszerezése
A terasz akkor a legjobb, ha nem kell minden használat előtt újrarendezni. Ha a párnák kéznél vannak, a plédek nem áznak el, a...
Bóka János: a Fidesznek van terve Baka András elnökségére
A Fidesz távlati politikai célja a most megválasztott köztársasági elnökkel kapcsolatos „illegitim helyzet” orvoslása, de ez csak a...
Vigyázz. Minden nap fogyasztod, pedig magas vérnyomást, stroke-ot is okozhat.
A legtöbben minden nap fogyasztjuk, azonban, ha nem figyelünk oda, komoly bajokat okozhat. Mutatjuk, miért érdemes odafigyelned a mennyiségre,...
Románia megsemmisített két harci drónt a Fekete-tengeren egy gázmező térségében
A két orosz gyártmányú, vélhetően robbanószerkezettel ellátott harci drón a vízben sodródott már.
Mi Hazánk politikusa szerint egyre pofátlanabbak a cigányok, Bujdosó Andrea pedig egy szörnyeteg
Ábrahám Barnabás, a Mi Hazánk egyik megyei elnöke azzal kapcsolatban írt, hogy párttársai egy nappal korábban ülve maradtak a roma...
Hihetetlen jelenet Kassán: betört egy üres repülőgépre, majd az első sorban elaludt
Jogosulatlanul jutott fel egy férfi egy Austrian Airlines gépre Kassán.
Két orosz harci drónt semmisített meg Románia egy fekete-tengeri gázmező közelében
Neptun Deep, amely közelében megtalálták a drónokat, Románia legjelentősebb offshore gázlelőhelye, ahonnan becslések szerint mintegy 100...
Karácsony Gergely papírmásával ünnepeltek a biciklisek: végre megépül a régóta követelt kerékpárút
Kedden kora este több száz kerékpáros demonstrált Budapesten, a Szent Gellért rakparton a biztonságosabb közlekedésért. Bár a tüntetés...
Sport
Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc
Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.
Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?
Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.
Kikerült a Liverpool keretéből, tényleg távozhat a válogatott középpályás
2018 óta a csapat tagja.
Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük
A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.
A Manchester City vinné az FC Barcelona fiatal csillagát
Tommy Marqués került az angolok látókörébe.
Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben
Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.
A világ egyik leggazdagabb és legbefo-lyásosabb embere lehet a Liverpool új résztulajdonosa
A futballtörténelem egyik legtöbb pénzt megmozgató üzlete van készülőben.
Világbajnokot igazolna az FC Barcelona Ronald Araújo távozása után
Laporta célpontja Laporte.
José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt
Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett
Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje
Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.
Túl sok gólt szerez Erling Haaland, ezért nem lehet a Manchester City csapatkapitánya
Megindokolta döntését a csapat edzője.
Napi szinten egyeztet a Liverpool, 150 millió eurós világsztárt akarnak
Még nincs vége a történetnek.
Bulvár
A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be
Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először
A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint
Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.
Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé
Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.
Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket
Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.
Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt
A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.
„Ne akarj apukád lenni” - Kóbor Léna bikiniben jelentette be, rögtön brutálisan nekiestek az emberek
Keményen beszóltak Kóbor Lénának.
Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek
Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis
A legmagasabb fokú figyelmeztetést adták ki, kegyetlen hőség jön
Kedden újabb fokozatba kapcsol a hőség, az ország egyes részeire már kiadték a figyelmeztetést.
Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc
Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.
Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást
Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.
„Stand-up komédia Fidesz módra” - Magyar Péter porig alázta a bakizó fideszeseket, majd szenzációs hírt közölt
Magyar Péter arcát látni kell a fideszes baki után.
„Ő 59, én 56” – Erős Antónia szokatlan fotót posztolt, hollywoodi világsztárral vetette össze magát
Erős Antónia kendőzetlenül őszinte posztban hasonlította össze magát Halle Berryvel, fontos üzenetet megfogalmazva minden nő számára.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Ruhagyűjtést szerveztek a rászorulóknak Veszprémben
- Teherautó borult fel Veszprém megyében
- Megújult utakon járhatunk Veszprém megyében
- Toborzás Veszprém megyében
- Ezek a kutyusok várnak szerető gazdira Veszprém megyében
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton


