Ezt olvasta már?

0

Százötven kiállító a Magyar Ízek Utcájában

Százötven kiállító termékeit, az idei Szent István-napi kenyeret, valamint az ország tortáit is megkóstolhatják az érdeklődők a Magyar Ízek Utcájában, amely augusztus 19-én és 20-án a Várkert Bazártól a Szilágyi Dezső térig várja a látogatókat Budapesten.


hirdetés

A Magyar Ízek Utcájának Védegylete nyolcadik alkalommal szervezi meg az augusztus 20-i Szent István-napi ünnepségek kísérőrendezvényeként a Magyar Ízek Utcáját - hangsúlyozta Novotny Antal, az esemény főszervezője a csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón.

A rendezvény célja a Kárpát-medencei tájegységek és nemzetiségek gasztrokultúrájának bemutatása. A magyar kiállítók mellé az idén is csatlakoznak a V4 országai - Szlovákia, Lengyelország és Csehország -, amelyek három standon mutatják be étel- és italkülönlegességeiket, a lengyel heringtől a cseh knédliig.

Több kézműves termék is megjelenik az ország és a Kárpát-medence tájairól, például a karcagi birkapörkölt, a gyömbéres kolbász, a szatmári töltött káposzta, az alföldi pásztorleves, sokacbab vagy a cigánykáposzta.

A résztvevők között élelmiszer-előállítók is szerepelnek, akik lekvárokat, gyógynövénykészítményeket, söröket, borokat, pálinkákat, változatos húskészítményeket és sajtokat kínálnak majd az érdeklődőknek. Vendégül látnak nem professzionális főzőasszonyokat is, akik a szülőhelyükhöz kötődő hagyományos ételek elkészítését mutatják be. A káposztaleves mákos pogácsával a Felvidékről érkezik, de szilvalekvárral töltött fánkot is sütnek majd az asszonyok, míg a moldvai csángó faluból érkező csapat húsos galuskát készít. Mindezek mellett a rendezvényen helyet kapnak a professzionális konyhák is.

Az idei évben kiemelt szerepük lesz a kézműves söröknek, a Fő utca Clark Ádám tér felőli végén kialakított Kézműves sör utcában tizennégy kézműves sörfőzde több mint százféle termékét kínálja a látogatóknak.

A Várkert Kaszinó előtt felállított színpadon pedig különféle ételekről, a hozzájuk kapcsolódó történetekről és receptekről tartanak beszélgetést.

Pataki Ádám, a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestületének ügyvezetőségi elnöke hangsúlyozta: a rendezvényen kóstolhatja meg először a nagyközönség a budapesti Horváth Cukrászda Kft. által működtetett Sugar! Design Cukrászda cukrászának, Vaslóczki Orsolyának a Balatoni habos mogyoróját, amely az idén elnyerte a Magyarország tortája címet. Erős Antónia, az Egy Csepp Figyelem Alapítvány alapítója arról beszélt, hogy évről- évre egyre többen jelentkeznek a Magyarország cukormentes tortája versenyre, az idei megmérettetés élén végzett Pöttyös Panni tortát Varga Margit, a budapesti Zazzi Cukrászda cukrásza alkotta meg, és ezt is a rendezvényen kóstolhatja meg először a nagyközönség.

Septe József, a Magyar Pékszövetség elnöke hangsúlyozta: a Szent István-napi kenyeret, amely az idén a Kurdi Family Kft. Görböc kenyere lett, ugyancsak a kétnapos rendezvényen mutatják be először a nagyközönségnek.

A sajtótájékoztatón a Magyar Pékszövetség képviselői átadták a legjobb búza-, rozs- és innovatív kenyér kategória első három helyezettének járó kupát és oklevelet.







0
0
0

hírek innen, onnan

Trump-szorosra keresztelte át a Hormuzi-szorost az amerikai elnök

A Fehér Ház által is megosztott grafikán új amerikai területként tüntették fel a stratégiai vízi utat. Közben az ENSZ-ben nyolcvan...

Káosz a debreceni NL-meccs körül: Elmaradt az írek edzése és sajtótájékoztatója is

Kaotikus helyzet Debrecenben: Halasztott sajtótájékoztató és elmaradt edzés az ír válogatottnál az Izrael elleni meccs előtt.

Közleményt adott ki az OMSZ a magyar–ukrán meccs végén kialakult dulakodásról

Nemcsak a játékosok kerültek a mérkőzés hajrájában kialakult dulakodás közelébe a pénteki magyar–ukrán labdarúgó-mérkőzésen,...

A húsleves nem divat kérdése: kiderült, mi a titka Budapest leghíresebb kockás abroszos éttermeinek - újjáéledtek az ikonikus vendéglátóhelyek

A mai, gyorsan változó gasztrotrendek és csillogó belső terek világában léteznek Budapesten olyan menedékek, ahol az idő mintha megállt...

Toroczkai szerint a Mi Hazánk menő és trendi a legfiatalabb magyarok között

A párt szombaton tartja tisztújító kongresszusát, a pártelnök-frakcióvezető beszédében erős mondatokkal tüzelte közönségét.

Lopott traktorral hajtott bele haragosa házába, súlyos börtönbüntetést kapott érte

Hét év, két hónap börtönre ítélte a bíróság a 28 éves Nathan Blagget Nagy-Britanniában. A férfi bálázóval felszerelt géppel...

Közleményt adott ki a Fidesz elnöksége Hankó Balázzsal kapcsolatban

Hétfőn tárgyalja a parlament Hankó Balázs mentelmi jogának kiadását. Ez az esemény a kiépülő újkommunista önkény újabb...

Te bepakolod a szekrénybe vagy ott hagyod a küszöbön? Ez mondja a pszichológia az ajtó előtt hagyott cipőkről

Valószínűleg fel sem tűnik, de az a pillanat, amikor hazaérve lerúgod a lábadról a cipődet, sokkal többet elmond az életmódodról és a...

Toroczkai „sötét és sátáni globalista tervről” beszélt a tisztújításon, szerinte a „magyarságnak nem maradt több esélye”

A Mi Hazánk Mozgalom az egyetlen olyan parlamenti politikai erő, amely szerinte felveti és megválaszolja a világ és a magyarság előtt...

Elsöprő többséggel megválasztották Lázár János utódját a Magyar Tenisz Szövetség élén

A szombati tisztújító közgyűlésen egyértelmű volt az eredmény.

Mérgezett nyilakkal is harcolhattak a Kárpát-medencei szkíták

A szkíták a modern vasfegyvereikkel és -eszközeikkel új korszakot hoztak a Kárpát-medencébe, ahol a kezdeti hódítás után békében éltek.

Radikálisan átalakul Budapest gyalogosközlekedése

A Fővárosi Közgyűlés elfogadta Budapest új gyalogosstratégiáját, amelynek értelmében 2050-re a főváros teljes közterület-hálózata...

0

Sport

„Nem volt közük a meccshez” – Szoboszlai kritizálta a balhét kirobbantó ukránokat

Sajnos a magyar válogatott kapitánya hiába szeretett volna 12 pontot négy meccs után, Ukrajna szétzúzta álmainkat.

Nem tört meg a négyéves átok a Puskás Arénában, óriási bunyóval ért véget a magyar–ukrán mérkőzés

Az ukránok nyerték meg a kaotikusan véget érő Nemzetek Ligája-mérkőzést.

Nemzetek Ligája: Balhé a magyar válogatott meccsén, vereséggel kezdett Rossi csapata

Ukrajna elleni vereséggel kezdte a Nemzetek Ligáját Magyarország.

Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés

Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.

0
0

Bulvár

„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz

Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.

Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság

Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.

„Mi már most sikeresek vagyunk” – mondta az évi 123 millió forintot kereső Szirtes Tamás a Madáchról

Szirtes Tamás tavaly több mint 100 milliót keresett a Madách Színházban, közben hat másik jelölt is pályázik az intézmény élére.

Milliárdokat szórtak ki az ablakon, hogy legyen ember a Fidesz tüntetésein: Elzárják a pénzcsapot az agrárkamaránál

Milliárdokat szórtak ki az ablakon, hogy legyen ember a Fidesz tüntetésein. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara átvilágítása során 14 milliárdos visszaélésre bukkantak, elzárják a pénzcsapot.

„A srác, aki a suliban csúfolt, hogy szegények vagyunk, most hajléktalan” – Hogyan szembesültél a karma hatalmával?

A karma szerint előbb-utóbb visszakapjuk azt a lapot, amit leosztottunk. Íme néhány megdöbbentő és elgondolkodtató történet, amelyekben az élet maga szolgáltatott igazságot.

Titokzatos folyosórendszer húzódik a Terror Háza alatt, a legriasztóbb részét alig néhány ember láthatta csak eddig

Budapest egyik legimpozánsabb sugárútján, a pazar Andrássy út 60. alatt található a Terror Háza Múzeum, amelynek baljós falai és szűkös pincerendszere a huszadik századi magyar történelem legsötétebb borzalmait

„A nagyapám sírjánál állt egy nő, akit sosem láttam” – a temetés, ami felforgatott mindent

Egy ismeretlen nő jelent meg a nagyapám temetésén egy szál fehér krizantémmal, két héttel később pedig olyan levelet kaptam tőle, amelyből egy egész életen át őrzött titokra derült fény.

Így szexeltek a honfoglaló magyarok

Eleink nem voltak éppenséggel prűdek, a szex és a meztelenség nem számított tabunak, a gyerekeket pedig nem kellett felvilágosítani, ugyanis előttük zajlott minden.

blogmorzsák

Kádár beszélt, a delegációk kimentek

A dokkmunkások nem pakolták ki a csomagokat: így fogadta New York Kádárt.

Las Vegas

A kaszinókról híres városban és környékén más látnivalók is vannak, így mindenki megtalálja a kedvére való szórakozást.