Zorán: még mindig imádok zenélni
Még mindig imádom csinálni, a zenélés, az éneklés az életem - mondta az MTI-nek Sztevanovity Zorán, aki szombaton ünnepli 75. születésnapját. - Pécsi Napilap -
hirdetés
Zorán a közelmúltban adta tizenkettedik teltházas koncertjét a Budapest Sportarénában, illetve annak elődjében, a BS-ben. A közelgő születésnap szóba sem került az unplugged este során, a főszerep ezúttal is a zenéé volt.
"A korábbi kerek születésnapjaimat sem használtam arra, hogy a koncertplakátokon feltüntessem, távol esik tőlem az önünneplés. Most is abban reménykedem, hogy a család nem szervez titokban bulit, de azért ez benne van a pakliban" - jegyezte meg Zorán.
Az énekesnek évtizedek óta masszív, hűséges rajongótábora van és a közönség megszokta tőle, hogy a produkció mindig alakul, fejlődik, frissül. Február 18-i Aréna-koncertjén zenekarának tagjai mellett színpadra lépett állandó szerzője, Presser Gábor, vele együtt énekelt a rapper Majka és a Vígszínház A padlás című előadásának társulata is.
"Mindig nagy fejtörést okoz számomra, miként állítsam össze nagykoncertjeim műsorát. A tervezés már fél évvel korábban megkezdődik, jó előre kialakul bennem, kiket szeretnék elhívni vendégnek, hogyan kezdődjön az est, mely dalokat vegyük elő a régiek közül, melyeket nem lehet kihagyni már csak a közönség elvárása miatt sem. Igyekszem figyelni az aktuális zenei trendeket és felhasználni belőle, amit jónak tartok" - hangsúlyozta Zorán.
Mint felidézte, pályája kezdetétől nyitott az új hatásokra. A hatvanas évek elején a vele és testvérével, Dusánnal a soraiban megalakuló Metro együttest elvarázsolta a luxemburgi rádió beszivárgó friss zenéje. Az akkori Illés-Metro-Omega nagy hármasból manapság a Metróról esik a legkevesebb szó. A Citromízű banánt vagy az Ülök egy rózsaszínű kádban című felvételt a fiatalabb generáció is ismeri, a Metro progresszív, kísérleti számait kevésbé, megesik, hogy ezeket manapság fedezik fel.
"A három zenekar közül talán mi voltunk a legkevésbé deviánsak. Sokszor éreztem, hogy a korszakot elemzők a Metrót nem oda helyezik, ahová én érzem megfelelőnek. Ennek talán az volt az egyik fő oka, hogy csak egyetlen stúdióalbumunk jelent meg és mi 1972-ben feloszlottunk, míg az Omega folytatta, az Illés tagjainak többsége pedig később a Fonográfban zenélt együtt" - mondta.
Zorán a Metro után rövid ideig a Taurus együttesben játszott, majd sok pályatársához hasonlóan külföldön vendéglátózott. Az első szólólemez csak 1977-ben jelent meg, ez azonban hatalmas sikert hozott számára és kijelölte az utat a folytatásra. Még a Metróban zenélt, amikor Presser Gábor megkérdezte tőle, miért nem megy el szólistának. Dusánnal együtt volt a Metróban, testvére oda is írt szövegeket, aztán ő éveken át tévézett, majd a Presser által vezetett LGT szövegírója lett, később közösen megírták A padlást.
"Gáborral egy 1976-ban megjelent kislemezen dolgoztunk először együtt, majd az első, Zorán című nagylemezemtől kezdve már Dusán írja a szövegeket. Az eddig megszületett dalok - a stílus, a témaválasztás, a zenei megközelítés oldaláról egyaránt - vannak annyira változatosak, hogy más dalírókat már nem igazán tudok elképzelni. Úgy érzem, mintha folyamatos jutalomjátékban lenne részem azzal, hogy két ilyen szerző dalait adhatom elő" - fejtette ki az énekes.
Hangsúlyozta, hogy több mint négy évtizede tartó szólókorszaka ellenére ma is csapatjátékosnak érzi magát, állandó zenekara tagjaival nagyon hosszú ideje együtt játszik: Horváth Kornél ütőhangszeressel és Sipeki Zoltán gitárossal már 1993 óta.
Zorán eddig tizennégy stúdióalbumot készített; legutóbbi, Körtánc - Kóló című munkája hat évvel ezelőtt jött ki. A 2014-ben kiadott duettlemezen több, korábban kiadatlan dal szerepelt, majd tavaly megjelentetett egy különleges válogatást. Új dalok manapság is születnek, a két legfrissebb, tavaly közzétett Presser-Dusán szerzemény, a Nincsen kedvem és az Ez volt a dal beépült a koncertrepertoárba.
Csaknem kétszáz dalt énekelt el szólóban. "Nagyon nehezen tudnám kiemelni közülük a legkedvesebbeket. A Presser-Dusán szerzemények közül mindenképpen közéjük tartozik a Kóló, amely Dusánnal közös szerb gyökereinkről is szól, említenem kell az első lemezemen szereplő Apám hittét, a harmadik pedig legyen a Volt egy tánc, Dusán fantasztikusan szép magyar szövegével, amit Leonard Cohen Take This Waltz című dalára írt".
Az előadó változatlanul aktívan koncertezik, járja a vidéket, legközelebb hétfőn Dunaújvárosban, aztán Szekszárdon, Kiskunfélegyházán, Érsekújváron, Cegléden, Vecsésen, áprilisban Rimaszombaton, Siklóson, Kecskeméten, májusban Nagykanizsán, Óbudán, Tiszaújvárosban, Budakeszin és Mosonmagyaróváron lép fel.
hírek innen, onnan
Elindult a visszaszámlálás. Bejelentette a TV2 a nagy hírt, ez mindenkit érinteni fog
Már csak három nap, és új sorozat érkezik a TV2 képernyőjére! A Keselyű című produkció egy sikeres rádiós-műsorvezető történetét...
Itt a nagy bejelentés. ByeAlex megmutatta új szerelmét, romantikus fotókon szerepelnek együtt
Úgy tűnik, ismét rátalált a szerelem ByeAlexre! Az énekes ezúttal nem egy új dallal, hanem magánéletének egy különleges pillanatával...
Schmidt Mária nevét írták a Budapestre költözött orosz dezinformációs lap élére: a történész reagált a történtekre
Magyar név a nemzetközi szankciók alá vont oldal impresszumában A magát független európai médiaprojektként hirdető,...
Elárulta Brüsszelben Magyar Péter, miről fog elbeszélgetni Zelenszkijjel
Az uniós csúcs előtt tartott sajtótájékoztatót a magyar miniszterelnök.
Máris talált újabb egymilliárd eurót Brüsszelben Magyar Péter – de mi lesz a napi egymilliós bírsággal?
Uniós csúcsra érkezett a miniszterelnök.
„Sokak boldogulását feladtuk kevesek jólétéért” – Nagy Imre unokájával, Jánosi Katalinnal beszélgettünk
Nagy Imre unokája, Jánosi Katalin családi emlékeiről, az 1956 utáni megtorlásokról és arról beszélt, mit gondolna nagyapja a mai...
Ez a legkoszosabb ülés a repülőn
Kevesen gondolnak bele, hogy már az ülőhely kiválasztásával is befolyásolhatjuk, mennyire tesszük ki magunkat fertőzéseknek egy...
A külügy szerint Bánki Erik kért diplomata-útlevelet a Hungast tulajdonosának
A fideszes politikus tagadja, hogy személyesen járt volna közben az okmányért az óbudai korrupciós botrányban érintett cég tulajdonosa...
Bánki Erik a Hungast-vezérnek is kért diplomata-útlevelet, noha tagadja kapcsolatát a céggel
A fideszes politikus azt ugyanakkor elismerte, hogy a családjának kért diplomata-útlevelet.
Óriási brüsszeli pénzvágásra készül az unió, amiből Magyarország jöhet ki győztesen
Csütörtökön és pénteken Brüsszelben ülnek össze az uniós vezetők, akiknek egyszerre kell választ találniuk a magas energiaárakra, a...
Lemondásra szólította fel Zelenszkij elnököt a világ leggazdagabb embere
Távozásra szólította fel Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt Elon Musk techmilliárdos.
Orbán Viktor feleségéhez köthető szervezeteknek is adott bőkezű támogatásokat Mészáros cége
A Direkt36 birtokába került iratok szerint két Lévai Anikóhoz köthető szervezet több tízmilliós támogatást kapott az állami...
Sport
Új részletek derültek ki a Gulácsi Péter otthonában történt fegyveres rablásról
Szörnyű stressz érte a magyar kapust és családját.
Mutatjuk Lamine Yamal cselét, de félő, hogy beleszédülsz a látványba!
Ezen ámul most az internet.
Egy friss videó szerint guberáló lett a háromszoros olimpiai bajnok legendából
Fénykorában a világ egyik legjobb bunyósa volt.
Megszólalt az Orbán-kormány volt minisztere, akit Ruszin-Szendi Romulusz javasolt klubelnöknek
Megválasztását a Tisza-kormány új jogszabálya sem veszélyezteti.
Kerkez Milos a BL-meccs előtt tálalt ki Szoboszlai Dominikról: ezt nem szereti a Liverpool-sztárja
A védő azt is elárulta, hogy van most Szoboszlai Dominik.
Marco Rossi fogja a fejét, piszok nehéz helyzetbe került a magyar válogatott
Lecsapott az UEFA.
Olyan történik a Ferencvárossal, amire eddig még sohasem volt példa
Vajon fordulat áll be, vagy marad minden az eddigi kerékvágásban?
Mourinho nem játszatja, máris távozhat a Real Madrid nyáron igazolt csillaga
Egy hónap alatt 8 perc jutott neki.
Lamine Yamal bűvészmutatványán ámul a spanyol sportsajtó
A BL-ben varázsolt a Barcelona csillaga.
Érdekes pletyka kezdett terjedni Shakira szerelmi életéről
Állítólag több van köztük barátságnál.
A PSG idegenben szórta meg a Manchester Cityt; a Real Madrid hihetetlen feltámadást mutatott be
Nagyon sok gól született a Bajnokok Ligája szerdai játéknapján.
A lehető legrosszabb hírt kapta Mourinho: kiderült, hogy Vinícius Júniort hány meccsre tiltották el a hajhúzós piros lap miatt
A brazil szélső nem játszhat a Barcelona elleni klasszikuson sem.
Bulvár
Brutális sztorik a szegedi egyetem kancellárjától Orbán Győzőékről, Bánki Erikről, Kubatov Gáborról és a fenyegetésekről
Üzenetet kapott Orbán Győzőék érdekében, Bánki Erik a Hungast nevében tárgyalt vele, Kubatov Gábor berendelte, Fauszt Zoltán pedig fenyegette.
Kiderült, kit marcangolt halálra a tigris az angliai állatkertben
Azonosították azt a férfit, aki múlt hét szombaton bemászott egy brit állatpark tigriskifutójába, ahol az állat halálra marcangolta. Az áldozat családjának nyilatkozata egészen más megvilágításba helyezi a trag
Mínusz 15 fokkal támad az első téli nap: itt a hatalmas fordulat az időjárásban, már biztos
Megszólaltak a meteorológus, így tőr be a tél Európába.
Kivégzett egy huszonéves lányt egy férfi Szolnokon, majd napokig az erkélyen rejtegette a holttestét
Tizenhét év fegyházra ítélték a nő volt barátját.
Nagy a felháborodás, már ezer magyar zenész írta alá a petíciót – Tóth Vera is elmondta a véleményét
Magyarországon 24 óra alatt több mint ezer hazai szerző és előadó írta alá az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület által kezdeményezett AI Manifesztót, amely a generatív mesterséges intelligencia törv
Nagyon fontos hírt kaptak a gázzal fűtő magyarok: kiderült, mi vár ránk a következő télen
A kormány a rezsicsökkentés fenntartása mellett sem tervezi a piaci üzemanyagárak hatósági korlátozását.
„A legjobb mutyi az, amit senki sem lát” - Bődületes Fidesz-paródia került ki az internetre, ezen röhögnek most a magyarok
Ismét Radics Peti ment neki nagy erővel a Fidesznek.
Hozzányúl a Tisza az egyik legfontosabb nyugdíjszabályhoz: sok idősnek jelenthet komoly pluszpénzt a változás
A társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezet szerint 2027 januárjától 120 ezer forint lenne a teljes öregségi nyugdíj minimuma.
Keményen kioktatták az emberek Nagy Ferót az alacsony nyugdíja miatt: tényleg ez az oka?
Annyi biztos, hogy Nagy Ferónak is elég kevés a nyugdíja, és az embereknek meg is volt erről a véleménye.
Leállították a vízpótlást, nem tudják, mi lesz jövőre: kritikus helyzetben a tatai Cseke-tó
Nyáron mínusz 120 centiméteres volt a vízállás, ennél jelenleg jobb a helyzet Tatán, azonban a vízpótlást leállították. Az aszály a helyeik egyik kedvenc horgásztavára, a Cseke-tóra is hatott.
Októberi pénzhoroszkóp: 3 csillagjegynek nagy összeget jósolnak, egyikük különösen szerencsés lehet
Vajon a te jegyed is köztük van? Az októberi pénzhoroszkóp három csillagjegyet emel ki, de egyiküknek a többieknél is nagyobb meglepetést ígér.
„A szemei még nyitva voltak, elkezdett hörögni” – megrázó részletek derültek ki az Aston Martin-os halálos gázolásról
A februári győri halálos baleset mai tárgyalásán az egyik tanú elmondta: egy elé vágó autós provokálhatta a luxusautó sofőrjét, aki az őt megelőző riválist akarhatta „legyorsulni.”

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Ruhagyűjtést szerveztek a rászorulóknak Veszprémben
- Teherautó borult fel Veszprém megyében
- Megújult utakon járhatunk Veszprém megyében
- Toborzás Veszprém megyében
- Ezek a kutyusok várnak szerető gazdira Veszprém megyében
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton


