Ezt olvasta már?

0

Vizes Eb: Milák arany-, Burián és Kapás bronzérmes a zárónapon

Három érmet, Milák Kristóf révén egy aranyat, Burián Katalin és Kapás Boglárka által pedig egy-egy bronzot szereztek a magyar úszók a budapesti Európa-bajnokság vasárnapi zárónapján.


hirdetés

Milák azt követően, hogy 200 méter pillangón a szám világcsúcstartójaként és világbajnokaként minden idők második legjobb idejével nyert, ezúttal 100 méter pillangón sem talált legyőzőre, ráadásul saját országos csúcsából (50.47) bőven faragva, 50.18 másodperccel csapott célba.

A szám másik magyar úszója, Szabó Szebasztián nagyon erősen kezdett, de a végére elfáradt és 51.86 másodperccel nyolcadik lett.

Burián Katalinnak sikerült megismételnie 200 méter háton a 2018-as glasgow-i teljesítményét, és ezúttal is bronzérmet nyert, 2:07.87 perces ideje nem sokkal maradt el egyéni legjobbjától, ebben a számban Szabó-Feltóthy Eszter 2:10.19-cel a hetedik lett.

Női 400 méter gyorson a két magyar, Kapás Boglárka és Késely Ajna egymással harcolt a bronzéremért, előbbi végül jobb hajrájának köszönhetően állhatott fel a dobogóra. Kapás három éremmel zárta a kontinensviadalt: korábban 200 méter pillangón megvédte címét, a 4x200 méteres női gyorsváltó tagjaként pedig második lett. A 19 éves Késely a 800 és az 1500 méter gyors után a harmadik számában is negyedik lett.

Verrasztó Dávidnak nem sikerült sorozatban negyedszer is nyernie 400 méter vegyesen, ráadásul 2010 óta először a dobogóról is lemaradt, miután 4:12.15 perccel negyedik lett. Ugyanebben a számban Bernek Péter a hatodik helyen csapott célba 4:14.33-mal.

A magyarok tizenöt éremmel zárták a vizes Európa-bajnokságot. Nyíltvízi úszásban Olasz Anna második, a csapat pedig harmadik lett, akárcsak a szinkronúszók highlight kűrjében a magyar válogatott. A medencés úszóknál hétfőn 400 méter vegyesen Hosszú Katinka az első, Mihályvári-Farkas Viktória a második helyen végzett, míg szerdán 200 méter pillangón Milák Kristóf győzött, Kenderesi Tamás pedig harmadikként zárt. Csütörtökön Kapás Boglárka védte meg címét 200 méter pillangón Hosszú Katinkát megelőzve. Pénteken Szabó Szebasztián nyert 50 méter pillangón, illetve a 4x200 méteres női gyorsváltó lett második. Szombaton Hosszú harmadik volt 200 méter vegyesen. A zárónapon Milák 100 méter pillangón is nyert, Burián Katalin 200 méter háton, Kapás pedig 400 méter gyorson lett harmadik.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Most nézett nagyot mindenki, hogy mit csinálnak Magyar Péterék a Dunán: döbbenetes videó jött egyenesen a hajóról

Magyar Péter és a szakemberek a Dunáról jelentkeztek, hogy megmutassák, mit fognak most tenni.

Azt hitted a rétestészta elkészítése ördöngösség? A pékek apró trükkjével rugalmas lesz, és nem szakad el

Biztosan veled is előfordult, hogy lelkesen nekiálltál egy klasszikus rétes elkészítésének, és a végeredmény mégis egy szakadozott,...

Kizárta egy budapesti képviselőjét a Fidesz-KDNP

Mandátuma visszaadására is felszólították.

Russell Westbrook 18 szezon után visszavonult

Egy korszak újabb meghatározó alakja búcsúzott az NBA-től. Russell Westbrook 18 szezon után bejelentette visszavonulását. A Russell...

Ezt tedd meg augusztusban, hogy ne legyen mindig álmos a gyerek az iskola alatt

Így állítható vissza a gyerek alvási rutinja iskolakezdés előtt. Mutatjuk, mikor érdemes elkezdeni, és mit tehetünk a könnyebb...

Medvét észleltek Nógrádban, figyelmeztetik a lakosságot

Ijesztően közel egy településhez.

Újabb történelmi mérföldkő: 150.000 pont fölött zárt a BUX

Újabb történelmi mérföldkőhöz érkezett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT): vezető részvényindexe, a BUX első alkalommal zárt 150.000...

Jön a század napfogyatkozása: hat és fél percre sötétül el majd az ég

2027. augusztus 2-án egy rendkívül hosszú teljes napfogyatkozás söpör végig Észak-Afrikán és Európa déli részén. A leghosszabb,...

Hatalmas robbanás rázta meg a rotterdami kikötőt: halálos áldozat is van, rengeteg a sérült

Egy ember meghalt, többen pedig megsérültek a rotterdami kikötőben történt csütörtöki robbanásban. A baleset egy ipari létesítményben...

Megszólaltak a környezetvédők: Magyar Péter csak a tünetet kezeli a paksi fenékküszöbbel, sőt akár nagyobb bajt is okozhat

A WWF szerint bár a fenékküszöb gyors megoldást jelent az alacsony vízállás problémájára, ám a részletes tervek ismerete nélkül nem...

Videókat is elemez a rendőrség a hajógyári-szigeti koncerten történt rosszullétek ügyében

Büntetőeljárás keretében vizsgálja a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a Sebestyén Balázs DJ-show-ja alatt történt rosszullétek...

Megszületett a Nemzeti Élelmiszer-önrendelkezési Index: 9 indikátor alapján mérik a magyar agráriumot

A harmadik országból érkező import elfojtja a hazait – így védené meg a piacot az új minisztériumi stratégia.

0

Sport

Teljes a csalódás, lemond magyar tehetségéről az FC Barcelona, hiába mutatkozott be a magyar válogatottban is

Yaakobishvili Áron maradna Spanyolországban, kiderült, melyik klub jelentkezett be érte.

Dárdai Márton úton van a mélybe? A csapatkapitányi szalagról álmodott, most még a Hertha kezdőcsapatából is kiszorult

Dárdai Márton lényegében háttérbe szorult a Hertha BSC-nél. A csapatkapitányi tisztségért küzdő magyar válogatott védő a kispadra szorult és a kezdőcsapatba kerülésért harcol.

Milák Kristóf bődületes 46.87 másodperces ideje jobb a cápadresszes űrvilágcsúcsnál

Akár világcsúcsot is várhatunk 100 pillangón a géniusztól.

Varga Barnabás hagyta ki egyedül a tizenegyest, az AEK Athén elbukta a Szuperkupát

A görög klub új igazolása, Vitális Milán nem lépett pályára.

Szöllősi Györggyel az élen lemondott a Magyar Sportújságírók Szövetségének elnöksége

A szövetség programjai a tisztújításig hátralévő időben folytatódnak.

Újabb címvédés, a PSG nyerte az Európai Szuperkupát.

Megvédték címüket a párizsiak...

Milák Kristóf hosszú évek után megtörte a csendet és újra megszólalt

Kós Hubert már minden címet birtokol 200 háton.

Végső választás:Álvarez után Lautaro Martínez lehet a Barcelona új kiszemeltje

A Barcelona továbbra is Julián Álvarezt akarja, de Lautaro Martínez neve is felmerült alternatívaként. Deco találkozott az argentin csatár ügynökével.

0
0

Bulvár

Deutsch Tamás felrobbantotta a világhálót, a Fidesz frontembere a Tiszát okolja a napfogyatkozás miatt

Az Európai Parlamenti képviselő akkorát trollkodott, hogy még a követői is kitértek a hitükből.

Amit Tóth Vera mond Tóth Gabi friss botrányáról, az túlmutat mindenen

Tóth Vera most olyan dolgot mondott húga, Tóth Gabi kapcsán, amely messze túlmutat egy újabb internetes botrányon: a gyűlölet határairól beszélt. De emberségről adott tanúbizonyságot.

Az ötödik európai hőhullám éri el Magyarországot, 40 fokos hőséggel tombol - Időjárás-előrejelzés

Nem fog sokáig tartani a kánikula, kedden már érkezik a nedves hidegfront.

Ledobták a felsőt a fesztiválozók: A bikini az idei Sziget legmenőbb darabja

A nyári fesztiválok egyet jelentenek az önfeledt szabadsággal, a világhírű előadókkal és a sokszínű közösségi élményekkel. Bárhol is járunk a világban, a fesztiválszezon mindig elhozza a nyár legörömtelibb

„Ez az alak katasztrófába fogja vezetni az országot” – élesen bírálta az MFB döntését Mandula Viktor

A Nyugati Fény alapítója szerint az Opus Titász korábban már teljesítette a pályázati feltételeket.

Dagad a botrány Sebestyén Balázs „DJ OTI” körül: rendőrök foglaltak le bizonyítékok

A Budapesti Rendőr-főkapitányság felvételeket foglalt le és mintákat vett a DJ Oti augusztus 8-i fellépésén rosszul lett vendégek ügyében, miközben továbbra sem tudni, mi okozta a beszámolókban leírt rosszulléte

Elképesztően látványos képek érkeztek a napfogyatkozásról – galéria

A szerda esti napfogyatkozást Európa több pontjáról is látni lehetett, és már meg is érkeztek az első látványos felvételek is. Stockholmtól Münchenen át Londonig sokan speciális szemüvegben figyelték, ahogy a Ho

Egy parkban csókolózva buktak le: Ez a 19 évvel fiatalabb modell a színész új párja

Leleplező fotók készültek Joshua Jacksonról: a hollywoodi szívtipró egy Los Angeles-i parkban csókolózott a nála 19 évvel fiatalabb modellel.

Óbudai luxuslakásban futnak össze Bánki Erik sötét ügyei

A fideszes politikus által használt luxusingatlan mögötti céghálóban a letelepedési kötvényprogram kedvezményezettjei is fölbukkantak.

Folyamatosan édeset kívánsz? Ez az ásványianyag hiány áll a hátterében

Ellenállhatatlanul kívánod az édességet? Mutatjuk, milyen szerepe lehet a krómnak a vércukorszint és a cukorvágy szabályozásában.

Emberláncot alkottak egy eltűnt ötéves kisfiú miatt a strandolók Siófokon

A mentőkkel közösen keresték a fürdőzők a kisfiút.