Ezt olvasta már?

A Kiel elleni edzőmeccsen búcsúztatja legendás kéziseit a Veszprém

A német bajnok THW Kiel együttese augusztus 30-án egy edzőmérkőzés erejéig a Telekom Veszprém vendége lesz, ezen a találkozón búcsúztatják el a hazai csapat több...

0

Vesztett Habony, mert közszereplő

Úgy gondolta, a Jobbik visszaélt a képmásával. A Fővárosi Törvényszék azonban elutasította Habony keresetét, úgy ítélte meg, hogy közéleti szereplő, vagyis kénytelen elviselni képmása felhasználását a politikai kommunikációban.


hirdetés

"Azt lehet megállapítani, hogy szerződéses kapcsolata nincs, ugyanakkor ténylegesen, folyamatosan felbukkan a vezető politikusok környezetében, és elég egyértelmű utalások vannak rá, hogy ténylegesen végez részükre tanácsadási tevékenységet. Ebből kifolyólag a felperes a közéleti politikai döntésekre valamilyen befolyással van, ez pedig nem teszi lehetővé, hogy a bíróság azt mondja, nincs semmilyen közéleti szerepe, függetlenül attól, hogy mi a formális pozíciója. Ezenkívül a bíróság azt az alperesi érvet is osztotta, hogy médiatulajdonosként is vállalt közéleti szerepet a felperes" - közölte Szabó Csilla, a Fővárosi Törvényszék bírája.

Forrás: hirtv.hu







0


Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0
0
0

hírek innen, onnan

Gulácsi Péter: Itt az alkalom, hogy megmutassuk magunkat Európában

Az RB Leipzig magyar válogatott kapusa ígéri, eszerint fognak pályára lépni a BL-negyeddöntőben.

Elég okosan tévéznek a magyarok?

A streaming és VOD felületek Magyarországon is egyre nagyobb teret nyernek, a Samsung legújabb kutatásában pedig ezek mellett a magyarok...

Az esőben balettozó 11 éves nigériai kisfiú ösztöndíjat kapott a Amerikai Balett Társulattól

A 11 éves Anthony Mmesoma Madu tánca az egész világot bejárta, a legnagyobb sztárok osztották meg a jelenetet, ahogyan a tehetséges fiú az...

Gyilkolt a fiú a nagyobb TikTok nézettségért

Véres eseményekbe torkollott a TikTok-szomszédok viszálykodása.

Ezért halnak meg legtöbben a vízben: az életünkbe kerülhet, ha nem fogadjuk meg a tanácsokat

Amikor az agyunk szabadság üzemmódba kapcsol, gyakran szembemegyünk a logikával és a józan ésszel, veszélybe sodorva önmagunkat, mondta...

Hazaengedték Benkő Lászlót

Lacit végre hazaengedték, ami nagyon jó hír nyilatkozta a Blikknek Kóbor János, az Omega frontembere osztotta meg.

Felforrósodott a hangulat: egy szál fürdőruhában esett egymásnak a vízparton Rubint Rella és szereleme - fotó

A szerelmespár útnak indult és most Fadd-Domboriban, a vízpart mellett pihenik ki a fárasztó hétköznapokat.

Fedezd fel az ókori Egyiptom szimbólumait a Google segítségével

A Google Arts & Culture Fabricius nevű eszközével bárki felfedezheti a hieroglifák rejtélyét két egyszerű és szórakoztató...

Biogáz lett az eladatlan, lejárt sörből 

Biogázt termeltek a koronavírus-járvány idején eladatlan, lejárt sörkészletből Ausztrália egyik szennyvíztisztítójának...

Tinikorod kedvenc filmje majdnem így nézett ki: na de vajon előnyére vált volna?

Vajon milyen lett volna a film, ha ők kapják a főszerepeket?

Exkluzív interjú napjaink legnépszerűbb zenészével

Exkluzív interjút adott napjaink egyik legkedveltebb fiatal zenésze.

Ezek a szűrések, vizsgálatok mutatják ki a méhnyakrákot és a cisztát

A nőgyógyász munkája igen szerteágazó, és előfordulhat, hogy a páciens állapota műtéti beavatkozást indokol. de mik a leggyakoribb...

Sport

Elmarad Benedek Tibor búcsúztatása a Hajós Alfréd Sportuszodában

A Magyar Vízilabda Szövetség által szervezett eseményre a Magyar Kupa döntőjének elhalasztása miatt nem kerülhet sor csütörtökön.

Meghalt az olimpiai ezüstérmes Kulcsár Gergely

Négy olimpián vett rész, háromszor a zászlót is ő vihette.

A Juventus mindent megtesz, hogy megszabaduljon Cristiano Ronaldótól

A csillagászati fizetése nehéz helyzetbe hozza az olasz klubot.

Neymar élete meccsét játszotta, szerinte a PSG megállíthatatlan a BL-ben

A világ legdrágább játékosa beállította Messi BL-rekordját, a PSG 25 év után jutott be az elődöntőbe.

A 11-szer újraélesztett magyar focista csodálatos hírt kapott

Két és fél évvel ezelőtt egy felkészülési meccsen kapott szívrohamot.

Nem túlzunk: világbajnok popsija van ennek a fitneszmodellnek

Brittany Perille Yobe popsija megér egy Instagram-összeállítást. Na jó, többet is.

Senkinek nem kell Cristiano Ronaldo?

Guillem Balague, spanyol újságíró szerint a Juventus meg akar szabadulni Cristiano Ronaldótól, de nem talál vevőt a portugálra.

Három csigolyája tört el és a bordái is megrepedtek: edzés közben érte súlyos baleset a 20 éves kerékpárost

Edzés közben balesetet szenvedett Fetter Erik, a Kometa-Xstra országúti kerékpárosa, akinek a súlyos sérülései miatt véget ért a szezonja.

Neymar teljesítményéhez hasonlóra 12 éve nem volt példa a BL-ben

Nem, nem a kihagyott ziccerekre gondolunk, pozitív statisztika következik.

Márton Anita gyermeket vár

A magyar atlétika első világbajnoka csütörtökön sajtótájékoztatón jelentette be, hogy februárra várják férjével első gyermeküket.

Gulácsi Péterék bejuthatnak a Bajnokok Ligája elődöntőjébe

Nemcsak a BL, az egyik legrangosabb kerékpáros körverseny és az NHL rájátszása is folytatódik.

0

Bulvár

Szörnyű tragédiával végződött a nagy orosz tengeri hadgyakorlat

Húsz éve történt a Kurszk atom-tengeralattjáró katasztrófája.

Samantha Fox meztelenül pózolt: ennyire merész volt fiatalon a 80-as évek dívája

Samantha Fox élete egyik legmerészebb fotójával örvendeztette meg a rajongóit.

Hatalmas bejelentést tett Krausz Gábor: ˝Nemsokára ismét...˝

A rajongók régóta várták ezt a pillanatot.

Ő volt Elke nővér A klinikából: így fest most az 59 éves Barbara Wussow

Barbara Wussow a mai napig színésznőként keresi a kenyerét.

Döntött a kormány: bukhatják a táppénzt a házi karanténba kerülők

A legfrissebb Magyar Közlöny erről is tartalmaz döntést.

El akarták lopni az autóját, tanítani való, ahogy a sofőr reagált - videó

A chilei autós gyors helyzetfelismerésének köszönhetően kivédte a támadást.

Ezért tedd az alkarod a farmer derekába vásárlás előtt: 4 trükk, hogy próba nélkül megtaláld a tökéletes méret...

Pár egyszerű mozdulat segítségével anélkül találhatod meg a megfelelő farmert, hogy felpróbálnád.

Elmarad Benedek Tibor búcsúztatása a Hajós Alfréd Sportuszodában

A Magyar Vízilabda Szövetség által szervezett eseményre a Magyar Kupa döntőjének elhalasztása miatt nem kerülhet sor csütörtökön.

blogmorzsák

Egy magyar fotós képei Japánról

Bozóky Dezső sorhajóorvos 100 évvel ezelőtt járt Japánban. Mi várná ma ott? Gaál Zoltán képei.

Luca a képernyőn

„Mr. Algoritmus jóvoltából a YouTube.com gyakran kínál meg atlétikával.“

Magyar énekesnőért rajong New York

Kint fedezte fel gyökereit, nem volt könnyű útja.

Megmagyarázni a megmagyarázhatatlant

Pillangó a magyar történelem egyik leg­hírhedtebb csodabogara volt. Urbán Tamás képeiből mi is jobban megismerhetjük!

Mennyi vasra van szükségünk?

Mutatjuk, miért fontos odafigyelni vastartalékainkra.

Joe Biden nem jófiú

Joe Biden munkája során viszonylag nagy tekintélyt és tiszteletet épített ki magának.

A szénkivezetés társadalmi hatásai

Hogy győzhető meg a 40 éve a szénbányában dolgozó, munkáját most elveszítő bányász arról, hogy a szénkivezetés szükséges?

A kutyák is gyászolnak, mint mi: segíts összetört szívű kedvenceden!

Nem biztos, hogy a kutyusok értik a halál koncepcióját, de egyértelműen szenvednek, ha elvesztik szeretett társukat.

Matilda, a jó királynő - Szent István dédunokája

Hogyan lesz egy Árpád-házi származású, de már skót hercegnőből minden angol királyok ősanyja?

Bolsevista trükkök

Mintha nem a szakmaiság lenne bolsevista trükk, hanem maga a politikai rendszerünk.

„Elegem van a Trianonozásból“

Újra és újra ugyanazt a sikertelen politikai rendszert építjük fel magunknak...

Példát mutat az SZFE

Elítélnek minden szélsőséges megnyilvánulást.

0