Ezt olvasta már?

0

Veszprémben rendezik az ősz megye I–es derbijét

Csúcsderbivel folytatódik az MTD Hungária megye I–es labdarúgóbajnokság 2018/2019–es szezonja, szombaton az éllovas és a második helyezett csap össze egymással.


hirdetés

VLS Veszprém kontra Balatonfüredi FC, két fiatal csapat, a kispadokon pedig egykori válogatott kiválóságok.

A listavezető Balatonfüredi FC a második helyen álló VLS Veszprém vendége lesz a megye I-es pontvadászat 12. fordulójában. A Balaton–partiak eddig tíz sikert arattak, egyszer maradtak alul, a bakonyiak mérlege pedig kilenc győzelem, egy–egy döntetlen és vereség. A különbség tehát két pontot, azaz a hazaiak egy győzelemmel átvennék a vezetést a tabellán.

A két együttes közel azonos számú gólt termelt (BFC: 58, VLS: 65) és pontosan ugyanannyit (6) kapott. További hasonlóság, hogy két fiatal, igazából a nyár óta együtt dolgozó alakulatról van szó, rutin terén talán a vendégek állnak egy kicsivel jobban.

A szakvezetők személye is érdekes: Pető Tamás és Sowunmi Thomas egyaránt korábbi válogatott kiválóságok, akik külföldön is futballoztak. Egykor csapattársak voltak a Vasasban, s nemrég a Videotonnál is dolgoztak együtt, Pető az első csapatnál, Sowunmi az utánpótlásban. Remekül ismerik egymást, jó viszonyban vannak, s a futballról alkotott felfogásuk is hasonló. Mindkét mestert megkértük, hogy beszéljen a szezonban eddig tapasztaltakról, illetve természetesen arra is kíváncsiak voltunk, mit várnak a szombati rangadótól.

Pető Tamás, a VLS Veszprém edzője: – Az eddig látottakkal kapcsolatban vegyes érzéseim vannak, ugyanakkor összességében elégedettnek kell lennem. Amikor nyáron beléptem az öltözőbe, nyolc játékos ült ott. Azóta sikerült kialakítani egy olyan keretet, amely ezen a szinten meghatározó játékerőt képvisel. Akadtak jó meccseink, olyanok, ahol sikerült közönségszórakoztató játékot produkálni. Ugyanakkor baki is becsúszott, a gyulafirátóti vereségünk azt bizonyítja, hogy a „kicsik” is meg tudják tréfálni a nagyokat, azaz minden meccsen száz százalékosan kell koncentrálni. Bízom benne, hogy élvezetes meccset játszunk a Füreddel, azt gondolom, a pillanatnyi forma, illetve a helyzetkihasználás dönthet. A két csapat nagyjából azonos erőt képvisel. Mi próbáljuk majd a saját játékunkat nyújtani. A tabella állása alapján nem mi vagyunk az esélyesek, de nagyon bízom a csapatomban, szeretnénk nyerni. Bízom benne, hogy a pálya is alkalmas lesz a jó játékra, mert az utóbbi időben finoman szólva sem volt optimális a játéktér minősége.

Sowunmi Thomas, a Balatonfüredi FC edzője: – Teljes mértékben nem vagyok elégedett eddigi teljesítményünkkel. Vannak még hiányosságai csapatunknak, de azt látni kell, hogy új az együttes, és sok a fiatal. Még az út elején járunk. Most szeretnék egy jó iramú, élvezhető meccset látni, semmiképpen sem antifocit. Tudom, hogy a Pető Tomival hasonló a stílusunk, meglátjuk, hogy ebből a játékosok mit visznek majd ki a pályára. Nem fogok haragudni együttesemre, ha jól futballozik, de az ellenfél még jobb napot fog ki. Akkor viszont mérges leszek, ha nem tesszük ki szívünket-lelkünket a pályára.

A rangadót szombaton 14 órai kezdettel rendezik, a megyei futballigazgatóság youtube csatornáján és honlapunkon (www.veol.hu) élőben lehet követni az összecsapás eseményeit.

A többi párosítás, szombat, 14.30: Devecser–Ajka Kristály, Fűzfőin AK–Herend, Tapolca–Tihanyi FC. Vasárnap, 14.30: Magyarpolány SE–FC Zirc, Csetény SE–Balatonalmádi SE, Sümeg VSE–Úrkút SK, Gyulafirátót SE–Várpalotai BSK.

 

 

forrás: veol.hu







0
0
0

hírek innen, onnan

Európában tarolnak a hibridek és a kínaiak

A sajtóközleményből kiderül, hogy az új autót vásárlók már itthon is egyre inkább a hibridek és a villanyautók felé fordulnak, és...

Az Egyesült Államok és Kína közvetlen kommunikációs csatornát hoz létre MI-incidensekre

Az Egyesült Államok és Kína közvetlen kommunikációs csatornát hoz létre a mesterséges intelligenciával (MI) kapcsolatos,...

Az 54 éves Pokorny Lia pink bikiniben ennyire dögös: istennő a kommentelők szerint

Pokorny Lia pink bikiniben mutatta meg, mennyire dögös és nőies, a kommentelők odavannak érte.

Tojással akarták megdobni Magyar Pétert Szolnokon

Országjárásának harmadik állomására érkezett a miniszterelnök

Münchennel pályázik Németország az olimpiarendezésre

Németország München városával pályázik a 2036-os, a 2040-es vagy a 2046-os nyári olimpiai és paralimpiai játékok megrendezésére –...

Komoly elismerést kapott az EU

Megerősítette változatlan stabil kilátással az Európai Unió lehetséges legjobb, „Aaa” szintű hosszú távú besorolását a Moody's...

Rossz diagnózis – Az orvosok biztosították róla, hogy menopauzája van: „Mélyen legbelül éreztem, hogy valami nincs rendben”

Sarah mindig is nagyon aktív életet élt: gyeplabdázott, dolgozott, és rendszeresen adott vért. 2011-ben azonban szokatlanul fáradtnak...

Eszméletlenre verték egy szórakozóhely előtt a 46 éves férfit

Egy 46 éves férfit arcon ütöttek egy szórakozóhely előtt. Ennek következtében betonoszlopnak csapódott, elvesztette az eszméletét. A...

Nagy Feró csak Tóth Gabit tartja hitelesnek a Fidesz körül – a többieket nem érti

Nagy Feró Tóth Gabit tartja hitelesnek a Fidesz körül feltűnő celebek közül, mások motivációit viszont nem érti, és attól is fél, mi...

Bóka János közokirat-hamisítás miatt tenne feljelentést a tiszás szavazógombos ügyben

Szerinte Schummer Orsolya méltatlanná vált tisztségére.

Kiderült, hogy milyen új szerepre készül Török Réka, a Heti Napló ismert riportere

A riporteri munkából érkezik a híradóstúdióba és az ATV Start műsorvezetői székébe Török Réka, aki szerint az újságíró...

0

Sport

„Nem volt közük a meccshez” – Szoboszlai kritizálta a balhét kirobbantó ukránokat

Sajnos a magyar válogatott kapitánya hiába szeretett volna 12 pontot négy meccs után, Ukrajna szétzúzta álmainkat.

Nem tört meg a négyéves átok a Puskás Arénában, óriási bunyóval ért véget a magyar–ukrán mérkőzés

Az ukránok nyerték meg a kaotikusan véget érő Nemzetek Ligája-mérkőzést.

Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés

Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.

Százmilliókat vertek el a semmiért: 50 éve nem látott mélység fenyegeti a Premier League alapítóklubját

Az angol csapat történelmi mélypontra jutott, miközben irdatlan összegekért vásárolt játékosokat a nyáron.

Ide igazolhat Viktor Gyökeres, akiről lemondott az Arsenal

Azért ez nagy visszalépés lenne a játékos pályafutásában.

Ukrán játékos Magyarországról: Tudtuk, hogyan támogatják az oroszokat és magát Oroszországot

A PSG védője szerint tiszteletlenek voltak a magyar szurkolók.

Világklasszis leigazolására készül a Liverpool, ez lehet január nagy durranása

A Serie A-ból szerződtetnének játékost, de jobb ajánlatot kell adniuk, mint a Chelsea FC.

A Manchester United leigazolta a Liverpool középpályását

Minden adminisztratív lépés lezárult.

0
0

Bulvár

Milliárdokat szórtak ki az ablakon, hogy legyen ember a Fidesz tüntetésein: Elzárják a pénzcsapot az agrárkamaránál

Milliárdokat szórtak ki az ablakon, hogy legyen ember a Fidesz tüntetésein. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara átvilágítása során 14 milliárdos visszaélésre bukkantak, elzárják a pénzcsapot.

„Mi már most sikeresek vagyunk” – mondta az évi 123 millió forintot kereső Szirtes Tamás a Madáchról

Szirtes Tamás tavaly több mint 100 milliót keresett a Madách Színházban, közben hat másik jelölt is pályázik az intézmény élére.

Így szexeltek a honfoglaló magyarok

Eleink nem voltak éppenséggel prűdek, a szex és a meztelenség nem számított tabunak, a gyerekeket pedig nem kellett felvilágosítani, ugyanis előttük zajlott minden.

„A srác, aki a suliban csúfolt, hogy szegények vagyunk, most hajléktalan” – Hogyan szembesültél a karma hatalmával?

A karma szerint előbb-utóbb visszakapjuk azt a lapot, amit leosztottunk. Íme néhány megdöbbentő és elgondolkodtató történet, amelyekben az élet maga szolgáltatott igazságot.

„A nagyapám sírjánál állt egy nő, akit sosem láttam” – a temetés, ami felforgatott mindent

Egy ismeretlen nő jelent meg a nagyapám temetésén egy szál fehér krizantémmal, két héttel később pedig olyan levelet kaptam tőle, amelyből egy egész életen át őrzött titokra derült fény.

87 éves rokkant nénit lakoltattak ki, teljesen kicsinálta a pénzéhes tulaj

Hatalmas társadalmi és politikai felháborodást váltott ki Madridban egy 87 éves nyugdíjas asszony drámai kilakoltatása, amely rávilágított az egekbe szökő bérleti díjakra és a spanyol lakhatási válság súlyoss

Toroczkai üzent a fideszeseknek: Orbán Viktor elvitorlázott, a bűnökkel való szembenézés pedig teljesen elmaradt

A Mi Hazánk kongresszusán beszélt arról is, hogy mik a Fidesz nemzetellenes bűnei.

Több mint egymilliárd forintért árulják a Schobert család szentendrei luxusvilláját

„Ahol a luxus nem hivalkodik. Egyszerűen természetes” – ezzel a felütéssel kezdődik az az internetes ingatan-hirdetés, amiből kiderül, hogy árulják a Schobert család szentendrei luxusvilláját. A kétszintes, 600

Bűncselekménnyel vádolják a Tisza politikusát, videót tettek közzé a történtekről

A Mi Hazánk a képviselő azonnali lemondását követeli.

0