Ezt olvasta már?

0

Veszprém a turisztikai Balaton-régió területéhez került

Mivel módosult a turizmusfejlesztési törvény ezért a Balatonr-régió területéből egy-két kisebb település kiesett, Veszprém azonban bekerült a régióba.


hirdetés

Módosult a turizmusfejlesztési törvény szerint a Balaton-régió területe. Néhány kisebb település ki-esett, viszont bekerült Veszprém városa, Eplény, Sümeg és a bakonyi területek.

A Balaton így még komplexebb programlehetőséget tud nyújtani a jövőben, Közép-Európa egyedülálló turisztikai régiójává válva, figyelembe véve a következő években elkölthető 370 milliárd forintos fejlesztési forrást is – hangsúlyozta Hoffmann Henrik, a Balatoni Turizmus Szövetség (BTSZ) elnöke a közelmúltban, egy balatoni találkozón. Megkérdeztük az érintett Veszprém megyei települések illetékeseit, milyen előnyökkel járhat a bővítés rájuk nézve?

A Balatonnak, illetve a Veszprém megyét is érintő régiónak hatalmas lehetőséget jelenthet az is, amelyről Hoffmann Henrik szintén beszélt a találkozón. Utalt rá ugyanis, hogy zajlik az egyeztetés a balatoni turizmusirányító konzorcium létrehozásáról a Magyar Turisztikai Ügynökség, a Balaton Fejlesztési Tanács és munkaszervezete, a BTSZ, valamint két további balatoni szervezet között. A konzorcium tud majd pályázni egymilliárd forintnyi uniós forrásra, amelyből létre lehet hozni a balatoni turizmus munkaszervezetét és a Balaton-márka egységes megjelenítését. A Balatoni Turizmus Szövetség (BTSZ) meghatározó szereplője lesz a balatoni turizmus irányítását végző, hamarosan megalakuló konzorciumnak.

Porga Gyula, Veszprém polgármestere a régió bővítése kapcsán felidézte, Veszprém város és vonzáskörzete a Dunántúl legrégebben lakott területi egysége, vallási, oktatási központ és egyedi kulturális-gazdasági, épített és művészeti örökséggel és természeti adottságokkal rendelkezik. Ebből fakadóan a város gazdasági-társadalmi és kulturális élete mára teljesen egybeforrt a kelet-balatoni térséggel. Mint mondta, Veszprém város és a balatoni üdülőkörzet sem működhetett elkülönülve, a korábbi kényszerű adminisztratív gyakorlatnak megfelelően. – Mint ismeretes, Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata nevében több fórumon is kezdeményeztük az üdülőkörzet határainak korrekcióját, annak érdekében, hogy Veszprém város is szerves részévé válhasson a Balaton Kiemelt Üdülőkörzetnek. Ezen törekvésünknek már az elejétől kezdve támogatója volt a Balatoni Fejlesztési Tanács és a Balaton Szövetség is, amit 2013-ban Veszprém Megye Önkormányzata is jóváhagyott azzal, hogy módosította a területfejlesztési koncepciót – fogalmazott a polgármester. Hozzátette, lehetőséget szeretnének adni az üdülőkörzet kistelepüléseinek, hogy megjelenjenek a városban egyedi termékeikkel és a kézműves, mezőgazdasági hagyományok ápolásában közösen vesznek részt, ami végezetül egy közös jövőkép megfogalmazásához is vezet.

Porga Gyula utal arra, hogy Veszprém a Balaton kiemelt turisztikai fejlesztési térség része. Polgármesterként természetesen hisz a régiós együttműködés erejében, az összefogás fontosságában. Az elmúlt években több kezdeményezése is volt Veszprémnek a Balatonnal történő közös együttműködés erősítésében, továbbá működött az elmúlt években is a desztinációszintű gondolkodás is. – Hiszünk az együttműködésben, a közös fejlesztésben, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a balatoni és bakonyi térséggel együttműködve adtuk be decemberben az Európa Kulturális Főváros 2023 pályázatunkat, hogy európai szinten is bemutatkozzon a város. Ez azt jelenti, hogy a Balatoni Ki-emelt Üdülőkörzet és a bakonyi térség minden járási önkormányzatában folytattunk személyes egyeztetéseket vezetői és operatív szintek bevonásával. Talán ennek köszönhető és nagy örömünkre szolgál, hogy a pályázatban megjelenő és területileg érintett mindhárom megyei közgyűlés kinyilvánította erős elköteleződését és kiállását a pályázat mellett, fogalmazott. A megyeszékhely elöljárója aláhúzta azt is, hogy a régi-új kulturális térség pályázati koncepciója a számos kis- és közepes méretű település természeti környezetbe ágyazott harmonikus együttműködéséről és klaszteresedéséről szól. Fontos, hogy a közösen megfogalmazott tervek meg is valósuljanak. A desztinációszemléletű gondolkodás természetesen fejlesztési és marketingkommunikációs eszközöket is magában foglal.

Mészáros Zoltán, a Veszprémi Turisztikai Egyesület alelnöke azt mondta, régi vágya volt Veszprémnek, hogy bekerüljön a Balaton régióba, amelyhez egyébként is szervesen kapcsolódik, és nagyon örül annak, hogy ez megtörtént. Jó példa erre, hogy esős napon elözönlik a turisták a megyeszékhelyet, megtekintik látványosságait, vásárolnak a városban. – Az említett turisztikai régió kiemelt terület, stratégiai cél kormányzati szinten is a balatoni fejlesztés, fontos, hogy ne szakadjon el tőle Veszprém. A kormányzati Kisfaludy Turisztikai Fejlesztési Prog-ram a balatoni fejlesztések megvalósításához forrást is kínál, amelyre Veszprém is számít. Ily módon hetven szobával bővítenék az összes veszprémi szállodai kapacitást, amely jelentős beruházást jelentene a megyeszékhelyen, és még több férőhely állna a városba látogatók rendelkezésére, hangsúlyozta Mészáros Zoltán.

Végh László, Sümeg polgármestere a Balaton-régió kapcsán utalt arra, hogy a gyakorlatban eddig is a balatoni régióhoz tartozott, hiszen a Balaton-part mindössze 20 kilométerre található Sümegtől. Eddig is szoros kulturális és idegenforgalmi kapcsolataik voltak a Balaton-parti településekkel, főleg a nyugat-balatoni régióval. – Úgy gondolom, ez a mostani új helyzet egy kedvező szituáció lesz, feltéve, ha kihasználjuk az ebben rejlő lehetőségeket. Sok a tennivaló, de bízom benne, a kölcsönös érdekek lehetővé fogják tenni, hogy Sümeg az újraélesztett Kisfaludy-kultusszal, a páratlan kulturális értékeivel és a feltörekvő borászattal megtalálja helyét az új rendszerben! – utalt a várható előnyökre a polgármester.

– Örvendetes a Balaton-régióhoz tartozni, hiszen mi is itt élünk, a Balaton-felvidéken, és programjaink az itt pihenő embereknek szólnak, ezt már Papp Imre várkapitány mondta Sümeg idegenforgalmi kínálata képviseletében. Szerinte a közösségben történő működés fejlesztési lehetőségekkel járhat, amelyeket ők is terveznek. Eszerint a vár környékén összesen 3,5 milliárdos beruházást, amelynek keretében többek között családoknak apartmanokat, panziót, termálvizes fürdőzést hoznának létre, amelyet saját erőből, pályázati támogatás nélkül lehetetlenség megvalósítani. Erre is kitűnő lehetőséget kínálhat a régiós együttműködés. Mindemellett a várban a Köves bástyától a kápolnáig visszaépítenék a történelmi falakat eredeti állapotukba, amely állami finanszírozással, a Nemzeti Vár- és Kastélyprogram keretében, 1,2 milliárdos ráfordítással jöhetne létre. – Mindezek megvalósítására a régióhoz tartozással, illetőleg kormányzati segítséggel van esély, és így a különleges értékeket kínáló barokk város látogatottsága is megkétszereződhetne, vélekedett Papp Imre várkapitány.

Üdvözli a régiós elképzelést Fiskál János, Eplény polgármestere is. A település elöljárója arra számít, hogy a régiós együttműködés kapcsán, a pályázati lehetőségekkel létrehozott fejlesztésekkel még ismertebbek, látogatottabbak lehetnek, így – ahogy fogalmazott – négy évszakos lesz a településen működő sípálya, amely már eddig is sok vendéget vonzott a Bakonyba, illetőleg Eplénybe, különösen a téli hónapokban. A pálya arra is kitűnő lehetőséget kínálhat, hogy egész évben családok kiránduljanak oda. A településnek is jót tesz a régiós összefogás, a még több vendég, amely azzal is járhat, hogy a helyieknek megélhetést nyújtó szálláshelyek kihasználtsága tovább növekedhet. Mindazonáltal az eplényi önkormányzatnak is vannak fejlesztési elképzelési, amelyek reményei szerint ily módon újabb lendületet vehetnek.

 

Forrás: veol.hu/VNL







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Pálfi György: az AI nem végzi ki a filmkészítést, továbbra is emberek fognak történeteket mesélni embereknek

A filmrendező szerint az AI egyszerre inspiráló eszköz és komoly etikai aknamező. A technológia gyorsabban fejlődik, mint ahogy a szakma...

Sokba fog fájni a bírság a sár miatt – jön az új szabály

Jelentős összegű bírságot kaphatnak azok a gépkezelők, akik sarat hordanak fel a közutakra, és nem gondoskodnak annak...

NB II: Lefékezték a Vasast, meglépett a Honvéd - videó, eredmények

A Vasas 0-0-s döntetlent játszott Tiszakécskén, a Merkantil Bank NB II, 20. fordulójában, így az éllovas Honvéd előnye öt pontra nőtt a...

4200 magyar rekedt az Emírségekben az iráni háború miatt, átvállalják a szállásköltségüket

Az Egyesült Arab Emírségek külügyminisztere azt ígérte Szijjártó Péternek, hogy minden eszközzel megvédik az ott tartózkodó mintegy...

Az Irán elleni támadás megindulása óta három halottja és öt súlyos sebesültje van az amerikai haderőnek

Többen könnyebb sérüléseket szenvedtek. A folyamatban lévő harcokra tekintettel a parancsnokság egyelőre nem hozza nyilvánosságra az...

Két helikoptert küldött a Magyar Honvédség a nyíregyházi repülőtérre, hogy védekezzenek egy esetleges iráni támadás ellen

Az Orbán-kormánynak az orosz-ukrán háborút kísérő feszültségkeltő lépései mellett most már a közel-keleti helyzet miatt is lépett a...

Eddig három amerikai katona vesztette életét az Irán elleni katonai akcióban, Benjamin Netanjahu egyre intenzívebb támadásokkal fenyegeti a perzsa országot

Iránban egy két-napon belül meg akarják választani a legfőbb vallásii vezető, Ali Hamenei utódját. Vasárnap felröppentek hírek arról,...

Soha nem látott ütemben özönlenek az új tagok az önkéntes pénztárakhoz

Több mint 40 ezer új belépőt regisztráltak tavaly az önkéntes nyugdíjpénztárak, amire hosszú évek óta nem akadt példa: közben...

Figyelmeztetés az utasoknak: bármikor változhatnak a járatok Ferihegyen

Vasárnap 28 járatot töröltek a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a közel-keleti helyzet miatt, egyes járatok státusza egy napon belül...

Öt ország kezében a világ sültkrumpli-készlete? Döbbenetes adatok láttak napvilágot

Megállíthatatlan az európai burgonyafeldolgozó ágazat.

Őrült dolgon dolgozik a Meta: Jönnek a halottak posztjai

Szimulált jelenlét a halál után? egy friss Meta-szabadalom és egy új kutatás szerint a generatív mesterséges intelligencia egyre közelebb...

0

Sport

„Borzasztó volt az egész" – Elek Gábor nem örülhetett igazán felesége tettének

Az Esztergom kiütéses vereséget szenvedett, az edző szerint ennél is súlyosabbat érdemelt volna.

A szenzációs Szoboszlai ismét villant

Újabb gólpasszt jegyzett a magyar futballista.

A zseniális Yamal csodagólt rúgott

A Villarreal védelmét és kapusát mattolta a Barcelona játékosa.

Hadüzenet érkezett, amely megrengette a sportvilágot

Emmanuel Karalisz 617 centit ugrott, ennél magasabbra csak Armand Duplantis jutott eddig.

Itt van 10 bomba fotó a világ legszexibb női futballistájáról

Hoztunk egy galériát tíz erős fotóval a 27 éves csatárról.

Közbeszólt a közel-keleti háború, a térségben ragadt a magyar úszóválogatott egy része

„Több ezer ember van a reptéren, se ki, se be nem lehet menni, mi is tanácstalanok vagyunk kicsit”, mondta Wladár Sándor, a Músz elnöke.

Itt az év védése: akkorát mentett a kapus, hogy ő is alig hitte el

Elképesztő bravúrt mutatott be a válogatott kapus.

A Barcelona elnöke beintett a Realnak, Flick Yamal kapcsán balhézott

A Lionel Messi rekordját megdöntő tinédzser nem csak a mesterhármasa miatt volt középpontban.

Elveszítette legjobbját az ETO, csereember lett a nyerőember

Közel hétezer néző előtt játszott a listavezető az Újpest ellen.

Egyre nagyobb a baj a magyar futballista Premier League-bajnok klubjánál

Angliában állítják, hogy nem Marco Rossi kulcsembere a hibás, de az edző már frusztrált.

0
0

Bulvár

Térdre kényszeríti a világot Irán, példátlan válságot indít el, amit tettek

Beváltotta Irán, amitől az egész világ rettegett.

Váratlan fordulat: mégis mi történt az Ausztriában dolgozó magyarokkal?

Nem sikerült elérni a 150 ezres szintet, több éves tendencia fordult meg 2026 januárjában.

Összeeresztették az amerikai és a szovjet csúcsfegyvert - lehet tippelni, hogy melyik nyert

Legendás vadászrepülő küzdött meg a légvédelmi rakétával a szimulációban.

Percekkel ezelőtt jött a tragikus hír. Súlyos autóbalesetet szenvedett a legendás énekes

Komoly élet-és halál között küzd a country előadó, J.D. Graham, aki a legutóbbi videóüzenetében azt mondta: „alig vagyok életben”. A 48 éves zenész életét több súlyos sérülés és egy tragikus veszteség

Szomorú statisztika: a nők kétharmada állítja, önmagával élvezi a legjobban a szexet 

Ha úgy véled, életed legjobb szexpartnere néz vissza rád a tükörből, akkor nem vagy egyedül: egy felmérés szerint minden harmadik nő saját magával élvezi a legjobban a szexet.

Megkezdődött az iráni megtorlás: Kuvait, Katar, Bahrein és Ciprus is tűz alá került

A brit csapatokat is csak néhány száz méterre kerülték el a becsapódások.

Pokoli hetek várnak magyarok százezreire: ezt mindenképp el kell kerülniük

A magyarok számára nehéz időszak következik, de a szakértő szerint van segítség.

Izrael-Irán háború 2026: több száz amerikai katona meghalt, illetve megsebesült az iráni válaszcsapásokban

Bahreinben, Jordániában, Katarban, Kuvaitban, az Egyesült Arab Emírségekben és Szaúd-Arábiában működő amerikai támaszpontokat támadtak vagy próbáltak támadni.

Agyvérzést kapott Rózsa György

A legendás magyar televíziós személyiség, Rózsa György az augusztusi Balatonnál történt agyvérzését követően most először állt kamerák elé, és beszélt arról, hogyan éli meg a felépülést, milyen emlékei

Tarjányi Péter: Jeruzsálem és Washington úgy döntött, lezárják a több évtizedes játszmát

A biztonságpolitikai szakértő szerint az elkövetkezendő 12–48 óra sorsdöntő lehet.

Világszenzáció, a mesterséges intelligencia megfejtette a Nazca-vonalak rejtélyét, 100 éve átverik a világot

A mesterséges intelligencia zseniális felfedezéseket tett a Nazca-vonalaknál.