Ezt olvasta már?

0

Veszprém a legvállalkozóbb megyeszékhely

A vállalkozói aktivitás jobban függ egy megyeszékhely országon belüli elhelyezkedésétől, a meglévő infrastruktúrától, mint az adott településen élők számától, hiszen egyes, viszonylag kevés lakosú helyen is magas a működő vállalkozások száma, mint Eger, Kaposvár vagy Szekszárd.


hirdetés

A többi között ezt állapítja meg az Opten elemzése. A lakosságszámra vetített működő társas- és egyéni vállalkozások arányainak vizsgálata szerint egyébként a fővároson kívül a veszprémi megyeszékhelyen jut 100 lakosra a legtöbb működő vállalkozás.

A magyarországi „céges földrajz” vizsgálata tisztán kirajzolja a városok és országrészek eltérő gazdasági fejlettségét. Budapesten mérhető a legmagasabb érték: 100 lakosra 15,27 darab társas és egyéni vállalkozás jut. Az országosan működő cégek többsége is budapesti székhellyel rendelkezik, ami tovább növeli a főváros amúgy sem csekély súlyát.

 

Ennél jóval érdekesebb a megyeszékhelyek adatainak vizsgálata. Azt várnánk, hogy kizárólag a Dunántúli megyeszékhelyek végeznek az első három helyen, de az éllovas Veszprém (11,85), és az ezüstérmes Győr (11,38) után, rögtön Nyíregyháza következik 11,28-as értékkel. 11 fölötti eredménnyel összesen csak 5 megyeszékhely büszkélkedhet. A közép mezőnyhöz tartozik a megyeszékhelyek döntő többsége 10,05 és 10,78 közötti értékekkel. A lista alsó részén Békéscsaba (9,31), Szolnok (8,78), Miskolc (8,56), Tatabánya (8,05) és Salgótarján (7,28) áll – olvasható az Opten közleményében.

 

A társas vállalkozások és az egyéni vállalkozók számait külön-külön vizsgálva azt látjuk, hogy a megyeszékhelyek többségén, ha eltérő arányban is, de több az egyéni, mint a társas vállalkozás. Budapest ebből a szempontból is kivétel, hiszen a fejlettsége és gazdasági súlya miatt jóval több cég működik itt, mint egyéni vállalkozó. Ugyanakkor a fővároson kívül hasonló helyzet csak Miskolcon, Pécsen és Székesfehérváron figyelhető meg.

 

A fejlett gazdasággal rendelkező európai országok többségében a hazainál csekélyebb a 100 lakosra jutó vállalkozások száma. Magyarországon ez az érték 10,92, ami az európai átlagnál magasabb. Ennek oka, hogy a Magyarországon még mindig nagy számban működnek kis forgalommal rendelkező, gazdaságilag sebezhető „kényszervállalkozások”. Kiugró eltérések azokban az államokban mérhetőek, ahol a gazdaság fejlettségének magas szintje csekély népességgel párosul. Jó példa erre Hollandia (26,04), és Finnország (30,11).

 

 

 

 

 

forrás: hirklikk.hu







0
0
0

hírek innen, onnan

Justin Timberlake disztópikus sci-fi thrillere sokkolja az embert, annyira jó

Újra népszerű a streamingplatformokon a Lopott idő című sci-fi thriller, amelyben az idő szó szerint pénzzé válik.

A polgárőrök idén is ott lesznek az óvodák és iskolák környékén

A polgárőrök idén is ott lesznek az óvodák és iskolák környékén - közölte az Országos Polgárőr Szövetség hétfőn az MTI-vel.

Vészjelzést kapott Tarr Zoltán

A magyar kulturális élet különböző területeinek ismert képviselői nyílt levélben kérnek sürgős egyeztetést Tarr Zoltán társadalmi...

Kármán András kinevezte a NAV új elnökét: 48 pályázót utasított maga mögé a Guinness gyártójának vezetője, Rózsáné Sádt Mónika

A multivilágból igazolt új vezetőt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal élére a pénzügyi tárca. Kármán...

Az AI-val folytatott gyakori párbeszéd miatt robotszerűvé válhat az emberi viselkedés

Egy új elméleti kutatás szerint a mesterséges intelligenciával folytatott beszélgetések hatására az emberek átvehetik a gépek...

40 év felett másodállást keres? Ennyi pénzt kereshet most vele.

Már nem kizárólag a diákok vadásznak a szezonális állásokra. Egyre több 40–50 év közötti munkavállaló keres időszakos munkát...

Unger Anna máris szembement a saját helyettesével: nyilvánosságra hozná az elévült korrupciós ügyeket is

A magyar jogrendben meglehetősen szigorú határai vannak annak, hogy büntetőjogi értelemben meddig kérhető számon egy-egy...

Túl sok érett gyümölcs maradt egyszerre? Nem mindegy, mit fagyasztasz és mit főzöl be

Túl sok gyümölcs érett be egyszerre? Segítünk eldönteni, melyiket érdemes fagyasztani vagy befőzni az állag, cukortartalom és tervezett...

Emelt végkielégítés nyugdíj előtt: mikor jár plusz 1–3 havi távolléti díj?

A végkielégítés egyik legfontosabb, mégis sokszor félreértett szabálya a nyugdíj előtt álló munkavállalókra vonatkozik. A Munka...

Megvan a Star Wars új Han Solója Ryan Gosling személyében

Ryan Gosling veheti át Harrison Ford ikonikus szerepkörét a 2027-ben érkező új Star Wars mozifilmben.

Mínusz 2 pontról mínusz 4 pontra csökkent júliusban az MNB-MKIK Vállalati konjunktúraindex

A jelenlegi helyzet megítélése nem változott, a várakozásoké azonban az idei év eddigi legalacsonyabb szintjére gyengült.

Praktikák, életmódváltás, vitaminok hajhullás ellen – Tévhitek, és ami tényleg működik

A hajhullás elleni táplálékkiegészítők piaca az elmúlt évek egyik legdinamikusabban növekvő szegmensévé vált, így nem könnyű...

0

Sport

Nagy a baj, a Fradi kasszájából több száz milliót húzhatnak ki

A Ferencváros támadója, Lenny Joseph megsérült Felcsúton. Oda az üzlet?

A Manchester Citynél végleg lemondtak a magyar válogatott tehetségéről, idegen országból próbálhat üzenni Marco Rossinak

Korábban az egyik legtehetségesebb magyar támadónak látszott, egyre nagyobb bajban van.

Így reagált Haaland titkos gyermekének anyja a sztárfocista új hajára

Szoboszlai Dominik barátja a fél világot sokkolta az új frizurájával.

Cody Gakpo megy, ez a klasszis érkezik a Liverpoolhoz

Az Anfielden úgy számolnak, hogy a holland csatárt a Manchester City le fogja igazolni.

Djokovicsot húsz éve nem érte ekkora szégyen a teniszpályán

Az év utolsó Grand Slam-tornája hozta el a mélypontot.

„Kezelnél végre, és abbahagynád a hülyéskedést?” – botrányt okozott egy teniszező, aki nem értette, miért nem kap ápolást

A szabályok értelmében a görcs miatt nem jár orvosi időkérés, de ő fájdalmakra panaszkodott. Aztán kiesett a US Openen.

Mit csinál a Liverpool? Barcola után mindenkit megvesznek az utolsó napon!

Andoni Iraola erős kerettel dolgozhat. Soroljuk a neveket.

Dráma a US Openen: Djokovic rosszul lett, az első fordulóban véget ért a tornája

A szerb klasszis 20 év után kapott ki egy Grand Slam-torna első körében.

Kisebb pánik Esbjergben, jövőre távozhat a világ legjobb kézilabdázója

Henny Reistad még nem hosszabbított Esbjergben, édesapja állítólag már keresi neki a megfelelő csapatot.

Rekordösszegért adhatja el a Ferencváros az egyik legjobb játékosát

Sajtóhírek szerint világhírű klub érdeklődik.

El a kezekkel Kele Jánostól!

Kollégánkat az egyik FTC-s szurkolói csoport fenyegeti.

0
0

Bulvár

Kiderült, kik buliztak Orbán Ráhelék influenszer-partiján, ami 3 milliárd forintba került az adófizetőknek

Orbán Viktor veje, a Tiborcz István érdekeltségébe tartozó Dorothea Hotelben is foglaltak szállást a résztvevőknek.

Megdöbbentő hívást kapott a rendőrségtől Ruszin-Szendi Romulusz, azonnal döntött a sorsáról

Váratlanul megkereste a rendőrség Ruszin-Szendi Romuluszt egy rendkívül durva internetes támadás miatt. A miniszter meglepő döntést hozott az ügyben.

Belülről hullik szét a Tisza, de Magyar Péter menti, ami menthető: „Világos, hogy Lőrincz megbukott”

Súlyos vezetői válság és belső pozícióharcok bénítják a Vidék- és Településfejlesztési Minisztériumot. Panyi Miklós szerint Lőrincz Viktória megbukott, utóda Stumpf Péter lehet.

„Ekkora hibát még nem követett el” – Márki-Zay Péter kíméletlenül nekiment Magyar Péternek

Márki-Zay Péter szerint Magyar Péter élete legnagyobb politikai hibáját követte el Unger Anna kinevezésével. Óriási a felháborodás a Tisza Párt körül.

Kipróbáltam a japán rendrakási módszert – egy hónap alatt többet tanultam magamról, mint vártam

Azt hittem, a KonMari-módszer csupán néhány praktikus rendszerezési ötletet ad majd – egy hónap után viszont egészen más lett a véleményem. Nemcsak a lakásom lett átláthatóbb, hanem arra is jobban figyeltem, mi a

Várkonyi Andrea miatt ezért állt a forgalom Tihanyban: utólag elnézést kért az Instagramon

Várkonyi Andrea teknősmentése Tihanyban nem maradt észrevétlenül. Megállt a forgalom is miatta.

4 napig telefon nélkül voltam egy vidéki faluban – soha életemben nem éreztem ilyen lelki nyugalmat

Nem gondoltam volna, hogy mindössze négy nap elég lesz ahhoz, hogy rájöjjek, mennyire zajos lett az életem.

„Használata egyáltalán nem javasolt” – Velkey közzétette a Szijjártóék által beszerzett lélegeztetőgépek minősítését

Az államtitkár posztja alapján a korábban Szijjártó Péter vezette tárca a „jó” kategóriába sorolta a „használatra alkalmatlannak” minősített lélegeztetőgépeket is. 

Nem a rizs és nem is a bulgur: ezt a különleges köretet edd, ha fogyni akarsz

Fogyókúra idején sem kell teljesen száműznöd a köreteket, csak érdemes olyan alapanyagot választanod, amely tápláló és rostban is gazdag.

3 csillagjegy, akikkel elképesztő sikerek történnek

Az biztos, hogy van úgy, hogy az ember már majdnem elengedi azt, amiért hónapok óta dolgozik. Nem azért, mert már nem akarja eléggé, hanem mert túl sokáig nem érkezik visszajelzés.

Ha ilyen a vércsoportod, figyelj: a kutatók szerint nagyobb veszélyben lehet a szíved, mint gondolnád

A vércsoport olyan biológiai tulajdonság, amelyet a születésünk pillanatában kapunk, és amely egész életünkben velünk marad, és akár a szívünkre is hatással lehet.