Ezt olvasta már?

0

Vagyon elleni bűncselekmények: mit kell tudni a gazdasági csalásról?

A Btk.-ban a csalás kifejezéssel több bűncselekmény elnevezésében is találkozhatunk. Ezek közös jellemzője visszamutat a 373. § által szabályozott csalás körében megállapított sajátosságokra.


hirdetés

Kép forrása: Unsplash

Ugyanakkor a további csalások esetében felismerhető valamilyen specifikus tulajdonság, amely miatt szükségessé vált a külön történő szabályozás. Jelen cikk első felében a csalás általános jellemzői kerülnek részletezésre, majd ezután a gazdasági csalás sajátosságainak ismertetése következik.

Általános jellemzőnek tekinthető a jogtalan haszonszerzési célzat az egyes csalások esetében. Jogtalan haszon alatt az olyan előnyt kell érteni, amelyhez az elkövető törvénysértő magatartás nélkül nem tudott volna hozzájutni. Abban az esetben, ha az elkövetőnek sikerül eredményesen befejeznie a magatartását, azzal más jogalany vagyoni viszonyait negatívan befolyásolja. Ezt az eredményt a Btk. kárként avagy vagyoni hátrányként értékeli. A gazdasági csalás körében az utóbbi került szabályozásra, amely annyival több a kárnál, hogy nem csak a vagyonban bekövetkezett értékcsökkenést veszik figyelembe a bűncselekmény megállapításánál, hanem az elmaradt vagyoni előnyt is. További hasonlóságnak tekinthető, hogy ezen deliktumok esetében az elkövetési magatartás minden esetben a másik fél kijátszására, megtévesztésére irányul, azáltal, hogy a valóságtól eltérő helyzetet próbál teremteni az elkövető. Ugyanakkor ezen magatartása során jelennek meg azok a sajátosságok, amelyek miatt külön szabályozás szükséges.

A közös ismérvek után a gazdasági csalás sajátosságainak ismertetése következik. A törvény úgy fogalmaz, hogy gazdasági csalást az követ el, aki jogtalan haszonszerzés végett színlelt gazdasági tevékenységet végez, és ezzel vagyoni hátrányt okoz. Az önálló szabályozás fő indoka közé sorolható, hogy a törvényben meghatározott elkövetési magatartás kifejtése során nincs megtévesztett természetes személy, amelynek következtében a csalás sem állapítható meg, annak ellenére, hogy a magatartás megfelel. További sajátos jellemzőket az elkövetési magatartás elemzése során is fel lehet ismerni. Színlelt gazdasági tevékenységet sokféle módon meg lehet valósítani. Ekként értékelhető, ha a gazdasági tevékenység csak papíron létezik és annak teljesítésére nem fog sor kerülni, vagy akár a gazdasági tevékenység teljesítéséért nyújtott ellenszolgáltatás irreális egymással. Ezzel kapcsolatosan fontos megemlíteni, hogy a színlelt tevékenységet végző személyek a tények kapcsán nem lehetnek tévedésben, a csalási tevékenység látszatát közösen hozzák létre. További eltérés, hogy a bűncselekmény elkövetésében több személynek kell részt vennie, mert abban az esetben, ha a színlelt gazdasági tevékenységet egy személy hozza létre, csalást kell megállapítani. Elkövető ugyanakkor bárki lehet, aki a színlelt tevékenységben részt vesz, viszont leggyakrabban az adott gazdasági társaság vezetője, akinek utasításaira történik a megtévesztő tevékenység.

Érdemes kitérni a bűncselekmény lehetséges büntetési tételeire, mivel bizonyos esetekben súlyos büntetés kiszabására kerülhet sor. Ahogy a többi vagyon elleni bűncselekménynél, így a gazdasági csalás esetében is elsősorban a vagyoni hátrány nagyságához igazodik az esetleges büntetés. A bűncselekmény alapesete csupán vétségnek minősül és 2 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető az elkövető. Ehhez az szükséges, hogy kisebb vagyoni hátrányt okozzon az elkövetési magatartás, amely 50.001 és 500.000 Ft közötti értéket jelent. Ha a vagyoni hátrány nagyobb, azaz 500.000 Ft-ot meghaladja, ám az 5 millió Ft-ot nem haladja meg, akkor a cselekmény már bűntettnek minősül és a bíróság akár 3 év büntetést is kiszabhat. A következő szint megállapításához a jogellenes magatartásnak legalább 5 millió 1 Ft vagyoni hátrányt kell okoznia, de az 50 milliót nem haladhatja meg. Ezt a kategóriát a büntetőjog jelentős vagyoni hátrányként határozza meg és jelen deliktum esetében 1-5 év között határozhatja meg a szabadságvesztés időtartamát a bíróság. Még súlyosabban minősül a cselekmény, ha különösen nagy vagyoni hátrányt okoz, mely értékhatára 50 millió és 500 millió Ft között van és ebben az esetben 2 évtől 8 évig terjedő büntetési tétellel találkozhatunk. Végezetül pedig a legsúlyosabb minősített eset megítélése esetén 5 évtől 10 évig terjedő szabadságvesztés büntetését állapíthatja meg a bíróság, ha a vagyoni hátrány különösen jelentős, amelyhez az 500 millió forintot meg kell haladnia. Mindezeken túl egyéb minősítő körülményeket is megállapított a jogalkotó, nevezetesen a bűnszövetségben, vagy üzletszerűen történő elkövetés. Ha e két minősítő körülmény közül valamelyik megállapításra kerül, az azt eredményezi, hogy az okozott vagyoni hátrányhoz képest az eggyel súlyosabb büntetést kell alapul venni. Egy példán keresztül szemléltetve ez azt jelenti, amennyiben az elkövető csak kisebb vagyoni hátrányt okozott, ebben az esetben nem az alapesetért fog felelni, hanem a bíróság a 3 évig terjedő minősített esetet veszi alapul. Felmerülhet a kérdés, hogy mikor is kerülhet megállapításra a bűnszövetség, vagy az üzletszerűség? A bűnszövetség megvalósulásáról akkor beszélhetünk, ha két vagy több személy bűncselekményt szervezetten követ el, vagy ebben megállapodik, és legalább egy deliktum elkövetését megkísérlik, ugyanakkor fontos, hogy a bűnszervezet nem jöhet létre. Üzletszerű bűnelkövetésről akkor beszélhetünk, ha ugyanolyan vagy hasonló jellegű bűncselekmények elkövetése révén rendszeres haszonszerzésre törekszik az elkövető. A bírói gyakorlat hasonló jellegűnek tekinti például a sikkasztást, vagy az uzsora-bűncselekményeket.

Összegezve kijelenthető, hogy a gazdasági csalás - a vagyoni viszonyokon túl - a gazdasági élet tisztaságát, valódiságát, illetve a gazdasági társaságokat is hivatott védeni. Ezek védelme elengedhetetlen egy állam megfelelő működéséhez, ennek biztosítása érdekében kerülhet sor a jogalkotó által meghatározott súlyos büntetések kiszabására is. Akárcsak más jogtalan haszonszerzési célzatos bűncselekmények esetében, itt is egy komplex deliktumról van szó, amely pontos meghatározására csak az ügy egyedi mérlegelése alapján kerülhet sor.

Forrás:

Belovics Ervin – Molnár Gábor Miklós – Sinku Pál: Büntetőjog II. – Különös Rész. HVG Orac Lap – és Könyvkiadó Kft. Budapest, 2019.







0
0
0

hírek innen, onnan

Megindult a BUX, egyetlen nagyágyú húzta magával a magyar tőzsdét

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1269,29 pontos, 0,9 százalékos emelkedéssel, 142 940,29 ponton zárt hétfőn.

Ezen a vidéki településen él a legendás magyar műsorvezető, Dömsödi Gábor: a TV-s ma már polgármester

Közel 48 százalékos részvétel mellett választották meg Pásztó új polgármesterét. Magyar Péter és Hajdú Péter is gratulált a...

11 600 forintért vett kriptobányász gépet egy orosz Reddit-felhasználó, aztán jött az igazi meglepetés

Tesztelés nélkül tudta csak megvenni a markpronkin nevű orosz Reddit-felhasználó azt a kriptobányász gépet, amiben az Nvidia kilenc darab...

A bíróság kiengedte a börtönből a feleségét megerőszakoló férfit, hónapokkal a szökése után fogták el a rendőrök

A férfi korábban már közel egy évtizedet ült börtönben hasonló bűncselekmény elkövetése miatt.

A Verso, amely egymillió kilométer után kezdett belelendülni

Vannak típusok, amelyeknél a 200 ezres futásteljesítményt már igyekeznek titkolni a tulajok, például amikor eladósorba kerül a gép....

Tíz éven át bújtatta kislányát olasz apja elől egy mezőtúri nő, felfüggesztett börtönt kapott

A most 15 éves kislány úgy nőtt fel, hogy nem járhatott sem óvodába, sem iskolába.

Valósággal kilőtt az OTP a tőzsdén: elképesztő csúcsra húzta fel a BUX-ot a bankpapír

„A BUX 0,9 százalékos emelkedéssel 142 940 ponton zárt hétfőn. A budapesti tőzsdét a 3,3 százalékot emelkedő OTP papírok húzták fel...

Putyin segítene Trumpnak, de a szétlőtt finomítók közbeszólnak: nem tud elég dízelt exportálni Oroszország

A megrongált finomítók miatt Moszkva nem tud annyi dízelt exportálni, amennyi megmenthetné Trump terveit és érdemben csökkentené az...

Csak kattog, de nem fűt a radiátor: ez rögtön segít, nem kell egyből szerelőt hívni

A légtelenítés jöhet szóba első lépésként, de vannak más megoldások is, amik megszüntetik a kattogást.

Nem várt híreket kapott Lengyelország

Késni fognak az amerikai fegyverszállítások Lengyelországba, köztük a Patriot légvédelmi rendszerhez szánt rakéták is.

Régen minden ablakban virított: 3 klasszikus szobanövény, amit kár volt elfelejtenünk

Neked is ismerős az az érzés, amikor meglátsz egy növényt, és hirtelen eszedbe jut róla a nagymamád konyhája vagy az otthoni...

0

Sport

Rossi megtalálta Orbán tökéletes párját – Dante nyelvén beszél a válogatott új védőbástyája

Kivételesen csereként szállt be a győztes meccsbe a Groningen magyar alapembere.

Két éve a világ egyik legjobb futballistája, mégsem lehet sehol sem válogatott

Az egyik topligában sorra tüntetik ki díjakkal, de a címeres mezről csak álmodozhat.

Los Angelesben amerikai színekben indulna a kétszeres olimpiai bajnok magyar sportoló

A Long Beach-i pálya mindössze 20 percre van otthonától.

Elszenvedte első bajnoki vereségét a Liverpool, esélye sem volt a Manchester City ellen

Az utolsó percekre szinte kiürültek az Anfield lelátói.

Veszélyben a Ferencváros önállósága? Nyílt levélben álltak ki Kubatov Gábor mellett a Fradi legendái - meglepő nevek szerepelnek a listán

Az aláírók között ott van Kökény Beatrix, Lisztes Krisztián, Gerendás György valamint Simon Petra neve is.

Egy magyar játékos uralja a spanyol első osztályú bajnokságot

A hétvégén is parádés hatékonysággal teljesített.

MLSZ: Szoboszlai Dominik sérülés nélkül tért vissza Liverpoolba

A „vörösök” vezetőedzője a válogatott túlterhelésére panaszkodott a City elleni rangadó után.

0
0

Bulvár

Végzetes csapást kaphat most a NER

Elképzelhető, hogy Mészáros Lőrinc cégét, a V-Hídat minden magyarországi közbeszerzésből kizárják majd. Az már biztos, hogy Orbán Viktor kijelölt fő oligarchája az autópálya koncesszió után a Déli körvasú

„Legidősebb lány vagyok. Szeretnék felmondani, mert elegem van és elfáradtam”

„Legidősebb lánygyerek-szindróma? Úgy is nevezik: a harmadik szülő” – meséli videójában egy TikTokker, majd hozzáteszi: a legidősebb gyereknek azért is nehéz lenni, mert az ember könnyen elveszíti a saját gye

Hadházy Ákos feljelentést tesz: megvan a Tisza-kormány első korrupciós botránya?

Hadházy Ákos feljelentést tesz: megvan a Tisza-kormány első korrupciós botránya? Magyar Péter egyelőre mélyen hallgat az ügyben.

„A saját választóidat is átvered” – Molnár Áron kommentben szapulta tovább Széles Diánát

Széles Diána jogi érvekkel és tiszás példákkal válaszolt, Molnár Áron pedig közvetlenül a bejegyzése alatt folytatta a vitát. A színész a választók megtévesztésével vádolta meg a debreceni alpolgármestert.

Bepanaszolta Magyarországot a Spar Brüsszelben, mert a Tisza-kormány sem törölte el a kiskereskedelmi különadót

Az élelmiszerlánc szerint a magyar szabályozás abszurd és zaklató jellegű, a vállalati forma megváltoztatására való kényszerítés pedig uniós jogba ütközik.

Elkapkodhatták Seszták Miklós őrizetbe vételét, Hack Péter szerint megsérthették a politikus mentelmi jogát

Az egyetemi tanár szerint nem jó üzenet, hogy ilyesmi történik egy újonnan felálló hivatal első munkanapján.

Sopront is elcsatolnák - AfD egyik vezetője ijesztő térképet tett közzé

De Ausztria, Luxemburg, Svájc, Lengyelország, Belgium és Franciaország sem úszná meg.

Bochkor Gábor elárulta, hogy él most: „Arra az életformára, amit én élek, nincs tömegközlekedés”

Bochkor Gábor élete a fegyelmezettség és a pontos időbeosztás köré szerveződik, amelyet a Retro Rádió reggeli műsorának vezetése is megkövetel. A hétköznapjai hajnali keléssel kezdődnek, hiszen a műsor minden r

Így hat az alkohol a testre életkor alapján – Nem hinnéd, mikor lehet sok egy-két deci bor is

Ahogy öregszünk, már egy-két deci bor is jobban kiüthet, és a másnaposság is durvább lehet. Mutatjuk, miért változik az alkohol hatása az életkorral.

A horkolás miatt kezdtünk külön aludni, aztán észre sem vettük, hogy elidegenedtünk egymástól

Soha nem gondoltam volna, hogy mi is eljutunk ide – pedig egy látszólag praktikus döntés, a külön alvás, szép lassan köztünk is elvégezte a maga csendes munkáját. Ez a történet arról szól, hogyan vettük észre

0