Új vonat köti össze hazánkon keresztül Kolozsvárt és Bécset
Vasárnap lép életbe a MÁV-START 2018/2019-es menetrendje, amelynek egyik fontos újdonsága, hogy az utasok a nemzetközi összeköttetésben egy új járattal, a Transilvania EuroCity-vel utazhatnak a Kolozsvár–Budapest–Bécs vonalon.
hirdetés
A nemzetközi kínálat változásai közül kiemelhető, hogy a Transilvania EuroCity révén új összeköttetés valósul meg Bécs, Budapest és Románia második legnagyobb városa, Kolozsvár között. A járat egyúttal közvetlen kapcsolatot teremt Kelet- és Északnyugat-Magyarország között is. A vonaton első és másodosztályú klímás kocsikkal utazhatnak, a kocsikat a MÁV-START és a román vasúttársaság, a CFR Călători közösen biztosítja. A Transilvania Eurocity Kolozsvárról 7:35-kor indul, Budapest-Keletibe 14:20-kor fut be, 14:40-kor megy tovább Bécsbe, ahová 17:21-kor érkezik. Bécsből 10:42-kor startol, a Keletibe 13:19-kor érkezik, onnan pedig 13:40-kor megy tovább – Nagyvárad érintésével – Kolozsvárra, ahová helyi idő szerint 22:25-kor érkezik.
A vonat menetideje versenyképes a közúti közlekedésével. A MÁV-START járműfejlesztései révén a közeljövőben tovább korszerűsítik a vonatban felhasznált kocsikat is. A vonatra a MÁV-START kedvezményei érvényesek: Bécsbe 13, Kolozsvárra 15 eurótól kínálunk jegyeket, és kedvező gyermekjegyekkel, kirándulási ajánlatainkkal is várjuk a családokat.
A Bécs–Kolozsvár összeköttetés létrehozásánál az érintett vasúttársaságok üzleti célja az volt, hogy a teljes rendszert, a belföldi közszolgáltatási igényeket a lehető legjobban kiszolgálva, de üzleti filozófia alapján működtessék. A Bécs–Budapest csúcsidei vonatkínálat bővítése is fontos a szolgáltatásokban, többek között egy új vonat indítása Bécsből a legzsúfoltabb railjetek mentesítésére 10:40-kor; visszaútban, Budapestről szintén a legkihasználtabb railjet mentesítésére 14:40-kor. Az új vonatpár beállítása utasforgalmi okok miatt is indokolt volt.
A vonatok menetrendje itt olvasható: https://www.mavcsoport.hu/sites/default/files/upload/page/transilvania_budapest_-_bucuresti_-_budapest_20181109.pdf
2018/2019. évi menetrend már letölthető és megtekinthető a MÁV-csoport honlapján, a www.mavcsoport.hu oldalon, a Belföldi utazás/Menetrendek, illetve Nemzetközi utazás/Menetrendek menüpontokban, továbbá az internetes menetrendi keresőben, illetve a Vonatinfó mobiltelefonos applikációban.
Bővebb tájékoztatást a MÁVDIREKT telefonos ügyfélszolgálat +36 (1) 3 49 49 49-es telefonszámán is kérhetnek az utasok. Telekom-hálózatból hívhatják a +36 (30) 499 4999-es, Telenor-hálózatból a +36 (20) 499 4999-es, Vodafone-hálózatból pedig a +36 (70) 499 4999-es számot is.
hírek innen, onnan
Káros lehet, ha így alszol a repülőn: az immunrendszered is bánhatja
Ha így alszol a repülőn, könnyebben terjednek a baktériumok.
A lassulás jelei látszanak Oroszországban
Oroszországban lassult a kiskereskedelmi forgalom éves növekedése, a munkanélküliségi ráta rekordalacsonyra csökkent, a gazdaság...
Halasztott fizetés? Szigorúbb szabályok jönnek
Nem tűnik el a halasztott fizetés, csak szabályozottabb lesz.
12 évre ítéltek egy volt diplomatát – Ezért kell felelnie
Hazaárulás címén 12 évi szabadságvesztésre ítélte Arszenyij Konovalovot, az orosz külügyminisztérium volt alkalmazottját a moszkvai...
Donald Trump: Volodimir Zelenszkij nem rendelkezik semmivel, amíg én jóvá nem hagyom
A közelgő találkozóval kapcsolatban azt mondta: „azt hiszem, hogy jól fog menni”, de szerinte „jól fog menni Putyinnal is”.
Frontálisan ütközött egy autóbusz és egy személygépkocsi a ferihegyi repülőtérre vezető úton
A baleset következtében egy ember a járművébe szorult.
Lebukott a kocsi egyik utasa: zokniba rejtett drogot találtak nála a rendőrök
A sofőr sikertelenül próbált megszökni az ellenőrzés elől.
„Előnyösebb kép alakul ki rólam” - Torghelle Sándor a családja mellett Demjén Ferenccel szilveszterezik
"Air Sanyi" 2026-ban is fel-feltűnhet egy-két tévéshowban.
Késes merénylő három nőt sebesített meg a párizsi metróban
Három nőt sebesített meg egy késes támadó a párizsi metróban. Az incidens a République állomáson kezdődött, ahol a férfi először...
Teljes sokk: Észak-Koreában kivégzéssel büntetnék azokat, akik túlélik az öngyilkossági kísérletet és még a családtagjaikat is megbüntetnék
Észak-Koreában az öngyilkossági kísérletet a rezsim már nem személyes tragédiának, hanem politikai bűnnek tekinti: a túlélőkre és...
Késelés a párizsi metróban, három nő megsérült
Késsel megsebesített három nőt egy férfi a párizsi metróban pénteken, de nem sokkal később elfogták - közölték a helyi hatóságok az...
Ezért lett olyan veszettül drága az SSD
Újabb gyártó jelentett be 245 TB-os modellt az MI-cégek számára
Sport
Egy sokkoló balesetben szörnyethalt Király Gábor volt csapattársa a felesége előtt
Leszakadt a sífelvonó, amiben a feleségével ült a korábbi német utánpótlás-válogatott futballista.
Felfüggesztették a bajnokságot, a Manchester City tulajdonosa eladta a klubot
A csapat kétszer nyert bajnokságot 2019 óta.
A Ferencváros magyar válogatott támadója Liverpoolba utazik
A tervek szerint három napot tölt vendégségben a Mersey partján.
Vizsgálják, honnan szerezte a maszkot a holtan talált norvég sílövő
A szövetség főtitkára szerint az ügy számos megoldatlan kérdést vet fel.
Magyarok nélkül maradhat a Liverpool
Nem ezt szoktuk meg.
Teljes döbbenet a Real Madrid szurkolóinál, kiszivárgott a csapat jövő évi hazai meze
A sötétzöld és a neonrózsaszín is hangsúlyos lenne az új kollekción.
A volt teniszcsillag már nem költözne az USA-ba, mert lassan olyan, mint egykor Csehszlovákia volt
Martina Navratilova a kommunista Csehszlovákiából szökött el 18 évesen, majd lett állampolgár Amerikában.
Megalázónak érezheti Phil Taylor a darts-vb pénzdíjait, a magyar is többet keresett
A 16-szoros világbajnok volt, hogy a vb-címért kevesebbet kapott, mint most az első fordulós kiesők.
Kós Hubert nem tervez hazatérni, hosszabb távon is az Egyesült Államokban képzeli jövőjét
„Nincs ennél jobb csapat a világon.”
Az olasz élvonalból kopogtattak be a Puskás Akadémia tehetségéért
200 utánpótlás-mérkőzésen 195 gólt szerzett.
Aggasztó hírek Michael Schumacherről, a Real Madrid szurkolói Szoboszlai kritikusa mellé álltak
„Szexuális szívességgel” vádolták meg a szexi sportolónőt.
René Higuita 59 évesen lemásolta saját legendás skorpiórúgását + videó
Harminc évvel később megismétlődött a jelenetsor, egy apró szépséghibával.
Bulvár
Ordító baki történt a köztévén, előkerült a letiltott felvétel
Ha tudták volna, ezt a jelenetet biztosan törtölték volna utólag.
Hányszor kell zuhanyoznia egy idős embernek? 65 felett hetente ennyi alkalom az ideális
Heti néhány zuhany is elég lehet? Ezt mondja a tudomány a 65 év felettiek bőrápolásáról.
Magyar milliárdos landolt Thaiföldön - Kitalálja, hogy ki az?
Télből a nyárba az ünnepekre.
Sugarbaby voltam és bánom. 10+1 igaz történet
Azt hinnénk, egy sugarbaby élete csak a luxusról és kényelemről szól, de a valóság sokkal kiábrándítóbb.
Már Ferihegyen van az új magyar légitársaság óriásgépe
A Hungary Airlines repülője az első Big Twin áruszállító Európában.
3 csillagjegy, akivel igazi csoda történik 2025 utolsó hetén
Az év utolsó napjai mindig hordoznak valami suttogó ígéretet. December vége a lezárás és az újraindulás határvonala, ahol a múlt még velünk van, de már érződik a jövő hívása is. Ez a jövő három csillagjegy
Magyar Péter bődületes karácsonyi vallomást tett a párjáról, te is meghökkensz majd, ilyen személyes dolgot eddig még nem mondott
Magyar Péter karácsony második napján adott interjút.
A magyar kormány is reagált Donald Trump csapására
Az államtitkár emlékeztetett, hogy Magyarország ilyen ügyekben 2019 óta hasonlóan cselekszik.
Egy sokkoló balesetben szörnyethalt Király Gábor volt csapattársa a felesége előtt
Leszakadt a sífelvonó, amiben a feleségével ült a korábbi német utánpótlás-válogatott futballista.
Magyar Péter karácsonyi posztjából lett országos ügy, erre senki nem számított
Egy karácsonyi poszt és egy váratlan reakció teljesen új irányba vitte a történetet.
Felfüggesztették a bajnokságot, a Manchester City tulajdonosa eladta a klubot
A csapat kétszer nyert bajnokságot 2019 óta.
A kamerák előtt tett példátlan dolgot Sarolta hercegnő, már most Erzsébet királynőt látják benne
Nagyon ritka, ha a királyi család tagjai megölelnek egy rajongót, most azonban erre is sor került. Nem is akárki tette, hanem Sarolta hercegnő: Vilmos herceg és Katalin hercegné lánya a karácsonyi istentisztelet után k

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Ruhagyűjtést szerveztek a rászorulóknak Veszprémben
- Teherautó borult fel Veszprém megyében
- Megújult utakon járhatunk Veszprém megyében
- Toborzás Veszprém megyében
- Ezek a kutyusok várnak szerető gazdira Veszprém megyében
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton


