Új korszakot hozhat az albérletpiacon 2019
A lakásépítési boom-nak köszönhetően tömegesen érkezhetnek az új lakások a piacra 2019-ben: több mint 20 ezer lakás átadása várható.
hirdetés
Az új lakások megjelenése pedig az albérletpiacon új korszakot nyithat: az újonnan épült, kiadó lakások 10-20 százalékos felára mérséklődhet, ennek eredményeként a rosszabb állapotú használt lakások bérleti díja is csökkenhet.
Az ingatlan.com előrejelzése szerint azonban az átlagos lakásbérleti díjakban nem várható komolyabb változás.
Január elején Budapesten 150 ezer forint volt az átlag az albérletpiacon, Debrecenben 95 ezer forintot tett ki, míg Győrben 100 ezer forintnál járt.
Az előző években elindult építkezések jelentős része fejeződik be 2019-ben, így több mint 20 ezer új lakás átadása várható, ami várhatóan meghaladja majd a tavaly átadott új lakások számát - derül ki az ingatlan.com elemzéséből, amely szerint az új lakások megjelenése fordulatot hozhat az albérletek piacán.
10-20 százalékkal drágábban bérelhetők az újak
Az ingatlan.com adatai szerint január első napjaiban a budapesti - maximum 80 négyzetméteres - kiadó lakások átlagos bérleti díja havi 150 ezer forint volt, míg az újonnan épült vagy újszerű lakásokért 169 ezer forintot kértek a tulajdonosok.
Debrecenben 95 ezer forintos átlaghoz képest az új lakások bérleti díja 110 ezer forint volt, Győrben pedig az átlagos bérleti díj 100 ezer forintot tett ki, ennél 10 százalékkal drágábban adták az új lakásokat. Az új vagy újszerű kiadó lakások felára tehát 10-20 százalékos a különböző városokban.
Merre indulhatnak a bérleti díjak?
Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője elmondta, hogy az albérletpiacon megjelenő újonnan épült lakások kínálata 2019-ben ugrásszerűen növekedhet, mivel az eladási céllal épült új lakások jelentős részét befektetők vásárolták fel. Az új és újszerű lakásokat eddig is magasabb áron lehetett bérelni, ezért a vevőkért folytatott verseny miatt mérséklődhet bérleti díjban megjelenő minőségi felár.
“Ez a folyamat egy szinttel lejjebb is változás eredményezhet. A rosszabb minőségű kiadó lakások hátrányba kerülhetnek az új építésűekhez képest, ezért lehet, hogy a jövőben ezeket az ingatlanokat csak alacsonyabb áron tudják a tulajdonosok bérbe adni. Másképp fogalmazva: ugyanannyi pénzért valószínűleg jobb minőségű lakásokat tudnak bérelni az érintettek” - tette hozzá az ingatlan.com szakembere. Mindezek ellenére az átlagos lakásbérleti díjakban az ingatlan.com prognózisa alapján nem várható nagyon komoly változás vagy árcsökkenés a bérleti piacon, hiszen 2019-ben rengeteg új lakás jelenik meg a kínálatban, ezek bérleti díja pedig az átlagosnál magasabb.
Közvetett módon az új és használt lakások piacán látható erős kereslettel párosuló drágulás az albérletpiaci keresletet is erősítheti. Az áremelkedés miatt ugyanis Budapestre és a többi nagyvárosba költözők közül sokan a vásárlás helyett inkább a lakásbérlés felé vehetik az irányt.
hírek innen, onnan
Jönnek-e most újabb esők? Vaszkó András meteorológus válaszol
A nyári hónapok aszályos időjárása után a hétvégén végre jelentős mennyiségű csapadék hullott Magyarországon. Több...
Ez nagyon kínos: pillanatok alatt összeomlott Trump nagy tűzszünete
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint Ukrajna betartotta a tűzszünetet, ennek ellenére a kezdeményezés az első pillanatban összeomlott...
„Egészségtelen és hátborzongató megszállottság” – házkutatást tartottak Ilhan Omar otthonában
A félidős választások előtt három héttel szövetségi nyomozás folyik, ami eltér a szabálytól. Állítólag csalás gyanújával...
Havas Henrik visszatért az ATV-re – Rögtön be is szólt egy műsorvezetőnek
Havas Henrik nem fogta vissza magát az ATV Médiapiac legújabb podcastjában. A Boros Tamással folytatott beszélgetésben többször is élesen...
A milliárdos elit alapjait kereste a NAV rendszerében a Transparency International, nem derültek ki a nevek
Közpénzmilliárdok a hatósági nyilvántartás vakfoltján A Transparency International Magyarország közérdekű adatigénylése nyomán...
Borkai Zsolt lemondott képviselői mandátumáról a győri önkormányzatban
Győr volt polgármestere írásban jelezte távozását a közgyűlés tagjainak és közölte, hogy a statiszta szerepét már nem szeretné...
A VW bemutatta az ID.Buzz Cargo hosszított változatát
Az újdonság megőrizte az ID. Buzz modellcsalád jellegzetes formavilágát, amely a márka legendás első generációs mikrobuszait idézi...
Erre nagyon figyelj készpénzfelvételnél: egy vagyont bukik, aki ezt benézi az ATM-nél
A Revolut bankkártyákkal történő hazai készpénzfelvételekkel kapcsolatban számos hír látott napvilágot az utóbbi időben.
Három Fradi-játékos is van a top 10-ben - ők a magyar, a román és a bolgár bajnokság legértékesebbjei
Három Fradi-játékos is van a régió legértékesebb labdarúgói között a CIES legújabb listáján.
Felejtsd el a drága körömerősítőket: ez az egyszerű olaj lehet a szép körmök titka
A körömrepedés és a gél által okozott károsodás már a múlté: ez az olcsó olaj visszaadja a körmök fényét és erejét, és naponta...
Zöld út a magyar nyelv használatának: Zelenszkij aláírta az oktatási törvény módosítását
Mérföldkőhöz érkezett a kárpátaljai magyarság jogainak rendezése: az ukrán parlament (Verhovna Rada) megszavazta, Volodimir Zelenszkij...
Hogyan ül egy széken? A testtartása elárulja önről az igazságot
Íme, a hat leggyakoribb tulajdonság, amelyek a személyiségjegyeket hivatottak tükrözni, a kreativitástól az ambícióig és az...
Sport
Ti csaló rohadékok, tudjátok, hogy azok vagytok – énekelték a szurkolók a Liverpool és a Man. City rangadója előtt
Várható volt, hogy lesz valami hasonló.
Ezek a játékosok a Liverpool bűnbakjai a Manchester City elleni zakó után
Többen is betliztek a csapatból.
Dzsudzsák Balázs a Fradiváros közpénzmilliárdjaival heccelhette a szurkolókat – videó.
A debreceni szurkolók a „25 milliárdból gerincre nem futotta?” molinóval szúrtak oda.
A Liverpool edzője megszólalt Szoboszlai Dominik sérüléséről, Iraola szerint nehéz lesz bevethető állapotba hozni Szoboszlait
Andoni Iraola Szoboszlai Dominik sérüléséről beszélt.
Rossi megtalálta Orbán tökéletes párját – Dante nyelvén beszél a válogatott új védőbástyája
Kivételesen csereként szállt be a győztes meccsbe a Groningen magyar alapembere.
Los Angelesben amerikai színekben indulna a kétszeres olimpiai bajnok magyar sportoló
A Long Beach-i pálya mindössze 20 percre van otthonától.
Két éve a világ egyik legjobb futballistája, mégsem lehet sehol sem válogatott
Az egyik topligában sorra tüntetik ki díjakkal, de a címeres mezről csak álmodozhat.
Elszenvedte első bajnoki vereségét a Liverpool, esélye sem volt a Manchester City ellen
Az utolsó percekre szinte kiürültek az Anfield lelátói.
Veszélyben a Ferencváros önállósága? Nyílt levélben álltak ki Kubatov Gábor mellett a Fradi legendái - meglepő nevek szerepelnek a listán
Az aláírók között ott van Kökény Beatrix, Lisztes Krisztián, Gerendás György valamint Simon Petra neve is.
Egy magyar játékos uralja a spanyol első osztályú bajnokságot
A hétvégén is parádés hatékonysággal teljesített.
Andoni Iraola elmondta, hogy Szoboszlai Dominik miért nem lépett pályára a Manchester City ellen.
Azt nem tudni pontosan, hogy mikor térhet vissza!
MLSZ: Szoboszlai Dominik sérülés nélkül tért vissza Liverpoolba
A „vörösök” vezetőedzője a válogatott túlterhelésére panaszkodott a City elleni rangadó után.
Bulvár
Végzetes csapást kaphat most a NER
Elképzelhető, hogy Mészáros Lőrinc cégét, a V-Hídat minden magyarországi közbeszerzésből kizárják majd. Az már biztos, hogy Orbán Viktor kijelölt fő oligarchája az autópálya koncesszió után a Déli körvasú
„Legidősebb lány vagyok. Szeretnék felmondani, mert elegem van és elfáradtam”
„Legidősebb lánygyerek-szindróma? Úgy is nevezik: a harmadik szülő” – meséli videójában egy TikTokker, majd hozzáteszi: a legidősebb gyereknek azért is nehéz lenni, mert az ember könnyen elveszíti a saját gye
Hadházy Ákos feljelentést tesz: megvan a Tisza-kormány első korrupciós botránya?
Hadházy Ákos feljelentést tesz: megvan a Tisza-kormány első korrupciós botránya? Magyar Péter egyelőre mélyen hallgat az ügyben.
Nem minden nyugdíjas kaphatja meg 2027-ben a 13. és 14. havi nyugdíjat, lényeges dologra hívták fel a figyelmet
Erről mindenképp érdemes tudni.
„A saját választóidat is átvered” – Molnár Áron kommentben szapulta tovább Széles Diánát
Széles Diána jogi érvekkel és tiszás példákkal válaszolt, Molnár Áron pedig közvetlenül a bejegyzése alatt folytatta a vitát. A színész a választók megtévesztésével vádolta meg a debreceni alpolgármestert.
Bepanaszolta Magyarországot a Spar Brüsszelben, mert a Tisza-kormány sem törölte el a kiskereskedelmi különadót
Az élelmiszerlánc szerint a magyar szabályozás abszurd és zaklató jellegű, a vállalati forma megváltoztatására való kényszerítés pedig uniós jogba ütközik.
Elkapkodhatták Seszták Miklós őrizetbe vételét, Hack Péter szerint megsérthették a politikus mentelmi jogát
Az egyetemi tanár szerint nem jó üzenet, hogy ilyesmi történik egy újonnan felálló hivatal első munkanapján.
Sopront is elcsatolnák - AfD egyik vezetője ijesztő térképet tett közzé
De Ausztria, Luxemburg, Svájc, Lengyelország, Belgium és Franciaország sem úszná meg.
Bochkor Gábor elárulta, hogy él most: „Arra az életformára, amit én élek, nincs tömegközlekedés”
Bochkor Gábor élete a fegyelmezettség és a pontos időbeosztás köré szerveződik, amelyet a Retro Rádió reggeli műsorának vezetése is megkövetel. A hétköznapjai hajnali keléssel kezdődnek, hiszen a műsor minden r
Megfenyegette Franciaországot Donald Trump, szerinte napokon múlott Németország létezése
Egy demokrata jelöltet is célkeresztbe vett.
Így hat az alkohol a testre életkor alapján – Nem hinnéd, mikor lehet sok egy-két deci bor is
Ahogy öregszünk, már egy-két deci bor is jobban kiüthet, és a másnaposság is durvább lehet. Mutatjuk, miért változik az alkohol hatása az életkorral.
A horkolás miatt kezdtünk külön aludni, aztán észre sem vettük, hogy elidegenedtünk egymástól
Soha nem gondoltam volna, hogy mi is eljutunk ide – pedig egy látszólag praktikus döntés, a külön alvás, szép lassan köztünk is elvégezte a maga csendes munkáját. Ez a történet arról szól, hogyan vettük észre

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Ruhagyűjtést szerveztek a rászorulóknak Veszprémben
- Teherautó borult fel Veszprém megyében
- Megújult utakon járhatunk Veszprém megyében
- Toborzás Veszprém megyében
- Ezek a kutyusok várnak szerető gazdira Veszprém megyében
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton


