Továbbra sincsenek teljes biztonságban a személyes adatok
A hazai internetezők kétharmada aggódik a róla tárolt információk biztonsága miatt, az adatvédelmi tájékoztatókat mégis csak a megkérdezettek mintegy 20 százaléka olvassa el – hívták fel rá a figyelmet.
hirdetés
A szakértők egyetértettek abban, hogy a GDPR előrelépést jelent a tudatos fogyasztók megfelelő tájékoztatásában, de további lépésekre van szükség, hogy a személyes adatok felhasználásáról tudatosan rendelkezhessünk.
Az emberek csupán 25 százaléka érzi úgy, hogy teljes irányítással rendelkezik az online megadott adatai felett, kétharmaduk pedig nem is bízik azokban a cégekben, amelyek személyes információkat gyűjtenek a netes tevékenységéről. Dr. Tóth András, a GVH elnökhelyettese szerint az Európai Unió Általános Adatvédelmi Rendelete (GDPR) önmagában még nem hoz jelentős változást. A hatóságok és a cégek összefogására van szükség ahhoz, hogy helyreállítsák a bizalmat a digitális gazdaságban.
Dr. Tóth András szerint ehhez fontos lépés, hogy az internetezők felismerjék, a cégek pedig elismerjék, hogy az információnak mérhető ára van. Ezért nem elég megfelelően tájékoztatni az embereket az információ felhasználásáról, kezükbe kell adni a döntést, hogy mikor, kinek és mennyiért adják át adataikat.
„A Facebook 68 kedvelés alapján meg tudja állapítani egy felhasználó politikai hovatartozását. Erre a regisztrációt megelőzően, egy részletes tájékoztató átolvasását követően sem lehetnek felkészülve az internetezők” – ezt már dr. Szabó Endre Győző, a NAIH elnökhelyettese mondta. Szerinte a GDPR épp ezen a területen hozhat jelentős változást, hiszen a rendelet legnagyobb előnye, hogy megköveteli a cégektől, hogy érthetően és transzparensen bemutassák, hogyan kezelik a felhasználókról begyűjtött információkat.
Dr. Füredi Orsolya, az EY versenyjogi szakértője szerint:
"A hatóságok elsődleges célja, hogy partnerséget alakítsanak ki a cégekkel és védelmet nyújtsanak a fogyasztóknak. Azok a szervezetek tehát, akik valóban odafigyelnek a vásárlóikra, megfelelően tájékoztatják őket a szolgáltatás lényeges körülményeiről, adatkezelés feltételeiről és a fogyasztóvédelmi megfelelőség biztosítása érdekében hatékony compliance rendszert üzemeltetnek, elkerülhetik az akár több tíz vagy száz millió forintos bírságokat, vagy érdemi, 10%-os bírságcsökkentést kaphatnak az eljárásban."
A GDPR egyértelműen a hatékony adatvédelmi és fogyasztóvédelmi compliance rendszerek üzemeltetésére ösztönzi a vállalkozásokat, amelynek fókuszában az érintettek jogainak biztosítása kell, hogy álljon. Az érintettek megfelelő tájékoztatása az adatkezelésről ugyanis nem csak adatvédelmi, hanem fogyasztóvédelmi és versenyjogi kérdés is, olyan lényeges információ, ami az ügyleti döntést megalapozhatja. A digitális szolgáltatásoknál kiemelten fontos a szolgáltatás valamennyi lényeges körülményéről, alapbeállításairól, a lehetséges felmerülő költségekről való értesítés. Erre adott példát az Apple Wi-Fi-asszisztens szolgáltatásának hiányos tájékoztatása miatt kiszabott 100 millió forintos bírság is.
hírek innen, onnan
Kiégve a csúcson: Miért érzed magad üresnek annak ellenére, hogy jól működik az életed?
Sokan tapasztalják, hogy az álmodott célok elérésének útján elveszítettek valami fontosat: a szenvedélyt és az izgalmat.
Luxusnyaralásán is szórja a pénzt L.L. Junior, méregdrága aranyláncot vett
A rapper Dominikára utazott párjával.
Női megérzések: mítosz vagy tudományos valóság?
Sokunk hallotta már azt a mondást: „a női megérzés sosem téved”. De vajon van valóságalapja ennek az elképzelésnek? Az utóbbi...
Trump büntetővámokat vetne ki azokra az országokra, amelyek ellenzik Grönland megszerzési tervét
Donald Trump ismét felkavarta a nemzetközi politikai állóvizet. Az amerikai elnök ugyanis bejelentette, hogy új vámokat fontolgat azokkal az...
Kiderült, hol veszi fel Matolcsy György a YouTube-videóit, amelyekben rendre hallgat az elveszett százmilliárdokról
De mit keres ott a volt jegybankelnök?
"Megöltem apát" - Megdöbbentő, miért végzett a 11 éves fiú az apjával
A pár 8 éve fogadta örökbe az akkor alig 3 éves kisfiút, néhány napja a boldog családi életük a darabjaira hullott.
Nem indul nyomozás a Puzsér-féle karácsonyi házibuli utáni rendőrségi razzia miatt
Bár bűncselekmény gyanúja nem merült fel a házibulival összefüggésben, az ügyészség szerint mindez nem jelenti azt, hogy a rendőrségi...
Csontvázak a szekrényben: a pozsonyi „M0”-t is úgy építhették, hogy a Benes-dekrétumra hivatkozva vett el a szlovák állam földet magyaroktól
A Benes-dekrétumok szlovák megerősítéséről és alkalmazásáról tartott kerekasztal-beszélgetést a Nemzeti Emlékezet Bizottsága, ennek...
Durván manipulált az ásványvizes cég
Összesen 35 millió forintos bírsággal büntette a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a FuturAquát, mert a társaság hamis, félrevezető...
Tóth Alex elhagyja a Ferencvárost
Átszerződik Tóth Alex a Premier League 15. helyén álló klubba. Tóth Alex elhagyja a magyar bajnok Ferencváros labdarúgócsapatát és az...
Pszichológus arról, mi történik egy gyerekkel mentálisan, ha a szüleivel alszik
Az együttalvás kérdése sok szülőből erős érzelmeket vált ki: van, aki ösztönösen gyakorolja, mások bizonytalanok vagy kifejezetten...
Csuti szerint felháborító, amit Dudás Mikivel művelnek a közösségi médiában
Az elhunyt kajakos barátja kiakadt.
Sport
A magyar labdarúgó-válogatott Eb-hőse szerződést bont, és feljelenti csapatát – sajtóhír
A klub a fizetési felszólítás határidejére sem rendezte adósságát.
Varga Barnabás rögtön egy súlyos pénzbüntetéssel indíthat az új klubjában
Az elnök begurult az AEK-nál.
Az ifjú csodakapus mentette meg 94. perces földöntúli bravúrjával a Barcelonát
Joan García meccsről meccsre dörömböl a spanyol válogatott ajtaján.
Tóth Alex Európa legerősebb bajnokságába igazol
A Ferencváros NB I-es rekordpénzért adja el Tóth Alexet.
Történelmi tett kapujában a magyar válogatott, 12 év után újra jöhet a bravúr
A kontinenstornán 12 év után ismét sikerülhet az, amely eddig csak mindössze csak egyszer.
A Fradi az 5,8 milliárdra emelt ajánlatot is visszautasította Tóth Alexért
A Premier League-gárda pedig ezen felül még bónuszokat is fizethetett volna.
Megegyeztek: magyarországi átigazolási rekordért távozik Tóth Alex Angliába
Kerkez Milos számára már jó ugródeszkát jelentett a klub.
Kiderült Florentino Pérez nagy terve: Mourinhót akarja a Madrid elnöke
Elképzelhető, hogy Álvaro Arbeloa nem sokáig lesz a Real Madrid vezetőedzője.
„Nem sajnálkozom, hogy pofán vágnak” – őrült küzdelmen van túl a magyar válogatott
A lengyelek főként a második félidőben kifejezetten durván játszottak.
Remek magyar játék, nagyszerű győzelem a kézilabda Eb nyitányán
A lengyelek csak az első percekben vezettek, aztán jöttek a magyarok és minden nyitott kérdésre pontot tettek.
A Fradi a Lipcsét tönkreverte, a Liverpoolt megszorította a világhírű szervezet szerint
A világ 704 klubcsapatát rangsorolták.
Elképesztő elmélet: XIV. Leó pápa állhat az NFL nagy fordulata mögött
Már csak nyolc csapat van versenyben a Super Bowl-részvételért.
Bulvár
Holtan találták a nőt, aki elsőként vádolta meg szexuális bántalmazással a híres ikreket
Az ikerpár és bátyjuk ellen Kate Whiteman után számos nő tett feljelentést, hogy bedrogozták, megerőszakolták őket.
Földindulás, új vezetője van Észak-Koreának, teljesen átalakul a világ
Sokáig csak suttogtak róla, most viszont egyre több a baljós jel: Észak-Koreában már nem Kim Dzsong Un lehet az igazi főszereplő.
Ónos eső: újabb nagy adag jön, ipari havazás is lesz
Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós uta
Ez az olcsó étel megelőzheti a vastagbélrák kialakulását: egyél belőle egy tányérral hetente, és a tested hálás lesz érte
A vastagbélrák sokáig tünetmentesen fejlődik, mégis ez az egyik leggyakoribb daganatos megbetegedés. Egyre több kutatás mutat rá azonban arra, hogy bizonyos, rendszeresen fogyasztott ételek érdemben befolyásolhatják
„Öltözködése pedig, mint presszós kurváké. Hányinger” – írta a képviselő egy nyilvános bejegyzésben az üllői alpolgármesterről
Hegymegi István azzal védekezik, hogy csak értékítéletet közölt.
Arra ébredt a nő, hogy valami nyomja a mellkasát: majdnem szívrohamot kapott, mikor megpillantotta a két és fél méteres élőlényt
Az eset még hétfő éjszaka történt: a hölgy hirtelen, álmából ébredve arra figyelt fel, hogy egy nehéz súly nyomja a mellkasát. Először azt hitte, a kutyájáról van szó, ám amikor szemügyre vette a reá teleped
Orbán Viktor péntek reggel: nőni fog a nyomás, hogy magyar fiatalok menjenek katonaként Ukrajnába
A Kossuth rádióban kezdte munkanapját a miniszterelnök. Szerinte a hópróbát kiállta az ország, a hidegben pedig fűtéshez használt fa hiánya miatt nem halhat meg senki. Szólt még az Ukrajna-támogatási csomagról, a
Mostantól nem te döntesz, a szolgáltatód mondja meg, mit nézhetsz az interneten
Valami megváltozott az interneten, ugyanis januártól új szabályok léptek életbe, amelyek alapjaiban írják át azt, amit eddig szabad netezésnek neveztünk.
Zacher Gábor: A háziorvos a sürgősségire küldi a pácienseket, mert egyébként hosszú a várólista
Az ismert toxikológus, mentős- és sürgősségi orvos szerint mentésben jól állunk, az SBO-kon azonban túlterheltek a kollégái. Zacher Gábor szerint érthető, hogy a háziorvos kórházba küldi a beteget, mert akkor ne
Ennek a két csillagjegynek fog óriásit változni az élete 2026-ban
2026 nem finom hangolás lesz, hanem valódi átrendeződés. Két csillagjegy számára olyan belső és külső fordulatokat hoz, amelyek után már nem lehet ugyanúgy visszamenni a régi életbe. Nem drámai összeomlásról v
Egy nagy uniós tagország nem hajlandó megvédeni Grönlandot
Meg akarja őrizni a NATO egységét, ezért Lengyelország nem küld katonákat Grönlandra az európai misszió keretében – közölte a lengyel nemzetvédelmi miniszter pénteken Varsóban, a litván hivatali kollégájával
Olyan alacsony az ára ennek a zöldségnek, hogy ingyen osztogatják
A példátlan túlkínálat miatt Nyugat-Ukrajnában összeomlott a piaca, egyes gazdák már térítésmentesen adják a termést.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Ruhagyűjtést szerveztek a rászorulóknak Veszprémben
- Teherautó borult fel Veszprém megyében
- Megújult utakon járhatunk Veszprém megyében
- Toborzás Veszprém megyében
- Ezek a kutyusok várnak szerető gazdira Veszprém megyében
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton


