Tovább növelnék a bölcsődei férőhelyek számát Veszprém megyében is
Jelenleg 48 ezer bölcsődei férőhely áll rendelkezésre az országban, de ezt szeretnék a következő években 60 ezerre emelni – tájékoztatta az MTI-t Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára.
hirdetés
Novák Katalin kiemelte, ezt segíti a kormány nemrég hozott döntése, amely szerint 20 milliárd forint költségvetési forrásból további férőhelyek jöhetnek létre. Elmondta, az elmúlt években több mint 120 milliárd forintot fordítottak bölcsődei és óvodai férőhelyekre. Ebből csaknem ötezer új bölcsődei helyet hoztak létre és 11 ezret újítottak fel, az óvodák esetében pedig több mint 3100 új hely és több mint 58 ezer hely fejlesztése valósult meg.
Kitért arra is, hogy az elmúlt években megújították a bölcsődei ellátórendszert és új típusú bölcsődék kialakítását is lehetővé tették: a hagyományos mellett már mini, családi és munkahelyi bölcsődék is működnek. – A kormány célja, hogy ne legyen akadálya a munkavállalásnak a gyerekvállalás, a gyerekvállalásnak pedig a munkavállalás. Szeretnének segítséget nyújtani azoknak a családoknak, amelyekben a szülők dolgoznak és három év alatti gyereket nevelnek – fogalmazott Novák Katalin.
Devecser
A bölcsődei férőhelyekkel kapcsolatban Ferenczi Gábor, Devecser polgármestere megkeresésünkre elmondta, szeptembertől megújult környezetben kezdi meg működését a bölcsőde, hét férőhellyel növelt kapacitással. Mivel a szülők részéről az igény is pont hét főre szólt, telt házzal működik a bölcsődei részlegük. Nehéz anyagi lehetőségeik mellett, pályázat hiányában önkormányzati erőforrásból korszerűsítették a Vackor Óvodát, ami egyben helyet ad a bölcsődének is.
– Az óvoda intézményében alakítottunk ki egy csoportszobát a bölcsődéseknek az előírásoknak megfelelően. Elkészült a belső festés, az asztalosmunkák, a parketta javítása és a vizesblokk kialakítása. Az óvodai részben is megtörtént a higiéniai festés a tetőjavítási munkákkal egyetemben. Az óvoda, illetve a bölcsőde felújítására körülbelül három millió forintot költ az önkormányzat – fejtette ki a polgármester. Hozzátette, ha adódik rá lehetőség, a későbbiekben szeretnének 12 férőhelyes bölcsődei részleg kialakításra pályázni.
Veszprém
Veszprém öt bölcsődéjében 498 férőhely van, az intézményekbe jellemzően egy hónap várakozási idő után fel tudják venni a gyerekeket, közölte kérdésünkre az önkormányzat Közjóléti Irodája. Hozzátették, a beíratások folyamatosak, igény szerint lehet jelentkezni felvételre. Ha a szülő által választott bölcsődében éppen nincs hely, másik bölcsődében ajánlanak férőhelyet. Veszprémben legutóbb 2017 májusában bővült a férőhelyszám: az Aprófalvi Bölcsődében pályázati forrásból készült új pavilon, ahová 24 gyermek járhat.
A veszprémi Módszertani Bölcsőde öt pavilonja tíz csoportnak ad helyet, amelyekbe átlagosan tizenkét apróság jár, mondta kérdésünkre Baráth Veronika bölcsődevezető. Hozzátette, jelenleg 80 gyermek jár az intézménybe, mert sokan óvodába iratkoztak át az utóbbi hetekben, a megüresedő férőhelyekre azonban már megvannak a jelentkezők. A Módszertani Bölcsődébe tavaly szinte mindenkit felvettek, Baráth Veronika tapasztalata szerint azonban idén az előző évinél többen jelentkeztek az intézménybe, ilyenkor jelzik a szülőnek, ha a város egy másik szabad bölcsődéjében van szabad férőhely. Baráth Veronika azt tanácsolta, amikor a szülő már tudja, mikortól áll ismét munkába, minél előbb keresse fel a bölcsődét.
A bölcsődevezető arról is beszélt, a beszoktatás folyamatos, ám a legnagyobb mozgás ezekben a hetekben van: a legtöbb gyermeket augusztus végén és szeptember elején íratják be, amikor a szülők többsége visszatér a munkaerőpiacra.
A gyermekek 20 hetes koruktól három éves koruk betöltéséig járhatnak bölcsődébe. Amennyiben egy gyermek fejlettségi szintje alapján nem érett az óvodai nevelésre, bölcsődében gondozható a negyedik életévének betöltését követő augusztus 31-ig.
Pápa
Pápán három – az önkormányzat fenntartásában működő – bölcsőde fogadja a város gyermekeit, tájékoztatott Benecz Rita, a Pápai Polgármesteri Hivatal Emberi Erőforrás Osztályának vezetője. Megtudtuk, a Bóbita Bölcsőde 64, a Fenyveserdő Bölcsőde 84, míg a Napsugár Bölcsőde 78 engedélyezett férőhelyen működik 2011 óta. A bölcsődék tekintetében Pápán nincsenek beíratási körzetek, vagyis a szülő bármelyik intézménybe viheti gyermekét – ha abban éppen van szabad hely.
Ahogy korábban beszámoltunk róla, a város önkormányzata mintegy 220 millió forint támogatást nyert el a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) második körében az 1981-ben nyílt Napsugár Bölcsőde korszerűsítésére. A szakemberek a közelmúltban kezdték meg a rekonstrukciós munkákat, és a bölcsődei férőhelyek száma is nőni fog.
forrás: veol.hu
hírek innen, onnan
Úgy elkapkodták az iPhone Duókat, hogy már csak november vége felé vannak szállítási idők
Villámrajtot vett az iPhone Duo előrendelése, az első készletek pedig percek alatt kimerültek, így a szállítási határidők már november...
Volodimir Zelenszkij szerint nagyon jó találkozója volt Magyar Péterrel, megfontolja a meghívását
Az ukrán elnök szerint mindkét ország számára fontosak a jó kapcsolatok.
Visszahoznák azt, amiért milliók szerették meg a Forma–1-et
Komoly fordulat körvonalazódik a Forma–1 technikai szabályozásában. Mohammed ben Szulajm, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöke...
Valóságos kriptoüzletágat épít a Deutsche Bank
Néhány héten belül elindítja első digitáliseszköz-szolgáltatását a Deutsche Bank, amellyel Németország legnagyobb hitelintézete a...
Aurelio életében másfél hetet dolgozott csak: akkor is milliós kárt okozott
Aurelio nem szégyelli bevallani, a munka nem neki való.
Ruff Bálint elismerte: még ő sem elégedett a rendszerváltás sebességével
A Miniszterelnökséget vezető miniszter a Népszabadságnak adott interjújában beszélt arról, hogy kész az alkotmányozási...
Madridban köthet ki a Manchester United százmillió eurós játékosa
Az Aston Villával Európa-ligát, a Chelsea-vel Konferencialigát nyert.
Két mázsa napraforgó egy hektárról: fogynak a borsodi gazdák tartalékai
Napraforgóból hektáronként mindössze 200 kilogrammos termés is előfordult Borsod-Abaúj-Zemplénben, kukoricából pedig olyan terület is...
Elítélték a csincsei tragédiát okozó sofőr
Enyhítésért fellebbezett a sofőr.
Több évtizede ott dolgozó oktatók mondtak fel – mi történik a BGE-n?
Több évtizede az egyetemen tanító oktatók távoztak a Budapesti Gazdaságtudományi Egyetemről, miközben hallgatók szerint a zsúfolt...
Megszüntették a nyomozást Szakács István, az Orbán Viktor börtönszabadítását vizionáló influenszer ellen
Az ügyészség korábban megállapította, a bizonyítékok alapján nem kerülhetett volna sor gyanúsításra.
Értesülés: súlyos állapotban van a budapesti belgyógyászati ellátás
Súlyos nehézségekről számoltak be a szakellátásból: az ágyak hiánya közvetlenül akadályozza a sürgősségi betegellátást is. Akiket...
Sport
Újabb dermesztő részletek derültek ki Gulácsi Péterék elleni fegyveres rablásról: 73 millió forintos vagyonnal léptek meg az elkövetők
A támadók 40 percet töltöttek a kapus és családja ingatlanában.
Szenzációs bejelentés jön: Harry Kane órákon belül aláír
Az angol klasszis meghozta a döntést a jövőjével kapcsolatban.
Nem mindennapi lépésre szánta el magát a milliárdokat kereső sztársportoló: elvégezte az akadémiát és rendőrnek állt
Valóra váltotta a gyerekkori álmát.
Óriásit megy a Fradi Európában: A második meccsét is megnyerte az Európa-liga alapszakaszában
Két meccs és hat pont a Fradi mérlege eddig az Európa-liga-alapszakaszban.
Kifosztották Gulácsi Pétert, de ami a gyomorforgató kommentcsatában történt, arra nincs bocsánat
Nem kímélték a magyar kapust.
Totyogó-bajnokság előzte meg a tizenegyest: már a nekifutásból tudni lehetett, mi lesz a vége
Néha már a rúgás előtt lehetet tudni, hogy mi lesz a vége egy tizenegyesnek. Most is ez történt.
„Kelj fel, Adolf” – náci rigmusokkal vonultak a Hajduk szurkolói az Ajax elleni meccsre Splitben
Auschwitzot és Hitlert éltették, a horvát kormány elítélte a történteket.
Jude Bellingham klubváltása a címlapon, kiszivárgott a Real Madrid álláspontja is
Egészen elképesztő átigazolási pletyka kering.
Borbély Balázs a Fradi győzelme után: Drámát csináltunk egy teljesen sima meccsből, ez elfogadhatatlan
Az edző nem aggódott amiatt, hogy az ifjú Radnóti Dániel ne állná meg a helyét a kapuban.
Az edző dühöng, a kapus szerint jogtalan volt a 11-es, a cseh sajtó a Fradit magasztalja
Borbély Balázs meglepte a Plzent.
Élete lehetőségét kapja Florian Wirtz, négy európai topcsapat vinné a Liverpool sztárját
Úgy tűnik, hogy a német csatárnak nincs maradása az Anfielden.
Játszott Manchesterben és a PSG-ben, keresett 24 milliárd forintot, most ingyen focizik
Ander Herrera pályafutása során a Manchester Unitednél és a Paris Saint-Germainnél is komoly összegeket lapátolt össze, most nem kér fizetést.
Bulvár
Ítéletet mondtak a Tisza-szavazók, szerintük ez a legnagyobb baj a kormánnyal
Egy friss közvélemény-kutatás szerint Vitézy Dávid a kormány legnépszerűbb minisztere.
Szabó Anna Eszter: Amíg a nem igent jelent, az igen pedig anált, addig még nagyon sok dolgunk van
A probléma nemcsak az erőszaktevőkből áll, hanem azokból is, akik nem tesznek ellene. Akik nem intik le a bunkó, nőalázó vicceket, akik előbb kommentelik, hogy „nem minden férfi ilyen", mint hogy megosztanának egy n
Aki fűt, adózzon – Magyar Péter beintett Brüsszelben
Magyar Péter is a fűtést és autózást drágító ETS2 rendszer halasztását követelte az EU-csúcson. A tagállamok többsége elutasította a kezdeményezést. A Aki fűt, adózzon – Magyar Péter beintett Brüsszelben b
14. havi nyugdíj: két forgatókönyv jöhet szóba, nem mindenki örülne az egyiknek
Az szinte biztos, hogy érkezik a 14. havi nyugdíj, ám hogy pontosan milyen formában, azt még csak találgatják. Felmerült a rászorultsági alapon osztott pluszjárandóság; napokon belül kiderülhet, mikor és mennyit ka
Stratégiai fordulat: Fico kipöckölte Orbán Viktort
Orbán Viktor választási veresége után Robert Fico válhat Moszkva legfontosabb uniós partnerévé. Szlovákia és Oroszország egy évek óta szünetelő együttműködési fórumot indítana újra, amelynek napirendjén az
Egy kutatócsapat mintát vett a tiltott csernobili zónában, majd kiderült, hogy továbbra is épek a nukleáris üzemanyag szemcséi
A szerkezeti stabilitásnak fontos következménye van: a radioaktív bomlás során keletkező anyagok egy része hosszabb ideig a részecskék belsejében maradhat, így lassabban kerülhet a talajba vagy a vízbe.
Meghökkentő jóslat látott napvilágot Baba Vanga-tól: magyar vonatkozása is van a világvége-forgatókönyvnek
A látnok szerint a magyar kutatókra kulcsfontosságú feladat vár ennek kapcsán.
Rákkeltő anyagot tartalmaz több ismert olívaolaj: ezek az érintett termékek
Potenciálisan rákkeltő hatású anyagokat mutatott ki több népszerű olívaolajban egy olasz fogyasztóvédelmi magazin, amely összesen 16 terméket vizsgált meg.
Matolcsy György: Megvan a jegybanki alapítványok vagyona, és azt is elmondom, hol
Az MNB volt elnöke szerint a jegybanki alapítványok vagyona a többlépcsős befektetési lánc ellenére sem került ki az alapítványi körből, mivel a befektetéseken keresztül végig ugyanaz maradt a tulajdo ...
Magyar Péter bejelentése Orbán Viktorról: „Brüsszelben és otthon is nettó hazugságokat terjeszt”
Magyar Péter kornányfő újabb eurómilliárdokról számolt be az európai csúcs előtt, ugyanakkor jelezte, hogy a jelenlegi formájában még nem tartja elfogadhatónak az új hétéves uniós költségvetést Magyarország
Megdöbbentő, mit rögzített a NASA szondája: fénysebességgel száguldó óriási UFO tűnt fel a Napnál
A szakértő szerint olyan dologról van szó, amiről a NASA soha sem fog beszélni.
Megjött a hivatalos figyelmeztetés: repkedni fognak a mínuszok pénteken, itt fog a legjobban fájni a lehűlés - Időjárás-előrejelzés
Búcsút inthetünk az őszi melegnek, a derült égboltnak komoly ára lesz. Péntek reggel több helyen is mínuszokra ébredhetünk, mutatjuk a részleteket!
blogmorzsák
8 tanács, hogy sokáig éles maradjon a látásod
Több mint kétmilliárd embert érint valamilyen szemprobléma. Mikor kell orvoshoz fordulni?
Negyedszázados az „újkori” Škoda Superb
Igaz, a története majdnem száz éves.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Ruhagyűjtést szerveztek a rászorulóknak Veszprémben
- Teherautó borult fel Veszprém megyében
- Megújult utakon járhatunk Veszprém megyében
- Toborzás Veszprém megyében
- Ezek a kutyusok várnak szerető gazdira Veszprém megyében
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton


