Ezt olvasta már?

0

Tiltakozás a bezárások ellen a Parlamet előtt

Az előzetes figyelmeztetések ellenére, a Mi Hazánk párt vezetésével többen a Parlament elé vonultak. A telex.hu élőben közvetít.


hirdetés

 

Toroczkai László a párt vezetője mondott beszédet és 6 pontban foglalta össze a követeléseiket.

Hétfő 11 órára hirdetett meg tüntetést a Mi Hazánk a lezárások ellen. Helyszínen tartózkodó kollégánk szerint néhány száz ember jelent meg a rendezvényen.

Toroczkai László pártelnök azt mondta, hogy azért demonstrálnak, mert:

 

Az elhibázott kormányzati intézkedések jobban veszélyeztetik a magyar emberek jövőjét, mint a koronavírus

 

– ezért a pártelnök felszólította a megjelenteket, hogy vonuljanak egy kaszinó elé a Vörösmarty tér sarkán. Toroczkai azt mondta, hogy azért oda mennek, mert a kaszinó szimbólummá változott.

 

Toroczkai arról is beszélt, hogy köszöni a megjelenteknek, hogy „a megfélemlítés és a dezinformációk” ellenére ilyen sokan eljöttek. Ezután nem sokkal egy rendőr tájékoztatta a pártelnököt, hogy tilos gyűlést tartani a járványügyi szabályok értelmében. Toroczkai erre tagadta, hogy ez gyűlés lenne.

 

A kaszinó előtt Toroczkai újra beszélni kezdet egy megafonba, amit elmondása szerint azért használt, mert a rendőrség nem engedte a kaszinóhoz a hangosító autót.

 

A pártelnök arról beszélt, hogy a vírus jelenleg az oltópontokon terjed a legjobban, és hogy a legtöbb ember csak azért hal bele a koronavírusba, mert egyébként is betegek. Toroczkai konteókat is emlegetett: például, hogy Bill Gates üzlettársa már előre bevásárolt Pfizer-BioNTech-részvényekből, és hogy a Világbank új világrendet szeretne.

 

Toroczkai azzal folytatta, hogy nagyobb az államháztartási hiány, mint a „rabló rendszerváltás” idején, amikor maffiózók robbantgattak, szerinte ebből is látszik, hogy milyen rossz irányba mennek a dolgok.

 

Toroczkai ezután 6 pontot olvasott fel:

 

Követeljük, hogy ne zárják le a gazdaságot. Hagyják dolgozni azokat a magyarokat, akik dolgozni szeretnének.

A veszélyeztetett csoportokat kellene védeni, és azok maradjanak otthon, akik félnek a vírustól.

Ne legyen Magyarországon kötelező oltási könyv.

Ne zárják be az iskolákat, óvodákat, oktatási intézményeket.

Ne vegyen fel a magyar kormány újabb hiteleket.

Járványszolidaritási adó kivetéséből emeljék a béreket, mentsék meg a bajba jutott ágazatokat.

 

Utóbbit részletesebben is kifejtette Toroczkai: kaszinókkal, gyógyszercégekkel, vitamingyártókkal, kiskereskedelmi láncokkal fizettetné be ezt az adót.

 

A pártelnök szerint ők nem vírustagadók, hanem józanul gondolkoznak az elmúlt év tapasztalatai alapján. Viszont cenzúrázzák a véleményüket, és törlik a hozzászólásaikat a közösségi médiából.

 

Toroczkai László beszéde után a tömeg a Kossuth térre indult.

élőben itt







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Videón, ahogyan az USA megtámadja Iránt – elemi erővel csaptak le

Az USA is megindította a támadást Irán ellen.

Ez a film tarol jelenleg a Netflixen Magyarországon – semmit nem néznek többet nála

A 2024-ben bemutatott Gru 4. világszerte több mint 972 millió dolláros bevételt termelt, miközben a teljes franchise már meghaladta az 5,4...

Kevés a nyugdíjad? Így lehet emelést kérni hivatalos úton

Sokan csak akkor szembesülnek vele, mennyire alacsony az ellátásuk, amikor már hónapok óta próbálnak kijönni a pénzből. Pedig a...

Donald Trump: Ali Hamenei halott

Mint a Truth Social-felületén az amerikai elnök közölte, Hamenei – akit bejegyzésében a történelem egyik leggonoszabb emberének...

Exkluzív információk érkeztek arról, hogyan döntött Trump Irán bombázásáról

Az Irán elleni amerikai támadást megelőzően Donald Trump elnök olyan tájékoztatókat kapott, amelyek nem csak nyers értékelést adtak a...

Történelmi bejelentést tett az USA – beindult a halálos dominó

Az USA szombaton állt ki a nyilvánosság elé Irán megtámadását követően.

Az első csapással célt érhetett Izrael és az USA rajtaütésszerű támadása Irán ellen

Már fél napja pletykálták, Donald Trump este megerősítette: már a rajtaütésszerű reggeli lefejező csapásban életét vesztette Ali...

Életmentő figyelmeztetés: ezeket a gyógyszereket soha ne szedd magnéziummal együtt

Veszélyes párosítás: Nem is sejtenéd, de a magnézium kiolthatja az életmentő gyógyszereid hatását.

Megjött a Yettel közleménye: 5 GB-os gyorssegélyt küldenek a magyaroknak, akik a Közel-Keleten ragadtak

A Telekom után a Yettel is telekommunikációs gyorssegélyben részesíti az Irán elleni támadások közepette a térségben ragadt ügyfeleit.

Ezt a ruhadarabot tilos a radiátoron szárítani: teljesen tönkremegy, ha mégis így teszel

Sokan automatikusan dobják a frissen mosott ruhát a fűtőtestre, hogy gyorsabban megszáradjon – de van egy bizonyos ruhadarab, amit soha,...

Nagy Ervin is beszédet mondott Dunaújvárosban

Szombat este Nagy Ervin képviselőjelölt körzetében, Dunaújvárosban tartott nagygyűlést a Tisza Párt elnöke. Ezt megelőzően Magyar...

0

Sport

A szenzációs Szoboszlai ismét villant

Újabb gólpasszt jegyzett a magyar futballista.

A zseniális Yamal csodagólt rúgott

A Villarreal védelmét és kapusát mattolta a Barcelona játékosa.

Ötvenéves a kajakkirálynő – ki nem találná, miért van hiányérzete

Szökőévben született, így „papíron” csak négyévente ünnepelhetné a születésnapját.

Megvan a Fradi pontos programja az Európa-ligában

A sorsolás után kiderült a Ferencváros pontos programja is.

Itt van 10 bomba fotó a világ legszexibb női futballistájáról

Hoztunk egy galériát tíz erős fotóval a 27 éves csatárról.

Két perc alatt duplázott az MTK a debreceni hajrában, egy pont lett a jutalma

Bárány Donát góljaival hiába vezetett két góllal a házigazda, meg kellett elégednie a döntetlennel.

Itt az év védése: akkorát mentett a kapus, hogy ő is alig hitte el

Elképesztő bravúrt mutatott be a válogatott kapus.

Elképesztő góllal indult a futballhétvége

Onnan rúgott nagyon nagy gólt, ahonnan mások a beadásra gondolnak.

Dárdai új edzőt hozott az Újpesthez: "Nem volt nehéz igent mondanom"

Maximilian Kallensee lett az Újpest új erőnléti edzője, aki korábban megfordult a Borussia Dortmundnál, a Herthánál, a Werder Bremennél, valamint legutóbb az Elversbergnél.

Közbeszólt a közel-keleti háború, a térségben ragadt a magyar úszóválogatott egy része

„Több ezer ember van a reptéren, se ki, se be nem lehet menni, mi is tanácstalanok vagyunk kicsit”, mondta Wladár Sándor, a Músz elnöke.

0
0

Bulvár

A magyar sztárházaspár 800 milliós luxusingatlanban él Szentendrén: szobáról szobára mutatták meg

Fucsovics Márton és Molnár Nini kamerák előtt árulták szentendrei luxusotthonukat.

Végleges visszalépésre szólították fel Dobrev Klárát, ezt már nem hagyhatja figyelmen kívül

Kemény üzenetet kapott a DK elnöke, nem akárki szólt be neki.

Ez durva háborús uszítás: Tömegvere-kedést szerveznek a közösségi médiában iskolásoknak Londonban

A TikTokon és Snapchaten terjedő, úgynevezett „iskolai háborúkat” hirdető posztok miatt a londoni rendőrség és több iskola is riadót fújt. A hatóságok szerint a fegyvereket és erőszakot népszerűsítő közös

Térdre kényszeríti a világot Irán, példátlan válságot indít el, amit tettek

Beváltotta Irán, amitől az egész világ rettegett.

Öt év börtönt is kaphatsz, ha ezt teszed otthon az autóddal

Hétköznapi autós műveletnek számít, otthon is megtehetjük, csak nem mindegy, hogyan.

3 csillagjegy, akinek nem várt pénzösszeg érkezik az életébe

Nem minden pénzügyi fordulat hangos és látványos. Néha egy elmaradt utalás, egy régi projekt beérő gyümölcse vagy egy váratlan lehetőség hoz pluszbevételt. Most három csillagjegy számíthat meglepetésszerű anya

A magyarok többsége szeretné – húsz év után lehet-e ismét miniszterelnök-jelölti vita?

Orbán Viktor a kormányra kerülése óta változatos indokokkal bújik ki a viták alól, és hiába Magyar Péter kardoskodása, Bíró-Nagy András ezúttal sem számít miniszterelnök-jelölti vitára a kampányban. Mi ennek

Összeeresztették az amerikai és a szovjet csúcsfegyvert - lehet tippelni, hogy melyik nyert

Legendás vadászrepülő küzdött meg a légvédelmi rakétával a szimulációban.

Izrael-Irán háború 2026: több száz amerikai katona meghalt, illetve megsebesült az iráni válaszcsapásokban

Bahreinben, Jordániában, Katarban, Kuvaitban, az Egyesült Arab Emírségekben és Szaúd-Arábiában működő amerikai támaszpontokat támadtak vagy próbáltak támadni.

Fél évszázada nem történt ilyen tragédia: Elveszett a magyar gyümölcstermés háromnegyede

A FruitVeB összesítése szerint a hazai gyümölcsállomány 75%-a megsemmisült, a csonthéjasoknál pedig szinte teljes a pusztulás – mutatjuk a megdöbbentő számokat.

0