Ezt olvasta már?

0

Teréz körúti robbantás: beismerő vallomást tett a gyanúsított

A Velvet és a PestiSrácok portálok szombati információi szerint beismerő vallomást tett a Teréz körúti robbantással gyanúsított férfi. - Pécsi Napilap -


hirdetés

A két híroldalt Brunner Tamás, P. László ügyvédje tájékoztatta, de ennél többet nem mondott.

Brunner Tamás pénteken még csak annyit közölt az MTI-vel, hogy P. László részletes vallomást tett a nyomozóknak. Az MTI kereste szombaton is az ügyvédet, de többször próbálkozásra sem érte el.

Nagy Andrea, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője az MTI megkeresésére azt mondta, csak a pénteken már közölt információt tudja újra megerősíteni, miszerint szerdán és csütörtökön a gyanúsított folytatólagos kihallgatására került sor, a kihallgatásról azonban részletek jelenleg - a nyomozás érdekeire figyelemmel - nem közölhetők, mert az az eljárás érdekeit sértené.

Tavaly szeptember 24-én éjjel robbantottak a főváros VI. kerületében, a Teréz körúton egy földszinti üzlethelyiségnél, két rendőr megsérült, egyikük életveszélyesen. Az elkövetéssel gyanúsított férfit október 19-én Keszthelyen fogták el.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Hobo: „Nem az arénák számítanak, hanem amikor odajönnek emberek, akiknek semmijük sincs”

A 80 éves előadóművész az ATV-ben arról beszélt, hogy miért játszik 150 fős falvakban is, miért fontos számára a karácsony, és...

Olyan erő jelent meg a forint piacán, amit eddig nem ismertünk

2025 egyértelműen a forint éve volt, hiszen ugyan még hátravan pár nap az évből, de az euróval szemben több mint tíz éve nem látott...

Olyan erő jelent meg a forint piacán, amit eddig nem ismertünk

2025 egyértelműen a forint éve volt, hiszen ugyan még hátravan pár nap az évből, de az euróval szemben több mint tíz éve nem látott...

Megérkezik végre a havazás - itt számíthatunk fehér karácsonyra.

Ilyen időjárásra számíthatunk a következő napokban.

Ebben az európai országban a lakosság kevesebb mint fele eszik napi szinten húst vagy halat

Van egy ország Európában, ahol a lakosság kevesebb mint fele fogyaszt napi rendszerességgel húst vagy halat. Ebben a bizonyos országban...

A South Park egyik írója alaposan kibabrált az elnökkel

A férfi hamarosan egy paródia oldalt indíthat a webcím alatt.

Meglepő megoldás segíthet szorulás ellen

Ez a megoldás bármilyen helyzetben alkalmazható, könnyedén enyhítheti a szorulást.

A Kísértésből lánykérés miatt kizárt Márk elárulta: ezért nem volt még esküvő

Békési Márk és Reinhardt Fanni A Kísértés után is együtt maradtak, a mai napig együtt vannak. Kapcsolatuk három éve kezdődött és egy...

Zavart okoz az erőben a telihold, így hat a balesetekre a magyar utakon

Megnéztük a baleseti statisztikákat és felpillantottunk az égre.

Zalatnay Cini könnyekig hatódott édesanyja sírjánál: „Ez maga a csoda…”

Zalatnay Cinit ismét meglepetés várta szülei sírjánál.

Mire a kollégák felocsúdnak, a gépek már rég előre jeleztek mindent

Gondoljon bele, cégénél már azelőtt tudnak egy közelgő problémáról vagy üzleti lehetőségről, hogy arra kollégái közül bárki...

0

Sport

Kerkezzel ilyesmi még nem történt meg, mióta a Liverpool mezét viseli

Rengeteg hetes és egy forró ölelés Szoboszlai Dominiktól.

Ha Varga Barnabást engedi el télen a Fradi, nehezebb lesz pótolni, ha Tóth Alexet, akkor több lehet a bevétel

A klubvezetőknek kell eldönteniük, vajon a tavaszi menetelésben akár egyiküket is tudják-e nélkülözni.

15 éves magyar csatárért érkezett eurómilliós ajánlat a német Bundesligából

Nemzetközi mércével is kiemelkedő az összeg a korosztályon belül.

2025 legzseniálisabb góljai: Az év legtrükkösebb szabadrúgása

Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A hetedik nap egy ritkán látott trükkös szabadrúgásé a főszerep.

Slot szavait hallva retteghetnek az ellenfelek, Wirtz már régóta ezt akarta hallani

A Liverpool vezetőedzőjének a Wolves elleni bajnokin néhány dolog nagyon nem tetszett.

Arne Slot szerint valódi fordulópont lehet a Szoboszlaiék nélkül elért siker

Kezd kifizetődni a Florian Wirtz és Jeremie Frimpong nyári megszerzésére elköltött pénz?

Szoboszlai és Kerkez is reagált Szalah posztjára, mindenkit meglepett az egyiptomi

A Liverpool-játékosok úgy tűnik, örülnek az egyiptomiak sikerének.

Újabb rekord és gyász a darts-vb-n, ahol sorra hullanak a világbajnokok

A kiemeltek több mint fele kiesett, új játékosok jelentkeztek be a végső győzelemért és a Premier League-indulásért.

Szoboszlai nélkül még a tök utolsó sereghajtóval is megszenvedett a Liverpool

Kerkez Milos végigjátszotta a mérkőzést, amely Florian Wirtz első hivatalos liverpooli gólját hozta.

Nyáron távozik a Ferencváros olimpiai bajnoka

A zöld-fehér klub a honlapján közölte a hírt.

Gerendás György: Mindig jött velem a baj, megtalált, soha nem én kerestem

Másfél éve él nyugdíjasként a magyar vízilabda ezer fokon égő legendás alakja. Exkluzív nagy interjú.

0
0

Bulvár

Így néz ki Szily Nóra csobánkai otthona, borzasztó állapotban élt benne a műsorvezetőnő

A Magyar Péterrel interjút készítő Szily Nóra otthonában bizony nem volt minden leányálom.

Új munkaszüneti nap jöhet Magyarországon – karácsonyi bejelentés

Karácsony előtt nem sokkal jelentette be Magyar Péter a Facebook-oldalán: a Tisza-kormány 2026-tól munkaszüneti nappá nyilvánítaná december 24-ét. A cél az, hogy minden magyar család nyugodtan, rohanás nélkül kés

Felmondott a népszerű műsorvezetőnő, távozásának oka egészen rendkívüli

Teljesen eltűnt a nézők szeme elől, évekig titkolták, hogy mi volt az igazi ok, most kiderült.

Megint rajtunk röhög az egész világ, amit Győrben fotóztak, arra nincsenek szavak, az internet népe nem hisz a szemének

Amikor már mindenki azt hitte, nem tudunk újat mutatni, előkerült egy fotó, amely világossá tette, a hazai észjárás előtt tényleg nincsenek akadályok.

Megalázták Bayer Zsoltot, többen felháborodtak a gúny láttán

Szellemes karikatúrát osztott meg a Kartonkocsma nevű Facebook-oldalán Bayer Zsoltról. A képen a fideszes publicistát arról, kérdezik, hogyan telt a szeretet ünnepe. Bayer azt feleli, hiányzott már nagyon a munka, moni

Videóra vették, amint 122 szarvas vonult át az úton Nógrád megyében

A ritka felvételt egy autós készítette a szarvasrudliról Vanyarc közelében.

Sulyok Tamás kirúgott kommunikációs igazgatója: „Ők nem az emberekért, ők a saját jólétükért gondoltak dolgozni”

Szántó Gerogina az államfő féktelen pénzköltését szóvá is tette, amire az volt a válasz, hogy „neked miért baj, ha jól érezzük magunkat?”

Egy 13 éves lány könyörgött az életéért, miután látta, ahogy a mostohaapja meggyilkolja az anyját

Egy kamasz lány a kórházban lábadozik, miután túlélt egy támadást, amelyben édesanyja életét vesztette.

Teljes sokk: Észak-Koreában kivégzéssel büntetnék azokat, akik túlélik az öngyilkossági kísérletet és még a családtagjaikat is megbüntetnék

Észak-Koreában az öngyilkossági kísérletet a rezsim már nem személyes tragédiának, hanem politikai bűnnek tekinti: a túlélőkre és családjukra is súlyos megtorlás várhat a megugró esetszámok miatt bevezetett ti

Szörnyű buszbaleset: 10 halott, 32 sérült

Legalább tíz ember meghalt és 32 másik megsérült egy buszbalesetben Kelet-Mexikóban - jelentették be Veracruz állam hatóságai.

Fordulat jöhet a háborúban? Zelenszkij nagy bejelentést tett

Új fordulat jöhet az ukrajnai háború ügyében: Volodimir Zelenszkij bejelentése szerint hamarosan személyesen egyeztet Donald Trumppal, és a háttérben már konkrét döntések előkészítése zajlik. Volodimir Zelenszki