Tényleg csak gyomorgörcs és szenvedés a nyelvtanulás?
A mai világban szinte elengedhetetlen legalább egy idegen nyelven beszélni. Az egyetemi diplomához is legalább egy államilag elismert középszintű nyelvvizsgát kell tenni. Nyelvtanulási tippeket adunk.
hirdetés
Az állam egyébként 2018-tól az első nyelvvizsga díját visszatéríti abban az esetben, ha az sikeres. Innentől már „csak” egy feladat van, tanulni.
| Egy 2014-es adat szerint 2006-2013 között mintegy 50 ezer végzett diák nem tudta átvenni diplomáját a végzettséghez szükséges nyelvvizsga hiányában. Az oktatási hivatal adatai szerint a helyzet azóta sem javult, és az utóbbi években is több mint 30 ezer ilyen diák volt, és számuk nem csökken. Forrás: HVG |
Sajnos több helyen az a tapasztalat, hogy az oktatók nem megfelelően adják le a tananyagot, vagy egyszerűen csak nem foglalkoznak eleget a diákokkal. Ennek következtében kevés az a tanuló, aki úgy jön ki a középiskolákból, hogy egy idegen nyelvből vizsgát tudna tenni.
A legkönnyedebben úgy lehet nyelvet tanulni, ha egy kedvelt filmeket adott idegen nyelven nézzük, felirattal. Így látjuk azt is, ahogy le kell írni a szavakat, de emellett halljuk is, hogyan kell kiejteni. A tévézés pedig lehet passzív tanulás is, azaz nem kell a tv előtt ülnünk, más tevékenység mellett is hallgathatjuk. Már az 1980-as évek végén is volt egy ilyen kezdeményezés, ugyanis az egyik francia csatorna, a TV5, este francia felirattal adta le filmjeit.
Másik nagyon hasznos módszer, ha könyveket olvasunk, nem kell minden szót megérteni, idővel fejlődik a szókincsünk, éppúgy, ahogy saját anyanyelvünknél is történik.
Ezek mellett rengeteg telefonos alkalmazást használhatunk. Az alapok könnyed elsajátításához legjobb a Duolingo nevű applikáció, de sok más lehetőség közül választhatunk, és természetesen többet is letölthetünk. Továbbá, okos telefonunk menüjét is át tudjuk állítani, így rákényszerítve magunkat, arra, hogy folyamatosan, idegen nyelven lássunk mindent. Szerezhetünk külföldi barátokat is. Bejelölhetjük pl. a Facebookon vagy a Twitteren a tanulni kívánt idegen nyelv országainak napilapjait, folyóiratait és ezeken keresztül is követhetjük a híreket.
Bakó Bettina / PNL
Fotó: Hannah Busing on Unsplash
hírek innen, onnan
Justin Timberlake disztópikus sci-fi thrillere sokkolja az embert, annyira jó
Újra népszerű a streamingplatformokon a Lopott idő című sci-fi thriller, amelyben az idő szó szerint pénzzé válik.
A polgárőrök idén is ott lesznek az óvodák és iskolák környékén
A polgárőrök idén is ott lesznek az óvodák és iskolák környékén - közölte az Országos Polgárőr Szövetség hétfőn az MTI-vel.
Vészjelzést kapott Tarr Zoltán
A magyar kulturális élet különböző területeinek ismert képviselői nyílt levélben kérnek sürgős egyeztetést Tarr Zoltán társadalmi...
Kármán András kinevezte a NAV új elnökét: 48 pályázót utasított maga mögé a Guinness gyártójának vezetője, Rózsáné Sádt Mónika
A multivilágból igazolt új vezetőt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal élére a pénzügyi tárca. Kármán...
Az AI-val folytatott gyakori párbeszéd miatt robotszerűvé válhat az emberi viselkedés
Egy új elméleti kutatás szerint a mesterséges intelligenciával folytatott beszélgetések hatására az emberek átvehetik a gépek...
40 év felett másodállást keres? Ennyi pénzt kereshet most vele.
Már nem kizárólag a diákok vadásznak a szezonális állásokra. Egyre több 40–50 év közötti munkavállaló keres időszakos munkát...
Unger Anna máris szembement a saját helyettesével: nyilvánosságra hozná az elévült korrupciós ügyeket is
A magyar jogrendben meglehetősen szigorú határai vannak annak, hogy büntetőjogi értelemben meddig kérhető számon egy-egy...
Túl sok érett gyümölcs maradt egyszerre? Nem mindegy, mit fagyasztasz és mit főzöl be
Túl sok gyümölcs érett be egyszerre? Segítünk eldönteni, melyiket érdemes fagyasztani vagy befőzni az állag, cukortartalom és tervezett...
Emelt végkielégítés nyugdíj előtt: mikor jár plusz 1–3 havi távolléti díj?
A végkielégítés egyik legfontosabb, mégis sokszor félreértett szabálya a nyugdíj előtt álló munkavállalókra vonatkozik. A Munka...
Megvan a Star Wars új Han Solója Ryan Gosling személyében
Ryan Gosling veheti át Harrison Ford ikonikus szerepkörét a 2027-ben érkező új Star Wars mozifilmben.
Mínusz 2 pontról mínusz 4 pontra csökkent júliusban az MNB-MKIK Vállalati konjunktúraindex
A jelenlegi helyzet megítélése nem változott, a várakozásoké azonban az idei év eddigi legalacsonyabb szintjére gyengült.
Praktikák, életmódváltás, vitaminok hajhullás ellen – Tévhitek, és ami tényleg működik
A hajhullás elleni táplálékkiegészítők piaca az elmúlt évek egyik legdinamikusabban növekvő szegmensévé vált, így nem könnyű...
Sport
Nagy a baj, a Fradi kasszájából több száz milliót húzhatnak ki
A Ferencváros támadója, Lenny Joseph megsérült Felcsúton. Oda az üzlet?
A Manchester Citynél végleg lemondtak a magyar válogatott tehetségéről, idegen országból próbálhat üzenni Marco Rossinak
Korábban az egyik legtehetségesebb magyar támadónak látszott, egyre nagyobb bajban van.
Így reagált Haaland titkos gyermekének anyja a sztárfocista új hajára
Szoboszlai Dominik barátja a fél világot sokkolta az új frizurájával.
Cody Gakpo megy, ez a klasszis érkezik a Liverpoolhoz
Az Anfielden úgy számolnak, hogy a holland csatárt a Manchester City le fogja igazolni.
Djokovicsot húsz éve nem érte ekkora szégyen a teniszpályán
Az év utolsó Grand Slam-tornája hozta el a mélypontot.
„Kezelnél végre, és abbahagynád a hülyéskedést?” – botrányt okozott egy teniszező, aki nem értette, miért nem kap ápolást
A szabályok értelmében a görcs miatt nem jár orvosi időkérés, de ő fájdalmakra panaszkodott. Aztán kiesett a US Openen.
Az utolsó pillanatban otthagyta a Liverpoolt a szurkolók kedvence
Másik országban folytatja.
Mit csinál a Liverpool? Barcola után mindenkit megvesznek az utolsó napon!
Andoni Iraola erős kerettel dolgozhat. Soroljuk a neveket.
Dráma a US Openen: Djokovic rosszul lett, az első fordulóban véget ért a tornája
A szerb klasszis 20 év után kapott ki egy Grand Slam-torna első körében.
Kisebb pánik Esbjergben, jövőre távozhat a világ legjobb kézilabdázója
Henny Reistad még nem hosszabbított Esbjergben, édesapja állítólag már keresi neki a megfelelő csapatot.
Rekordösszegért adhatja el a Ferencváros az egyik legjobb játékosát
Sajtóhírek szerint világhírű klub érdeklődik.
El a kezekkel Kele Jánostól!
Kollégánkat az egyik FTC-s szurkolói csoport fenyegeti.
Bulvár
Hősként ünneplik Amerikában az anyát, aki megfojtotta három gyermekét: így vált a kultúrharc jelképévé Lindsay Clancy
A gyilkos anya ügye sokkal árnyaltabb, mint elsőre tűnik.
Kiderült, kik buliztak Orbán Ráhelék influenszer-partiján, ami 3 milliárd forintba került az adófizetőknek
Orbán Viktor veje, a Tiborcz István érdekeltségébe tartozó Dorothea Hotelben is foglaltak szállást a résztvevőknek.
Megdöbbentő hívást kapott a rendőrségtől Ruszin-Szendi Romulusz, azonnal döntött a sorsáról
Váratlanul megkereste a rendőrség Ruszin-Szendi Romuluszt egy rendkívül durva internetes támadás miatt. A miniszter meglepő döntést hozott az ügyben.
Belülről hullik szét a Tisza, de Magyar Péter menti, ami menthető: „Világos, hogy Lőrincz megbukott”
Súlyos vezetői válság és belső pozícióharcok bénítják a Vidék- és Településfejlesztési Minisztériumot. Panyi Miklós szerint Lőrincz Viktória megbukott, utóda Stumpf Péter lehet.
„Ekkora hibát még nem követett el” – Márki-Zay Péter kíméletlenül nekiment Magyar Péternek
Márki-Zay Péter szerint Magyar Péter élete legnagyobb politikai hibáját követte el Unger Anna kinevezésével. Óriási a felháborodás a Tisza Párt körül.
Kipróbáltam a japán rendrakási módszert – egy hónap alatt többet tanultam magamról, mint vártam
Azt hittem, a KonMari-módszer csupán néhány praktikus rendszerezési ötletet ad majd – egy hónap után viszont egészen más lett a véleményem. Nemcsak a lakásom lett átláthatóbb, hanem arra is jobban figyeltem, mi a
Várkonyi Andrea miatt ezért állt a forgalom Tihanyban: utólag elnézést kért az Instagramon
Várkonyi Andrea teknősmentése Tihanyban nem maradt észrevétlenül. Megállt a forgalom is miatta.
4 napig telefon nélkül voltam egy vidéki faluban – soha életemben nem éreztem ilyen lelki nyugalmat
Nem gondoltam volna, hogy mindössze négy nap elég lesz ahhoz, hogy rájöjjek, mennyire zajos lett az életem.
„Használata egyáltalán nem javasolt” – Velkey közzétette a Szijjártóék által beszerzett lélegeztetőgépek minősítését
Az államtitkár posztja alapján a korábban Szijjártó Péter vezette tárca a „jó” kategóriába sorolta a „használatra alkalmatlannak” minősített lélegeztetőgépeket is.
Nem a rizs és nem is a bulgur: ezt a különleges köretet edd, ha fogyni akarsz
Fogyókúra idején sem kell teljesen száműznöd a köreteket, csak érdemes olyan alapanyagot választanod, amely tápláló és rostban is gazdag.
3 csillagjegy, akikkel elképesztő sikerek történnek
Az biztos, hogy van úgy, hogy az ember már majdnem elengedi azt, amiért hónapok óta dolgozik. Nem azért, mert már nem akarja eléggé, hanem mert túl sokáig nem érkezik visszajelzés.
Ha ilyen a vércsoportod, figyelj: a kutatók szerint nagyobb veszélyben lehet a szíved, mint gondolnád
A vércsoport olyan biológiai tulajdonság, amelyet a születésünk pillanatában kapunk, és amely egész életünkben velünk marad, és akár a szívünkre is hatással lehet.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Ruhagyűjtést szerveztek a rászorulóknak Veszprémben
- Teherautó borult fel Veszprém megyében
- Megújult utakon járhatunk Veszprém megyében
- Toborzás Veszprém megyében
- Ezek a kutyusok várnak szerető gazdira Veszprém megyében
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton


