Ezt olvasta már?

0

Tények és tévhitek a négy évszakos abroncsok kapcsán

Ahogyan enyhülnek a telek, egyre ritkább, hogy tartósan megmaradjon a hó Magyarországon. Sokan ezért eljátszanak a gondolattal, hogy amikor legközelebb új gumigarnitúrát kell vásárolniuk, akkor inkább vesznek egy négy évszakos szettet.


hirdetés

 

 

A négy évszakos gumik kapcsán azonban sok tévhit kering, amelyeket igyekszünk eloszlatni ezzel az írással. Kitérünk arra is, hogy kinek jó és kinek kevésbé, méghozzá objektíven.

 

A köztes megoldás semmire sem jó?

 

Vannak, akik úgy vélik, hogy az a dolog, ami mindenre jó, az valójában semmire sem megfelelő. Ezt a gondolatmenetet a gumik helyzetére interpretálva vannak, akik éppen ezért nem szívesen vennének négy évszakos abroncsot.

Az való igaz, hogy a téli és a nyári abroncsok nem képesek egyesíteni mindkét gumitípus jó tulajdonságait. A mintázatuk ugyanakkor mégis a nyári és a téli gumik mintázatának keverékeként definiálható. Van az ilyen típusú abroncsokon olyan lamella, mint a téli gumikon, a forróságban viszont az összefüggő, nyári gumikra jellemző mintablokkok gondoskodnak a megfelelő tapadásról.

 

A négy évszakos gumik anyagát tekintve lágyabbak, mint a nyári papucsok, hiszen a gyártók célja az, hogy hidegben se legyenek hamar ridegek. Ezzel azonban nem lehet ellensúlyozni azt, hogy a téli gumik mintázata hatékonyabban képes felvenni a harcot a télies útviszonyokkal, mint a négy évszakos abroncsokkal. Éppen ezért érdemes alaposan megfontolni, hogy az ember vásároljon-e négy évszakos gumit, különösképpen, ha sokat autózik télen. Azok, akik hajlandóak lemondani a kocsiról, és más módon is meg tudják oldani a közlekedésüket, megfontolhatják a négy évszakos abroncs vásárlását.

 

Miért olyan vonzó mégis a négy évszakos abroncs?

 

Elsősorban anyagi okok miatt. Eleve ugyebár nem kell kiadni külön pénzt egy nyári és egy téli gumi garnitúrára, ami bizony sok pénz, főleg, ha két egymást követő szezonban kell beruházni egy-egy szettre. Érdemes azonban tudni, hogy elsősorban rövid távon jelenthet ilyen szempontból megoldást a négy évszakos gumi, hiszen mivel állandóan az van fent az autón, így eleve gyorsabban is fog elkopni.

 

Ugyanakkor vannak más szempontok is, amelyek a négy évszakos gumik mellett szólnak. Nem kell minden tavasszal és ősszel időpontot kérni a gumisnál. Nem kell időre odaérni és a gumicserékre sem kell elkülöníteni pénzt. Sokak számára gyötrelmet okoz még a gumik tárolása. Ha házilag próbálja megoldani ezt az ember, akkor könnyen lehet, hogy folyton útban lesznek a gumik, vagy helyet foglalnak el értékesebb holmiktól. Arról nem is beszélve, hogy otthoni körülmények között nehéz ideális módon megoldani az abroncsok pihentetését. Ha pedig egy céget bíz meg az ember a tárolással, akkor azért megint csak fizetni kell.

 

Négy évszakos gumik esetén a cserével kapcsolatos nyűgök jelentős részétől meg lehet szabadulni. Persze időnként azért nem árt átnézetni az ilyen abroncsokat sem, a centrírozást sem lehet megspórolni. Mivel a négy évszakos gumik nem örök életűek, így időnként azért fel kell majd keresni a gumist, igaz, jóval ritkábban.







0
0
0

hírek innen, onnan

Megindult a BUX, egyetlen nagyágyú húzta magával a magyar tőzsdét

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1269,29 pontos, 0,9 százalékos emelkedéssel, 142 940,29 ponton zárt hétfőn.

Ezen a vidéki településen él a legendás magyar műsorvezető, Dömsödi Gábor: a TV-s ma már polgármester

Közel 48 százalékos részvétel mellett választották meg Pásztó új polgármesterét. Magyar Péter és Hajdú Péter is gratulált a...

11 600 forintért vett kriptobányász gépet egy orosz Reddit-felhasználó, aztán jött az igazi meglepetés

Tesztelés nélkül tudta csak megvenni a markpronkin nevű orosz Reddit-felhasználó azt a kriptobányász gépet, amiben az Nvidia kilenc darab...

A bíróság kiengedte a börtönből a feleségét megerőszakoló férfit, hónapokkal a szökése után fogták el a rendőrök

A férfi korábban már közel egy évtizedet ült börtönben hasonló bűncselekmény elkövetése miatt.

A Verso, amely egymillió kilométer után kezdett belelendülni

Vannak típusok, amelyeknél a 200 ezres futásteljesítményt már igyekeznek titkolni a tulajok, például amikor eladósorba kerül a gép....

Tíz éven át bújtatta kislányát olasz apja elől egy mezőtúri nő, felfüggesztett börtönt kapott

A most 15 éves kislány úgy nőtt fel, hogy nem járhatott sem óvodába, sem iskolába.

Valósággal kilőtt az OTP a tőzsdén: elképesztő csúcsra húzta fel a BUX-ot a bankpapír

„A BUX 0,9 százalékos emelkedéssel 142 940 ponton zárt hétfőn. A budapesti tőzsdét a 3,3 százalékot emelkedő OTP papírok húzták fel...

Putyin segítene Trumpnak, de a szétlőtt finomítók közbeszólnak: nem tud elég dízelt exportálni Oroszország

A megrongált finomítók miatt Moszkva nem tud annyi dízelt exportálni, amennyi megmenthetné Trump terveit és érdemben csökkentené az...

Csak kattog, de nem fűt a radiátor: ez rögtön segít, nem kell egyből szerelőt hívni

A légtelenítés jöhet szóba első lépésként, de vannak más megoldások is, amik megszüntetik a kattogást.

Nem várt híreket kapott Lengyelország

Késni fognak az amerikai fegyverszállítások Lengyelországba, köztük a Patriot légvédelmi rendszerhez szánt rakéták is.

Régen minden ablakban virított: 3 klasszikus szobanövény, amit kár volt elfelejtenünk

Neked is ismerős az az érzés, amikor meglátsz egy növényt, és hirtelen eszedbe jut róla a nagymamád konyhája vagy az otthoni...

0

Sport

Rossi megtalálta Orbán tökéletes párját – Dante nyelvén beszél a válogatott új védőbástyája

Kivételesen csereként szállt be a győztes meccsbe a Groningen magyar alapembere.

Két éve a világ egyik legjobb futballistája, mégsem lehet sehol sem válogatott

Az egyik topligában sorra tüntetik ki díjakkal, de a címeres mezről csak álmodozhat.

Los Angelesben amerikai színekben indulna a kétszeres olimpiai bajnok magyar sportoló

A Long Beach-i pálya mindössze 20 percre van otthonától.

Elszenvedte első bajnoki vereségét a Liverpool, esélye sem volt a Manchester City ellen

Az utolsó percekre szinte kiürültek az Anfield lelátói.

Veszélyben a Ferencváros önállósága? Nyílt levélben álltak ki Kubatov Gábor mellett a Fradi legendái - meglepő nevek szerepelnek a listán

Az aláírók között ott van Kökény Beatrix, Lisztes Krisztián, Gerendás György valamint Simon Petra neve is.

Egy magyar játékos uralja a spanyol első osztályú bajnokságot

A hétvégén is parádés hatékonysággal teljesített.

MLSZ: Szoboszlai Dominik sérülés nélkül tért vissza Liverpoolba

A „vörösök” vezetőedzője a válogatott túlterhelésére panaszkodott a City elleni rangadó után.

0
0

Bulvár

Végzetes csapást kaphat most a NER

Elképzelhető, hogy Mészáros Lőrinc cégét, a V-Hídat minden magyarországi közbeszerzésből kizárják majd. Az már biztos, hogy Orbán Viktor kijelölt fő oligarchája az autópálya koncesszió után a Déli körvasú

„Legidősebb lány vagyok. Szeretnék felmondani, mert elegem van és elfáradtam”

„Legidősebb lánygyerek-szindróma? Úgy is nevezik: a harmadik szülő” – meséli videójában egy TikTokker, majd hozzáteszi: a legidősebb gyereknek azért is nehéz lenni, mert az ember könnyen elveszíti a saját gye

Hadházy Ákos feljelentést tesz: megvan a Tisza-kormány első korrupciós botránya?

Hadházy Ákos feljelentést tesz: megvan a Tisza-kormány első korrupciós botránya? Magyar Péter egyelőre mélyen hallgat az ügyben.

„A saját választóidat is átvered” – Molnár Áron kommentben szapulta tovább Széles Diánát

Széles Diána jogi érvekkel és tiszás példákkal válaszolt, Molnár Áron pedig közvetlenül a bejegyzése alatt folytatta a vitát. A színész a választók megtévesztésével vádolta meg a debreceni alpolgármestert.

Bepanaszolta Magyarországot a Spar Brüsszelben, mert a Tisza-kormány sem törölte el a kiskereskedelmi különadót

Az élelmiszerlánc szerint a magyar szabályozás abszurd és zaklató jellegű, a vállalati forma megváltoztatására való kényszerítés pedig uniós jogba ütközik.

Elkapkodhatták Seszták Miklós őrizetbe vételét, Hack Péter szerint megsérthették a politikus mentelmi jogát

Az egyetemi tanár szerint nem jó üzenet, hogy ilyesmi történik egy újonnan felálló hivatal első munkanapján.

Sopront is elcsatolnák - AfD egyik vezetője ijesztő térképet tett közzé

De Ausztria, Luxemburg, Svájc, Lengyelország, Belgium és Franciaország sem úszná meg.

Bochkor Gábor elárulta, hogy él most: „Arra az életformára, amit én élek, nincs tömegközlekedés”

Bochkor Gábor élete a fegyelmezettség és a pontos időbeosztás köré szerveződik, amelyet a Retro Rádió reggeli műsorának vezetése is megkövetel. A hétköznapjai hajnali keléssel kezdődnek, hiszen a műsor minden r

Így hat az alkohol a testre életkor alapján – Nem hinnéd, mikor lehet sok egy-két deci bor is

Ahogy öregszünk, már egy-két deci bor is jobban kiüthet, és a másnaposság is durvább lehet. Mutatjuk, miért változik az alkohol hatása az életkorral.

A horkolás miatt kezdtünk külön aludni, aztán észre sem vettük, hogy elidegenedtünk egymástól

Soha nem gondoltam volna, hogy mi is eljutunk ide – pedig egy látszólag praktikus döntés, a külön alvás, szép lassan köztünk is elvégezte a maga csendes munkáját. Ez a történet arról szól, hogyan vettük észre

0