Telephelyfejlesztésre 3,1 milliárd forint uniós támogatást nyertek
A Közép-dunántúli Operatív Program keretében telephelyfejlesztésre kiírt pályázaton 62 cég nyert el összesen 3,1 milliárd forint európai uniós támogatást - jelentette be Kovács Zoltán, a Közép-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács társelnöke pénteken.
A telephelyfejlesztési pályázat volt az egyik legnépszerűbb a régióban. Az arra benyújtott 62 nyertes pályázaton - miután átcsoportosítással sikerült egymilliárd forinttal megnövelni az eredeti összeget - 3,1 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyertek el vonzó befektetési és telephelyi környezet kialakítására a kis - és középvállalkozások - mondta Kovács Zoltán.
A 62 nyertes projekt 2.046 munkahely megtartását és 731 új munkahely létrehozását teszi lehetővé a régióban. Kiemelte, hogy a támogatások intenzitása 45-50 százalékos, és a kis- és középvállalkozások mellett mikrovállalkozások is pályázhattak.
Lasztovicza Jenő, a megyei önkormányzat elnöke kiemelte, hogy Veszprém megyében 19 nyertes pályázat közel 618 millió forintos támogatást nyert el telephelyfejlesztésre, amely 470 munkahely megtartását és 132 új munkahely teremtését biztosítja. A nyertesek között kis települések cégei is szerepelnek, többek között zalahalápi, szentantalfai és mezőlaki vállalkozások bővíthetik és korszerűsíthetik telephelyeiket - tette hozzá.
Tájékoztatása szerint Veszprém megyében a települési vízrendezésre és csapadékvíz elvezetésre kiírt pályázaton 2 nyertes pályázat született, s az általuk elnyert támogatás összege meghaladja a 200 millió forintot. A megyében Ugod és Pápa nyert csapadékvíz elvezetésre, és vízrendezésre támogatást.
MTI

- Telephelyfejlesztésre 3,1 milliárd forint uniós támogatást nyertek
- Módosult a Nemzeti Kulturális Alapról szóló törvény
- AMC: pályázat a magyar borkultúra népszerűsítésére
- Támogatást a napelemeseknek!
- Megjelentek a civil szervezeteket támogató idei pályázati kiírások
- Új Széchenyi Terv: 1500 milliárd forint és több mint 80 felhívás
- Levegő Munkacsoport: nem elég jó az Új Széchenyi Terv
- Országjáráson ismertetik az Új Széchenyi Tervet
- Ismeri a kreszt? Segítünk!
- Úristen! Kullancs
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Összefogás a dunakeszi családért
- Madarak etetése


