Tarolt Veszprém megye az országos bormustrán
Az olaszrizlingek közül a balatonfüredi Figula Pincészet 2015-ös Lőcze Olaszrizlingje, az egyéb fehérborok csoportjában pedig a Balaton-felvidéki Dobosi Pincészet 2016-os Bio Kéknyelűje nyerte el „Az Országház Bora” címet a közelmúltban. Mindegyik a Balatonfüred-Csopak borvidéről származik.
hirdetés
Az országos bormustrára nyolc meghirdetett kategóriában idén már 160 tétel érkezett be, 17 történelmi magyar borvidék összesen 90 termelőjétől.
A Figula Pincészettől egy csopaki hároméves olaszrizling nyert a Lőcze-dombról. A győztes bor jellemzőiről Figula János elmondta, az ültetvény Csopak és Paloznak között található, vörösföldön, mely bauxitban és ásványokban gazdag terület. A győztes bor buja, mediterrán hangulatú, déligyümölcsös jegyeket hordoz.
Figula János felidézte, nem az első alkalom, amikor győztesen kerül ki a tőlük származó bor rangos versenyen. Nemrég kiemelt száraz fehérborok kategóriájában nagy aranyérmes és „A Magyar Tudományos Akadémia Bora 2018” kitüntető cím nyertese lett pincészetükből a 2015-ös évjáratú Száka Olaszrizling.
Londonban a múlt héten a Decanteren, mely a világ legnagyobb borversenye, a százból 97 pontot kapott a Köves nevű olaszrizling-szürkebarát cuvée 2016-ból. Ezzel platinaérmet nyertek, amit a verseny történetében száraz fehérborral még senki nem ért el Magyarországról. – Nem csak világfajtákkal lehet elérni előkelő helyezéseket versenyeken, hanem saját fajtáinkkal is – jegyezte meg Figula János. Úgy mondta, bízni kell a régi magyar fajtákban, a kiváló helyi adottságokban, és természetesen a sikerekben alapvető szerepe van a jó borásznak.
– Győztesen került ki az Országház Bora versenyen az egyéb fehérborok kategóriában a 2016-os Bio Kéknyelű, mely agyagos-mészköves ültetvényről származik, és érett gyümölcsös jegyeket, finom virágillatot hordoz, melyekhez szép savas íz társul – mondta Dobosi Győző, a pincészet tulajdonosa. Arra is nagyon büszkék, hogy nyolc kategóriából kettő bor is a kitűnő termőhelyi adottságokkal rendelkező Balatonfüred–Csopak borvidékről került első helyre.
Hozzátette, pincészetük mostani győztes bora nemrég a londoni világversenyen, ahol több mint 17 ezer fajtát mutattak be, 90 pontot kapott a százból, amit nagy elismerésnek tartanak.
Van jelene a magyar borászatnak, akár külföldi, akár hazai versenyeken, amelyeken ők olyan magyar borral nyertek, mely a világpiacon még nem annyira felkapott – fogalmazott.
forrás: veol.hu
hírek innen, onnan
Elindult a visszaszámlálás. Bejelentette a TV2 a nagy hírt, ez mindenkit érinteni fog
Már csak három nap, és új sorozat érkezik a TV2 képernyőjére! A Keselyű című produkció egy sikeres rádiós-műsorvezető történetét...
Itt a nagy bejelentés. ByeAlex megmutatta új szerelmét, romantikus fotókon szerepelnek együtt
Úgy tűnik, ismét rátalált a szerelem ByeAlexre! Az énekes ezúttal nem egy új dallal, hanem magánéletének egy különleges pillanatával...
Schmidt Mária nevét írták a Budapestre költözött orosz dezinformációs lap élére: a történész reagált a történtekre
Magyar név a nemzetközi szankciók alá vont oldal impresszumában A magát független európai médiaprojektként hirdető,...
Elárulta Brüsszelben Magyar Péter, miről fog elbeszélgetni Zelenszkijjel
Az uniós csúcs előtt tartott sajtótájékoztatót a magyar miniszterelnök.
Máris talált újabb egymilliárd eurót Brüsszelben Magyar Péter – de mi lesz a napi egymilliós bírsággal?
Uniós csúcsra érkezett a miniszterelnök.
„Sokak boldogulását feladtuk kevesek jólétéért” – Nagy Imre unokájával, Jánosi Katalinnal beszélgettünk
Nagy Imre unokája, Jánosi Katalin családi emlékeiről, az 1956 utáni megtorlásokról és arról beszélt, mit gondolna nagyapja a mai...
Ez a legkoszosabb ülés a repülőn
Kevesen gondolnak bele, hogy már az ülőhely kiválasztásával is befolyásolhatjuk, mennyire tesszük ki magunkat fertőzéseknek egy...
A külügy szerint Bánki Erik kért diplomata-útlevelet a Hungast tulajdonosának
A fideszes politikus tagadja, hogy személyesen járt volna közben az okmányért az óbudai korrupciós botrányban érintett cég tulajdonosa...
Bánki Erik a Hungast-vezérnek is kért diplomata-útlevelet, noha tagadja kapcsolatát a céggel
A fideszes politikus azt ugyanakkor elismerte, hogy a családjának kért diplomata-útlevelet.
Óriási brüsszeli pénzvágásra készül az unió, amiből Magyarország jöhet ki győztesen
Csütörtökön és pénteken Brüsszelben ülnek össze az uniós vezetők, akiknek egyszerre kell választ találniuk a magas energiaárakra, a...
Lemondásra szólította fel Zelenszkij elnököt a világ leggazdagabb embere
Távozásra szólította fel Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt Elon Musk techmilliárdos.
Orbán Viktor feleségéhez köthető szervezeteknek is adott bőkezű támogatásokat Mészáros cége
A Direkt36 birtokába került iratok szerint két Lévai Anikóhoz köthető szervezet több tízmilliós támogatást kapott az állami...
Sport
Új részletek derültek ki a Gulácsi Péter otthonában történt fegyveres rablásról
Szörnyű stressz érte a magyar kapust és családját.
Mutatjuk Lamine Yamal cselét, de félő, hogy beleszédülsz a látványba!
Ezen ámul most az internet.
Egy friss videó szerint guberáló lett a háromszoros olimpiai bajnok legendából
Fénykorában a világ egyik legjobb bunyósa volt.
Megszólalt az Orbán-kormány volt minisztere, akit Ruszin-Szendi Romulusz javasolt klubelnöknek
Megválasztását a Tisza-kormány új jogszabálya sem veszélyezteti.
Kerkez Milos a BL-meccs előtt tálalt ki Szoboszlai Dominikról: ezt nem szereti a Liverpool-sztárja
A védő azt is elárulta, hogy van most Szoboszlai Dominik.
Marco Rossi fogja a fejét, piszok nehéz helyzetbe került a magyar válogatott
Lecsapott az UEFA.
Olyan történik a Ferencvárossal, amire eddig még sohasem volt példa
Vajon fordulat áll be, vagy marad minden az eddigi kerékvágásban?
Mourinho nem játszatja, máris távozhat a Real Madrid nyáron igazolt csillaga
Egy hónap alatt 8 perc jutott neki.
Lamine Yamal bűvészmutatványán ámul a spanyol sportsajtó
A BL-ben varázsolt a Barcelona csillaga.
Érdekes pletyka kezdett terjedni Shakira szerelmi életéről
Állítólag több van köztük barátságnál.
A PSG idegenben szórta meg a Manchester Cityt; a Real Madrid hihetetlen feltámadást mutatott be
Nagyon sok gól született a Bajnokok Ligája szerdai játéknapján.
A lehető legrosszabb hírt kapta Mourinho: kiderült, hogy Vinícius Júniort hány meccsre tiltották el a hajhúzós piros lap miatt
A brazil szélső nem játszhat a Barcelona elleni klasszikuson sem.
Bulvár
Brutális sztorik a szegedi egyetem kancellárjától Orbán Győzőékről, Bánki Erikről, Kubatov Gáborról és a fenyegetésekről
Üzenetet kapott Orbán Győzőék érdekében, Bánki Erik a Hungast nevében tárgyalt vele, Kubatov Gábor berendelte, Fauszt Zoltán pedig fenyegette.
Kiderült, kit marcangolt halálra a tigris az angliai állatkertben
Azonosították azt a férfit, aki múlt hét szombaton bemászott egy brit állatpark tigriskifutójába, ahol az állat halálra marcangolta. Az áldozat családjának nyilatkozata egészen más megvilágításba helyezi a trag
Mínusz 15 fokkal támad az első téli nap: itt a hatalmas fordulat az időjárásban, már biztos
Megszólaltak a meteorológus, így tőr be a tél Európába.
Kivégzett egy huszonéves lányt egy férfi Szolnokon, majd napokig az erkélyen rejtegette a holttestét
Tizenhét év fegyházra ítélték a nő volt barátját.
Nagy a felháborodás, már ezer magyar zenész írta alá a petíciót – Tóth Vera is elmondta a véleményét
Magyarországon 24 óra alatt több mint ezer hazai szerző és előadó írta alá az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület által kezdeményezett AI Manifesztót, amely a generatív mesterséges intelligencia törv
Nagyon fontos hírt kaptak a gázzal fűtő magyarok: kiderült, mi vár ránk a következő télen
A kormány a rezsicsökkentés fenntartása mellett sem tervezi a piaci üzemanyagárak hatósági korlátozását.
„A legjobb mutyi az, amit senki sem lát” - Bődületes Fidesz-paródia került ki az internetre, ezen röhögnek most a magyarok
Ismét Radics Peti ment neki nagy erővel a Fidesznek.
Hozzányúl a Tisza az egyik legfontosabb nyugdíjszabályhoz: sok idősnek jelenthet komoly pluszpénzt a változás
A társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezet szerint 2027 januárjától 120 ezer forint lenne a teljes öregségi nyugdíj minimuma.
Keményen kioktatták az emberek Nagy Ferót az alacsony nyugdíja miatt: tényleg ez az oka?
Annyi biztos, hogy Nagy Ferónak is elég kevés a nyugdíja, és az embereknek meg is volt erről a véleménye.
Leállították a vízpótlást, nem tudják, mi lesz jövőre: kritikus helyzetben a tatai Cseke-tó
Nyáron mínusz 120 centiméteres volt a vízállás, ennél jelenleg jobb a helyzet Tatán, azonban a vízpótlást leállították. Az aszály a helyeik egyik kedvenc horgásztavára, a Cseke-tóra is hatott.
Októberi pénzhoroszkóp: 3 csillagjegynek nagy összeget jósolnak, egyikük különösen szerencsés lehet
Vajon a te jegyed is köztük van? Az októberi pénzhoroszkóp három csillagjegyet emel ki, de egyiküknek a többieknél is nagyobb meglepetést ígér.
„A szemei még nyitva voltak, elkezdett hörögni” – megrázó részletek derültek ki az Aston Martin-os halálos gázolásról
A februári győri halálos baleset mai tárgyalásán az egyik tanú elmondta: egy elé vágó autós provokálhatta a luxusautó sofőrjét, aki az őt megelőző riválist akarhatta „legyorsulni.”

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Ruhagyűjtést szerveztek a rászorulóknak Veszprémben
- Teherautó borult fel Veszprém megyében
- Megújult utakon járhatunk Veszprém megyében
- Toborzás Veszprém megyében
- Ezek a kutyusok várnak szerető gazdira Veszprém megyében
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton


