Ezt olvasta már?

0

Színházi programok három Veszprém megyei faluban május végétől

Színházi programsorozatnak ad otthont három Veszprém megyei település, Magyarpolány, Dörgicse és Pécsely, ahol május végétől június közepéig mások mellett Eperjes Károly, Rékasi Károly és Benkő Péter lép a közönség elé - tájékoztatta az MTI-t a programsorozat szervezője.


hirdetés

Várszegi Tibor, az Új Színház Alapítvány MaloM programjának művészeti vezetője elmondta: az a céljuk, hogy minél több kistelepülésen élő ember jusson színházi élményhez a saját falujában. A programsorozat első előadásaként május 27-én délelőtt a Zirano Bábszínház Babszem Jankó című produkciója érkezik a magyarpolányi Pajtaszínházba.

Június 11-én Silentio transeo - A XX. század elhallgatott irodalma című pódium előadást tekintheti meg a közönség Molnár Anikó és Papp Attila színművészek tolmácsolásában. A Soproni Petőfi Színház, az Esztergomi Várszínház, a Szolnoki Szigligeti Színház és a Forrás Színház koprodukciójában mások mellett Hamvas Béla, Márai Sándor, Herczeg Ferenc, Fekete István műveiből hallhatnak részleteket. Június 18-án a Sík Sándor művéből készült tragédiát, az István királyt tűzik műsorra.

Dörgicsére május 30-án Fabók Mancsi Bábszínháza érkezik A székely menyecske meg az ördög című családi előadással. Ugyanezen a napon a Jávor Pali utolsó mulatása című előadást láthatják a nézők Benkő Péter főszereplésével. Nemes Levente Az örök idő erdejében című zenés műsora június 19-én látható majd. Eperjes Károly Az igazat mondd, ne csak a valódit című önálló estjére június 20-ára válthat jegyet a közönség.

Pécselyen június 6-án Rékasi Károly Szerelmem, Erdély című előadása kerül színre. Június 12-én a Silentio transeo - A XX. század elhallgatott irodalma című pódium produkció látható, majd június 19-én este Sík Sándor István király című drámája zárja a nyári színházi szezont.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Musiala és Havertz is megsérült Amszterdamban: a szövetségi kapitány azonnal behívta a két helyettest

Kettős csapás Amszterdamban A német labdarúgó-válogatott 1–1-es döntetlent ért el Hollandia ellen a Nemzetek Ligája...

Háziorvosom ordítja: ez lehet a bőrrepedések oka a hasunkon

A striák sokszor életünk fontos változásainak nyomait őrzik, gyakran például a várandósság után jelennek meg. Bár a bőrrepedések ma...

Sigmund Freud, a pszichoanalízis atyja a gyerekekről így elmélkedett: „A gyermekkorban nincs olyan erős szükséglet, mint egy apa védelme”

Sigmund Freud, a pszichoanalízis atyja a gyerekekről így elmélkedett: „A gyermekkorban nincs olyan erős szükséglet, mint egy apa...

"Szemtelenül sokat kerestünk" - Kiadta titkait a Blikknek a magyar sajtkirály: ez vár Cserpes Istvánra cégbirodalma eladása után

Cserpes István a magyar sajtkirály. Az ország tejesembere már a 90-es évek óta építi mindenki által jól ismert márkáját, így akarva,...

Mit mond el a harmadszor is eltérő összeggel kiállított gázszámla az MVM gyakorlatáról?

A nagycsaládos kedvezmény újraszámolása miatt közel százezer forinttal csökkent az éves gázszámla összege, de ennek eléréséhez...

Száz éve elveszettnek hitt kincs került elő, magyar kutatók mutatták be a páratlan ékszert

Páratlan felfedezésről tett bejelentést a Habsburg Ottó Alapítvány, előkerült Mária Terézia csodálatos nagykeresztje.

Felfoghatatlan tragédia a Honvédségnél: Két katona vesztette életét egymás után

Felfoghatatlan tragédia a Honvédségnél: két katona vesztette életét az elmúlt napokban. Egyikük szolgálatban lett öngyilkos, másikuk...

Valami nagyon megváltozott a lakáspiacon: ömlenek a piacra az új lakások, de hol vannak a vevők?

Évek óta nem látott mennyiségben kerülnek új lakások a hazai ingatlanpiacra, de a kereslet egyelőre nem tart lépést a bővüléssel. A...

Gondoltad volna? 3 percnyi intenzív mozgás hatékonyabb lehet, mint egy 90 perces kardió

A rövid, maximális bedobással végzett gyakorlatok azonnal egészségvédő fehérjéket juttatnak a véráramba.

Így nézhetett ki a legidősebb ismert modern ember: 315 ezer éves marokkói arcot keltettek digitálisan életre

Egy újszerű digitális eljárás segítségével rekonstruálták a Marokkóban talált, mintegy 315 ezer éves emberi maradványok arcvonásait,...

0

Sport

0
0

Bulvár

„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről

Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.

Örülhetnek a nyugdíjasok, nagy szorzóra számíthatnak

Várhatóan 9 százalék lesz jövőre a frissen nyugdíjba vonulók juttatását meghatározó valorizációs szorzó – mondta az InfoRádióban Farkas András nyugdíjszakértő, hozzátéve: ez nagyon jó hír az érintettekn

„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz

Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.

Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók

Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.

Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság

Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.

Elbocsátották a Szerencsejáték Zrt.-től a fideszes politikust, aki a székházban készített politikai reklámvideót

Havi bruttó 2,3 millió forintot keresett kabinetfőnökként az állami vállalatnál.

„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája

Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy

Betiltották a Lidl népszerű termékét: ezt már nem árulhatják tovább

Egy holland bíróság szerint jogsértők a Lidl bizonyos szandáljai, ezért a diszkontláncnak le kell vennie őket a kínálatból.

3,8 millióval akarta lerántani Majkát a szakember, alig pár óra munkáért fizettettek volna ki vele az egetverő munkadíjat

A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a szakemberek

Pócs János: Szeretnék annyi ésszel, tudással és tapasztalattal rendelkezni, mint Mészáros Lőrinc

Pócs János nem engedte el a füle mellett Magyar Péter támadását.

Világbotrány az izraeli focista fegyveres gólöröméből, azonnal repült is a piros lap

A magyar válogatott divíziójában történt a botrányos eset az ausztriai Linzben.

0