Ezt olvasta már?

0

Szijjártó: a mi számaink egészen mást mutatnak

A magyar kormány számai mást mutatnak a költségvetés hiányáról, mint a Nemzetközi Valutaalap (IMF) számításai.


hirdetés

Ezt Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője mondta szerdán az m1 Az Este című műsorában, kitérve arra is, hogy "a kormány eddigi gazdaságpolitikája és a miniszter, aki azt végrehajtotta, rendkívül sikeres".

Az IMF szerdán közzétett igazgatótanácsi értékelését kommentálva a szóvivő úgy fogalmazott, hogy a magyar kormány és a Nemzetközi Valutaalap fontos és értékbeli kérdésekben - így az átlátható és kiszámítható gazdaságpolitikában - jól láthatóan egyetért. A költségvetési deficitre vonatkozó felvetésre azonban úgy reagált: "a mi számaink egészen mást mutatnak". Kifejtette, az Európai Bizottság elismerte, hogy idén 3 százalék alatt lesz a büdzsé hiánya, Fellegi Tamás tárca nélküli miniszter pedig arra is mandátumot kapott, hogy az IMF-tárgyalásokon vállalja az elköteleződést: 2013-ban is 3 százalék alatt lesz a magyar költségvetési deficit.

Az IMF - mint az az országjelentésben olvasható - januári közepi, felülvizsgált adatai alapján arra számít, hogy a 2011. évi 3,4 százalékos GDP-arányos költségvetési többlet után 2012-ben 3,9 százalék, 2013-ban pedig 4,1 százalék lehet a magyar költségvetési deficit.

Arra a kérdésre, hogy a nemzetgazdasági miniszter személye tabutémának számít-e az IMF-tárgyalásokon, Szijjártó Péter azt válaszolta: "A gazdasági miniszter személye miért tartozna az IMF-fel vagy az EU-val való tárgyalások napirendjére? (...) Értem a Matolcsy György személyét érő támadásokat, hiszen egy olyan sikeres nemzetgazdasági miniszterről van szó, akinek teljesen lehetetlen körülmények között valóban rendkívüli gazdasági intézkedésekkel sikerült elérnie azt, hogy Magyarország költségvetési hiánya hét évvel az EU-csatlakozás után először 3 százalék alá került".

Arra, hogy ha feltételül szabják, tud-e szakítani a kabinet az "unortodox gazdaságpolitikával", a miniszterelnök szóvivője azt mondta: "a rendkívüli gazdasági intézkedések rendkívüli időszakokban indokoltak. Mi azt gondoljuk, hogy az európai gazdaság ki fog lábalni hamarosan a válságból, az euróválság véget fog érni, ami pedig rendkívüli módon hozzá fog járulni ahhoz, hogy minden uniós tagország egy átlátható, hosszú távon kiszámítható gazdaságpolitikát folytasson". Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a kormány eddigi gazdaságpolitikája és a miniszter, aki azt végrehajtotta, rendkívül sikeres.

Hozzátette, hogy az IMF és Magyarország tárgyalásai egy esetleges elővigyázatossági megállapodásról és egy országjelentés nem keverendők össze.

 

mti







0
0
0

hírek innen, onnan

Történelmi lépésre készül a SpaceX: gigantikus kibocsátási hullám söpörhet végig az amerikai piacon

A SpaceX pénteki tőzsdei bevezetésével megvalósul a tőzsdetörténelem legnagyobb IPO-ja.

Trump születésnapjára 60 millió dolláros UFC-aréna épült a Fehér Ház kertjében

A Fehér Ház déli pázsitján egy 27 méter magas, karomszerű szerkezet és egy ketrec épült Donald Trump 80. születésnapjára. A 4000 fős...

Panyi Szabolcs: felmentették a nemzetbiztonsági szolgálatok főigazgatóit

A kormány azonnali hatállyal felmentette a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok – az IH, az AH és az NBSZ – főigazgatóit. A hírt Panyi...

„Az ájulás szélén is úgy kell tenned, mintha halálosan élveznéd” – ordító főnökök és szorongás jellemezte Bombera Krisztina híradós éveit

A hazai televíziózás két meghatározó alakja, Balázsy Panna és Bombera Krisztina, őszinte és tabumentes interjúban osztották meg...

Az ösztrogén-hullámvasút: Ezért vagy tele ötletekkel az egyik héten, míg a másikon elbújnál a világ elől

Az úgynevezett ösztrogén-hullámvasút jelentősen befolyásolhatja a kreativitást, a hangulatot és még a társas kapcsolatainkat is.

Vita a kamatstop megszüntetéséről: 200 ezer jelzáloghitelesnek emelkedhet a törlesztőrészlete Gulyás Gergely szerint

Szeptember végén megszűnhet a jelzáloghitelek kamatstopja, miután a kormány szerint a jelenlegi formájában már nem fenntartható az...

Elalvás okozhatta mindkét balesetet az M1-es autópályán

A rendőrség tájékoztatása szerint hét moldáv férfi és egy török sofőr halt meg.

Minden utast érint: megújul a MÁV+ app, jön az egyszerűbb utazástervezés

Alaposan átalakítja Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter a MÁV új mobilalkalmazását, hogy az egyszerűbb és sokoldalúbb...

Életbe lépett a migrációs paktum, a migránsok máris keresik a kiskapukat

Az Európai Unió szigorít, de nem minden európai ország jár jól vele.

Ez a 10 gyümölcs jobban hidratálja a testet a nagy melegben, mint a víz

Bár a tiszta víz fogyasztása továbbra is a szervezetünk legfőbb és legfontosabb folyadékforrása, a tartós hidratációt nem csak...

Fontos bejelentés Győrfi Pál távozása kapcsán

Nemrég jelentették be a távozását.

0

Sport

Kínos pillanatokkal indult, bocsánat-kéréssel folytatódott az M4 Sport vb-közvetítése

Dragóner Attila szerint csak a férfi szurkolóknak nagy ünnep a világbajnokság.

Vb-nyitómeccs: Majdnem tökéletes kezdés az egyik oldalon, rémálom a másikon

A társházigazda magabiztos győzelmével kezdődött el a történelem első 48 csapatos világbajnoksága.

Elkezdődött a futball-vb, itt megnézheted a nyitóünnepség legjobb pillanatait

Általában látványos megnyitóval indulnak a világbajnokságok, a mostani sem volt másképp.

Három piros lap, két gól, egy felejthető mexikói győzelem a vb-nyitányon

Korábban soha nem osztottak ki három pirosat vb-nyitómeccsen.

0
0

Bulvár

Elkezdődött, Orbán Viktor üzent a Tisza-nak és Magyar Péternek, kemény üzenetváltás kezdődött

Újabb fordulat következett a magyar belpolitikában a két legnagyobb párt vezetője között.

„Mégiscsak egy emberölésről van szó, bassza meg, miért kell egy gyilkost kérdésekkel segíteni?” – tomboltak az indulatok a tárgyaláson

„Elvette a fiam életét, aki egy csupaszív ember volt. Nem volt joga hozzá, és így már nincs joga az élethez sem” – mondta lapunknak az áldozat édesanyja. Megkezdődött annak a férfinak a pere, aki 2024 őszén k

444: Rogán Antal nem a Telekomtól kapta a 2 milliárdot, és egy aktív NAV-nyomozás vizsgálja találmánya előéletét

Még mindig tart a nyolc éve indult eljárás, melyben a NAV különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás gyanúja miatt folytat nagyszabású nyomozást a Rogán Antal találmányához is köthető c

Nyolcan meghaltak az M1-es autópályán Győrnél

Előbb egy kamionos, majd egy kisbusz hét utasa vesztette életét. Ketten megsérültek.

Németh Balázs: Figyelem, magyarok! Megvan az első megszorítás!

A fideszes képviselő szerint átalakítják a rendszert, és a valóban rászoruló családok kapnak majd valamiféle segítséget. Németh Balázs szerint ez már megszorítás.

A kommentelő feltette a nagy kérdést: „Tóth Gabi eltűnne, ha nem foglalkozna vele többet a sajtó?”

Érdekes kérdést vetett fel az egyik kommentelő Tóth Gabival kapcsolatban, ami a média szerepét is körbejárja.

Biciklitúrán lévő iskolások közé hajtott egy autó: Már a harmadik gyermek hunyt el

Rémálomszerű tragédia rázta meg Hollandiát, ahol egy elszabadult gépkocsi egyenesen egy iskolai kerékpártúra résztvevői közé rohant, és már a harmadik kisgyermek is életét vesztette a kórházban.

Hatalmas névváltoztatást jelentett be az OTP Bank, ezt megérzi a magyar bajnokság is

Az ország egyik legismertebb webáruháza csukta be kapuit, meglepődtek az ügyfelek és a focisták is.

Sokkoló fotó került fel a netre a hajnali győri horrorbalesetről: Lángoló pokollá változott az M1-es autópálya

Nyolc ember vesztette életét az M1-es autópályán Győr közelében, ahol két brutális karambol történt egymás közvetlen közelében. Most megrázó fénykép jelent meg az interneten a helyszínről.

Kínos pillanatokkal indult, bocsánat-kéréssel folytatódott az M4 Sport vb-közvetítése

Dragóner Attila szerint csak a férfi szurkolóknak nagy ünnep a világbajnokság.

Matematikai számítások is igazolják azokat az aggodalmakat, miszerint a 2026-os vb jóval unalmasabb lesz

Külön-külön számszerűsítették az új szabályok hatását, majd megnézték, ezek a hatások hogyan mérséklik vagy erősítik egymást.

blogmorzsák

A legjobb fiktív filmes zenekarok

Nem léteznek, mégis kívülről fújjuk a dalaikat. A Spinal Taptől a Sex Bob-Ombig.

0