Ezt olvasta már?

0

Szent-Györgyi Albert relikviák után kutatnak

A Goodwill Pharma az Egészségért Alapítvány különleges kezdeményezést indít

2017-ben a Nobel-díj 80 éves évfordulójának alkalmából a Goodwill Pharma az Egészségért Alapítvány létrehozta a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjat, amelyet olyan orvosoknak kapnak meg, akiket szakmai zsűri és páciensek jelölmek. Most pedig egy különleges kezdeményezést indítanak.


hirdetés

A Goodwill Pharma az Egészségért Alapítvány úgy tiszteleg a professzor önzetlen humanitása és példás szorgalma előtt, hogy hagyományteremtő céllal létrehozta a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjat. A díjra a jelölési lehetőség szeptember 16-án, a neves tudós születésnapján újraindult, így ismét bárki jelölheti kedvenc orvosát. Ahogyan tavaly, idén is kilenc orvost tüntetnek majd ki munkájuk elismeréseként, hetet a közönség, kettőt pedig a szakmai zsűri választhat meg. A kezdeményezés tavaly nem várt sikerrel ért véget: több mint ezer orvost jelölt páciense, a közönségszavazás pedig közel 52 ezer kelet-magyarországi, 75 ezer nyugat-magyarországi és mintegy 45 ezer budapesti szavazattal zárult. A Magyar Tudományos Akadémia Kodály-termében tartott ünnepélyes eredményhirdetésre Szent-Györgyi Albert özvegye is ellátogatott és üdvözölte a kezdeményezést. Marcia Szent-Györgyi nem érkezett üres kézzel Magyarországra: magával hozta férje szmokingját, amelyet a tudós a Nobel-díj átvételekor is viselt, ami ráadásul éppen Szegeden készült. A szmokingot Marcia a Goodwill Pharma az Egészségért Alapítványnak adományozta, megalapozva ezzel egy jövőbeli kiállítás lehetőségét. Ennek az egyedülálló tárlatnak a megvalósításához kér most segítséget az alapítvány: akinek birtokában van valamilyen Szent-Györgyi Albert-ereklye, küldje el, hogy a későbbiekben kiállítással tiszteleghessünk kiváló Nobel-díjasunk emléke előtt!

Mivel a jeles tudós igazán termékeny író volt, valószínűleg több kézirata is kering szerte a világon. De személyes tárgyak, könyvek, ruhadarabok felkutatása is nagy segítség lenne a kiállítás megvalósításában.

A relikviákat az alapítvány címére várják: Goodwill Pharma az Egészségért Alapítvány, 6724 Szeged, Cserzy Mihály u. 32.

Minden más információ a program honlapján érhető el.







0
0
0

hírek innen, onnan

Hegyimentők hoztak le két magyar fiatalt a legmagasabb osztrák csúcsról

A 19 és 20 éves túrázók ép bőrrel megúszták az esetet, de a mentésnek borsos lehet az ára.

„Amit látunk, az a filmszínház következő felvonása" – a Fidesz reagált az ukrán törvénymódosításra

Az ellenzéki párt szerint Magyar Péter hallgat a lényeges kérdésekről.

Kazettás bomba robbant egy iskolai kiránduláson Izraelben, egy diák meghalt, többen megsérültek

A kamaszok megtalálták a robbanótestet, és játszani kezdtek vele.

Tényleg mindig álmos vagy délután? A tested így jelezheti a számodra, ha nagy a baj

Persze most mindenkinél jön egy őszi fáradtság, de ha mindig álmos vagy délután, az akár gondot is jelezhet.

Az Országgyűlés újratárgyalta a megfontolásra visszaküldött egészségügyi kamarai törvényt

Újratárgyalta a parlament a köztársasági elnök által visszaküldött egészségügyi kamarai törvényt. A bizottság több észrevételt...

Különlegesen érzékeny ember vagy, ha ezen az oldalon van a kis kanyar a fülkagylódon

Mit árul el rólad a füled felső ívén látható apró kanyar? Egy régi hiedelem szerint különleges érzékenységre és kifinomult...

Új területen remekel a ChatGPT: a hamisításban

A generatív modellek továbbra is töméntelen mennyiségű emberi alkotást tanulmányoznak és azokat másolják. Így, ha valakinek az...

Orbán Viktor bement a Bayer Show-ba és egyesével gyalázni kezdte az új kormány minisztereit

Orbán bejelentette, hogy további 3-4 embert lecserélnek a Fidesz-frakcióból.

Több angol élcsapat is figyeli Giuliano Simeonét.

Az Atlético nem szívesen válna meg tőle!

Európa túl sokáig húzta az időt, most megfizetheti az árát – ez várhat ránk télen

Európa gázkészletei a vártnál alacsonyabb szinten állnak, és egy hidegebb tél vagy újabb geopolitikai válság több országban is...

Te is éjszakai bagoly vagy? A rokkantnyugdíjjal is összefügghet ez az alvástípus

Az esti kronotípusú emberek számára a normál napi munkarend és rutin egészségileg megterhelő lehet. Jó eséllyel ennek is köszönhető...

0

Sport

Egy magyar játékos uralja a spanyol első osztályú bajnokságot

A hétvégén is parádés hatékonysággal teljesített.

Veszélyben a Ferencváros önállósága? Nyílt levélben álltak ki Kubatov Gábor mellett a Fradi legendái - meglepő nevek szerepelnek a listán

Az aláírók között ott van Kökény Beatrix, Lisztes Krisztián, Gerendás György valamint Simon Petra neve is.

Emberségből elégtelen? Néhány órával édesanyja halála után rángatták el doppingvizsgálatra

A gyász pillanataiban egyáltalán nem a sporttal kívánt foglalkozni.

100 millió eurós igazolással sokkolná a piacot a Real Madrid, ő lehet Luka Modric utódja

José Mourinho a Premier League sztárját nézte ki magának.

MLSZ: Szoboszlai Dominik sérülés nélkül tért vissza Liverpoolba

A „vörösök” vezetőedzője a válogatott túlterhelésére panaszkodott a City elleni rangadó után.

A Barca nem pihen, ennek a hat játékosnak a leigazolása van napirenden a Camp Nouban

Deco igyekszik megelőzni a riválisokat, fiatal játékosok érkezhetnek.

„Így nem lehet játszani.” – a bajszos Carlos Alcarazt hazaküldték a mestertornáról

Rosszul érezte magát a pályán, egyfolytában magyarázott csapata páholya felé.

0
0

Bulvár

Végzetes csapást kaphat most a NER

Elképzelhető, hogy Mészáros Lőrinc cégét, a V-Hídat minden magyarországi közbeszerzésből kizárják majd. Az már biztos, hogy Orbán Viktor kijelölt fő oligarchája az autópálya koncesszió után a Déli körvasú

„A saját választóidat is átvered” – Molnár Áron kommentben szapulta tovább Széles Diánát

Széles Diána jogi érvekkel és tiszás példákkal válaszolt, Molnár Áron pedig közvetlenül a bejegyzése alatt folytatta a vitát. A színész a választók megtévesztésével vádolta meg a debreceni alpolgármestert.

Bepanaszolta Magyarországot a Spar Brüsszelben, mert a Tisza-kormány sem törölte el a kiskereskedelmi különadót

Az élelmiszerlánc szerint a magyar szabályozás abszurd és zaklató jellegű, a vállalati forma megváltoztatására való kényszerítés pedig uniós jogba ütközik.

Sopront is elcsatolnák - AfD egyik vezetője ijesztő térképet tett közzé

De Ausztria, Luxemburg, Svájc, Lengyelország, Belgium és Franciaország sem úszná meg.

Elkapkodhatták Seszták Miklós őrizetbe vételét, Hack Péter szerint megsérthették a politikus mentelmi jogát

Az egyetemi tanár szerint nem jó üzenet, hogy ilyesmi történik egy újonnan felálló hivatal első munkanapján.

Bochkor Gábor elárulta, hogy él most: „Arra az életformára, amit én élek, nincs tömegközlekedés”

Bochkor Gábor élete a fegyelmezettség és a pontos időbeosztás köré szerveződik, amelyet a Retro Rádió reggeli műsorának vezetése is megkövetel. A hétköznapjai hajnali keléssel kezdődnek, hiszen a műsor minden r

A horkolás miatt kezdtünk külön aludni, aztán észre sem vettük, hogy elidegenedtünk egymástól

Soha nem gondoltam volna, hogy mi is eljutunk ide – pedig egy látszólag praktikus döntés, a külön alvás, szép lassan köztünk is elvégezte a maga csendes munkáját. Ez a történet arról szól, hogyan vettük észre

Így hat az alkohol a testre életkor alapján – Nem hinnéd, mikor lehet sok egy-két deci bor is

Ahogy öregszünk, már egy-két deci bor is jobban kiüthet, és a másnaposság is durvább lehet. Mutatjuk, miért változik az alkohol hatása az életkorral.

Idősotthonba került a legendás színésznő: könnyek között vallott arról, mit bánt meg a leginkább az életben

Egy csendes idősek otthonában tölti a mindennapjait az egykor ünnepelt színésznő, aki mögött nehéz életút áll. Bár ma is aktívan tartja a kapcsolatot a külvilággal, egy régi döntése a mai napig kísérti. Vissz

Elektromos autóban égett halálra egy 45 éves nő

A 45 éves nő vasárnap reggel elektromos autójával fának ütközött. A jármű kigyulladt, a sofőr pedig benne égett Gifhorn járásban, Németországban. A Elektromos autóban égett halálra egy 45 éves nő bejegyzés e

0