Ezt olvasta már?

0

Szalai Ádám visszavonul a válogatottól

A magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya, Szalai Ádám bejelentette, hogy lemondja szereplését a nemzeti együttesben.


hirdetés

A 34 éves csatár szerdai sajtótájékoztatóján közölte, hogy pénteken a németek és hétfőn az olaszok elleni Nemzetek Ligája-találkozó lesz az utolsó két meccse címeres mezben.

"Tiszteletlennek tartom velem szemben, hogy négy-öt órával a sajtótájékoztató előtt megjelent a hír a médiában, ezért is próbáltam az utóbbi időben kerülni a szereplést. Ma ismét sikerült bebizonyítani, hogy van lejjebb... Egy dologért ülök itt, azok a szurkolóink" - kezdte a beszédét az FC Basel futballistája.

Szalai arról számolt be, hogy megfontolt döntést hozott, több hónap, sőt közel egy év leforgása alatt érlelődött meg benne ez az elhatározás, kereste azt az időpontot, amikor ennek meglépése reális lehetőség.

"A válogatott nagyon jó úton jár, remek keretünk van, amelyet egy kiváló szövetségi kapitány irányít. A Nemzetek Ligája után a következő tétmérkőzések a márciusi Eb-selejtezők lesznek, így lesz idő kitalálni, ki helyettesítsen. Mindig is nagy álmom volt, hogy a válogatottban szerepeljek. Az, hogy két Eb-n játszhattam és csapatkapitányként vezethettem az együttest, hatalmas élmény volt számomra. A támogatások és a kritikák is segítettek abban, hogy felnőtt emberré, igazi személyiséggé váljak" - mondta könnyeivel küzdve Szalai Ádám, aki köszönetet mondott az összes szövetségi kapitánynak, akinél játszott, a jelenlegi és korábbi játékostársaknak, valamint a szurkolóknak.

A búcsúzó csapatkapitány külön kiemelte Csányi Sándor MLSZ-elnököt, mert "örökhálával" tartozik neki, amiért nehéz időszakokban is támogatta őt. Szalai azt is hangsúlyozta, hogy az elmúlt években csodás pillanatokat élt át, mert az a fajta összefogás, csapat- és hazaszeretet, amit megtapasztalt, szerinte egyedülálló az egész világon.

"Nem akarok ebből drámát vagy kitüntetést. Remélem, a válogatott ezen az úton megy tovább. Én itt leszek, nem hagyom el ezt a bolygót, szóval a fókusz az előttünk álló német és olasz meccsen van" - zárta szavait Szalai, aki 2009 februárjában mutatkozott be a válogatottban.

A támadó 2013 októberében emlékezetes beszédet mondott a hollandiai 8-1-es vereséget követően, emiatt feszült viszony alakult ki közte és a későbbi szövetségi kapitány, Pintér Attila között, melynek nyomán 2014 szeptemberében egyszer már lemondta a válogatottságot. Dárdai Pál kinevezésével viszont visszatért a nemzeti együttesbe, amelynek címeres mezét pályafutása során eddig 84 alkalommal ölthette magára, ezzel az örökrangsor kilencedik helyén áll, egyetlen mérkőzéssel lemaradva Puskás Ferenctől, az Aranycsapat legendás kapitányától.

Fellépései során 25-ször volt eredményes, egyik legemlékezetesebb gólját a 2016-os, franciaországi Európa-bajnokságon szerezte, amikor 44 esztendőt követően Magyarország első Eb-meccsén, több mint egy év után talált ismét kapuba. A csoporttalálkozót aztán a magyar csapat - későbbi továbbjutását megalapozva - 2-0-ra megnyerte Ausztria ellen.

"Ez nem egy vidám pillanat, de bízom benne, hogy mielőbb túltesszük magunkat ezen a helyzeten. Emberileg maximális tisztelettel állok a döntéshez, még ha ez problémát is okozhat a csapatnak - mondta látható szomorúsággal és letörtséggel Marco Rossi szövetségi kapitány. - Olyan vezető alak volt a csapatban, akire taktikai szempontból mindig lehetett számítani. A vezetői képesség nem tanulható dolog, amit bárki kiizzad magából. Az ő vezetői képességeit pedig mindenki elismerte, mindenki őt tekintette a válogatott vezérének és kapitányának. Nincsenek pótolhatatlan emberek, de ez most egyáltalán nem lesz egyszerű".

Az olasz szakvezető arról is beszélt, hogy a csapatkapitányi posztot muszáj lesz a következő kerethirdetésnél tisztázni. Hozzátette, demokratikus alkat, ezért meghallgatja a játékosok véleményét, de az övé az utolsó szó. Megjegyezte, neki van már elgondolása.

Rossi az MTI érdeklődésére elárulta, Szalai hétfőn, a keret első találkozójának alkalmával közölte a társaival az elhatározását, a szakmai stáb pedig egy szűk hónapja tudott arról, hogy "komolyak ezek a szándékok".

"Szalai a következő két meccsen ugyanazt a csapatkapitányi szerepet tölti be, mint eddig. Azt kívánjuk, elégedetten tudjon búcsút venni ettől, ami egy csatár esetében nemcsak a győzelmet, hanem a rúgott gólt is jelenti" - fogalmazott Rossi.

A korábbi szövetségi kapitány, Dárdai Pál az M1 aktuális csatornának úgy nyilatkozott: örül, hogy annak idején az ő hívására, ha nehezen is, de Szalai úgy döntött, visszatér a válogatottba.

"Nehéz időkben kezdett el újra játszani, az első Eb-kijutással már mini történelmet írt, az pedig, hogy kétszer is ott lehetett a kontinenstornán, óriási dolog. Egy játékos mindig érzi, ha már a test nem csinálja meg, amit az agy elgondol, a sport már csak ilyen. Gratulálok neki a válogatott pályafutásához" - fogalmazott a Hertha BSC egykori trénere.

Dárdai emlékei szerint Szalai kezdetben gátlásos, de labdaügyes és szorgalmas srác volt, lehetett látni a mentalitásán, hogy komolyan gondolja a labdarúgást, így elég korán vezérré vált a pályán és azon kívül is.

"A meccseken ő az edző meghosszabbított keze, taktikai feladatokat is rá lehet bízni, és bár sokszor nem volt látványos a szerepe, mindig fegyelmezetten játszott és a labdatartásban is lehetett rá számítani" - jelentette ki a szakember. Hozzátette, a támadót nehéz lesz pótolni, de megvannak a magyar válogatottban azok a játékosok, akik képesek lesznek átvenni a helyét.

A magyar válogatott pénteken csoportelsőként látogat a mögötte egy pont hátránnyal második Németországhoz, majd három nappal a lipcsei mérkőzés után a Puskás Arénában fogadja az Európa-bajnok olasz csapatot a Nemezetek Ligája csoportkörének zárásán.







0
0
0

hírek innen, onnan

Ez az álomszép lány volt Tom Holland barátnője, mielőtt beleszeretett Zendayába

Elle Lotherington brit rendezőasszisztens volt Tom Holland első olyan barátnője, akit a szélesebb nyilvánosság is megismerhetett....

Toplista: ezek az autókat vettük idén

A személyautó márkák versenyében szintén a  Toyota vezet (9144 személyautó, 12,49 százalékos növekedés 2025-höz képest), a japán...

Radnai Márk: Fontos, hogy az embereket a döntésekből ne hagyjuk ki, augusztus végén becsatornázzuk a véleményüket

Az Index stábja arra volt kíváncsi, hogyan látják a képviselők Baka András köztársasági elnök megválasztását.

Kerékpárúttal kötné össze Budapestet Érddel a kormány

Elhárulhatnak az akadályok a dél-budai agglomeráció kerékpáros fejlesztései elől, így megvalósulhat Dél-Buda, Érd és Százhalombatta...

Humanitárius okokból négy év után elengedtek az oroszok egy amerikai foglyot

A 32 éves Robert Gilmant még 2022 januárjában tartóztatták le azzal a váddal, hogy rátámadott egy orosz rendőrre.

Megint megugrik az egyik üzemanyag ára: ez várja a magyarokat a kutakon szerdán

Újabb változás jön a hazai benzinkutakon: szerdán drágul a gázolaj, miközben a benzin ára egyelőre nem változik.

Lukaku követheti Salah-t Törökországba, vb bronzérmes játékossal erősítene az Inter - külföldi körkép

A legfontosabb és legérdekesebb keddi hírek a külföldi foci világából és a nemzetközi átigazolási piacról. Körkép.

Az ügy, ami érzelmileg megráz – heteken belül befut a izgalmas török sorozat új évada

Már augusztus végén képernyőre kerül a népszerű török sorozat 3.évada: a Temető című bűnügyi széria újabb etapja a Netflixen...

Egyetlen vérvizsgálattal több ráktípus és májbetegség is időben kimutatható lehet

Az UCLA kutatói olyan vérvizsgálatot fejlesztettek ki, amely a DNS-jelek alapján több daganattípust és májbetegséget is azonosít.

Otthona előtt gázoltak el egy hároméves pusztadobosi kislányt

A gyereket újra kellett éleszteni, a rendőrség vizsgálja a szülők felelősségét is.

Ön is becsukja a szemét, ha valamit jobban hallana? Talán nem kellene

Ha valamilyen halk hangra figyelünk, gyakran behunyjuk a szemünket, gondolva, hogy az agy ilyenkor jobban tud a hangra fókuszálni. Kínai...

0

Sport

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?

Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.

Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük

A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.

A Manchester City vinné az FC Barcelona fiatal csillagát

Tommy Marqués került az angolok látókörébe.

A világ egyik leggazdagabb és legbefolyásosabb embere lehet a Liverpool új résztulajdonosa

A futballtörténelem egyik legtöbb pénzt megmozgató üzlete van készülőben.

Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben

Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.

José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt

Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett

Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje

Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.

0
0

Bulvár

A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be

Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először

Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket

Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.

Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé

Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.

Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt

A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.

A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint

Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.

A legmagasabb fokú figyelmeztetést adták ki, kegyetlen hőség jön

Kedden újabb fokozatba kapcsol a hőség, az ország egyes részeire már kiadték a figyelmeztetést.

Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek

Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást

Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.

„Ő 59, én 56” – Erős Antónia szokatlan fotót posztolt, hollywoodi világsztárral vetette össze magát

Erős Antónia kendőzetlenül őszinte posztban hasonlította össze magát Halle Berryvel, fontos üzenetet megfogalmazva minden nő számára.

0