Szabályok a divatban – mik ezek? Meg lehet szegni a szabályokat?
Eddig azt hittük, hogy léteznek azok a bizonyos divatszabályok, amelyekhez mereven ragaszkodnunk kell és be kell tartanunk azokat. Az öltözködésnek azonban nem szabad ennyire korlátozónak és merevnek lennie. Ma már számtalan divat blog ír arról, hogy le kell döntetünk a divat szabta korlátokat.
hirdetés
Miről is szól a divat?
A divat semmiképpen sem a merev és betartandó szabályokról kell, hogy szóljon, hiszen ez nem csak az öltözködésünket, bennünket is merevvé tesz. A divat egyik legfontosabb feladata, hogy kifejezzük vele a stílusunkat, a személyiségünket és olyan ruhákat öltsünk magunkra, amelyekben nem csak jól, kényelmesen és felszabadultan érezzük magunkat, hanem amellyel kifejezhetjük önmagunkat és a személyiségünket. Ez az év – és reméljük most már midig így lesz – arról szól, hogy merjünk azok lenni, akik vagyunk és ez hatványozottan igazérvényű az öltözködésre, a divatra is. Most pedig nézzünk néhány szabályt, amelyet bátran meg lehet szegni. Itt az ideje, hogy ledöntsük azokat a bizonyos divat kierőszakolta korlátokat! Ma már több olyan divat blog is létezik, ahol arra buzdítanak, hogy ideje ledönteni ezeket a bizonyos korlátokat.
Színek párosítása trend szerint?
Nincs is annál bosszantóbb, amikor divat diktálta színeket viselünk. Szerencsére eljött az az idő, amikor nem kötelező lemondani a piros és rózsaszín, a fekete vagy a kék párosról. Miért is tennénk? Ha van egy cuki piros szoknyánk, amit mi egy rózsaszín toppal vennénk fel, miért is ne öltözzünk úgy, ahogy mi szeretnénk? Játszhatunk a színekkel, mert ha mindig a divatszíneket öltenénk magunkra, akkor hol is marad az egyéniség? Ha szeretjük a színeket keverni, tegyük meg. Minden szín jól működhet együtt, rajtunk is múlik, mennyire vagyunk bátrak viselni azokat.
A kiegészítők szín szerinti párosítása?
Sok ember már a gondolattól is rosszul lesz és lássuk be, sokszor anyagilag sem bírnánk, hogy mindig egymással harmonizáló – hasonló színű és árnyalatú – cipőt és táskát vagy cipőt és övet viseljünk. A kiegészítők színeinek és mintáinak keverése nem csak izgalmas, de még a megjelenésen is sokat lendíthet.
Az irodai öltözködés is nagyon bekorlátozza az embereket, hiszen a férfiaknak eddig nagyon oda kellett figyelniük, hogy a cipőjük színe mindenképpen kompatibilis legyen az öv és esetlegesen a zokni színével. Ma már azonban nem léteznek ilyen merev szabályok, sok esetben viselnek a férfiak színes, élénk, mintás, mókás zoknit és ez mit sem von le az „értékükből”, sőt, napjainkban a bátran öltözködőket nagyon kreatívnak és merésznek is gondolják.
Pöttyös és csíkos együtt?
A divat nagyágyúi kitalálták, hogy a mintákat nem lehet keverni. Ha a blúz mintás, akkor a szoknya vagy a nadrág csakis egyszínű lehet. Napjainkban egyre több divattervező gondolja úgy, hogy nincs baj a minták keverésével, sőt ez is egy remek formája lehet az önkifejezésnek.
A CCC kínálatában nagyon sokféle stílusú öltözék közül válogathatunk, amelyeket nem csak a divat, hanem a saját ízlésünknek megfelelően is kombinálhatunk. A CCC termékeket személyesen az üzletekben, illetve online is megvásárolhatjuk.
hírek innen, onnan
Nyílt levélben kérik az oktatási minisztert, hogy ne fogadja el az SZFE szenátusának ajánlásait a vezetői pozíciók betöltésére
A Freeszfe és a Filmreform oktatási munkacsoportja szerint a magyar színház- és filmművészet jövője múlik ezen.
Érdemtelenül jutottak doktori címhez fideszes és KDNP-s politikusok a PTE egyik oktatója szerint
Barcsi Tamás PTE-oktató szerint fideszes és KDNP-s politikusok jutottak érdemtelenül doktori fokozathoz, az egyetem vizsgálja az ügyet.
Botrány az SZFE-nél: ismert filmesek támadják az egyetem vezetését
Ismert filmesek és színészek támadták az SZFE kuratóriumi kiválasztását, az egyetem vezetése pedig visszautasította a vádakat.
Turisták ezrei ragadtak Szicílián, mert ismét hamut szór az Etna
Augusztus 12-e szerda 11 óráig felfüggesztették a légiforgalmat az Etna miatt.
Gyászol az ország: meghalt Kis Ervin Egon
Szomorú hír érkezett: elhunyt egy szakember, aki több területen is fontos szerepet játszott, és a magyar digitális világ fejlődéséhez...
Nagy változás jön szerdától, új szabályok élesednek a csomagolásoknál
Holnaptól lesznek alkalmazandók a csomagolásról és a csomagolási hulladékról szóló rendeletben előírt új szabályok az egész Európai...
„Mi a frász folyik itt” - Galambos Lajos kiakadt, nem érti, hogyan képesek erre
Lagzi Lajcsi nem tudja hová tenni a dolgot.
Sorra véreznek el a német autógyártók Kínában, nem is az árakkal van a legnagyobb baj
A német autógyártók évtizedeken át megkérdőjelezhetetlen pozíciót élveztek Kínában, ám mára a Mercedes-Benz, a BMW, a Volkswagen és...
Újabb történelmi csúcsra tört a BUX, a Mol is rekordot döntött
Újabb történelmi csúcson zárt kedden a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe: a BUX 0,89 százalékos emelkedéssel, 149 903,82 ponton...
Lövöldözés a belvárosban: a kocsma előtt lőttek agyon egy férfit Londonban
A kiérkező mentők már nem tudták megmenteni a fiatal férfi életét, a rendőrség nyomozást indított.
Van bizarrabb Paksnál: napra pontosan egy év után megint medúzák állítottak le egy francia atomerőművet
2025. augusztus 11. után megint zselés állagú szabotőrök tízezreit sodorta az Északi-tenger a Gravelines atomerőmű szivattyúi felé....
Minden szülő legszörnyűbb rémálmát élte át egy Pest megyei pár
Egy Pest megyei család átélte azt, amitől minden szülő retteg. Már elaltatták, amikor a kéthetes kisfiuk szobájából megszólalt a...
Sport
Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc
Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.
Kikerült a Liverpool keretéből, tényleg távozhat a válogatott középpályás
2018 óta a csapat tagja.
Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?
Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.
A magyar válogatott legújabb sztárja egyetlen dolgon lepődött meg külföldön
Vitális Milán lehet a szurkolók kedvence az AEK-nél, ahol már nagyon várta Varga Barnabás is.
Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük
A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.
A Manchester City vinné az FC Barcelona fiatal csillagát
Tommy Marqués került az angolok látókörébe.
A világ egyik leggazdagabb és legbefolyásosabb embere lehet a Liverpool új résztulajdonosa
A futballtörténelem egyik legtöbb pénzt megmozgató üzlete van készülőben.
Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben
Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.
Világbajnokot igazolna az FC Barcelona Ronald Araújo távozása után
Laporta célpontja Laporte.
Hivatalos: a Liverpool megszerezte a Barcelona csapatkapitányát, Araújo kölcsönben érkezik
Ronald Araújo kölcsönben a Liverpoolhoz igazolt a Barcelonától. A katalánok csapatkapitánya a 2026–2027-es idényt az Anfielden tölti.
José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt
Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett
Dante pokla a mennyország ahhoz képest, ahonnan ez a zseni visszatért
Fél éve megoperálták az Achillesét, alig hat hetet tudott edzeni.
Bulvár
A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be
Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először
Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket
Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.
Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé
Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.
Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt
A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.
„Ne akarj apukád lenni” - Kóbor Léna bikiniben jelentette be, rögtön brutálisan nekiestek az emberek
Keményen beszóltak Kóbor Lénának.
A legmagasabb fokú figyelmeztetést adták ki, kegyetlen hőség jön
Kedden újabb fokozatba kapcsol a hőség, az ország egyes részeire már kiadték a figyelmeztetést.
Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek
Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis
Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást
Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.
Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc
Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.
„Stand-up komédia Fidesz módra” - Magyar Péter porig alázta a bakizó fideszeseket, majd szenzációs hírt közölt
Magyar Péter arcát látni kell a fideszes baki után.
D. Tóth Kriszta: Mi közöm nekem egy rákos amerikai influenszer halálához?
Mitől gyászolnak milliók egy rákban elhunyt amerikai infleunszert? Miért ír róla a WMN? Mi közünk nekünk ehhez az egészhez? A 26 évesen egy ritka epeúti daganatban elhunyt Syd Towle története túlmutat önmagán.
Brutális hőségriadó lép életbe: Mutatjuk, melyik országrészben lehet 38 fok és viharos szél
Forró napsütés és perzselő hőség vár ránk kedden, de néhol záporok és viharos széllökések zavarhatják meg a strandolást.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Ruhagyűjtést szerveztek a rászorulóknak Veszprémben
- Teherautó borult fel Veszprém megyében
- Megújult utakon járhatunk Veszprém megyében
- Toborzás Veszprém megyében
- Ezek a kutyusok várnak szerető gazdira Veszprém megyében
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton


