Ezt olvasta már?

0

Stílusok és hangszerek kavalkádja a veszprémi óvárosban

Ír buzuki, mandolin, gitár, duda, tangóharmonika, basszusgitár, viola da gamba, szaxofon. A felsorolás nem egy sokoldalú zeneiskola órarendi kínálatát tükrözi, hanem néhány azok közül a hangszerek közül, melyek az Aurevoir. zenekar koncertjén megszólalnak, nem is akárhogyan.


hirdetés

A zsámbéki fiatalokból álló együttes fellépésével indult el szerda este a Világjava Estek koncertsorozat, mely egészen péntekig színesíti a belvárosi nyári estéket.

A 2015-ben alakult Aurevoir. zenekar számos turnén, nagyobb fellépésen, nemzetközi koncerten van túl, és nem ritka, hogy a régi zene, a reneszánsz, a barokk, a beat, a blues, a rock, de akár a francia kávéházi sanzonok világa is felcsendül, ha ők színpadra lépnek, érdekes módon fűzik egybe a különböző stílusokat.

Éppen ezért szerda este az Óváros téren sem volt hiány a változatos dallamokból. Az angolszász beat-folk és a Kárpát-medence népzenéjének elemeivel gazdagítva népdalok, humoros balladák, versfeldolgozások, többek között Weöres Sándor-, József Attila-, Radnóti Miklós-művek hangzottak el. A koncertek minden este 20 órakor kezdődnek, így a közönség ugyanebben az időpontban láthatja az Óváros tér színpadán péntek este a Zoord zenekart.

 

 

forrás: veol.hu







0
0
0

hírek innen, onnan

Elindult a visszaszámlálás. Bejelentette a TV2 a nagy hírt, ez mindenkit érinteni fog

Már csak három nap, és új sorozat érkezik a TV2 képernyőjére! A Keselyű című produkció egy sikeres rádiós-műsorvezető történetét...

Itt a nagy bejelentés. ByeAlex megmutatta új szerelmét, romantikus fotókon szerepelnek együtt

Úgy tűnik, ismét rátalált a szerelem ByeAlexre! Az énekes ezúttal nem egy új dallal, hanem magánéletének egy különleges pillanatával...

Schmidt Mária nevét írták a Budapestre költözött orosz dezinformációs lap élére: a történész reagált a történtekre

Magyar név a nemzetközi szankciók alá vont oldal impresszumában A magát független európai médiaprojektként hirdető,...

Elárulta Brüsszelben Magyar Péter, miről fog elbeszélgetni Zelenszkijjel

Az uniós csúcs előtt tartott sajtótájékoztatót a magyar miniszterelnök.

„Sokak boldogulását feladtuk kevesek jólétéért” – Nagy Imre unokájával, Jánosi Katalinnal beszélgettünk

Nagy Imre unokája, Jánosi Katalin családi emlékeiről, az 1956 utáni megtorlásokról és arról beszélt, mit gondolna nagyapja a mai...

Ez a legkoszosabb ülés a repülőn

Kevesen gondolnak bele, hogy már az ülőhely kiválasztásával is befolyásolhatjuk, mennyire tesszük ki magunkat fertőzéseknek egy...

A külügy szerint Bánki Erik kért diplomata-útlevelet a Hungast tulajdonosának

A fideszes politikus tagadja, hogy személyesen járt volna közben az okmányért az óbudai korrupciós botrányban érintett cég tulajdonosa...

Bánki Erik a Hungast-vezérnek is kért diplomata-útlevelet, noha tagadja kapcsolatát a céggel

A fideszes politikus azt ugyanakkor elismerte, hogy a családjának kért diplomata-útlevelet.

Óriási brüsszeli pénzvágásra készül az unió, amiből Magyarország jöhet ki győztesen

Csütörtökön és pénteken Brüsszelben ülnek össze az uniós vezetők, akiknek egyszerre kell választ találniuk a magas energiaárakra, a...

Lemondásra szólította fel Zelenszkij elnököt a világ leggazdagabb embere

Távozásra szólította fel Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt Elon Musk techmilliárdos.

Orbán Viktor feleségéhez köthető szervezeteknek is adott bőkezű támogatásokat Mészáros cége

A Direkt36 birtokába került iratok szerint két Lévai Anikóhoz köthető szervezet több tízmilliós támogatást kapott az állami...

0

Sport

0
0

Bulvár

Brutális sztorik a szegedi egyetem kancellárjától Orbán Győzőékről, Bánki Erikről, Kubatov Gáborról és a fenyegetésekről

Üzenetet kapott Orbán Győzőék érdekében, Bánki Erik a Hungast nevében tárgyalt vele, Kubatov Gábor berendelte, Fauszt Zoltán pedig fenyegette.

Kiderült, kit marcangolt halálra a tigris az angliai állatkertben

Azonosították azt a férfit, aki múlt hét szombaton bemászott egy brit állatpark tigriskifutójába, ahol az állat halálra marcangolta. Az áldozat családjának nyilatkozata egészen más megvilágításba helyezi a trag

Nagy a felháborodás, már ezer magyar zenész írta alá a petíciót – Tóth Vera is elmondta a véleményét

Magyarországon 24 óra alatt több mint ezer hazai szerző és előadó írta alá az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület által kezdeményezett AI Manifesztót, amely a generatív mesterséges intelligencia törv

Nagyon fontos hírt kaptak a gázzal fűtő magyarok: kiderült, mi vár ránk a következő télen

A kormány a rezsicsökkentés fenntartása mellett sem tervezi a piaci üzemanyagárak hatósági korlátozását.

Hozzányúl a Tisza az egyik legfontosabb nyugdíjszabályhoz: sok idősnek jelenthet komoly pluszpénzt a változás

A társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezet szerint 2027 januárjától 120 ezer forint lenne a teljes öregségi nyugdíj minimuma.

Keményen kioktatták az emberek Nagy Ferót az alacsony nyugdíja miatt: tényleg ez az oka?

Annyi biztos, hogy Nagy Ferónak is elég kevés a nyugdíja, és az embereknek meg is volt erről a véleménye.

Leállították a vízpótlást, nem tudják, mi lesz jövőre: kritikus helyzetben a tatai Cseke-tó

Nyáron mínusz 120 centiméteres volt a vízállás, ennél jelenleg jobb a helyzet Tatán, azonban a vízpótlást leállították. Az aszály a helyeik egyik kedvenc horgásztavára, a Cseke-tóra is hatott.

Októberi pénzhoroszkóp: 3 csillagjegynek nagy összeget jósolnak, egyikük különösen szerencsés lehet

Vajon a te jegyed is köztük van? Az októberi pénzhoroszkóp három csillagjegyet emel ki, de egyiküknek a többieknél is nagyobb meglepetést ígér.

„A szemei még nyitva voltak, elkezdett hörögni” – megrázó részletek derültek ki az Aston Martin-os halálos gázolásról

A februári győri halálos baleset mai tárgyalásán az egyik tanú elmondta: egy elé vágó autós provokálhatta a luxusautó sofőrjét, aki az őt megelőző riválist akarhatta „legyorsulni.”