Ezt olvasta már?

0

Sneider Tamás lett a Jobbik elnöke

Sneider Tamást választotta elnökké a Jobbik tisztújító kongresszusa szombaton Budapesten - közölte Mirkóczki Ádám, az ellenzéki párt szóvivője a tanácskozás szünetében újságírókkal.


hirdetés

A politikus tájékoztatása szerint 401 alapszervezet élt a jelölési jogával és 556 küldött jelent meg a kongresszuson.

Sneider Tamás a szavazatok 54 százalékát, 298 voksot szerzett meg, a másik jelölt, Toroczkai László pedig 46 százalékot kapott, ami 256 szavazat. Az érvénytelen szavazatok száma kettő volt - tájékoztatott Mirkóczki Ádám.

Azt is ismertette, hogy a szavazást megelőzően mindkét jelölt 12 perces beszédet mondott, azelőtt pedig Vona Gábor leköszönő pártelnök tartott egy értékelő beszédet az elmúlt kétéves elnökségi ciklusról. A szóvivő kellően önkritikusnak és tényszerűnek írta le ezt a felszólalást.

A szoros eredményt és az esetleges pártszakadást firtató kérdést úgy kommentálta: két nagyon erős személy indult az elnöki posztért, nem várt 80-20 százalékos győzelmet egyik fél javára sem. A Jobbik történetében nem is volt még ennyire éles elnökválasztás - értékelt.

Arra a kérdésre, hogy egy küldött távozóban a sajtó elé dobta küldötti kártyáját, úgy reagált, nem tudja ki az, nyilvánvalóan Toroczkai László iránt elkötelezett ember volt, aki így fejezte ki csalódottságát. Abszolút nem ilyen hangulatban telt a tanácskozás - tette hozzá, jelezve, legfeljebb 10-15-en távoztak, a határozatképességhez mintegy 270 embernek el kellene menni.

A kongresszus az elnökhelyettes, az alelnökök és a választmányi elnök megválasztásával folytatja munkáját.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Pánik a Fradinál, Dárdai Pál hazatérése ronthatta el Robbie Keane karácsonyát, és most még rosszabb hír érkezett

Olaszországban írtak nagyon durvát a Ferencvárosról, veszélyben az NBI-es bajnok szezonja.

101 új mentőautóval bővül az Országos Mentőszolgálat flottája

Jövő év elejéig 101 új mentőkocsi áll szolgálatba az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) egységeinél, ezzel folyamatosan korszerűsödik a...

Csak 2030 augusztusára kapott időpontot egy térdprotézisműtétre váró beteg

Nem alakult jól az idei év sem a műtétre váró betegek szempontjából, míg év elején a három leghosszabb várólistán 27 270-an voltak,...

Ezek a világ legveszélyesebb városai, még nappal sem szívesen sétálnál az utcákon

Ezekbe a városokba nem érdemes turistaként látogatni, de a helyiek számára is tartogathatnak veszélyeket.

Így énekel gyönyörű kislányának Csézy - videó

Nagyon szépek együtt, az édesanya és a kislánya.

Áttörés jöhet JonBenét Ramsey ügyében

A hatéves kislány gyilkosát harminc éve nem találják a rendőrök.

A szemhéja mozgatásával írt könyvet a húsz éve lebénult édesanya

Egyedi kódrendszert használt, hogy elkészülhessen a mű.

Indulás előtti teendők, és vezetéstechnikai tippek téli útviszonyokhoz

Téli vezetéstechnikai tippek a helyes fékezéshez A mai túlextrázott autókban már nagyon sok vezetéstámogató rendszer figyeli, és ha...

Az utolsó csukja be a templomkaput: a digitális világ elszívja a híveket Amerika egyházaiból

Az Axios szerint látványos a visszaesés, sorra zárják be a kiürült templomokat, de virágoznak a YouTube-misztikusok és ateista nézetek.

Ezzel a diétával egy hét alatt akár 7 kilót is lefaraghatsz: orvosi trükk rejlik mögötte

Léteznek olyan diéták, amelyeknél a mérleg szinte napok alatt látványosan kevesebbet mutat. A háttérben nem varázslat áll, hanem egy...

Idén sem pihentek sokat a tűzoltók, ennyiszer riasztották őket az ünnepek alatt

Karácsony három napja alatt 413 esetben kellett beavatkozniuk a tűzoltóknak: 116 helyen kellett tüzet oltani, 77 lakóépület gyulladt ki, 15...

Szily Nóra nyílt levele Varga Juditnak: Miért nem hallgat – ha másban oly régóta teszi?

Az újságíró szerint a korábbi miniszter a kamasz fiait sem kíméli a viharos időkben. Elvált anyaként kérdezi: miért nem a gyerekei...

0

Sport

15 éves magyar csatárért érkezett eurómilliós ajánlat a német Bundesligából

Nemzetközi mércével is kiemelkedő az összeg a korosztályon belül.

Ha Varga Barnabást engedi el télen a Fradi, nehezebb lesz pótolni, ha Tóth Alexet, akkor több lehet a bevétel

A klubvezetőknek kell eldönteniük, vajon a tavaszi menetelésben akár egyiküket is tudják-e nélkülözni.

Kerkezzel ilyesmi még nem történt meg, mióta a Liverpool mezét viseli

Rengeteg hetes és egy forró ölelés Szoboszlai Dominiktól.

2025 legzseniálisabb góljai: Az év legtrükkösebb szabadrúgása

Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A hetedik nap egy ritkán látott trükkös szabadrúgásé a főszerep.

Szoboszlai és Kerkez is reagált Szalah posztjára, mindenkit meglepett az egyiptomi

A Liverpool-játékosok úgy tűnik, örülnek az egyiptomiak sikerének.

Szoboszlai nélkül még a tök utolsó sereghajtóval is megszenvedett a Liverpool

Kerkez Milos végigjátszotta a mérkőzést, amely Florian Wirtz első hivatalos liverpooli gólját hozta.

Újabb rekord és gyász a darts-vb-n, ahol sorra hullanak a világbajnokok

A kiemeltek több mint fele kiesett, új játékosok jelentkeztek be a végső győzelemért és a Premier League-indulásért.

Gerendás György: Mindig jött velem a baj, megtalált, soha nem én kerestem

Másfél éve él nyugdíjasként a magyar vízilabda ezer fokon égő legendás alakja. Exkluzív nagy interjú.

Slot szavait hallva retteghetnek az ellenfelek, Wirtz már régóta ezt akarta hallani

A Liverpool vezetőedzőjének a Wolves elleni bajnokin néhány dolog nagyon nem tetszett.

Luxushelyszínen kérte meg párja kezét Csoboth Kevin

Dubajban tette fel a nagy kérdést.

0
0

Bulvár

Sugarbaby voltam és bánom. 10+1 igaz történet

Azt hinnénk, egy sugarbaby élete csak a luxusról és kényelemről szól, de a valóság sokkal kiábrándítóbb.

49 évesen hunyt el az ünnepelt magyar színésznő: kerek idomaival sosem tudott megbékélni

Mányai Zsuzsa sorsa nagyon szomorú véget ért, a magyar színésznő sosem volt magával elégedett.

Így néz ki Szily Nóra csobánkai otthona, borzasztó állapotban élt benne a műsorvezetőnő

A Magyar Péterrel interjút készítő Szily Nóra otthonában bizony nem volt minden leányálom.

Új munkaszüneti nap jöhet Magyarországon – karácsonyi bejelentés

Karácsony előtt nem sokkal jelentette be Magyar Péter a Facebook-oldalán: a Tisza-kormány 2026-tól munkaszüneti nappá nyilvánítaná december 24-ét. A cél az, hogy minden magyar család nyugodtan, rohanás nélkül kés

Magyar Péter karácsonyi posztjából lett országos ügy, erre senki nem számított

Egy karácsonyi poszt és egy váratlan reakció teljesen új irányba vitte a történetet.

Kiderült, miért kért Magyar Péter munkát Mészáros Lőrinctől? Kegyetlen elmélet tűnt fel az interneten

Érdekes párhuzamot fedeztek fel a felcsúti vállalkozó és a Tisza Párt elnöke között.

Ha ezt a jelet látod a mobilodon, azonnal kapcsold ki: azt jelentheti, hogy titokban megfigyelnek téged

A telefon kijelzőjén feltűnő apró jel sokak számára jelentéktelennek tűnik, pedig fontos figyelmeztetést hordozhat. Ha nem tudod, mit jelent, könnyen figyelmen kívül hagyhatsz egy komoly adatvédelmi kockázatot is.

Videóra vették, amint 122 szarvas vonult át az úton Nógrád megyében

A ritka felvételt egy autós készítette a szarvasrudliról Vanyarc közelében.

Szörnyű buszbaleset: 10 halott, 32 sérült

Legalább tíz ember meghalt és 32 másik megsérült egy buszbalesetben Kelet-Mexikóban - jelentették be Veracruz állam hatóságai.

Sulyok Tamás kirúgott kommunikációs igazgatója: „Ők nem az emberekért, ők a saját jólétükért gondoltak dolgozni”

Szántó Gerogina az államfő féktelen pénzköltését szóvá is tette, amire az volt a válasz, hogy „neked miért baj, ha jól érezzük magunkat?”

Egy 13 éves lány könyörgött az életéért, miután látta, ahogy a mostohaapja meggyilkolja az anyját

Egy kamasz lány a kórházban lábadozik, miután túlélt egy támadást, amelyben édesanyja életét vesztette.

0