Ezt olvasta már?

Magyar válogatott - Marco Rossi: kőkemény munka következik

Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya újra munkába állt, és Facebook-bejegyzése szerint hisz abban, hogy a csapat kijut az Európa-bajnoksá...

0

Simicskó: elkötelezettek vagyunk a terrorizmus elleni küzdelemben

A kormány elkötelezett a terrorizmus, az Iszlám Állam elleni küzdelemben - jelentette ki a honvédelmi miniszter az M1 aktuális csatorna péntek esti műsorában.


hirdetés

Simicskó István azt mondta, százötvenről kétszázra akarják növelni az iraki magyar kontingens létszámát, és a mandátumot is meg kívánják hosszabbítani az év vége helyett 2019 végéig.

Úgy vélekedett, hogy az európai országoknak többet kell tenniük a biztonságuk érdekében.

Magyarország 2024-re teljesíteni tudja, hogy a honvédelmi ráfordítások elérjék a bruttó hazai termék (GDP) 2 százalékát - jelentette ki, hozzátéve: a költségek legalább 20 százalékát fejlesztésekre fordítanák.

Az új eszközök beszerzése mellett a régiek megtartása is fontos, ezért modernizálnak például helikoptereket - jegyezte meg Simicskó István.

Közölte: tízéves tervükben egy 30 ezer emberből álló hivatásos, szerződéses és mellé egy 20 ezres tartalékos állomány létrehozását tűzték ki célul.

A kormány az illetményemeléssel is a katonák megbecsülését fejezi ki - mondta.

A honvédelmi miniszter arról is beszélt, hogy stratégiai fontosságú a Nyugat-Balkán stabilitása.







0


Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0
0

hírek innen, onnan

A Tündérkertben is szól majd a jazz a debreceni zenekar jóvoltából

Debrecen ? A virágkarneválon fellépő Debrecen Dixieland Jazz Band műsorát a közönség szavazhatja meg.

A nap legfontosabb hírei - 2020.08.13.

Jön a vihar, de Magyarország nem ítéli el a belarusz erőszakot.

Szeptemberben együtt avat a két Orbán

Az új román-magyar autópálya-határátkelő a Bors 2 nevet kapta.

Koronavírus: szuperolcsó 1 másodperces tesztet fejlesztenek Izraelben

A koronavírus-fertőzöttséget kevesebb mint egy másodperc alatt kimutató nyálteszt klinikai vizsgálatát végzik Izrael legnagyobb...

Eláruljuk a legrosszabb tulajdonságaidat a csillagjegyed alapján. Magadra ismersz?

Kos Ha a Kos csillagjegyben születtél, könnyen előfordulhat, hogy túlságosan domináns vagy, szeretsz irányítani, és emiatt olykor kissé...

Borsos árért nézheti meg egy 4 fős család a pénteken nyitó moziparkot Kisvárdán

Az eredeti elképzelések szerint már 2019 tavaszán megnyitotta volna kapuit a kisvárdai mozipark, a Cinemaqua. A belépőket nem adják...

Hősként ünnepli a net: baltával törte be a kocsi ablakát, hogy kiszabadítsa a kiskutyát

Hősként ünneplik azt a brit férfit, aki habozás nélkül betörte egy autó ablakát, miután észrevette, hogy a járműben egy kutya küzd...

Fagyasztott csirkeszárnyban mutatták ki a koronavírust

A Brazíliából importált fagyasztott csirkeszárnyak pozitív eredményt mutattak ki koronavírusra a déli-kínai Sencsenben.

Mészáros gyümölcsöse luxusvillára hasonlít

Mészáros Lőrinc 500 millió forintért vett gyümölcsöst Tihany legszebb panorámát kínáló területén, Óváron.

A hőhullámok ezt jelzik

Bár a legtöbbször változókori tünetként esik róluk szó, a hőhullámok mögött valójában számos kiváltó ok meghúzódhat. Mikor kell...

Juhász Ferenc a légvédelmi rakétarendszerről: most megvesszük az amerikaiak jóindulatát

Összesen egymilliárd dollár, vagyis több mint 300 milliárd forint értékben vásárol Magyarország az Egyesült Államoktól légvédelmi...

Sport

Meghalt az olimpiai ezüstérmes Kulcsár Gergely

Négy olimpián vett rész, háromszor a zászlót is ő vihette.

A Juventus mindent megtesz, hogy megszabaduljon Cristiano Ronaldótól

A csillagászati fizetése nehéz helyzetbe hozza az olasz klubot.

Neymar élete meccsét játszotta, szerinte a PSG megállíthatatlan a BL-ben

A világ legdrágább játékosa beállította Messi BL-rekordját, a PSG 25 év után jutott be az elődöntőbe.

A 11-szer újraélesztett magyar focista csodálatos hírt kapott

Két és fél évvel ezelőtt egy felkészülési meccsen kapott szívrohamot.

Senkinek nem kell Cristiano Ronaldo?

Guillem Balague, spanyol újságíró szerint a Juventus meg akar szabadulni Cristiano Ronaldótól, de nem talál vevőt a portugálra.

Messi felesége továbbra is az egyik legszebb focistafeleség

Sőt, azzal sem vitatkozunk, ha valaki azt mondja: a legszebb.

Neymar teljesítményéhez hasonlóra 12 éve nem volt példa a BL-ben

Nem, nem a kihagyott ziccerekre gondolunk, pozitív statisztika következik.

Három csigolyája tört el és a bordái is megrepedtek: edzés közben érte súlyos baleset a 20 éves kerékpárost

Edzés közben balesetet szenvedett Fetter Erik, a Kometa-Xstra országúti kerékpárosa, akinek a súlyos sérülései miatt véget ért a szezonja.

Márton Anita gyermeket vár

A magyar atlétika első világbajnoka csütörtökön sajtótájékoztatón jelentette be, hogy februárra várják férjével első gyermeküket.

Dráma - Könnyekben törtek ki az olaszok, három perc alatt fordított a PSG

Hihetetlen képsorok, elképesztő végjáték az első negyeddöntőn.

Gulácsi Péterék bejuthatnak a Bajnokok Ligája elődöntőjébe

Nemcsak a BL, az egyik legrangosabb kerékpáros körverseny és az NHL rájátszása is folytatódik.

0

Bulvár

Ő volt Elke nővér A klinikából: így fest most az 59 éves Barbara Wussow

Barbara Wussow a mai napig színésznőként keresi a kenyerét.

El akarták lopni az autóját, tanítani való, ahogy a sofőr reagált - videó

A chilei autós gyors helyzetfelismerésének köszönhetően kivédte a támadást.

Ezért tedd az alkarod a farmer derekába vásárlás előtt: 4 trükk, hogy próba nélkül megtaláld a tökéletes méret...

Pár egyszerű mozdulat segítségével anélkül találhatod meg a megfelelő farmert, hogy felpróbálnád.

Döntött a kormány: bukhatják a táppénzt a házi karanténba kerülők

A legfrissebb Magyar Közlöny erről is tartalmaz döntést.

Apa-fia orvospáros hunyt el koronavírusban

A 89 éves nyugalmazott orvos és 57 éves szintén orvos fia ugyanazon a napon haltak meg - mindketten pozitív koronavírus teszttel.

blogmorzsák

Egy magyar fotós képei Japánról

Bozóky Dezső sorhajóorvos 100 évvel ezelőtt járt Japánban. Mi várná ma ott? Gaál Zoltán képei.

„Atyavilág, kiköltöztünk!“

Mikor jön el a pillanat, amikor leesik, hogy ez nem nyaralás, hanem tényleg elköltöztünk egy másik országba?

"Igazi gasztroélményekre bukkantunk Magyarország csúcsai közt"

Nemcsak a Balatont érdemes meglátogatni nyáron, a Mátra hangulata is mesés ilyenkor és vannak jó éttermek is.

A kutyák is gyászolnak, mint mi: segíts összetört szívű kedvenceden!

Nem biztos, hogy a kutyusok értik a halál koncepcióját, de egyértelműen szenvednek, ha elvesztik szeretett társukat.

Joe Biden nem jófiú

Joe Biden munkája során viszonylag nagy tekintélyt és tiszteletet épített ki magának.

Boriskola/Bor1x1: A világ legjobb rozéja csak melléktermék

Rozé, ami nem rózsaszín, ami „fehér”, és ami nem kékszőlőből készül. Mindent megmutatunk a rozé világnap alkalmából.

„Nem akarom továbbvinni a családi örökséget“

Nagyon sok párkapcsolati probléma mögött a hibás szülői minta áll a háttérben.

Matilda, a jó királynő - Szent István dédunokája

Hogyan lesz egy Árpád-házi származású, de már skót hercegnőből minden angol királyok ősanyja?

Bolsevista trükkök

Mintha nem a szakmaiság lenne bolsevista trükk, hanem maga a politikai rendszerünk.

„Elegem van a Trianonozásból“

Újra és újra ugyanazt a sikertelen politikai rendszert építjük fel magunknak...

Példát mutat az SZFE

Elítélnek minden szélsőséges megnyilvánulást.

Soha nem lesznek már a régiek a munkahelyek

Kizárt, hogy valaha is visszatér­jünk a régi kerékvágásba, olyan gyorsan és olyan nagyot változott a munka világa.