Ezt olvasta már?

0

Robbantással fenyegetőző férfit tartóztattak le Romániában

Terrorizmus gyanújával előzetes letartóztatásba helyeztek Romániában egy büntetett előéletű férfit, aki ismerősei körében azzal fenyegetőzött, hogy felrobbantja a rendőrség kommandósait, ha még egyszer börtönbe akarják juttatni - közölte csütörtökön a Hotnews.ro hírportál.


hirdetés

A Neamt megyei Cristian Birzut, aki korábban gyilkossági kísérletért ült börtönben, azért tartotta megfigyelés alatt a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT), mert korábban, egy németországi börtönbüntetése idején, cellatársai hatására áttért az iszlám hitre, és maga is a radikalizálódás jeleit mutatta.

Birzu állítólag később Romániában is kifejezte meggyőződését, hogy egyes vallási-társadalmi gondokra a robbantásos merényletek jelentenek megoldást, és azt is hangoztatta, vissza akar térni Németországba, hogy a dzsihadista csoportokhoz csatlakozzon.

Vele együtt okirathamisítás és bűnszövetkezet működtetése gyanújával további három férfit helyezett 30 napos előzetes letartóztatásba a jászvásári (Iasi) táblabíróság, akik személyazonossági iratok, úti okmányok, vezetői jogosítványok, gépjármű-biztosítások és rendszámtáblák hamisítására szakosodtak. A DIICOT szerint Brizu azért csatlakozott a bűnszövetkezethez, hogy hamis iratokkal segítse muzulmánok, illetve konfliktus-övezetekből menekülők bejutását az Európai Unióba.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Karácsony Gergely: törvénytelen előterjesztés miatt hívták össze a közgyűlést

Nem egy törvénytelen előterjesztés miatt összehívott rendkívüli Fővárosi Közgyűlés a megfelelő alkalom a kerületeket érintő...

A testbeszéd elárul: A pszichológus szerint ha valaki lehajtja a fejét, amikor dicsérik ezt jelenti

Mindannyian másképp reagálunk, amikor váratlanul elismerést kapunk a munkánkra vagy a megjelenésünkre: valaki széles mosollyal köszöni...

Gyászol a Kiskegyed: 88 évesen elhunyt az alapító főszerkesztő, Miskolczi Miklós

88 éves korában elhunyt Miskolczi Miklós újságíró, szerkesztő, lapalapító, a magyar sajtó egyik meghatározó alakja. Halálhíréről...

A harmadik csésze kávé

Ne nézz így rám! Tudom, hogy most azt várod, mikor kezdek el sírni. Hogy mikor vágom a fejedhez a vázát, amit az anyádtól kaptunk, vagy...

Durva lakhatási válságba bukhat bele a miniszterelnök: már biztos, jön az előrehozott választás

A Pénzcentrum sorozatában a különböző európai országok lakhatási helyzetét vizsgáljuk meg.

Hollywoodi világsztárba botlott Budapesten az ismert magyar színésznő – Viggo Mortensen kézzel írt levelet küldött Lévay Viktóriának.

A Játékszín művésznője egy budapesti étteremben futott össze A Gyűrűk Ura sztárjával, ám a véletlen találkozásból olyan történet...

Banktitkot sérthetett egy újságíró, áll a bál miatta Svájcban

Vádat emelt a zürichi ügyészség Lukas Hässig svájci újságíró ellen a banktitok megsértése miatt. Az oknyomozó riporter cikksorozata...

Baljós jelek a magánhitelpiacon: elszabadultak a kockázatok az AI-szolgáltatónál

A magánhitelezés egyre nagyobb szerepet játszik az AI-infrastruktúra finanszírozásában, ám a CoreWeave kötvényeinek árfolyamzuhanása...

Hibrid, de váltásokat szimulál a frissített Civic

A Prelude-höz hasonlóan a Honda kompaktját is izgalmasabbá teszi az S+ Shift rendszer.

Mítosz vagy igazság: a szakáll tele van férgekkel és bacilusokkal

Baktériumok, gombák, ételmaradékok: a szakállnak nincs túl tiszta híre. De vajon tényleg bacilustanyát viselnek az arcukon a szakállas...

Újranyithat Iványi Gáborék szegedi iskolája, amelyet a bíróság szerint jogellenesen akadályozott a kormányhivatal

Két éve záratta be az állam a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség szegedi és budapesti iskoláit, de a pert megnyerve ismét...

2027-ben is megmarad a településeket terhelő szolidaritási hozzájárulás

Lőrincz Viktória miniszter azt ígéri, hogy legalább 15 százalékkal csökkennek az állam abból származó bevételei.

0

Sport

Totyogó-bajnokság előzte meg a tizenegyest: már a nekifutásból tudni lehetett, mi lesz a vége

Néha már a rúgás előtt lehetet tudni, hogy mi lesz a vége egy tizenegyesnek. Most is ez történt.

„Kelj fel, Adolf” – náci rigmusokkal vonultak a Hajduk szurkolói az Ajax elleni meccsre Splitben

Auschwitzot és Hitlert éltették, a horvát kormány elítélte a történteket.

Játszott Manchesterben és a PSG-ben, keresett 24 milliárd forintot, most ingyen focizik

Ander Herrera pályafutása során a Manchester Unitednél és a Paris Saint-Germainnél is komoly összegeket lapátolt össze, most nem kér fizetést.

Borbély Balázs a Fradi győzelme után: Drámát csináltunk egy teljesen sima meccsből, ez elfogadhatatlan

Az edző nem aggódott amiatt, hogy az ifjú Radnóti Dániel ne állná meg a helyét a kapuban.

Élete lehetőségét kapja Florian Wirtz, négy európai topcsapat vinné a Liverpool sztárját

Úgy tűnik, hogy a német csatárnak nincs maradása az Anfielden.

0
0

Bulvár

Szabó Anna Eszter: Amíg a nem igent jelent, az igen pedig anált, addig még nagyon sok dolgunk van

A probléma nemcsak az erőszaktevőkből áll, hanem azokból is, akik nem tesznek ellene. Akik nem intik le a bunkó, nőalázó vicceket, akik előbb kommentelik, hogy „nem minden férfi ilyen", mint hogy megosztanának egy n

Stratégiai fordulat: Fico kipöckölte Orbán Viktort

Orbán Viktor választási veresége után Robert Fico válhat Moszkva legfontosabb uniós partnerévé. Szlovákia és Oroszország egy évek óta szünetelő együttműködési fórumot indítana újra, amelynek napirendjén az

Aki fűt, adózzon – Magyar Péter beintett Brüsszelben

Magyar Péter is a fűtést és autózást drágító ETS2 rendszer halasztását követelte az EU-csúcson. A tagállamok többsége elutasította a kezdeményezést. A Aki fűt, adózzon – Magyar Péter beintett Brüsszelben b

Egy kutatócsapat mintát vett a tiltott csernobili zónában, majd kiderült, hogy továbbra is épek a nukleáris üzemanyag szemcséi

A szerkezeti stabilitásnak fontos következménye van: a radioaktív bomlás során keletkező anyagok egy része hosszabb ideig a részecskék belsejében maradhat, így lassabban kerülhet a talajba vagy a vízbe.

14. havi nyugdíj: két forgatókönyv jöhet szóba, nem mindenki örülne az egyiknek

Az szinte biztos, hogy érkezik a 14. havi nyugdíj, ám hogy pontosan milyen formában, azt még csak találgatják. Felmerült a rászorultsági alapon osztott pluszjárandóság; napokon belül kiderülhet, mikor és mennyit ka

Meghökkentő jóslat látott napvilágot Baba Vanga-tól: magyar vonatkozása is van a világvége-forgatókönyvnek

A látnok szerint a magyar kutatókra kulcsfontosságú feladat vár ennek kapcsán.

Matolcsy György: Megvan a jegybanki alapítványok vagyona, és azt is elmondom, hol

Az MNB volt elnöke szerint a jegybanki alapítványok vagyona a többlépcsős befektetési lánc ellenére sem került ki az alapítványi körből, mivel a befektetéseken keresztül végig ugyanaz maradt a tulajdo ...

Rákkeltő anyagot tartalmaz több ismert olívaolaj: ezek az érintett termékek

Potenciálisan rákkeltő hatású anyagokat mutatott ki több népszerű olívaolajban egy olasz fogyasztóvédelmi magazin, amely összesen 16 terméket vizsgált meg.

Elérte a Földet egy rejtélyes rádiójel, amely már akkor útnak indult, amikor az univerzum még csak 3 milliárd éves volt

2007 óta már több mint tízezer gyors rádiókitörést észleltek, és ezek viselkedése meglehetősen változatos: vannak rendszeresen ismétlődő, időnként újra felbukkanó, illetve csak egyszer észlelt jelek is.

Megdöbbentő, mit rögzített a NASA szondája: fénysebességgel száguldó óriási UFO tűnt fel a Napnál

A szakértő szerint olyan dologról van szó, amiről a NASA soha sem fog beszélni.

Ruff Bálint: Vérrel és verejtékkel fogjuk elérni, hogy a Tiszában ne legyen klientúraépítés

A nyomtatott újságok piacán hetilapként újrainduló Népszabadság első számában a Miniszterelnökséget vezető miniszterrel készült interjú.

Ferihegyi takarítás: Orbán Viktor öccse a választás után kiszállt a stratégiai bizniszre hajtó cégből

Lapunk úgy tudja, a közbeszerzés eredményét egyelőre kartellgyanú miatt nem hirdették ki.

blogmorzsák

8 tanács, hogy sokáig éles maradjon a látásod

Több mint kétmilliárd embert érint valamilyen szemprobléma. Mikor kell orvoshoz fordulni?

Király a reptéren

Lear drámájára ma is ezrek kíváncsiak Berlinben.

Negyedszázados az „újkori” Škoda Superb

Igaz, a története majdnem száz éves.