Putyin elvetette a védőoltás kötelezővé tételét
Nem szabad kötelezővé tenni a Covid-19 elleni védőoltást, az embereknek maguknak kell megérteniük a vakcináció fontosságát - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök Szocsiban egy szerdai videokonferencián.
hirdetés
"Nézetem szerint nem célszerű és nem szabad bevezetni a kötelező vakcinációt. Az állampolgároknak maguknak kell megérteniük ennek szükségességét, azt, hogy oltás nélkül nagyon komoly, sőt halálos fenyegetéssel kell szembenézniük" - mondta Putyin.
Az államfő szerint Oroszországban minden feltétel adott a vakcinációhoz, az ehhez felhasznált hazai fejlesztésű oltóanyagok pedig megbízhatók és biztonságosak. Putyin a védőoltás beadatására hívta fel az embereket
Oroszországban január 18-án kezdődött meg a felnőtt lakosság Covid-19 elleni átoltását célzó kampány, de ennek tempója elmarad az Egyesült Államokban és több európai országban elért ütem mögött.
Múlt héten Dmitrij Medvegyev, az orosz biztonsági tanács elnökhelyettese, volt állam- és kormányfő egy szentpétervári jogászfórumon azt fejtegette, hogy az orosz vezetés a védőoltás beadatásának önkéntességéből indul ki, "de néha, államérdekből, a lakosság túlnyomó többségének védelme érdekében az effajta döntések kötelező jellegűvé válhatnak". Későbbi magyarázatában azt mondta, hogy ezzel nem a vakcináció kötelezettségének bevezetésére utalt.
Jakutföldön a héten olyan rendeletet adtak ki, amely a sajtójelentések szerint előírta a védőoltást a pedagógusok és az idősek számára, a munkahely látogatásától való eltiltást és pénzbírságot helyezve kilátásba. Ajszen Nyikolajev, a régió vezetője szerdán a TASZSZ-nak nyilatkozva cáfolta, hogy a jakut elöljáróság kötelezővé akarta volna tenni a vakcinációt.
Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő szerdai sajtótájékoztatóján közölte: a Vöröskereszt és Vörös Félhold Társaságok Nemzetközi Szövetsége arra kérte az orosz kormányt, hogy biztosítson számukra Szputnyik V vakcinát térítésmentes alapon. Az Oroszországban elsőként kifejlesztett oltóanyag alkalmazását eddig 66 országban alkalmazták, amelyek összlakossága 3,2 milliárd.
Az oroszországi hivatalos összesítés szerint a vakcina hatékonysága a a 2020 december 5. és 2021. március 31. között mindkét komponenssel beoltott páciensek körében 97,6 százalék.
Oroszországban az igazolt új fertőzöttek száma az elmúlt napon 8373-mal 5 026 911-re emelkedett az operatív törzs által szerdán közzétett hivatalos adatok szerint.
A napi növekmény 0,17 százalék, az új esetek 12,1 százaléka tünetmentes. Az aktív fertőzöttek szám 264 478-ra csökkent, a halálos áldozatoké 406-tal - ez a legmagasabb szám március 31. óta - 119 600-ra, a felépülteké pedig 9135-tel 4 642 090-re emelkedett.
Oroszországban a járvány kezdete óta több mint 136,4 millió, az elmúlt napon pedig mintegy 271 ezer laboratóriumi tesztet végeztek el. Koronavírus-fertőzés gyanújával jelenleg 515 367 embert tartanak orvosi megfigyelés alatt.
Az orosz agrárfelügyelet (Roszszelhoznadzor) szerdai bejelentése szerint Oroszországban az állatorvosi klinikák megkezdték az állatok Covid-19 elleni oltását. A Carnivac-Cov vakcina első tételeit kedden szállították ki a régiókba.
Az állatok vakcinációja Moszkvában, Rjazanyban és Brjanszkban kezdődött meg, és hamarosan megindul Cseljabinszkban, a Krímben és Szentpéterváron is.
A TASZSZ hírügynökség szerint a Carnivac-Cov a koronavírus-fertőzés elleni első bejegyzett állatvakcina a világon. A védőoltás, amely októberben elkezdett klinikai tesztelése során mellékhatást nem okozott, fél évig biztosít védettséget.
hírek innen, onnan
Suzukikat kínoztunk a ZalaZone-on, köztük az új Across-t is: előnyben a 4X4
A ZalaZone járműipari tesztpályán olyan körülmények között tehettük próbára az autókat, amilyenekkel egy hétköznapi tesztvezetésen...
Elítélték a magyar nőt, aki elrabolta és 10 éven át bújtatta lányát annak apja elől
Felfüggesztett börtönre és foglalkozás gyakorlásától való eltiltásra ítélték a nőt, aki egy évtizedig akadályozta az olasz apa és...
Váratlanul rátört a randevúzó párra a Házasság első látásra pszichológusa, a dacos férjnél betelt a pohár a nyers bírálat után
Hívatlan vendég érkezett a falmászóterembe A TV2 realityjének döntő hete nem várt feszültséggel indult, amikor...
Tarr Zoltán nekirongyolt az Orbán-kormány médiapolitikai örökségének – Visszavonják a szimbolikus jelentőségű keresetet
A Riporterek Határok Nélkül (RSF) nemzetközi újságíró-szervezet üdvözölte a magyar kormány döntését, amelynek értelmében...
Horvátország eldugott halászvárosa ősszel mutatja meg igazi arcát
Komiža, Vis szigetének bájos halászvárosa ősszel mutatja meg igazi arcát: macskaköves utcák, különleges naplementék és autentikus...
4 csillagjegy, akinek egy régi álma válhat valóra októberben
Négy csillagjegy számára különleges fordulatokat hozhat október: egy régi vágy végre elérhető közelségbe kerülhet, és új...
Azonnali bejelentés érkezett Lengyelországból – Varsó Oroszországot sejti a szabotázs mögött
Németországban elfogtak két török állampolgárt a lengyelországi Starlink-állomáson keletkezett tűz miatt, a szabotázs mögött Varsó...
Történelmi eladás az NBA-ben: Michael Jordan mezt vettek 4,5 milliárd forintért
Újabb elképesztő rekord dőlt meg a sportrelikviák piacán: több mint 4,5 milliárd forintnak megfelelő 14 millió dollárért talált...
Tudod, miért nem ér le a padlóig a nyilvános WC-fülkék ajtaja? Meglepően logikus oka van
Biztosan észrevetted már, hogy a bevásárlóközpontokban, éttermekben vagy más nyilvános helyeken található mosdókban a fülkék ajtaja...
Az asztrológus elárulta: a születési hónapod szerint ez az őszi program illhet hozzád a legjobban
Az ősz mindenkinek mást jelent.
Nyolcmillió dollárt keresett AI-zenékkel egy férfi úgy, hogy a rajongói is robotok voltak
Michael Smith az AI-jal generált dalokat is botokkal hallgattatta, ami csak elsőre tűnhetett jó ötletnek. A férfi ugyan busás bevételre...
Fél évvel a választás után értékeli a helyzetet Orbán Viktor
Orbán Viktor a Bayer Show-ban ad interjút, amelyben a választások óta eltelt fél év fejleményeit értékeli. A volt miniszterelnök a...
Sport
Ti csaló rohadékok, tudjátok, hogy azok vagytok – énekelték a szurkolók a Liverpool és a Man. City rangadója előtt
Várható volt, hogy lesz valami hasonló.
Ezek a játékosok a Liverpool bűnbakjai a Manchester City elleni zakó után
Többen is betliztek a csapatból.
Dzsudzsák Balázs a Fradiváros közpénzmilliárdjaival heccelhette a szurkolókat – videó.
A debreceni szurkolók a „25 milliárdból gerincre nem futotta?” molinóval szúrtak oda.
A Liverpool edzője megszólalt Szoboszlai Dominik sérüléséről, Iraola szerint nehéz lesz bevethető állapotba hozni Szoboszlait
Andoni Iraola Szoboszlai Dominik sérüléséről beszélt.
Rossi megtalálta Orbán tökéletes párját – Dante nyelvén beszél a válogatott új védőbástyája
Kivételesen csereként szállt be a győztes meccsbe a Groningen magyar alapembere.
Los Angelesben amerikai színekben indulna a kétszeres olimpiai bajnok magyar sportoló
A Long Beach-i pálya mindössze 20 percre van otthonától.
Két éve a világ egyik legjobb futballistája, mégsem lehet sehol sem válogatott
Az egyik topligában sorra tüntetik ki díjakkal, de a címeres mezről csak álmodozhat.
Egy magyar játékos uralja a spanyol első osztályú bajnokságot
A hétvégén is parádés hatékonysággal teljesített.
Veszélyben a Ferencváros önállósága? Nyílt levélben álltak ki Kubatov Gábor mellett a Fradi legendái - meglepő nevek szerepelnek a listán
Az aláírók között ott van Kökény Beatrix, Lisztes Krisztián, Gerendás György valamint Simon Petra neve is.
Meghajol az Arsenal 150 millió eurós ajánlata előtt a Bayern München
Egy szupersztár szélső a kiszemelt.
Andoni Iraola elmondta, hogy Szoboszlai Dominik miért nem lépett pályára a Manchester City ellen.
Azt nem tudni pontosan, hogy mikor térhet vissza!
100 millió eurós igazolással sokkolná a piacot a Real Madrid, ő lehet Luka Modric utódja
José Mourinho a Premier League sztárját nézte ki magának.
Bulvár
Végzetes csapást kaphat most a NER
Elképzelhető, hogy Mészáros Lőrinc cégét, a V-Hídat minden magyarországi közbeszerzésből kizárják majd. Az már biztos, hogy Orbán Viktor kijelölt fő oligarchája az autópálya koncesszió után a Déli körvasú
Nem minden nyugdíjas kaphatja meg 2027-ben a 13. és 14. havi nyugdíjat, lényeges dologra hívták fel a figyelmet
Erről mindenképp érdemes tudni.
„A saját választóidat is átvered” – Molnár Áron kommentben szapulta tovább Széles Diánát
Széles Diána jogi érvekkel és tiszás példákkal válaszolt, Molnár Áron pedig közvetlenül a bejegyzése alatt folytatta a vitát. A színész a választók megtévesztésével vádolta meg a debreceni alpolgármestert.
Bepanaszolta Magyarországot a Spar Brüsszelben, mert a Tisza-kormány sem törölte el a kiskereskedelmi különadót
Az élelmiszerlánc szerint a magyar szabályozás abszurd és zaklató jellegű, a vállalati forma megváltoztatására való kényszerítés pedig uniós jogba ütközik.
Sopront is elcsatolnák - AfD egyik vezetője ijesztő térképet tett közzé
De Ausztria, Luxemburg, Svájc, Lengyelország, Belgium és Franciaország sem úszná meg.
Elkapkodhatták Seszták Miklós őrizetbe vételét, Hack Péter szerint megsérthették a politikus mentelmi jogát
Az egyetemi tanár szerint nem jó üzenet, hogy ilyesmi történik egy újonnan felálló hivatal első munkanapján.
Bochkor Gábor elárulta, hogy él most: „Arra az életformára, amit én élek, nincs tömegközlekedés”
Bochkor Gábor élete a fegyelmezettség és a pontos időbeosztás köré szerveződik, amelyet a Retro Rádió reggeli műsorának vezetése is megkövetel. A hétköznapjai hajnali keléssel kezdődnek, hiszen a műsor minden r
A horkolás miatt kezdtünk külön aludni, aztán észre sem vettük, hogy elidegenedtünk egymástól
Soha nem gondoltam volna, hogy mi is eljutunk ide – pedig egy látszólag praktikus döntés, a külön alvás, szép lassan köztünk is elvégezte a maga csendes munkáját. Ez a történet arról szól, hogyan vettük észre
Így hat az alkohol a testre életkor alapján – Nem hinnéd, mikor lehet sok egy-két deci bor is
Ahogy öregszünk, már egy-két deci bor is jobban kiüthet, és a másnaposság is durvább lehet. Mutatjuk, miért változik az alkohol hatása az életkorral.
Megfenyegette Franciaországot Donald Trump, szerinte napokon múlott Németország létezése
Egy demokrata jelöltet is célkeresztbe vett.
Idősotthonba került a legendás színésznő: könnyek között vallott arról, mit bánt meg a leginkább az életben
Egy csendes idősek otthonában tölti a mindennapjait az egykor ünnepelt színésznő, aki mögött nehéz életút áll. Bár ma is aktívan tartja a kapcsolatot a külvilággal, egy régi döntése a mai napig kísérti. Vissz
Aggasztó térképen tűnt fel Magyarország, Sopron kellene nekik
Óriási nemzetközi felháborodást váltott ki az Alternative für Deutschland (AfD) ifjúsági szervezetének egyik vezetője, aki olyan Nagy-Németország térképet posztolt, amely Magyarországtól Sopront és a dunántúli

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Ruhagyűjtést szerveztek a rászorulóknak Veszprémben
- Teherautó borult fel Veszprém megyében
- Megújult utakon járhatunk Veszprém megyében
- Toborzás Veszprém megyében
- Ezek a kutyusok várnak szerető gazdira Veszprém megyében
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton


