Ezt olvasta már?

0

POSZT: tizennégy előadás a versenyprogramban

Tizennégy produkció, köztük hét nagyszínpadi és hét stúdióelőadás került be az idei Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) versenyprogramjába, amelyet hétfőn hoztak nyilvánosságra.


hirdetés

Az előadásokat június 8. és 17. között a Pécsi Nemzeti Színház nagyszínpadán és Kamaraszínházában, valamint a pécsi EXPO Centerben tekinthetik meg az érdeklődők - olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében.

A 17. POSZT versenyprogramjába a két idei válogató, Árkosi Árpád rendező és Kovács Dezső kritikus a 2016. március 1. és 2017. március 5. között bemutatott magyar nyelvű színházi premierek közül választotta ki a 14 produkciót.

A nagyszínpadon látható a debreceni Csokonai Nemzeti Színház Jadviga párnája című előadása (rendező: Mezei Kinga), a Budapesti Operettszínház produkciójában A chicagói hercegnő (Béres Attila), valamint a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata Retromadár blokknak csapódik és forró aszfaltra zuhan című előadása (Radu Afrim). A nagyszínpadi produkciók között van továbbá a Gyulai Várszínház III. Richárd (ifj. Vidnyánszky Attila), a Vígszínház Bűn és bűnhődés (Michal Docekal), az Örkény István Színház Mesél a bécsi erdő (Bagossy László) és a szombathelyi Weöres Sándor Színház A falu rossza (Mohácsi János) című előadása.

A Kamaraszínházban láthatja a közönség a Katona József Színház Nóra - karácsony Helmeréknél (Székely Kriszta), a Radnóti Miklós Színház Futótűz (Alföldi Róbert), valamint a Miskolci Nemzeti Színház Kivilágos kivirradtig (Rusznyák Gábor) című előadását. Ezen a helyszínen látható a kecskeméti Katona József Színház Apátlanul (Platonov) című produkciója (Szász János), továbbá a Kolozsvári Állami Magyar Színház A mélyben (Jurij Kordonszkij) és a Nemzeti Színház Részegek (Viktor Rizsakov) című előadása.

A pécsi EXPO Center ad helyet a Proton Színház és a Trafó Látszatélet című produkciójának (Mundruczó Kornél).

A 2017-es POSZT válogatási ciklusának lezárultával megkezdődött a válogatás a 2018-as POSZT-ra is. Az idei esztendőtől - a versenybe jelentkező társulatok és bemutatóik számának rendkívüli megnövekedésére való tekintettel, - a válogatók maguk mellé segítőket választhattak.

A 2018-as POSZT két válogatója Regős János, színpadi szerző, szakíró, színész, rendező, valamint Térey János, író, költő, drámaíró, műfordító. A két válogató Balog Józsefet, a MASZK Egyesület elnökét, illetve Bazsányi Sándort, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar esztétika szakának megbízott tanszékvezetőjét választotta segítőnek.

A jegyek a versenyelőadásokra április 3-tól kaphatók. A programokról további információ a poszt.hu oldalon érhető el.







0
0
0

hírek innen, onnan

Elindult a visszaszámlálás. Bejelentette a TV2 a nagy hírt, ez mindenkit érinteni fog

Már csak három nap, és új sorozat érkezik a TV2 képernyőjére! A Keselyű című produkció egy sikeres rádiós-műsorvezető történetét...

Itt a nagy bejelentés. ByeAlex megmutatta új szerelmét, romantikus fotókon szerepelnek együtt

Úgy tűnik, ismét rátalált a szerelem ByeAlexre! Az énekes ezúttal nem egy új dallal, hanem magánéletének egy különleges pillanatával...

Schmidt Mária nevét írták a Budapestre költözött orosz dezinformációs lap élére: a történész reagált a történtekre

Magyar név a nemzetközi szankciók alá vont oldal impresszumában A magát független európai médiaprojektként hirdető,...

Elárulta Brüsszelben Magyar Péter, miről fog elbeszélgetni Zelenszkijjel

Az uniós csúcs előtt tartott sajtótájékoztatót a magyar miniszterelnök.

„Sokak boldogulását feladtuk kevesek jólétéért” – Nagy Imre unokájával, Jánosi Katalinnal beszélgettünk

Nagy Imre unokája, Jánosi Katalin családi emlékeiről, az 1956 utáni megtorlásokról és arról beszélt, mit gondolna nagyapja a mai...

Ez a legkoszosabb ülés a repülőn

Kevesen gondolnak bele, hogy már az ülőhely kiválasztásával is befolyásolhatjuk, mennyire tesszük ki magunkat fertőzéseknek egy...

A külügy szerint Bánki Erik kért diplomata-útlevelet a Hungast tulajdonosának

A fideszes politikus tagadja, hogy személyesen járt volna közben az okmányért az óbudai korrupciós botrányban érintett cég tulajdonosa...

Bánki Erik a Hungast-vezérnek is kért diplomata-útlevelet, noha tagadja kapcsolatát a céggel

A fideszes politikus azt ugyanakkor elismerte, hogy a családjának kért diplomata-útlevelet.

Óriási brüsszeli pénzvágásra készül az unió, amiből Magyarország jöhet ki győztesen

Csütörtökön és pénteken Brüsszelben ülnek össze az uniós vezetők, akiknek egyszerre kell választ találniuk a magas energiaárakra, a...

Lemondásra szólította fel Zelenszkij elnököt a világ leggazdagabb embere

Távozásra szólította fel Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt Elon Musk techmilliárdos.

Orbán Viktor feleségéhez köthető szervezeteknek is adott bőkezű támogatásokat Mészáros cége

A Direkt36 birtokába került iratok szerint két Lévai Anikóhoz köthető szervezet több tízmilliós támogatást kapott az állami...

0

Sport

0
0

Bulvár

Brutális sztorik a szegedi egyetem kancellárjától Orbán Győzőékről, Bánki Erikről, Kubatov Gáborról és a fenyegetésekről

Üzenetet kapott Orbán Győzőék érdekében, Bánki Erik a Hungast nevében tárgyalt vele, Kubatov Gábor berendelte, Fauszt Zoltán pedig fenyegette.

Kiderült, kit marcangolt halálra a tigris az angliai állatkertben

Azonosították azt a férfit, aki múlt hét szombaton bemászott egy brit állatpark tigriskifutójába, ahol az állat halálra marcangolta. Az áldozat családjának nyilatkozata egészen más megvilágításba helyezi a trag

Nagy a felháborodás, már ezer magyar zenész írta alá a petíciót – Tóth Vera is elmondta a véleményét

Magyarországon 24 óra alatt több mint ezer hazai szerző és előadó írta alá az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület által kezdeményezett AI Manifesztót, amely a generatív mesterséges intelligencia törv

Nagyon fontos hírt kaptak a gázzal fűtő magyarok: kiderült, mi vár ránk a következő télen

A kormány a rezsicsökkentés fenntartása mellett sem tervezi a piaci üzemanyagárak hatósági korlátozását.

Hozzányúl a Tisza az egyik legfontosabb nyugdíjszabályhoz: sok idősnek jelenthet komoly pluszpénzt a változás

A társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezet szerint 2027 januárjától 120 ezer forint lenne a teljes öregségi nyugdíj minimuma.

Keményen kioktatták az emberek Nagy Ferót az alacsony nyugdíja miatt: tényleg ez az oka?

Annyi biztos, hogy Nagy Ferónak is elég kevés a nyugdíja, és az embereknek meg is volt erről a véleménye.

Leállították a vízpótlást, nem tudják, mi lesz jövőre: kritikus helyzetben a tatai Cseke-tó

Nyáron mínusz 120 centiméteres volt a vízállás, ennél jelenleg jobb a helyzet Tatán, azonban a vízpótlást leállították. Az aszály a helyeik egyik kedvenc horgásztavára, a Cseke-tóra is hatott.

Októberi pénzhoroszkóp: 3 csillagjegynek nagy összeget jósolnak, egyikük különösen szerencsés lehet

Vajon a te jegyed is köztük van? Az októberi pénzhoroszkóp három csillagjegyet emel ki, de egyiküknek a többieknél is nagyobb meglepetést ígér.

„A szemei még nyitva voltak, elkezdett hörögni” – megrázó részletek derültek ki az Aston Martin-os halálos gázolásról

A februári győri halálos baleset mai tárgyalásán az egyik tanú elmondta: egy elé vágó autós provokálhatta a luxusautó sofőrjét, aki az őt megelőző riválist akarhatta „legyorsulni.”

0