Ezt olvasta már?

0

Ovádi Péter a Fidesz-KDNP veszprémi jelöltje

A jelöltet Navracsics Tibor mutatta be a nagyközönségnek Veszprémben. Ovádi Péter elmondta: olyan képviselő akar lenni, aki mindig elérhető és jelen van.


hirdetés

Olyan képviselő akarok lenni, aki jelen van, elérhető, láthatóvá teszi Veszprémet és a térséget az Országgyűlésben, mondta Ovádi Péter.

A Fidesz-KDNP jelöltjét Navracsics Tibor mutatta be. Az uniós biztos emlékeztetett rá, 2010-ben, mikor őt képviselőnek, Porga Gyulát polgármesternek választották, az volt a vállalásuk, Veszprémet láthatóvá, ismertté teszik mindenki számára. Veszprém nemcsak a Dunántúl kulturális központja, hanem egy erős kisugárzású, dinamikusan növekvő város. Az elmúlt nyolc évben a Porga Gyulával és Ovádi Péterrel való együttműködés számos gyümölcsöt hozott. A 8-as útkorszerűsítésével biztonságos lett a sólyi, hajmáskéri útkereszteződés, Herend felé is megépült a négysávos gyorsforgalmi út. Ez maga után vonta a térség gazdasági fejlődését, a térségben megszűnt a munkanélküliség. A városban nemzetközi találkozókat, fesztiválokat szerveztek, Veszprém Magyarország legjobban élhető, legvirágzóbb városa lett. Navracsics Tibor szólt arról, Porga Gyulával és Ovádi Péterrel nemcsak egy pártba tartoznak, de barátok is.

– Számunkra egyértelmű volt, hogy most, amikor az ország választásra készül, az együttműködés teljes szélességében megjelenjen. Porga Gyula az ország legsikeresebb polgármestere, én képességeimhez mérten, európai szinten képviselem Veszprémet, Ovádi Péterre vár a feladat, hogy az országos politikában betöltse az űrt, ami három éve tátong. A 2018-as választásokon nagy szükség van arra, hogy helyreállítsuk Veszprém képviseletét.

Porga Gyula polgármester úgy fogalmazott: fontos, hogy a határozott politika folytatódon, a Fidesz-KDNP jelöltje képviselje a kerületet az országgyűlésben. 2010-2014-ben olyan képviselője volt a térségnek, aki miniszteri feladatai mellett a nap huszonnégy órájában is törekedett arra, hogy jelen legyen a választókerületben, a város polgármesterével közösen gondolkodjon a település jövőjéről. Ovádi Péterrel együtt közel 20 éve dolgoznak közös ügyekért, a szorgalmáról, megbízhatóságáról ismert, választókerületi elnökként is sok eredményt tud felmutatni. Ha egy ügyet felkarol, biztos, hogy sikerre viszi. Személyében a legjobb jelöltet választották, hangsúlyozta a polgármester.

– Nagyon megtisztelő, hogy a Fidesz-KDNP engem indít a körzetben – mondta Ovádi Péter, aki Veszprémben született, itt járt iskolába, az egyetemen műszaki informatika szakon végzett. Politikai pályafutását korán kezdte, 2010 óta önkormányzati képviselő lett, 2014-től a veszprémi önkormányzat Fidesz-KDNP csoportjának frakcióvezetője, 2015-től választókerületi elnök. Navracsics Tiborral több mint tíz éve dolgozik együtt, az ő nyomdokában szeretne továbbra is politizálni.

– Mióta Fidesz választókerületi elnök vagyok, igyekeztem minden polgármesterrel felvenni a kapcsolatot, dolgozni a térségért. Nagyon jó csapat alakult ki a térségben, a tenni akaró polgármesterek tudják, milyen lehetőségek vannak a településükön, sok pályázati forrást, állami támogatást sikerült elnyerni. Olyan képviselő akarok lenni, aki jelen van, elérhető, látható teszi Veszprémet és a térséget az országgyűlésben, a polgármesterekkel és a választópolgárokkal közösen akar tenni annak fejlesztéséért.

 

Forrás: veol.hu/VNL







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Ennyi lesz a liszt, a cukor, az étolaj és a tojás ára márciustól

Az üzletekben tapasztalható árváltozások most jóval visszafogottabbak, mint a korábbi, erőteljes inflációs időszakban. Ez azonban nem...

Videón, ahogyan az USA megtámadja Iránt – elemi erővel csaptak le

Az USA is megindította a támadást Irán ellen.

Ez a film tarol jelenleg a Netflixen Magyarországon – semmit nem néznek többet nála

A 2024-ben bemutatott Gru 4. világszerte több mint 972 millió dolláros bevételt termelt, miközben a teljes franchise már meghaladta az 5,4...

Kevés a nyugdíjad? Így lehet emelést kérni hivatalos úton

Sokan csak akkor szembesülnek vele, mennyire alacsony az ellátásuk, amikor már hónapok óta próbálnak kijönni a pénzből. Pedig a...

Donald Trump: Ali Hamenei halott

Mint a Truth Social-felületén az amerikai elnök közölte, Hamenei – akit bejegyzésében a történelem egyik leggonoszabb emberének...

Exkluzív információk érkeztek arról, hogyan döntött Trump Irán bombázásáról

Az Irán elleni amerikai támadást megelőzően Donald Trump elnök olyan tájékoztatókat kapott, amelyek nem csak nyers értékelést adtak a...

Történelmi bejelentést tett az USA – beindult a halálos dominó

Az USA szombaton állt ki a nyilvánosság elé Irán megtámadását követően.

Az első csapással célt érhetett Izrael és az USA rajtaütésszerű támadása Irán ellen

Már fél napja pletykálták, Donald Trump este megerősítette: már a rajtaütésszerű reggeli lefejező csapásban életét vesztette Ali...

Életmentő figyelmeztetés: ezeket a gyógyszereket soha ne szedd magnéziummal együtt

Veszélyes párosítás: Nem is sejtenéd, de a magnézium kiolthatja az életmentő gyógyszereid hatását.

Megjött a Yettel közleménye: 5 GB-os gyorssegélyt küldenek a magyaroknak, akik a Közel-Keleten ragadtak

A Telekom után a Yettel is telekommunikációs gyorssegélyben részesíti az Irán elleni támadások közepette a térségben ragadt ügyfeleit.

Ezt a ruhadarabot tilos a radiátoron szárítani: teljesen tönkremegy, ha mégis így teszel

Sokan automatikusan dobják a frissen mosott ruhát a fűtőtestre, hogy gyorsabban megszáradjon – de van egy bizonyos ruhadarab, amit soha,...

0

Sport

A szenzációs Szoboszlai ismét villant

Újabb gólpasszt jegyzett a magyar futballista.

A zseniális Yamal csodagólt rúgott

A Villarreal védelmét és kapusát mattolta a Barcelona játékosa.

Ötvenéves a kajakkirálynő – ki nem találná, miért van hiányérzete

Szökőévben született, így „papíron” csak négyévente ünnepelhetné a születésnapját.

Megvan a Fradi pontos programja az Európa-ligában

A sorsolás után kiderült a Ferencváros pontos programja is.

Itt van 10 bomba fotó a világ legszexibb női futballistájáról

Hoztunk egy galériát tíz erős fotóval a 27 éves csatárról.

Két perc alatt duplázott az MTK a debreceni hajrában, egy pont lett a jutalma

Bárány Donát góljaival hiába vezetett két góllal a házigazda, meg kellett elégednie a döntetlennel.

Itt az év védése: akkorát mentett a kapus, hogy ő is alig hitte el

Elképesztő bravúrt mutatott be a válogatott kapus.

Elképesztő góllal indult a futballhétvége

Onnan rúgott nagyon nagy gólt, ahonnan mások a beadásra gondolnak.

Dárdai új edzőt hozott az Újpesthez: "Nem volt nehéz igent mondanom"

Maximilian Kallensee lett az Újpest új erőnléti edzője, aki korábban megfordult a Borussia Dortmundnál, a Herthánál, a Werder Bremennél, valamint legutóbb az Elversbergnél.

Közbeszólt a közel-keleti háború, a térségben ragadt a magyar úszóválogatott egy része

„Több ezer ember van a reptéren, se ki, se be nem lehet menni, mi is tanácstalanok vagyunk kicsit”, mondta Wladár Sándor, a Músz elnöke.

0
0

Bulvár

A magyar sztárházaspár 800 milliós luxusingatlanban él Szentendrén: szobáról szobára mutatták meg

Fucsovics Márton és Molnár Nini kamerák előtt árulták szentendrei luxusotthonukat.

Végleges visszalépésre szólították fel Dobrev Klárát, ezt már nem hagyhatja figyelmen kívül

Kemény üzenetet kapott a DK elnöke, nem akárki szólt be neki.

Ez durva háborús uszítás: Tömegvere-kedést szerveznek a közösségi médiában iskolásoknak Londonban

A TikTokon és Snapchaten terjedő, úgynevezett „iskolai háborúkat” hirdető posztok miatt a londoni rendőrség és több iskola is riadót fújt. A hatóságok szerint a fegyvereket és erőszakot népszerűsítő közös

Térdre kényszeríti a világot Irán, példátlan válságot indít el, amit tettek

Beváltotta Irán, amitől az egész világ rettegett.

Öt év börtönt is kaphatsz, ha ezt teszed otthon az autóddal

Hétköznapi autós műveletnek számít, otthon is megtehetjük, csak nem mindegy, hogyan.

3 csillagjegy, akinek nem várt pénzösszeg érkezik az életébe

Nem minden pénzügyi fordulat hangos és látványos. Néha egy elmaradt utalás, egy régi projekt beérő gyümölcse vagy egy váratlan lehetőség hoz pluszbevételt. Most három csillagjegy számíthat meglepetésszerű anya

A magyarok többsége szeretné – húsz év után lehet-e ismét miniszterelnök-jelölti vita?

Orbán Viktor a kormányra kerülése óta változatos indokokkal bújik ki a viták alól, és hiába Magyar Péter kardoskodása, Bíró-Nagy András ezúttal sem számít miniszterelnök-jelölti vitára a kampányban. Mi ennek

Összeeresztették az amerikai és a szovjet csúcsfegyvert - lehet tippelni, hogy melyik nyert

Legendás vadászrepülő küzdött meg a légvédelmi rakétával a szimulációban.

Izrael-Irán háború 2026: több száz amerikai katona meghalt, illetve megsebesült az iráni válaszcsapásokban

Bahreinben, Jordániában, Katarban, Kuvaitban, az Egyesült Arab Emírségekben és Szaúd-Arábiában működő amerikai támaszpontokat támadtak vagy próbáltak támadni.

Fél évszázada nem történt ilyen tragédia: Elveszett a magyar gyümölcstermés háromnegyede

A FruitVeB összesítése szerint a hazai gyümölcsállomány 75%-a megsemmisült, a csonthéjasoknál pedig szinte teljes a pusztulás – mutatjuk a megdöbbentő számokat.