Öt helyzet, amikor megfagy a vérünk
Véletlenül lájkoltuk titkos kiszemeltünk képét, vagy véletlenül rányomunk a ’továbbítás’ gombra a kompromittáló levelezés-előzményt nem törölve? - Pécsi Napilap -
hirdetés
Az ügyetlenebbek nap mint nap, mások ritkábban élik át, de mindenkivel megesett már, hogy egy kínos bakit vétve legszívesebben a föld alá süllyedne és ott maradna élete végéig.A CBS Reality Meredek helyzetek videón c. műsora kapcsán összegyűjtötte azt az öt, hétköznapi pillanatot, amikor biztosan megáll a szívünk pár pillanatra.
1. Téves hívás
A mobilunk telefonkönyve olyan, mint a padlás: egyre csak halmozódnak a lomok és szinte soha nem takarítjuk. Az okostelefonok világa ezt gyakran megbosszulja: előfordul, hogy a táskában vagy a zsebünkben önálló életre kel és elkezdi távoli társait hívogatni. Kellemetlen, ha egy nem kívánatos személyt ér el, de még kellemetlenebb, ha egy nagyon is kívánatost, például egy exet vagy egy kiszemeltet…Mentenénk a menthetőt, de ki hiszi el azt a közhelyet, hogy „csak véletlenül nyomódott be a telefonunk”?

2. Leskelődő
Hála a közösségi médiának, könnyen kideríthetjük, ha az exünk túl tette magát rajtunk, sőt, az új barátnőjét is könnyen leellenőrizhetjük. Nem is olyan vékony, és csak azért tűnik szépnek, mert szerkesztgeti a képeit! A nézegetésnek csak az vethet véget, ha véletlenül az egyik képe alatt megnyomjuk a „tetszik” gombot vagy ami még rosszabb, ismerősnek jelöljük…Villámgyorsanl próbáljuk menteni a menthetőt és csak reménykedünk, hogy nem volt éppen online – egyéb esetben egy örökkévalóságig kísérteni fog az önelégültsége.

3. Nyitott lappal
Egy átlagos nap fénypontja az ebédszünet, amikor egy fél órára kikapcsoljuk a munkát és az evésbe temetkezünk. Éppen átadnánk magunkat kedvenc ízeink élvezetének, amikor bevillan: nyitva maradt a csetablak a gépen, és éppen az egyik kollegával a mellettünk ülőt szidalmaztuk. Garantáltan a legfinomabb falat fog a torkunkon akadni.

4. Mégsem privát
Egy jól sikerült este alatt számtalan vicces kép készül és persze minden fotó körbeér a társaságon, hogy egymás kicsit vagy meglehetősen vállalhatatlan állapotán szórakozzunk. Ez mindaddig vicces, amíg a zárt csoportba posztolunk és egy kis figyelmetlenség okán nem a saját falunkra. És persze csak órákkal később vesszük észre, amikor a sokadik lájk után megérkezik szüleink sokkhatás alatt íródott kommentje.

5. Rossz címzett
A kiszemeltünk éppen bevallotta érzelmeit, vagy az év pletykáját osztották meg velünk – mindezt ráadásul az online? Minek pazarolnánk az időnket telefonálásra, ha egyből ki tudjuk másolni és elküldeni a barátnőinknek? Csupán akkor kellemetlen a helyzet, ha a képernyőfotót az illetőnek küldjük vissza… Persze, ez megint nem volt szándékos, megint a telefonunk hibája!

hírek innen, onnan
Érkezik a megtorlás? – Szembefordulnak a szövetségesei Donald Trumppal, de így is elsöpörheti őket a cunami
Nem ez volt Donald Trump második elnökségének elmúlt két legjobb hete, ami pedig a november 3-i félidős választásokon jöhet, az még...
Jól jönne a pénz az államnak, a kormány mégis első körben nemet mondott a gigantikus uniós pénzre
Jól jönne a pénz az államnak, a kormány mégis első körben nemet mondott a gigantikus uniós pénzre. Megszólalt a miniszter a 16,2...
Polgár Judit világszínvonalú trükkben vett részt, ő maga sem értette, hogyan lehetséges ez
Hajnóczy Soma kétszeres bűvészvilágbajnok egy rendkívül összetett, pszichológiai alapú gondolatolvasó trükkel nyűgözte le a...
Riadót fújtak, nagy a baj: brutális időjárási hullám közelít viharokkal és kíméletlen faggyal
Nagyon súlyos, ami ránk szakad.
Fagypontról egészen 24 fokra: brutális hullámvasútra ültet minket a mai időjárás
Csípős reggelre ébredünk, helyenként akár fagyhat is, de napközben visszatér a vénasszonyok nyara. Élvezzük a napsütést és a kellemes...
Nyugdíjra nem számíthatunk: ez jön helyette
A kiszámítható életútra tervezett hagyományos nyugdíjmodell felbomlásával a jövő pénzügyi biztonságát a folyamatos tanulás és a...
Átvert a kereskedő? A békéltető testülethez fordulj, ha gyors eredményt akarsz, ne a fogyasztóvédelemhez
Az ingyenes eljárás menete és a legfontosabb nulladik lépés, amiről sokan nem tudnak.
Házasság első látásra: Mennyi sz_xre van szükséged, Maya?
Kiderült az intimitás hiánya a párterápiás ülésen A Házasság első látásra legutóbbi adásában Maya és...
Egy dolog zavarja meg a napsütést szombaton, és a következő hétre is van egy hírünk
Legalább egy hétig nem várható csapadék az országban, és a sokévi átlaghoz képest melegebb időben lesz részünk.
Egyik éjjel azt álmodtam, hogy nekem nepáli serpákra van szükségem
A Himalájából érkeztek serpák, hogy Norvégia hegyeiben építsenek utakat. A Deutsche Welle riportja.
Hagyjuk az Iphone-t? Még mindig ennek a telefonnak a legjobb a kamerája
Ma már egyáltalán nem mindegy, milyen kamerát rejt a telefon hátlapja: a csúcskészülékekkel olyan részletgazdag fotókat és profi...
Veszély a repülőn: a légiutas-kísérők azonnal tiltólistára tennék ezt a két italt, a gyanútlan utasok viszont tucatjával rendelik
Tapasztalt légiutas-kísérők meglepő őszinteséggel vallottak a repülőgépek fedélzetén található víztartályok higiéniai...
Sport
Világbotrány az izraeli focista fegyveres gólöröméből, azonnal repült is a piros lap
A magyar válogatott divíziójában történt a botrányos eset az ausztriai Linzben.
Bődületesen rossz tizenegyessel és drámai hajrával kezdődött a magyar válogatott csoportja a Nemzetek Ligájában
A csapat legnagyobb sztárja hibázott hatalmasat.
Botrányos gólöröm után villant a piros lap a Nemzetek Ligájában
Alaposan elvetette a sulykot a 20 éves támadó.
Nemzetek Ligája: Balhé a magyar válogatott meccsén, vereséggel kezdett Rossi csapata
Ukrajna elleni vereséggel kezdte a Nemzetek Ligáját Magyarország.
Megrázó vallomást tett Borbély Balázs: „Ráment az életemből két év, amíg ezt feldolgoztam”
A Fradi trénere eddig erről nem beszélt.
Nem tört meg a négyéves átok a Puskás Arénában, óriási bunyóval ért véget a magyar–ukrán mérkőzés
Az ukránok nyerték meg a kaotikusan véget érő Nemzetek Ligája-mérkőzést.
Saját lépcsőházában támadtak rá az NB I-es futballistára, hosszú ideig nem játszhat
A rendőrség már nyomoz az ügyben.
Marco Rossi arról beszélt a magyar válogatott veresége után, hogy a csapatot két éve üldözi a balszerencse
Az Ukrajna elleni vesztes meccs után értékelt Marco Rossi.
Fejlemény a Fradiváros-ügyben, friss közleményt adott ki a sportállamtitkárság
Új szakaszába lépett az eljárás.
Megszületett a döntés a Man. City ügyében: A 115 vádpontból 114-ben bűnös a klub
Hosszú évek után van előrelépés az ügyben.
Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés
Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.
Durva medvetámadás áldozata lett a horgásztúrán részt vevő 62 éves férfi
A kórházban halt bele súlyos sérüléseibe.
Bulvár
„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről
Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.
„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz
Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.
Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók
Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.
Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság
Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.
Elbocsátották a Szerencsejáték Zrt.-től a fideszes politikust, aki a székházban készített politikai reklámvideót
Havi bruttó 2,3 millió forintot keresett kabinetfőnökként az állami vállalatnál.
„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája
Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy
Betiltották a Lidl népszerű termékét: ezt már nem árulhatják tovább
Egy holland bíróság szerint jogsértők a Lidl bizonyos szandáljai, ezért a diszkontláncnak le kell vennie őket a kínálatból.
3,8 millióval akarta lerántani Majkát a szakember, alig pár óra munkáért fizettettek volna ki vele az egetverő munkadíjat
A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a szakemberek
Döbbenetes felvételt rögzített egy vadász Nagyócsa mellett: 26 medvét kapott lencsevégre
A felvételt már több mint százezren látták.
Pócs János: Szeretnék annyi ésszel, tudással és tapasztalattal rendelkezni, mint Mészáros Lőrinc
Pócs János nem engedte el a füle mellett Magyar Péter támadását.
Világbotrány az izraeli focista fegyveres gólöröméből, azonnal repült is a piros lap
A magyar válogatott divíziójában történt a botrányos eset az ausztriai Linzben.
„Ennél sokkal több bizonyíték van” – Drámai fordulat a Pócs János elleni ügyészségi eljárásban
Meghallgatták az ügyészségen Lakatos Ádámot: a gyermekvédelmi aktivista újabb banki bizonylatokat és magánbeszélgetéseket adott át Pócs János ellen - értesült az ATV.hu.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Ruhagyűjtést szerveztek a rászorulóknak Veszprémben
- Teherautó borult fel Veszprém megyében
- Megújult utakon járhatunk Veszprém megyében
- Toborzás Veszprém megyében
- Ezek a kutyusok várnak szerető gazdira Veszprém megyében
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton


