Ezt olvasta már?

0

Országszerte 110 naperőművet épít idén az MVM-csoport

Országszerte 7 projekt alapján 110, egyenként 0,5 megawatt teljesítményt nem meghaladó naperőművet épít az idén uniós társfinanszírozással az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. tagvállalata, a MVM Hungarowind Kft.


hirdetés

Az építő cég szerdai közlése szerint az új erőművek még az idén megkezdhetik kereskedelmi üzemüket.

Az E.ON Dél-dunántúli Áramhálózati Zrt. területén, Barcs, Beremend, Bonyhád, Cece, Iregszemcse, Kemse, Komló, Lengyeltóti, Paks, Pécs, Sárbogárd, Somogytúr, Tamási és Zalaapáti térségében 24 kiserőmű létesül 6,793 milliárd forintból. A berendezések összesen évi 15,45 gigawattórányi energia termelésével majdnem hatezer háztartás szükségletét fedezhetik és évente 15 ezer tonnával mérsékelhetik a széndioxid-kibocsátást.

Az NKM Áramhálózati Kft. területén, Cegléd, Gerendás, Hódmezővásárhely, Kecel, Kecskemét, Kiskunhalas, Kötegyán, Mezőkovácsháza, Soltvadkert, Szegvár és Újkígyós térségében 19 kiserőmű épül 5,378 milliárd forintból. Az évi összesen 12,2 gigawattórányi termelés csaknem 5 ezer háztartást láthat el és évente megközelítőleg 12 ezer tonnával csökkenti széndioxid-kibocsátást.

Az E.ON Tiszántúli Áramhálózati Zrt. területén, Fehérgyarmat, Kétpó, Kisújszállás, Kisvárda, Körösújfalu, Mátészalka, Nagyhalász, Nyíradony, Nyírbogát, Püspökladány, Szajol, Tarpa és Tiszakécske térségében 21, összesen évi 13,2 gigawattórányi energiát termelő kiserőmű jön létre 5,944 milliárd forintból. A több mint 5 ezer háztartás fogyasztását fedező rendszerek 13 ezer tonnával mérsékelhetik évente a széndioxid-kibocsátást.

Az E.ON Észak-dunántúli Áramhálózati Zrt. engedélyesi területén, Bicske, Bodajk, Csorna, Csókakő, Fertőszéplak, Győrvár, Kajárpéc, Kisbér, Komárom, Kőszeg, Nagyvázsony, Öskü, Várpalota, Veszprém és Zalaegerszeg térségében 21 kiserőmű épül 5,944 milliárd forintból. Az átlagosan évi 13,2 gigawattórányi termelés több mint 5 ezer háztartás szükségletét fedezheti és csaknem 13 ezer tonnával mérsékelheti a széndioxid-kibocsátást évente.

Az Elmű-Émász területén, Bátonyterenye, Cigánd, Heréd, Jászapáti, Kisköre, Kakucs, Mezőkövesd, Parasznya, Ráckeve, Rózsaszentmárton, Sajóvámos, Sátoraljaújhely, Sülysáp, Taktaharkány, Tápiószecső és Törökbálint térségében 23 kiserőmű létesül 6,51 milliárd forintból. Az átlagosan évi 14,196 gigawattórányi össztermelés 5750 háztartást láthat el villamos energiával, évente majdnem 14 ezer tonnával csökkentve a kibocsátott szén-dioxid mennyiségét.

A beruházások végeztével az MVM-csoport az ország legnagyobb naperőművi kapacitással rendelkező energiatermelője lesz - írták.

 







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Donald Trump: Ali Hamenei halott

Mint a Truth Social-felületén az amerikai elnök közölte, Hamenei – akit bejegyzésében a történelem egyik leggonoszabb emberének...

Exkluzív információk érkeztek arról, hogyan döntött Trump Irán bombázásáról

Az Irán elleni amerikai támadást megelőzően Donald Trump elnök olyan tájékoztatókat kapott, amelyek nem csak nyers értékelést adtak a...

Történelmi bejelentést tett az USA – beindult a halálos dominó

Az USA szombaton állt ki a nyilvánosság elé Irán megtámadását követően.

Az első csapással célt érhetett Izrael és az USA rajtaütésszerű támadása Irán ellen

Már fél napja pletykálták, Donald Trump este megerősítette: már a rajtaütésszerű reggeli lefejező csapásban életét vesztette Ali...

Életmentő figyelmeztetés: ezeket a gyógyszereket soha ne szedd magnéziummal együtt

Veszélyes párosítás: Nem is sejtenéd, de a magnézium kiolthatja az életmentő gyógyszereid hatását.

Megjött a Yettel közleménye: 5 GB-os gyorssegélyt küldenek a magyaroknak, akik a Közel-Keleten ragadtak

A Telekom után a Yettel is telekommunikációs gyorssegélyben részesíti az Irán elleni támadások közepette a térségben ragadt ügyfeleit.

Ezt a ruhadarabot tilos a radiátoron szárítani: teljesen tönkremegy, ha mégis így teszel

Sokan automatikusan dobják a frissen mosott ruhát a fűtőtestre, hogy gyorsabban megszáradjon – de van egy bizonyos ruhadarab, amit soha,...

Nagy Ervin is beszédet mondott Dunaújvárosban

Szombat este Nagy Ervin képviselőjelölt körzetében, Dunaújvárosban tartott nagygyűlést a Tisza Párt elnöke. Ezt megelőzően Magyar...

Charles Leclerc titokban megházasodott volna? Az esküvői Ferrarija nem semmi

Minden jel arra utal, hogy Charles Leclerc és menyasszonya, Alexandra Saint Mleux a hétvégén összeházasodtak, legalábbis ezt sejtetik azok a...

Drasztikus áremelkedést idézne elő a Hormuzi-szoros lezárása

Drasztikus áremelkedést idézne elő a Hormuzi-szoros lezárása, ott halad át a világ nyersolaj-kereskedelmének mintegy harmada - mondta a...

A NASA hihetetlen bejelentést tett: nem lesz holdra szállás az Artemis-3 során

Nem lesz holdra szállás az Artemis-3 során. De ez még közel sem a teljes történet.

0

Sport

A zseniális Yamal csodagólt rúgott

A Villarreal védelmét és kapusát mattolta a Barcelona játékosa.

A szenzációs Szoboszlai ismét villant

Újabb gólpasszt jegyzett a magyar futballista.

Ötvenéves a kajakkirálynő – ki nem találná, miért van hiányérzete

Szökőévben született, így „papíron” csak négyévente ünnepelhetné a születésnapját.

Megvan a Fradi pontos programja az Európa-ligában

A sorsolás után kiderült a Ferencváros pontos programja is.

Itt van 10 bomba fotó a világ legszexibb női futballistájáról

Hoztunk egy galériát tíz erős fotóval a 27 éves csatárról.

Két perc alatt duplázott az MTK a debreceni hajrában, egy pont lett a jutalma

Bárány Donát góljaival hiába vezetett két góllal a házigazda, meg kellett elégednie a döntetlennel.

Itt az év védése: akkorát mentett a kapus, hogy ő is alig hitte el

Elképesztő bravúrt mutatott be a válogatott kapus.

Elképesztő góllal indult a futballhétvége

Onnan rúgott nagyon nagy gólt, ahonnan mások a beadásra gondolnak.

Dárdai új edzőt hozott az Újpesthez: "Nem volt nehéz igent mondanom"

Maximilian Kallensee lett az Újpest új erőnléti edzője, aki korábban megfordult a Borussia Dortmundnál, a Herthánál, a Werder Bremennél, valamint legutóbb az Elversbergnél.

Közbeszólt a közel-keleti háború, a térségben ragadt a magyar úszóválogatott egy része

„Több ezer ember van a reptéren, se ki, se be nem lehet menni, mi is tanácstalanok vagyunk kicsit”, mondta Wladár Sándor, a Músz elnöke.

0
0

Bulvár

A magyar sztárházaspár 800 milliós luxusingatlanban él Szentendrén: szobáról szobára mutatták meg

Fucsovics Márton és Molnár Nini kamerák előtt árulták szentendrei luxusotthonukat.

Végleges visszalépésre szólították fel Dobrev Klárát, ezt már nem hagyhatja figyelmen kívül

Kemény üzenetet kapott a DK elnöke, nem akárki szólt be neki.

Ez durva háborús uszítás: Tömegvere-kedést szerveznek a közösségi médiában iskolásoknak Londonban

A TikTokon és Snapchaten terjedő, úgynevezett „iskolai háborúkat” hirdető posztok miatt a londoni rendőrség és több iskola is riadót fújt. A hatóságok szerint a fegyvereket és erőszakot népszerűsítő közös

Térdre kényszeríti a világot Irán, példátlan válságot indít el, amit tettek

Beváltotta Irán, amitől az egész világ rettegett.

Öt év börtönt is kaphatsz, ha ezt teszed otthon az autóddal

Hétköznapi autós műveletnek számít, otthon is megtehetjük, csak nem mindegy, hogyan.

3 csillagjegy, akinek nem várt pénzösszeg érkezik az életébe

Nem minden pénzügyi fordulat hangos és látványos. Néha egy elmaradt utalás, egy régi projekt beérő gyümölcse vagy egy váratlan lehetőség hoz pluszbevételt. Most három csillagjegy számíthat meglepetésszerű anya

A magyarok többsége szeretné – húsz év után lehet-e ismét miniszterelnök-jelölti vita?

Orbán Viktor a kormányra kerülése óta változatos indokokkal bújik ki a viták alól, és hiába Magyar Péter kardoskodása, Bíró-Nagy András ezúttal sem számít miniszterelnök-jelölti vitára a kampányban. Mi ennek

Összeeresztették az amerikai és a szovjet csúcsfegyvert - lehet tippelni, hogy melyik nyert

Legendás vadászrepülő küzdött meg a légvédelmi rakétával a szimulációban.

Izrael-Irán háború 2026: több száz amerikai katona meghalt, illetve megsebesült az iráni válaszcsapásokban

Bahreinben, Jordániában, Katarban, Kuvaitban, az Egyesült Arab Emírségekben és Szaúd-Arábiában működő amerikai támaszpontokat támadtak vagy próbáltak támadni.

Fél évszázada nem történt ilyen tragédia: Elveszett a magyar gyümölcstermés háromnegyede

A FruitVeB összesítése szerint a hazai gyümölcsállomány 75%-a megsemmisült, a csonthéjasoknál pedig szinte teljes a pusztulás – mutatjuk a megdöbbentő számokat.