Önálló szerencsejáték felügyeletet hoznak létre
Szerencsejáték Felügyelet elnevezéssel központi hivatalként működő központi költségvetési szervet alapít a kormány a Nemzeti Adó- és Vámhivatalból (NAV) kiváló szerencsejáték felügyeleti főosztályból a közfeladatok hatékonyabb ellátása érdekében, a rendelet kihirdetését követő nappal.
hirdetés
Mindez derül ki a Magyar Közlönyben szerdán közzétett kormányrendeletből.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter korábban az önálló szerencsejáték felügyelet létrehozásáról azt mondta, NAV-főosztályként nem látható el az iparág felügyelete, és a feladat további létszámbővítést is igényel. Az önálló felügyelettel megerősítik a hatóság hatáskörét és erősítik az ellenőrzést.
A Szerencsejáték Felügyelet a szerencsejáték-szervezés állami felügyeletéért felelős miniszter irányítása alá tartozik, a hatáskörébe tartozó feladatokat az ország egész területére kiterjedő illetékességgel látja el. A felügyeletet elnök vezeti, akinek tevékenységét elnökhelyettesek segítik. A felügyeletnél foglalkoztatottak kormányzati szolgálati jogviszonyban vagy munkaviszonyban állnak. Az elnökhelyetteseket az elnök javaslatára a miniszter nevezi ki és menti fel, az egyéb munkáltatói jogokat az elnök gyakorolja.
A felügyelet látja el a szerencsejáték törvény hatálya alá tartozó tevékenységek hatósági felügyeletét, folyamatosan felügyeli és ellenőrzi a szerencsejáték-piacot, eljár a szerencsejáték-szervezéssel kapcsolatos engedélyezési, játékterv-módosítási eljárásokban, a saját területén ellenőrzi a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozásának megelőzéséről és megakadályozásáról szóló törvény rendelkezéseinek a betartását.
Feladata lesz az is, hogy ellássa a szerencsejáték-felügyeleti tevékenységgel kapcsolatos hatósági tevékenységet, fellépjen az illegális, engedély nélküli szerencsejáték-szervezőkkel szemben, kezelje a szerencsejáték engedélyezésével, lebonyolításával és a szerencsejáték törvény hatálya alá tartozó tevékenységgel kapcsolatosan befolyt bevételeket, pénzforgalmi ügyleteket, ellássa a játékosvédelemmel, illetve felelős játékszervezéssel kapcsolatosan feladatkörébe tartozó feladatokat.
A kormányrendelet a kártyaterem engedélyének kiadása iránti eljárásban a jegyzőt jelöli ki szakhatóságként.
A rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.
A NAV 2016-ban szerencsejáték-felügyeleti tevékenysége keretében 180 hatósági engedélyt adott ki szerencsejáték folytatására és szervezésére (sorsolás 24, fogadás 5, játékkaszinó 135, kártyaterem 16) az adóhatóság 2016-os évkönyve szerint.
A szerencsejáték-felügyeleti szakterület hatósági ellenőrzési tevékenysége keretében több mint 13 ezer ellenőrzést végzett, ennek során 445 bírságoló döntést hozott, és több mint 1,7 milliárd forint bírságot állapított meg, jellemzően engedély nélküli online szerencsejáték-szervezői tevékenység miatt.
Kiemelt feladata volt az engedély nélküli szerencsejáték-szervezői tevékenység elleni hatósági fellépés, melynek két fő területe az internetterminálok és az engedély nélküli online szerencsejáték-oldalak elleni fellépés. A terminálokkal kapcsolatos peres eljárásokban tavaly a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságon 81 ítélet született, ebből 60 esetben a NAV pernyertességét állapította meg az eljáró bíróság. A NAV 2016-ban engedély nélküli online szerencsejáték-szervezés miatt 580 esetben rendelkezett internetes oldal ideiglenes, 365 napra történő hozzáférhetetlenné tételéről (internetes blokkolás), ehhez kapcsolódóan 228 esetben összesen 1,5 milliárd forint bírságot állapított meg.
A szervezők jellemzően mind a blokkolást elrendelő, mind a bírsághatározatok ellen a bírósághoz fordultak, 2016 végén 170 engedély nélküli online szervezéssel kapcsolatos per volt folyamatban. A bíróság két ügyben előzetes döntéshozatali eljárást kezdeményezett az Európai Bíróságnál.
Tavaly az utolsó negyedévben az engedély nélküli online szerencsejáték-szervezőkkel szemben megkezdődött a szerencsejáték-felügyeleti eljárásban kiszabható 100 millió forint maximális összegű bírságmegállapítás; az év végéig 5 ilyen döntést hozott a szakterület, valamint egy esetben került sor 50 millió forint összegű bírság kiszabására. Erre akkor kerül sor, ha a korábbi szankciók nem vezettek eredményre.
A szakterület 2016. január 1-jétől játékosvédelmi nyilvántartást vezet, melyben azok a sérülékeny személyek szerepelnek, akik vagy saját elhatározásukból vagy a bíróság döntése alapján nem vehetnek részt szerencsejátékokban. Tavaly év végén 3430 személy szerepelt a nyilvántartásban (3354 bírósági döntés, 76 személy pedig jelentős önkorlátozó nyilatkozat alapján).
A szerencsejáték-felügyeleti eljárásokhoz kapcsolódóan 911 millió forint nettó bevétel keletkezett. A bevételből közel 127 millió forint engedélyezési díjakból, 593 millió forint ellenőrzési díjakból és 184 millió forint bírságokból, 7 millió forint pedig egyéb tételekből folyt be.
hírek innen, onnan
A maszk mögött: dokusorozat készül T. Danny botrányos éveiről
Az énekes nagyon nehéz időszakon van túl, amiről őszintén, kendőzetlenül vall majd.
Ezt tette Rudolf Péter édesanyja, hogy legyen hol lakniuk, förtelmes családi titokra derült fény
Az Üvegtigris sztárja egy vígjátékhoz hasonlította azt, hogy hogyan került a családja feje fölé tető.
Négyből egy amerikai támogatja csak az Irán elleni háborút
Az amerikaiaknak nagyjából a fele gondolja úgy, hogy Trump túlságosan hajlamos katonai erőt alkalmazni.
Arte: Hőkamerával átnézi a fákat, a jeladóval felszerelt darazsat pedig okostelefonján követi
Húsz év alatt robbanásszerűen megnőtt Európában az ázsiai lódarazsak száma, és nem csak a méhekre jelentenek veszélyt. Egy francia...
Csak a halál válaszhatja el őket: ennek a csillagjegynek a szerelme a síron túl is tart
Ha ilyen jegyű a párod, te vagy a legszerencsésebb ember a földön.
Add ezt hozzá a virsli főzővizéhez: az eredmény meglepően finom
A virsli sok család asztalára kerül fel, mégis gyakran okoz csalódást: nem elég ízes, az állaga pedig gumis. Pedig a probléma nem mindig...
Életveszélyes állapotban találtak rá egy nőre és gyerekére Szentléleken, egy parkolóban
Mentőhelikopternek kellett a két életveszélyes állapotban lévő személyhez sietnie. Egy parkolóban találtak rájuk. A 8 éves gyermek és...
Kandalló okozhatott halálos tüzet Üllésen
Az egyik családi házban lakó férfit kezdték kereseni, mert napok óta nem látták.
Tárgyalni hívta Irán Donald Trumpot, az amerikai elnök szerint ezt „hamarabb kellett volna”
Az Egyesült Államok vezetője elfogadta a felkérést.
A világ legnagyobb állami vagyonalapja mesterséges intelligenciát használ a befektetések etikai szűrésére
Így a befektetést követő 24 órán belül kiszúrják az alap részvényportfóliójában szereplő új vállalatokat, amelyek kapcsolatban...
Ez a két részvény szabályosan tarolt a magyar tőzsdén: rég volt ilyen árfolyammozgás - Bejött az MNB kamatvágása?
Az árfolyamokat meghatározó események közül lényeges, hogy a héten mindegyik vezető részvényre érkeztek céláremelések.
Két kisgyermek és egy nő megégett egy elszabadult aknafedél miatt
A Tribeca városrészben történt váratlan baleset során két kisgyermek és egy nő szenvedett égési sérüléseket, miután több aknafedél...
Sport
„Borzasztó volt az egész" – Elek Gábor nem örülhetett igazán felesége tettének
Az Esztergom kiütéses vereséget szenvedett, az edző szerint ennél is súlyosabbat érdemelt volna.
A szenzációs Szoboszlai ismét villant
Újabb gólpasszt jegyzett a magyar futballista.
Hadüzenet érkezett, amely megrengette a sportvilágot
Emmanuel Karalisz 617 centit ugrott, ennél magasabbra csak Armand Duplantis jutott eddig.
Itt van 10 bomba fotó a világ legszexibb női futballistájáról
Hoztunk egy galériát tíz erős fotóval a 27 éves csatárról.
Közbeszólt a közel-keleti háború, a térségben ragadt a magyar úszóválogatott egy része
„Több ezer ember van a reptéren, se ki, se be nem lehet menni, mi is tanácstalanok vagyunk kicsit”, mondta Wladár Sándor, a Músz elnöke.
Itt az év védése: akkorát mentett a kapus, hogy ő is alig hitte el
Elképesztő bravúrt mutatott be a válogatott kapus.
A Barcelona elnöke beintett a Realnak, Flick Yamal kapcsán balhézott
A Lionel Messi rekordját megdöntő tinédzser nem csak a mesterhármasa miatt volt középpontban.
Döntetlen a szuperrangadón, egyre közelebb a négy évtizede nem látott csoda
A Hearts a Rangers és a Celtic botladozását kihasználva 1960 óta először ülhet fel Skócia csúcsára.
Egyre nagyobb a baj a magyar futballista Premier League-bajnok klubjánál
Angliában állítják, hogy nem Marco Rossi kulcsembere a hibás, de az edző már frusztrált.
Magyar edzővel és egy 153 centiméter magas játékossal törte meg a 18 éve tartó átkot a német kiscsapat
Kiélezett csatában nyerte meg a kupadöntőt a kisvárosi együttes.
Elveszítette legjobbját az ETO, csereember lett a nyerőember
Közel hétezer néző előtt játszott a listavezető az Újpest ellen.
Bulvár
Váratlan fordulat: mégis mi történt az Ausztriában dolgozó magyarokkal?
Nem sikerült elérni a 150 ezres szintet, több éves tendencia fordult meg 2026 januárjában.
Percekkel ezelőtt jött a tragikus hír. Súlyos autóbalesetet szenvedett a legendás énekes
Komoly élet-és halál között küzd a country előadó, J.D. Graham, aki a legutóbbi videóüzenetében azt mondta: „alig vagyok életben”. A 48 éves zenész életét több súlyos sérülés és egy tragikus veszteség
Szomorú statisztika: a nők kétharmada állítja, önmagával élvezi a legjobban a szexet
Ha úgy véled, életed legjobb szexpartnere néz vissza rád a tükörből, akkor nem vagy egyedül: egy felmérés szerint minden harmadik nő saját magával élvezi a legjobban a szexet.
Megkezdődött az iráni megtorlás: Kuvait, Katar, Bahrein és Ciprus is tűz alá került
A brit csapatokat is csak néhány száz méterre kerülték el a becsapódások.
Pokoli hetek várnak magyarok százezreire: ezt mindenképp el kell kerülniük
A magyarok számára nehéz időszak következik, de a szakértő szerint van segítség.
Agyvérzést kapott Rózsa György
A legendás magyar televíziós személyiség, Rózsa György az augusztusi Balatonnál történt agyvérzését követően most először állt kamerák elé, és beszélt arról, hogyan éli meg a felépülést, milyen emlékei
Tarjányi Péter: Jeruzsálem és Washington úgy döntött, lezárják a több évtizedes játszmát
A biztonságpolitikai szakértő szerint az elkövetkezendő 12–48 óra sorsdöntő lehet.
Négyszáz utast kellett leszállítani a vonatról Budapesten, lebénult egy fővonal
Gázolt a vonat Budapesten, a XV. kerület Sipos tér közelében vasárnap. A váci vonalon zűrzavar van, késő vagy nem közlekedő járatokkal.
Világszenzáció, a mesterséges intelligencia megfejtette a Nazca-vonalak rejtélyét, 100 éve átverik a világot
A mesterséges intelligencia zseniális felfedezéseket tett a Nazca-vonalaknál.
Meghökkentőt üzent Vlagyimir Putyin az iráni háborúról
„Cinikus gyilkosságnak” nevezte Ali Hamenei megölését Vlagyimir Putyin orosz elnök, aki szerint Oroszországban „kiemelkedő államférfiként” fognak emlékezni az iráni vezetőre. Irán több tízezer drónnal tám
Kihúzták az ötöslottó nyerőszámait: 5.151 milliárd forint volt a tét
Mutatjuk az ötöslottó 9. heti nyerőszámait.
Megölték Putyin szövetségesét – megszólalt az orosz elnök
Az iráni Hámenei ajatollah halálát cinikus gyilkosságnak nevezte Vlagyimir Putyin.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Ruhagyűjtést szerveztek a rászorulóknak Veszprémben
- Teherautó borult fel Veszprém megyében
- Megújult utakon járhatunk Veszprém megyében
- Toborzás Veszprém megyében
- Ezek a kutyusok várnak szerető gazdira Veszprém megyében
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton


