Október végén mutatják be Till Attila új filmjét
Október 31-én kerül a magyar mozikba Till Attila részben saját élményekből táplálkozó, És mi van Tomival? című új filmje.
hirdetés
A film forgalmazójának közleménye szerint a Thuróczy Szabolcs és Polgár Tamás főszereplésével készült filmben a bábművész és alkoholbeteg Sanyi és a szintén alkoholbeteg, liftszerelő Pali együtt keresik barátjukat, Tomit, aki már több anonim alkoholista gyűlést kihagyott. Próbálnak józanok maradni, ami nem könnyű egy olyan országban, ahol az alkoholfogyasztás széles körben elfogadott, napi gyakorlat. A két barát Budapest utcáin versenyt fut az idővel, hogy megtalálják és megmentsék társukat.
Az És mi van Tomival? a humor mellett a mai Magyarország látlelete, kordokumentum és vitaalap egyben - idézi a közlemény a rendezőt. Till Attila szerint a film egy olyan hiánypótló alkotás, amely betekintést enged a függők életébe, akik fontos támaszt tudnak nyújtani egymásnak a legnehezebb percekben.
Thuróczy Szabolcs és Polgár Tamás mellett a film főbb szerepeiben Sodró Eliza, Fodor Annamária, Tóth Zsófia, Patkós Márton és Básti Juli láthatók, a forgatókönyvet Till Attila és Kapitány-Fövény Máté írták, producere Stalter Judit és Till Attila, operatőre Győri Márk, vágója Gothár Márton, zeneszerzője Keresztes Gábor.
Az És mi van Tomival? magánfinanszírozásból, a Saul fiát is jegyző Laokoon Filmgroup gyártásában készült, magyarországi forgalmazója a Mozinet.
MTI
hírek innen, onnan
14 évesen nyerte meg a Csillag Születiket: ennyire jó pasi lett közel a 30-hoz
A Csillag Születik korábbi győzteséből, László Attilából az elmúlt években ennyire sármos férfi lett.
„Nem hiszem el” – Slot kikészült a Liverpool meccse után
A Liverpool folyamatosan képes arcon ütni saját magát.
Kukacos csokimukolást kaptak a hajdúböszörményi gyerekek, sokan ettek is a lárvás édességből
Vizsgálják, hogyan szennyeződhettek meg az édességek.
Rémisztő balesetet rögzített a kamera: elszállt a sokkot kapott autós
Térfigyelő kamerák rögzítettek azt a rémisztő balesetet, ami a szerda esti órákban történt a romániai Nagyváradon. Az akciófilmbe...
MetaMask belép az előrejelző piacokra a Polymarket-integrációval
A MetaMask, a világ legnépszerűbb Ethereum-tárcája új területre lép: közvetlenül a predikciós piacokba integrálódik a Polymarket...
A betlehemi csillag nem legenda – van tudományos magyarázat
A betlehemi csillag mögött valós égi jelenség állhat.
Ha így telelteted a cserepes begóniát, hatalmasra nő tavasszal – dús virágokat hoz és egészséges lesz
A begónia teleltetése cserépben akkor sikeres, ha a növényt fajtájának megfelelően készíted fel a télre.
Napi horoszkóp: az Oroszlán szíve két szerelem között őrlődik, az Ikrek anyagi terhei enyhülnek, a Mérleg végre megoldást találhat otthoni gondjaira
Kedves Szűz! Reménytelenül szerelmes lehet. A baj csak az, ha a reménytelenség abból fakad, hogy az illető nem az, akinek eddig hitte.
Ezt a mázlit: ritkaföldfémre mentek, gigantikus aranytartalékot találtak – mindezt egy uránlelőhelyen
Egy mágneses anomáliában történt, de azt nem mondhatni, hogy a vállalat sokáig duzzogott volna emiatt.
Kimondták az elképzelhetetlent Szoboszlairól Liverpoolban, erre kevesen számítottak a szezon előtt
A magyar középpályás igazi meglepetést okozott.
Táncolva tüntettek a józan drogpolitikáért a Kossuth téren
A szervezők szerint egyre inkább célt téveszt az Orbán-kormány drogellenesnek hirdetett harca.
Dizájn fűtőpanelek: márványhatás, okos vezérlés, alacsony zaj
A Klarstein MarmoHeat Smart 600 W prémium infrapanel okos vezérléssel és márvány dizájnnal hoz hatékony, csendes fűtést.
Sport
Európai válogatottat így még sosem aláztak meg női kézilabda-vb-n
Eldőlt, mi kell a mieinknek Dánia ellen a csoportelsőséghez.
Megtaláltuk a sportvilág legformásabb popsiját?
Kérdezzük. Nem állítjuk. De ha valaki állítja, azt is megértjük.
Kifakadt a Szpari edzője: Húszan ülnek a VAR-szobában... ha az kiállítás, akkor ez tizenegyes
Az NB I 16. fordulójában a Diósgyőr 2–0-ra nyert a Nyíregyháza ellen, a találkozót követően a két vezetőedző értékelte a látottakat az M4 Sportnak.
Sir Alex Ferguson üzent a Liverpool vezetőségének
A Liverpool vezetőségére egyre nagyobb nyomás nehezedik Arne Slot gyenge formája miatt, Sir Alex Ferguson pedig egyértelművé tette, mit tenne, ha neki kellene döntenie az edző sorsáról.
Ádám Martin: Ha valakinek lehet söre itthon, az én vagyok ezzel a pacekkal
Új, nagyszabású együttműködést jelentett be Ádám Martin és a Horizont Brewing: megszületett a Hungarian Viking, az a sör, amelyet a válogatott labdarúgóval közösen tervezett meg a budapesti kisüzemi sörfőzde. A
Nem Norris, nem Verstappen, nem Piastri: minden borul az F1-záráson?
Lewis Hamilton vesszőfutása balesettel folytatódott.
A padra száműzütt Mohamed Szalah kifakadt: Meg akarnak szabadulni tőlem
Mohamed Szalah, a Liverpool egyiptomi gólvágója a Leeds United elleni bajonki találkozó után, amelyen egy percet sem kapott, nyilvánosan élesen bírálta a klubot és Arne Slot vezetőedzőt.
Boxeralsója miatt állították ki a játékost a meccs előtt
Iker Guarrotxena, az FC Goa csapatkapitánya különös esetet okozott az Indiai Szuperkupa elődöntőjében
Hiába Szoboszlai Dominik gólja, a Liverpool megint a hajrában veszített pontokat
A Liverpool 3–3-as döntetlent játszott a Leeds Uniteddel a Premier League 15. fordulójában. A találkozó a második félidőre tartogatta az izgalmakat, minden gól ebben a játékrészben született. Ekitiké duplázott, S
Már azt hittük, győztes gólt lőtt Szoboszlai Dominik, a mezőny talán legjobbja
Válogatottunk csapatkapitánya gyilkos kritikát fogalmazott meg.
Drámai hajrá után kapott ki az angol listavezető
Birminghamben maradt pont nélkül az Arsenal.
Szalah helyén Szoboszlai, Kerkez is a Liverpool kezdőjében
A Premier League 15. fordulójában Arne Slot ismét a kezdőcsapatba nevezte mindkét magyar válogatott légiósát, Szoboszlai Dominik a várható taktikai felállás szerint Mohamed Szalah helyén, jobb oldali támadóként ro
Bulvár
A fiatal rendőrnő könyörgött a beutalóért – már IV. stádiumú rákja van, gyógyíthatatlan
A brit Shanice Bennett, a Sittingbourne-ben élő 26 éves rendőrnő története az elmúlt hónapokban sokakat megérintett.
„Az orvos az ujjait bennem tartva kérdezte az asszisztenst: ennek most mi baja van?”
Egy nő, aki segítséget kérni érkezik, de megaláztatással, értetlenséggel és falakkal találkozik. Dóra története nem egyedi – mégis megrázó abban a részletességben, ahogyan megmutatja, hogyan tud szétesni egy
Nem fognak örülni az autósok: mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk hétfőtől
Hétfőtől drágulás várható az autósok számára.
Megkapta a tűzparancsot az amerikai mesterlövész – tűpontos lövést adott le a droghajóra egy helikopterről
Az Egyesült Államok parti őrsége újabb nagyszabású akciót hajtott végre a Csendes-óceán keleti részén, Mexikótól délre.
Kozsó civil szakmájával milliókat keres: ezzel foglalkozik 60 évesen
Kozsónak gyermekkora óta szenvedélye a civil szakmája.
Riasztották a NATO-gépeket, óriási támadást indított Oroszország: megelőző intézkedésekre volt szükség
Lengyelország NATO-vadászgépeket és légvédelmi rendszereket aktivált szombat hajnalban, miután Oroszország nagyszabású drón- és rakétatámadást indított Ukrajna ellen.
Megrázó bejelentés: az életéért küzd az ismert műsorvezető
Szörnyű dolgot jelentett be közösségi oldalán.
Európai válogatottat így még sosem aláztak meg női kézilabda-vb-n
Eldőlt, mi kell a mieinknek Dánia ellen a csoportelsőséghez.
Kunetz Zsombor: 21 orvost fenyegetett meg kirúgással a főigazgató a Szent Imre kórházban, felsőbb szinten is be kellett avatkozni
Hat szakorvos is távozhatott. A szakértő szerint belső átcsoportosítással próbálja a vezetőség kezelni a helyzetet, az azonban komoly ellenállásba ütközött.
Kardiológus: A vakságot és a teljes bénulást is kockáztatjuk, ha nem kezeljük a magas vérnyomást
A magas vérnyomás az egész életünket derékba törheti, ha nem kezeljük megfelelően. Szakértő segítségével jártunk utána, miként teszi tönkre szervezetünket ez a veszélyes betegség.
Ez a világ 10 legkoszosabb városa, magyar is van köztük - Ledöbbensz az első helyezetten
Elkészült a világ tíz legkoszosabb városának listája, amelyen egy magyar település is szerepel. A turisták véleményét vették a kutatás alapjául.
„Kislányom, nagyon ordenáré vagy!” – összecsaptak a generációk a kecskeméti DPK-rendezvényen
Találkoztunk az „új Fidesz generáció” narancssárga nyakkendős fiataljával is.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Ruhagyűjtést szerveztek a rászorulóknak Veszprémben
- Teherautó borult fel Veszprém megyében
- Megújult utakon járhatunk Veszprém megyében
- Toborzás Veszprém megyében
- Ezek a kutyusok várnak szerető gazdira Veszprém megyében
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton


