Nőtt az állategészségügyi vállalkozások száma
Egyre több cég nyújt állatorvosi szolgáltatásokat, míg 2015-ben 866 vállalkozás jelölte meg fő tevékenységeként az állategészségügyi ellátást, addig számuk tavaly elérte a 881-et az Opten céginformációs szolgáltató adatai szerint.
hirdetés
Az ilyen profilú cégek nem teljesen fedik le a magyarországi állatorvosi praxisok számát, mivel azok néhány százalékát egyéni vállalkozóként látják el, de a praxisok döntő többségét valamilyen társas vállalkozási formában üzemeltetik.
A működő cégek száma mellett, az árbevétel is folyamatosan emelkedett a vizsgált időszakban: míg 2015-ben több mint 30 milliárd forint árbevételt értek el a piaci szereplők, addig az 2017-ben az már közel 38 milliárd forintra rúgott.
Az adatok azt mutatják, hogy az országosan érzékelhető munkaerőhiánytól nem szenved ez az ágazat: alkalmazotti létszáma tavaly az előző évhez képest enyhén, 2278-ra emelkedett.
A cégfluktuációs index vizsgálata szerint a piaci szereplők ritkán cserélődnek és a cégmegszűnések száma is minimális. A 2015-ben mért 6,58 százalékos érték jóval alatta marad az átlagnak, és ez 2018-ra 4,31 százalékra mérséklődött köszönhetően annak, hogy a kényszertörlések és cégmegszűnések száma megfogyatkozott - írták.
Rámutattak arra is, hogy mivel sem a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban, sem a Vidékfejlesztési Programban nem volt kiemelt terület az állategészségügy, ezért a szektor szereplői csekély mértékben jutottak hozzá az uniós vissza nem térítendő támogatásokhoz, a vizsgált időszakban 62 támogatott pályázaton, összesen 492 millió forintot nyertek el.
A Magyarországon működő állatorvosi praxisok többsége hobbiállatok ellátásával foglalkozik vagy vegyesen szolgálnak ki haszon- és hobbiállat tulajdonosokat is. A kifejezetten haszonállatokra specializálódott praxis ritka.
hírek innen, onnan
"Nem tudtam, láthatom-e felnőni a gyerekeimet" - torokfájásnak hitte, rákkal diagnosztizálták a családanyát
Már kétszer kiújult a nőnél a rák.
„Üzenjük meg nekik, hogy nem fizetünk!” – Orbán Balázs is reagált a brüsszeli tervre
Ukrajna finanszírozásához kapcsolódóan adóemeléseket és megszorításokat várnak el.
Magyar pálinkát itattak a külföldi családdal, a nagymama reakciójától mindenki padlót fogott
Egy magyar ital landolt egy külföldi családi asztalon, a kostoló nem várt reakciókkal tetőzte a hangulatot, a nagymama értékelése mindent...
Gyászol a Queen zenésze, barátját vesztette el
A Queen gitárosa bejelentette közeli barátja halálhírét.
Mi az a szomorú valóság, amit senki nem akar elfogadni?
Vannak aggasztó tények, amikkel kapcsolatban inkább homokba dugjuk a fejünket.
142 évesen meghalt a világ egyik legidősebb embere – 134 gyermeke és unokája volt
Szaúd‑Arábiában január 8‑án elhunyt Nasser bin Radan Al Rashid Al Wadaei, akit a helyi sajtó az ország „legidősebb férfijaként”...
Karcos lett a szemüvege? Íme, mit érdemes otthon kipróbálni – és mit nem
Ön is zavarja, hogy karcos a szemüvege? Vajon tud otthon is tenni ellene valamit?
Orbán Viktor petícióval üzeni meg Brüsszelnek, hogy nem fizetünk hadisarcot
A miniszterelnök nyomatékosította: ha most beadnánk a derekunkat, akkor a következő tíz évünk nem a magyar családokról szólna.
Világjárvány méreteit ölti a gyermekek elleni erőszak
1 milliárdnál is több olyan, ma már 15 évnél idősebb ember él a Földön, aki gyermekkorában szexuális erőszakot élt át.
Reuters: Órákon belül jöhet az amerikai támadás Irán ellen, az amerikai bázisok elleni iráni megtorló csapásoktól tartanak
Teherán megüzente a szomszédoknak, hogy porig rombolja a bázisokat, ha Amerika beavatkozik. Két európai tisztviselő is arról beszélt, hogy...
4 évesen mobil, 11 évesen közösségi média – kutatás
Vannak olyan óvodások, akiknek már saját mobiltelefonjuk van – derült ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH)...
Nem a ruhákról van szó: ha ezt teszed a radiátor mellé, kigyulladhat a lakásod
A fűtési szezonban sokan próbálják otthonosabbá, illatosabbá tenni a lakást, ám egy teljesen ártalmatlannak tűnő szokás komoly...
Sport
A Fradi kikosarazta a Premier League-ből érkező 3,8 milliárdos ajánlatot Tóth Alexért
A helyi hírek szerint az angol egyesület továbbra is tárgyalásban van a zöld-fehérekkel.
A Real Madrid felköpött és aláállt azzal, hogy kirúgta Xabi Alonsót
Xabi Alonsót nagyjából fél év után kirúgta a Real Madrid. A Leverkusenben csodát tevő fiatal edzőnek elsősorban nem a gyenge eredmények miatt kellett távoznia, hanem azért, mert a Real Madrid épp azt nem adta meg az
„Elfogadhatatlan” – kiderült, mi történt a Liverpool öltözőjében Szoboszlai hibája után
Csapattársa elmondta, mit tett a magyar játékos a Barnsley elleni meccs félidejében.
Őrület Ausztráliában: nem Sinner, nem Alcaraz, hanem egy amatőr nyert egymillió dollárt
Hatalmas sikert hozott az Australian Open új versenye.
Kinevezték az MU új edzőjét, Klopp szenzációs visszatérése a téma - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb keddi hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Óriási bravúr: Marozsán Fábián legyőzte a második kiemeltet
Másodszor is a világranglista 13. helyezettje fölé kerekedett.
Apránként kiderül, miként romlott meg Xabi Alonso viszonya a játékosaival
Kezdettől fogva nem működött a kémia edző és labdarúgói között.
Haaland keresztbe tett neki, mégis tovább szárnyal a Manchester City új sztárja
Pep Guardiola együttese megnyerte az angol Ligakupa-elődöntő első meccsét.
Varga Barnabás érkezése miatt is omlott össze az AEK? Az edző megtalálta a felelőst
Sorozatban tíz győzelem után jött a magyar futballista, majd két botlás.
A magyar válogatott 15 gólos győzelemmel zárta az Európa-bajnokság csoportkörét
Hibátlan mérleggel zárt Varga Zsolt együttese, amely hat pontot visz magával.
Rejtély Tóth Alex átigazolása körül, aki az olaszok szerint kedden véglegesen döntött
A Lazio sportigazgatója, Aneglo Fabiani Spanyolországba, a Ferencváros edzőtáborának helyszínére is elutazott, de hiába.
Kubatov: "Négy magyar játékosért közel 5 millió eurós ajánlatot tettünk, de nem adnak el nekünk egyet sem"
Hiába ajánlott összesen közel 5 millió eurót négy magyar kiszemeltért a Fradi, nem akarják őket neki eladni - árulta el Kubatov Gábor, az FTC elnöke.
Bulvár
Csúnyán búcsúzik Lázár János
Novemberben sem lábalt ki a gödörből a miniszteri teendőit a választásokig felfüggesztő politikus által eddig irányított építőipar.
Itt a friss javaslat: sürgősen felül kell vizsgálni az öregségi nyugdíjakat, és megemelni
Emelni kell a nyugdíjakat, erre a következtetésre jutott a HRW, amely szerint az egyszeri segélyek, mint az élelmiszerutalvány nem segítenek hosszútávon az időseknek, akiknek több mint kétharmada 2024 végéig a havi b
Elhunyt a Szomszédok és az Angyalbőrben színésze: Orosz István 76 évesen zárta le örökre a szemét
Orosz István a magyar színjátszás és szinkronszakma meghatározó alakja volt.
O1G-t rajzoltak a családi kocsi havas szélvédőjére, a fideszes egyből feljelentést tesz
Pilisvörösváron már dübörög a kampány.
Jön a 180 fokos fordulat az időjárásban: a saját bőrünkön tapasztaljuk majd, amire álmunkban nem gondoltunk volna
Noha egyelőre még nem tágít az ítéletidő (szerdán ónos esőre kell majd számítani több megyében is), küszöbön a meteorológiai fordulat - derül ki a friss előrejelzésekből.
Meghalt a rutinműtét közben egy kismama és a babája is, mivel oxigén helyett más gáz érkezett a csőből
Varsóban egy várandós nő tervezett műtétje tragédiába torkollott: sem a kismama, sem a baba nem élte túl.
Gyakran eszel mandarint? Vigyázz. Baj lehet belőle.
A mandarin igazi vitaminbomba, de vajon tényleg jót tesz, ha naponta falatozol belőle? Összegyűjtöttük, mire számíthatsz, ha minden nap mandarint eszel, és hol húzd meg a határt!
Megszólaltak Dudás Miki legközelebbi barátai: soha nem hallott dolgokat meséltek róla
Dudás Miki közvetlen barátai elmondták, bár küzdött a gondjaival, mindig lehetett számítani a sportolóra.
Leáll az OTP, nem juthatsz hozzá a pénzedhez, nem lesznek elérhetőek a befektetéseid sem
Fontos figyelmeztetést adott ki a magyar bank. Milliókat érint a bejelentés.
Letartóztatták éjjel az egyik legismertebb színészt
A 24 és a A kijelölt túlélő sztárját, Kiefer Sutherlandet hétfő éjjel tartóztatták le Hollywoodban, miután a Los Angeles-i rendőrség egy fuvarmegosztó sofőrrel történt incidenshez riasztást kapott.
Ezért járhatatlanok a magyar utak, megmutatták, hogy hogyan dolgoznak a hóügyeletesek
Járhatatlan, csúszós, jeges utak tarkítják Magyarországot. Sokan útnak sem mernek indulni, csak a legbátrabbak vetemednek arra, hogy elinduljanak otthonról. A Magyar Közút most egy sokkoló posztot tett, megmutatták, h
"Soha az életben nem megyek ide többet": Hihetetlen, mit fogadott meg Aurelio újév alkalmából
Január 26-án 21:20-tól elindul a TV2 vadonatúj, saját fejlesztésű reality-je, Eskü, megváltozom! - Aurelio, címmel. A formátum hamarosan látható epizódjaiban a bajai fenegyerek, Aurelio Onorato Caversaccio próbálja

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Ruhagyűjtést szerveztek a rászorulóknak Veszprémben
- Teherautó borult fel Veszprém megyében
- Megújult utakon járhatunk Veszprém megyében
- Toborzás Veszprém megyében
- Ezek a kutyusok várnak szerető gazdira Veszprém megyében
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton


