Ezt olvasta már?

0

Notre Dame: megkezdték a leégett tető helyének lefedését

Megkezdték a párizsi Notre-Dame-székesegyház egy héttel ezelőtt leégett tetejének helyén keletkezett nyílás befedését kedden, még a hét második felében várható esős időszak előtt - közölte André Finot, a katedrális kommunikációs vezetője.


hirdetés

A francia meteorológiai szolgálat jelentése szerint kedd estétől viharokra lehet számítani Párizsban, de nagyobb és folyamatos esőzés csütörtöktől várható. A múlt heti tűzvészben leégett tetőszerkezet helyén ezért ipari alpinisták átmenetileg ponyvával borítják be a katedrálist, megelőzendő a boltozat további károsodását.

A szóvivő elmondta, hogy a ponyvázás délután megkezdődött, először az oltár, majd a főhajó felett.

A szakemberek attól is tartanak, hogy az oltáskor az épületre locsolt víz is károkat okozhat, meggyengítheti az épület szerkezetét, elsősorban azzal, hogy beszivárog a kövek közé, ahol penészedést okozhat.

A ponyvázás azonban csak átmeneti megoldás, amelyet egy hatalmas "esernyő" vált majd fel az épület és az ott dolgozó munkások megóvására arra az időszakra, amíg teljesen helyreállítják a katedrális. Ehhez hasonló megoldást alkalmaztak Párizsban a Panthéon felújításakor. A stabilabb ernyő felállítása szakemberek szerint legkorábban három hét múlva kezdődhet meg, mert először a leomlott huszártorony felújítására emelt állványzat maradványait kell lebontani.

Christophe Villemain, a katedrális építésze elrendelte a teljesen épen maradt XIII. századi rózsaablak bevonását is egy biztonsági hálóval azért, hogy a tetőzeti munkálatokról lehulló kövek miatt ne sérüljön a remekmű.

Az újjáépítés módozatairól Franciaországban belpolitikai vita alakult ki az után, hogy Emmanuel Macron államfő múlt kedden ígéretet tett arra, hogy a székesegyházat öt éven belül újjáépítik, majd szerdán Edouard Philippe miniszterelnök bejelentette, hogy nemzetközi építészeti pályázatot hirdetnek a leomlott huszártornya újjáépítésére, és pályázat segítségével döntik el, hogy "az eredeti másolatát építik meg vagy korunk technikáinak és kihívásainak megfelelő új toronyra van szükség".

Építészek szerint a munkálatok leghosszabb és legösszetettebb időszaka az előkészítés lesz, a székesegyházat ugyanis először meg kell tisztítani a tűz okozta károktól, illetve a tűzoltáshoz használt víztől, majd a kiszáradást követően fel kell mérni pontosan a károkat, stabilizálni kell a megsérült részeket, fel kell mérni, hogy milyen sorrendben milyen felújításokra van szükség, azután ki kell írni a beszerzési pályázatokat, majd a nyertes vállalkozóknak kell előkészíteniük a konkrét felújítási munkálatokat. Csak ezután születhet döntés arról, hogy milyen módon épüljön újjá a huszártorony.

A katasztrófa okait vizsgáló szakértők úgy vélik, hogy baleset történt, és azokat a tényezőket tanulmányozzák, amelyek együttesen hozzájárultak a tűzvészhez. Valószínűsítik, hogy a huszártorony állványzata liftjének kábeleiben keletkezett rövidzárlat állhat a pusztítás hátterében, de a pontos okot egyelőre még nem jelölték meg a nyomozók, akik az állványzat maradványain minden nyomot megvizsgálnak.

A több mint 850 éves gótikus székesegyházban, amelyet A párizsi Notre-Dame című regényében a híres XIX. századi regényíró, Victor Hugo is megörökített, április 15-én a kora esti órákban csaptak fel a lángok, leégett a tetőszerkezet, leomlott a kúp alakú huszártorony. A Párizs szívében, az Ile de la Citén található épület a legjelentősebb európai turistalátványosság, évente 13 millióan keresik fel.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Nem csak a szavak számítanak: így kelthet azonnal bizalmat a hangjával

A magabiztosság tehát nem hangosságot, nem dominanciát jelent, hanem jelenlétet – egy olyan tónust, amely mellett a másik fél azt érzi:...

Téli méhpusztulás, gyenge termés és növekvő kockázatok – megvan, mi állhat a háttérben.

A legfrissebb vizsgálatok szerint a 2024–2025-ös időszakban tapasztalt méhveszteségek hátterében összetett okok állnak.

47 millió forintért vettek ősnyomtatványokat, hogy az Akadémiának adományozzák

Az MTA történetében száz éve nem volt példa ilyen értékes felajánlásra, mint amit Rozsondai Marianne és férje, Rozsondai Béla tett most.

Az öntévesztés infekciója

Újabban az van velem, hogy – ha akarom, ha nem – széles körben terjedő tapasztalom az észleleti fertőzés terjedése, és ráadásul...

Gyászol Tolvai Reni: karácsony éjjelén elpusztult 14 éve vele élő kutyája

Luxi régóta szívbetegséggel küzdött, és szenteste kórházba is került. Az orvosok azonban már nem tudták megmenteni az életét.

Napokon belül duplázódik a családi adókedvezmény: így lehet igénybe venni

Jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény.

Húsz év után először kihaltnak nyilvánítottak egy madárfajt Svédországban

Svédországban kihaltnak nyilvánították a hóbaglyot, húsz év után először veszítve el hivatalosan egy madárfajt. A tudósok szerint az...

Amerikai zenész megfejtette a piramisok titkát, a világot ettől a tudástól óva intették

A megoldás olyan népszerű lett, hogy tízmilliók nézték meg az amerikai férfi videóját.

7 téli kabát, amitől minden szetted drágábbnak tűnik

Egy jól megválasztott téli kabát nemcsak a hidegtől óv meg, hanem az egész megjelenésedet is gazdagabbá és exkluzívabbá teheti.

0

Sport

Egy sokkoló balesetben szörnyethalt Király Gábor volt csapattársa a felesége előtt

Leszakadt a sífelvonó, amiben a feleségével ült a korábbi német utánpótlás-válogatott futballista.

A Ferencváros magyar válogatott támadója Liverpoolba utazik

A tervek szerint három napot tölt vendégségben a Mersey partján.

Vizsgálják, honnan szerezte a maszkot a holtan talált norvég sílövő

A szövetség főtitkára szerint az ügy számos megoldatlan kérdést vet fel.

Teljes döbbenet a Real Madrid szurkolóinál, kiszivárgott a csapat jövő évi hazai meze

A sötétzöld és a neonrózsaszín is hangsúlyos lenne az új kollekción.

A volt teniszcsillag már nem költözne az USA-ba, mert lassan olyan, mint egykor Csehszlovákia volt

Martina Navratilova a kommunista Csehszlovákiából szökött el 18 évesen, majd lett állampolgár Amerikában.

Az idei BL-döntőt vezető magyar bíró pórul járt a Barcelona „ellensége” miatt

Kihirdették az idei év legjobb játékvezetőit: Kovács Istvánt megelőzte a bíró, akire Flick nagyon kiakadt.

Megalázónak érezheti Phil Taylor a darts-vb pénzdíjait, a magyar is többet keresett

A 16-szoros világbajnok volt, hogy a vb-címért kevesebbet kapott, mint most az első fordulós kiesők.

Az olasz élvonalból kopogtattak be a Puskás Akadémia tehetségéért

200 utánpótlás-mérkőzésen 195 gólt szerzett.

Aggasztó hírek Michael Schumacherről, a Real Madrid szurkolói Szoboszlai kritikusa mellé álltak

„Szexuális szívességgel” vádolták meg a szexi sportolónőt.

0
0

Bulvár

Ordító baki történt a köztévén, előkerült a letiltott felvétel

Ha tudták volna, ezt a jelenetet biztosan törtölték volna utólag.

Hányszor kell zuhanyoznia egy idős embernek? 65 felett hetente ennyi alkalom az ideális

Heti néhány zuhany is elég lehet? Ezt mondja a tudomány a 65 év felettiek bőrápolásáról.

„Megkérdeztem a fodrászom, hogy mivel foglalkozik” – 10 vérciki beégés, amit sosem felejtesz el

Mindenkinek volt már olyan pillanata, amikor legszívesebben elsüllyedt volna szégyenében. Íme tíz történet, ami garantáltan mosolyt csal az arcodra, még ha kínos is volt átélni.

Már Ferihegyen van az új magyar légitársaság óriásgépe

A Hungary Airlines repülője az első Big Twin áruszállító Európában.

3 csillagjegy, akivel igazi csoda történik 2025 utolsó hetén

Az év utolsó napjai mindig hordoznak valami suttogó ígéretet. December vége a lezárás és az újraindulás határvonala, ahol a múlt még velünk van, de már érződik a jövő hívása is. Ez a jövő három csillagjegy

A Venus együttes dögös énekesnője volt: így fest ma 49 évesen Varga Zsuzsa

Mutatjuk, mennyit változott Varga Zsuzsa a Venus együttes óta.

Egy sokkoló balesetben szörnyethalt Király Gábor volt csapattársa a felesége előtt

Leszakadt a sífelvonó, amiben a feleségével ült a korábbi német utánpótlás-válogatott futballista.

Sugarbaby voltam és bánom. 10+1 igaz történet

Azt hinnénk, egy sugarbaby élete csak a luxusról és kényelemről szól, de a valóság sokkal kiábrándítóbb.

A magyar kormány is reagált Donald Trump csapására

Az államtitkár emlékeztetett, hogy Magyarország ilyen ügyekben 2019 óta hasonlóan cselekszik.

0