Ezt olvasta már?

0

Népszerű a Veszprém megyei strandok kormányablak busza

A Balaton-parton, a csopaki strand előtt tartott ügyfélszolgálatot a Veszprém Megyei Kormányhivatal kormányablak busza.


hirdetés

Takács Szabolcs kormánymegbízott és Ambrus Tibor, Csopak polgármestere a helyszínen arról beszélt: a nyári időszakban a strandok közelében és fesztiválokon vehető igénybe a mobil kormányablak, ahol a szokásos hivatali ügyek bármelyike elintézhető vagy elindítható.

 

Takács Szabolcs kormánymegbízott emlékeztetett arra: Veszprém megye speciális helyzetéből adódóan, a Balaton turisztikai vonzerejének köszönhetően a nyári időszakban a kormányablakokban mintegy másfélszeresére növekszik az ügyfélforgalom a téli hónapokhoz képest. Példaként említette, hogy míg január első három hetében 27-28 ügyfelet szolgáltak ki, július első három hetének ügyfélforgalma meghaladta a 40 ezret. Hozzátette, hogy mindezzel együtt a szokásos, 10 perc körüli várakozási időt tartani tudják a Veszprém megyei kormányablakok. Emlékeztetett az időpont-foglalás lehetőségére, amellyel a várakozási idő szinte teljesen kiküszöbölhető.

 

A kormánymegbízott elmondta: a megye kistelepülésein rendszeres ügyfélszolgálatot tartó Kormányablak busszal a nyáron népszerű, turisták által is látogatott helyszíneket szerették volna megcélozni, hogy még inkább „házhoz vigyék” a kormányablakok szolgáltatását. A mobil ügyfélszolgálat nyári menetrendjében egyebek mellett Balatonkenese, Alsóörs, Révfülöp, Badacsony, Csopak és Balatonakali strandjai szerepelnek, de a busz már számos fesztiválon – köztük a kapolcsi Művészetek Völgyében – jelen volt, és hamarosan ellátogat a Sobri Jóska Élményparkba, valamint a Várpalotai Napokra.

 

Takács Szabolcs szólt arról is, hogy idén júliustól új ügykörökkel bővült a kormányablakok szolgáltatása: az Európai Egészségbiztosítási Kártya ettől a hónaptól kezdve bármelyik kormányablakban igényelhető, a kiállított okmányt a lakcímre postázza a Kormányhivatal. A megye kormányablakaiban eddig már mintegy 2500-an igényeltek Európai Egészségbiztosítási Kártyát – adta hírül az orientpress.hu.

 

A családvédelmi akcióterv elemeivel összefüggésben az első három hétben mintegy 1500-an intéztek ügyet a Veszprém Megyei Kormányhivatal kormányablakaiban. A kormánymegbízott tájékoztatása szerint a babaváró támogatáshoz kapcsolódóan mintegy 800-an keresték fel az ügyfélszolgálataikat, a nagycsaládosok gépjárművásárlási kedvezményét eddig 450-en vették igénybe a megyében, a jelzáloghitel-elengedésre vonatkozó kérelmet pedig 250-en nyújtottak be.

 

Takács Szabolcs elmondta: a nyári strandszezonhoz kapcsolódóan a Veszprém Megyei Kormányhivatal rendszeresen ellenőrzi a strandok vízminőségét és az öltözők, mosdók, zuhanyzók higiéniai állapotát, és eddig mindent rendben találtak a szakemberek.

 

Hangsúlyozta: a Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztályának – a sajtóban megjelent híresztelésekkel ellentétben zökkenőmentesen üzemelő – Laboratóriumi Osztálya mind a 64 Balaton-parti strandon a szezon elején és utána a szezon végéig havonta egyszer vízmintavételes vízminőség-vizsgálatot végez. Ezeknek a vizsgálatoknak az eredményét veszi figyelembe a Nemzeti Népegészségügyi Központ a fürdővizek minősítésekor. A csopaki strandfürdő rendszerint a kiváló minősítéssel büszkélkedhet, de a Balaton vize máshol is fürdésre kiválóan alkalmas.

 

Ambrus Tibor, Csopak polgármestere azt mondta: örül annak, hogy a településen a strand szolgáltatása a kormányablak szolgáltatással is kibővülhet az ügyfélszolgálati időpontokban. Hozzátette: a kormányablak valóban közel hozza az ügyintézés lehetőségét az emberekhez, és bár Csopak elhelyezkedéséből adódóan a Balatonalmádi és Balatonfüredi Kormányablakok tevékenysége is néhány perc utazással igénybe vehető, a nyári megnövekedett turistaforgalom miatt nagy könnyebbséget jelent a helyszíni ügyintézés a strand környékére ellátogatóknak. Ambrus Tibor szólt arról is, hogy a Kormányablak busz legközelebb augusztus 14-én állomásozik majd a Csopak Strand bejáratánál.

 

 

 

 

forrás: hirbalaton.hu







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Elfogytak a szavak: Miss Mood az édesanyjától kapta a leggyönyörűbb karácsonyi ajándékot

Izgalmas időszakot él az énekesnő. Miss Mood decemberben tud igazán a szenvedélyének élni: az alkotásnak. Legalábbis, ami a kreatív...

Karácsonyi sokk: a tinédzser anya titokban tartotta terhességét, szülei az ünnepi vacsorán szembesültek az unokával

Egy 18 éves fiatal nő a Redditen osztotta meg történetét arról, hogyan vált egy meghittnek szánt karácsonyi vacsora pillanatok alatt...

Tízmilliók lakóhelyére adtak ki téli riasztást az Egyesült Államokban

Az Egyesült Államokban 60 millió ember lakóhelyére adtak ki rendkívüli téli időjárás miatt figyelmeztetést, vagy riasztást pénteken,...

Téli fürdőtipp: ez az alföldi gyógyvíz megér egy próbát

A Nagykunság kifejezetten bővelkedik termál- és gyógyvizekben, a térségben több kiváló termálfürdő is működik. Bár mindegyik...

Emma Stone sci-fi mesterműve után itt az újabb kötelező darab

Emma Stone 2025-ben ismét meghódította a közönséget a Bugonia című fekete komédia–sci-fi thrillerrel, ami az év egyik legtöbbet...

Döbbenetes információkat közölt az orvos a házaspárral az ultrahangos vizsgálat végén

Egy kaliforniai házaspár élete egyik legnagyobb meglepetését élte át, amikor rutinvizsgálatra érkeztek az orvoshoz, hogy...

Nyugdíjba vonuláskor átlag 232.000 Ft-ot veszítünk havonta

A tényadatok alapján továbbra is jelentős különbség van az aktív korban elérhető keresetek és az öregségi nyugdíjak között. Az idei...

Előjáték időtartama: mennyi az ideális? Kiderült a meglepő válasz

Előjáték: mennyi az ideális idő? Most megtudhatod a választ!

38 év után is nagy siker Kevin Costner Oscar‑díjas gengszterfilmje

Kevin Costner pályafutása az elmúlt évtizedekben többször is bizonyította, hogy a hollywoodi „örökség‑sztárok” egyik...

A valaha készült egyik legsikeresebb kémfilm Daniel Craig főszereplésével

A James Bond‑franchise egyik legnagyobb kasszasikere, a Spectre újra meghódíthatja a közönséget.

Gyászol Tolvai Reni, karácsonykor érte nagy veszteség

Az énekesnő szeretett kutyája 14 év után az örök mezőkre távozott.

Premier League: Egy villanás döntött a Boxing Day-en, az MU felugrott az ötödik helyre - videó

A Manchester United 1-0-ra győzött a Newcastle ellen az angol bajnokságban.

0

Sport

Egy sokkoló balesetben szörnyethalt Király Gábor volt csapattársa a felesége előtt

Leszakadt a sífelvonó, amiben a feleségével ült a korábbi német utánpótlás-válogatott futballista.

A Ferencváros magyar válogatott támadója Liverpoolba utazik

A tervek szerint három napot tölt vendégségben a Mersey partján.

Vizsgálják, honnan szerezte a maszkot a holtan talált norvég sílövő

A szövetség főtitkára szerint az ügy számos megoldatlan kérdést vet fel.

Teljes döbbenet a Real Madrid szurkolóinál, kiszivárgott a csapat jövő évi hazai meze

A sötétzöld és a neonrózsaszín is hangsúlyos lenne az új kollekción.

A volt teniszcsillag már nem költözne az USA-ba, mert lassan olyan, mint egykor Csehszlovákia volt

Martina Navratilova a kommunista Csehszlovákiából szökött el 18 évesen, majd lett állampolgár Amerikában.

2025 legzseniálisabb góljai: Belerúgott egy óriásit a labdába, az év egyik legnagyobb gólja lett

Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A hatodik nap egy elképesztő kapáslövés van főszerepben.

Az idei BL-döntőt vezető magyar bíró pórul járt a Barcelona „ellensége” miatt

Kihirdették az idei év legjobb játékvezetőit: Kovács Istvánt megelőzte a bíró, akire Flick nagyon kiakadt.

Idén nagyon más lesz az angol futball karácsonyi ünnepe

Jön a Boxing Day, de nem azt kapjuk, amit az előző években.

Megalázónak érezheti Phil Taylor a darts-vb pénzdíjait, a magyar is többet keresett

A 16-szoros világbajnok volt, hogy a vb-címért kevesebbet kapott, mint most az első fordulós kiesők.

Az olasz élvonalból kopogtattak be a Puskás Akadémia tehetségéért

200 utánpótlás-mérkőzésen 195 gólt szerzett.

0
0

Bulvár

Ordító baki történt a köztévén, előkerült a letiltott felvétel

Ha tudták volna, ezt a jelenetet biztosan törtölték volna utólag.

Curtis kíméletlenül belegázolt Majkába, egyetlen mondattal égette le az egész ország előtt, azonnal megfagyott a levegő

A rapper egy olyan környezetben ejtette ki a száján a kőkemény üzenetet, ahol mindenki más a békére koncentrált, de ő nem bírta ki a visszavágást

Börtönből üzentek a hat éve eltűnt maglódi luxusautó-szerelő, Pintér Gyula családjának

Váratlan fordulat történt a már több mint fél évtizede kámforrá vált Pintér Gyula szövevényes ügyében. A családja nem várt helyről kapott üzenetet, aminek a kapcsán abban reménykedtek, talán sikerül megoldan

Hányszor kell zuhanyoznia egy idős embernek? 65 felett hetente ennyi alkalom az ideális

Heti néhány zuhany is elég lehet? Ezt mondja a tudomány a 65 év felettiek bőrápolásáról.

„Megkérdeztem a fodrászom, hogy mivel foglalkozik” – 10 vérciki beégés, amit sosem felejtesz el

Mindenkinek volt már olyan pillanata, amikor legszívesebben elsüllyedt volna szégyenében. Íme tíz történet, ami garantáltan mosolyt csal az arcodra, még ha kínos is volt átélni.

Elemző: „súlyos taktikai hibának látom a Fidesz részéről”

Szlovákiában elfogadtak egy jogszabályt, amely alapján büntetendő, ha valaki a Beneš-dekrétumokat bírálja. Orbán Viktor szerint nagyon fontos a magyar–szlovák kapcsolat, amit kétségkívül beárnyékolnak a Beneš-

A Venus együttes dögös énekesnője volt: így fest ma 49 évesen Varga Zsuzsa

Mutatjuk, mennyit változott Varga Zsuzsa a Venus együttes óta.

3 csillagjegy, akivel igazi csoda történik 2025 utolsó hetén

Az év utolsó napjai mindig hordoznak valami suttogó ígéretet. December vége a lezárás és az újraindulás határvonala, ahol a múlt még velünk van, de már érződik a jövő hívása is. Ez a jövő három csillagjegy

Egy sokkoló balesetben szörnyethalt Király Gábor volt csapattársa a felesége előtt

Leszakadt a sífelvonó, amiben a feleségével ült a korábbi német utánpótlás-válogatott futballista.

Már Ferihegyen van az új magyar légitársaság óriásgépe

A Hungary Airlines repülője az első Big Twin áruszállító Európában.

0