Ezt olvasta már?

0

Német nemzetiségi túrán vettek részt a veszprémi egyetemisták

A hallgatók megismerték Magyarbarnag és Németbarnag különös történetét, láthattak fekete menyasszonyi ruhát, babakocsit 1950-ből, és hallhattak a puskás, nőtlen férfiakról, a pirgerekről is.


hirdetés

Kiállítási tárgyak a szülői házból

A félév végéhez közeledve kirándulással egybekötött, érdekes programot tartottak a Pannon Egyetem germanisztika szakos hallgatói. A rendhagyó német nemzetiségi órák során megnézték a kálváriát és a helytörténeti kiállítást Barnagon. A falu tulajdonát képező gyűjtemény magját Antal Gyuláné Szentes Jolántól kapták a helyiek. A tárgyak nagy része az ő szülői házából származik, ezt bővítették tovább. Közösségi munka során rendbe tették a bemutatott tárgyakat, és a kiállítást tavaly nyáron nyitotta meg a Barnag Jövőjéért Alapítvány.

Helyismeret találós kérdésekkel

– Amikor létrehoztuk a kiállítást, akkor erről álmodtunk, hogy nemzetiségi óvodások, iskolások ismerkedhessenek meg a múlttal. Játékokat is készítettünk, hogy azokat is tudják élvezni és használni a különböző korcsoportok. Aki megnézi a gyűjteményt, végig játssza a játékokat, kipróbálja a találóskérdés falat, az megismeri a falut – mondta el Szilágyiné Kósa Anikó egyetemi docens, a Károli Gáspár Református Egyetem Német Nyelv és Irodalom Tanszékének oktatója. Az egyébként Barnagon élő és helyi képviselőként is tevékenykedő egyetemi tanár megismertette a fiatalokat a falu múltjával, hagyományaival, és körbevezette őket a településen.

Máskor is szerveznek hasonló kirándulást

– Olyan hallgatók vannak itt, akik ilyen jellegű kurzusokon vesznek részt, mint például a Németek a Kárpát-medencében vagy a Magyarországi németek története a Kárpát-medencében, illetve nagyobb régióban. Én láttam már korábban ezt a kiállítást, és úgy gondoltam, hogy ide mindenképpen el kell hozni a hallgatókat, hogy ők is láthassák és megfoghassák a tárgyakat, mert ez teljesen más, mint amikor én mesélek róluk – fogalmazott Horváth Katalin. A Germanisztikai Intézet mesteroktatója elmondta még, hogy látva az érdeklődő arcokat, máskor is szervez hasonló kirándulást. A tizenhét hallgató Barnag után Vöröstón ismerkedett meg a falu szerkezetével és a kálváriával, végül átsétáltak Nagyvázsonyba a Balaton-felvidéki német túra során.

 

forrás: veol.hu







0
0
0

hírek innen, onnan

Magyar Péter és Volodimir Zelenszkij találkozója után miniszteri szinten folytatódnak az egyeztetések

A magyar külügyminiszter szerint új fejezet nyíl a magyar–ukrán kapcsolatokban.

Azonnal nézd meg a hűtőben, milyen ásványvizet vettél! Két népszerű terméket is visszahívtak

Sokan naponta több palack ásványvizet is elfogyasztanak, ezért különösen fontos a legfrissebb hatósági figyelmeztetés.

Hogy mi? 60 kiló alá fogyott az RTL tűzrőlpattant sztárja. Súlyos tíz kilókat adott le, méghozzá így

Nagyon fontos volt, mert az egészségének is nagyot ártott a túlsúly.

Állítják: Hatalmas fordulatot vehet Willi Orbán lipcsei sorsa - sajtóhír

Willi Orbán a nyáron még távozóban volt, most viszont a szerződéshosszabbítása is a levegőben lóg Lipcsében.

1944-ben lelőtt szovjet vadászgép roncsait ásták ki öt méter mélyről

Törtel határában egy német hadnagy lőtte le a Jak–18-as gépet egy légi harcban.

Amal Clooney sminkje: 48 évesen is ragyog

Amal Clooney minden vörös szőnyeges megjelenésével bizonyítja, hogy a kifinomult elegancia és a természetes szépség tökéletes párost...

Indul az újabb devizaváltási szezon: így lehet a legjobban kihasználni a bankok kedvezményeit

Az őszi szünettel elindul egy újabb utazási szezon, ezzel együtt pedig a bankok versenye is a devizát váltó ügyfelekért. Ha a külföldre...

Soron kívüli eljárás jön: személyesen jelent meg az Országgyűlés Hivatalában a volt főügyész

Személyesen jelent meg az Országgyűlés Hivatalában Fürcht Pál. Toroczkai László azonnal soron kívüli meghallgatást hirdetett, ez pedig...

Tigris támadt rá Angliában: megrázó részletek derültek ki a 24 éves férfi életéről

Egy brit vadasparkban vesztette életét egy fiatal férfi, aki bejutott a tigrisek kifutójába. A történtek mögött megrázó személyes...

A legféltékenyebb és legbirtoklóbb partnerek a kapcsolatban – íme a csillagjegyek rangsora

Mely csillagjegyek viselik a legnehezebben a féltékenységet, és kik hajlamosak a birtokló viselkedésre? Íme a rangsor.

Olyan bejelentést tett Kasza Tibi, hogy csak néztek A Kísértés szereplői

Alaposan felforgatta a villák életét a váratlan szereplőcsere. Ráadásul nem akárkik érkeztek: több új kísértőt a nézők már...

0

Sport

Totyogó-bajnokság előzte meg a tizenegyest: már a nekifutásból tudni lehetett, mi lesz a vége

Néha már a rúgás előtt lehetet tudni, hogy mi lesz a vége egy tizenegyesnek. Most is ez történt.

„Kelj fel, Adolf” – náci rigmusokkal vonultak a Hajduk szurkolói az Ajax elleni meccsre Splitben

Auschwitzot és Hitlert éltették, a horvát kormány elítélte a történteket.

Borbély Balázs a Fradi győzelme után: Drámát csináltunk egy teljesen sima meccsből, ez elfogadhatatlan

Az edző nem aggódott amiatt, hogy az ifjú Radnóti Dániel ne állná meg a helyét a kapuban.

Játszott Manchesterben és a PSG-ben, keresett 24 milliárd forintot, most ingyen focizik

Ander Herrera pályafutása során a Manchester Unitednél és a Paris Saint-Germainnél is komoly összegeket lapátolt össze, most nem kér fizetést.

Élete lehetőségét kapja Florian Wirtz, négy európai topcsapat vinné a Liverpool sztárját

Úgy tűnik, hogy a német csatárnak nincs maradása az Anfielden.

0
0

Bulvár

Ítéletet mondtak a Tisza-szavazók, szerintük ez a legnagyobb baj a kormánnyal

Egy friss közvélemény-kutatás szerint Vitézy Dávid a kormány legnépszerűbb minisztere.

Szabó Anna Eszter: Amíg a nem igent jelent, az igen pedig anált, addig még nagyon sok dolgunk van

A probléma nemcsak az erőszaktevőkből áll, hanem azokból is, akik nem tesznek ellene. Akik nem intik le a bunkó, nőalázó vicceket, akik előbb kommentelik, hogy „nem minden férfi ilyen", mint hogy megosztanának egy n

Aki fűt, adózzon – Magyar Péter beintett Brüsszelben

Magyar Péter is a fűtést és autózást drágító ETS2 rendszer halasztását követelte az EU-csúcson. A tagállamok többsége elutasította a kezdeményezést. A Aki fűt, adózzon – Magyar Péter beintett Brüsszelben b

Stratégiai fordulat: Fico kipöckölte Orbán Viktort

Orbán Viktor választási veresége után Robert Fico válhat Moszkva legfontosabb uniós partnerévé. Szlovákia és Oroszország egy évek óta szünetelő együttműködési fórumot indítana újra, amelynek napirendjén az

14. havi nyugdíj: két forgatókönyv jöhet szóba, nem mindenki örülne az egyiknek

Az szinte biztos, hogy érkezik a 14. havi nyugdíj, ám hogy pontosan milyen formában, azt még csak találgatják. Felmerült a rászorultsági alapon osztott pluszjárandóság; napokon belül kiderülhet, mikor és mennyit ka

Egy kutatócsapat mintát vett a tiltott csernobili zónában, majd kiderült, hogy továbbra is épek a nukleáris üzemanyag szemcséi

A szerkezeti stabilitásnak fontos következménye van: a radioaktív bomlás során keletkező anyagok egy része hosszabb ideig a részecskék belsejében maradhat, így lassabban kerülhet a talajba vagy a vízbe.

Meghökkentő jóslat látott napvilágot Baba Vanga-tól: magyar vonatkozása is van a világvége-forgatókönyvnek

A látnok szerint a magyar kutatókra kulcsfontosságú feladat vár ennek kapcsán.

Matolcsy György: Megvan a jegybanki alapítványok vagyona, és azt is elmondom, hol

Az MNB volt elnöke szerint a jegybanki alapítványok vagyona a többlépcsős befektetési lánc ellenére sem került ki az alapítványi körből, mivel a befektetéseken keresztül végig ugyanaz maradt a tulajdo ...

Rákkeltő anyagot tartalmaz több ismert olívaolaj: ezek az érintett termékek

Potenciálisan rákkeltő hatású anyagokat mutatott ki több népszerű olívaolajban egy olasz fogyasztóvédelmi magazin, amely összesen 16 terméket vizsgált meg.

Magyar Péter bejelentése Orbán Viktorról: „Brüsszelben és otthon is nettó hazugságokat terjeszt”

Magyar Péter kornányfő újabb eurómilliárdokról számolt be az európai csúcs előtt, ugyanakkor jelezte, hogy a jelenlegi formájában még nem tartja elfogadhatónak az új hétéves uniós költségvetést Magyarország

Megdöbbentő, mit rögzített a NASA szondája: fénysebességgel száguldó óriási UFO tűnt fel a Napnál

A szakértő szerint olyan dologról van szó, amiről a NASA soha sem fog beszélni.

Elérte a Földet egy rejtélyes rádiójel, amely már akkor útnak indult, amikor az univerzum még csak 3 milliárd éves volt

2007 óta már több mint tízezer gyors rádiókitörést észleltek, és ezek viselkedése meglehetősen változatos: vannak rendszeresen ismétlődő, időnként újra felbukkanó, illetve csak egyszer észlelt jelek is.

blogmorzsák

8 tanács, hogy sokáig éles maradjon a látásod

Több mint kétmilliárd embert érint valamilyen szemprobléma. Mikor kell orvoshoz fordulni?

Negyedszázados az „újkori” Škoda Superb

Igaz, a története majdnem száz éves.

0