Ezt olvasta már?

0

Nem törlik adataikat a felhasználók az eladott eszközeikről egy felmérés szerint

A legtöbb felhasználó nem törli megfelelően adatait az eldobott, vagy eladott USB-meghajtóról, így ezek az eszközök rengeteg személyes információt tartalmazhatnak - hívták fel a figyelmet az ESET IT-biztonsági szakemberei.


hirdetés

Az MTI-nek küldött elemzés felidézi, hogy a Hertfordshire-i Egyetem kutatói a közelmúltban 200 használt pendrive-ot vásároltak próbaképpen - 100-at az Egyesült Államokban, 100-at az Egyesült Királyságban -, és a legtöbb pendrive tartalmazott személyes adatokat a korábbi tulajdonosokról, amelyeket minimális szakértelemmel egyszerűen elő lehetett hívni.

A teszt eredményei szerint 20 korábbi tulajdonos meg sem próbálta letörölni a tárolóeszköz tartalmát. A legtöbb vizsgált esetben bár az adatokat törölték, azok egyszerű módszerrel visszaállíthatók voltak, így bárki számára elérhetők maradtak. A kutatók kizárólag a neten bárki számára egyszerűn elérhető adat-helyreállítási szoftvereket használtak a kísérlet folyamán, és még így is 135 pendrive tartalmát tudták helyreállítani mindössze pár perces munkával. A 135 eszköz közül 44 USB-meghajtó még ahhoz is elegendő információt tartalmazott, hogy ezekből a tesztelők az eszköz korábbi tulajdonosát egyértelműen beazonosíthassák - írták.

Az elemzés kiemeli: a külső meghajtókon talált adatok széles skálát öleltek fel, kezdve a bizalmas vállalati és jogi dokumentumoktól az adóbevallásokon és a fizetési papírokon át egészen a privát állományokig. Az utóbbiak között még készpénzről és lőfegyverekről készült fényképek, házkutatási parancs, illetve számos meztelen fotó névvel és elérhetőséggel is megtalálható volt - írták.

Mindössze 34 olyan USB-meghajtót találtak, aminek tartalmát eladás előtt valamilyen speciális célszoftverrel teljesen biztonságosan és visszaállíthatatlan módon letörölték.

Az ESET szakemberei szerint az erős titkosítás alkalmazása a legjobb az adatok biztonságos tárolására.

A korábbi kutatások alapján közölték azt is, hogy a felhasználók hajlamosak az utcán talált USB-meghajtókat bármilyen óvintézkedés nélkül a számítógépeikbe helyezni, amelynek révén komoly kártevőfertőzéseknek tehetik ki magán vagy céges eszközeiket. Az ESET szakemberei szerint a külső meghajtók eladásakor és kiselejtezésekor, valamint a talált, idegen pendrive-ok használatba vételénél is kiemelt óvatossággal kell eljárni, hogy az adatok ne kerüljenek illetéktelen kezekbe, illetve ne fertőzzék meg számítógépet ismeretlen kártevőkkel.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Nem csak a szavak számítanak: így kelthet azonnal bizalmat a hangjával

A magabiztosság tehát nem hangosságot, nem dominanciát jelent, hanem jelenlétet – egy olyan tónust, amely mellett a másik fél azt érzi:...

Téli méhpusztulás, gyenge termés és növekvő kockázatok – megvan, mi állhat a háttérben.

A legfrissebb vizsgálatok szerint a 2024–2025-ös időszakban tapasztalt méhveszteségek hátterében összetett okok állnak.

47 millió forintért vettek ősnyomtatványokat, hogy az Akadémiának adományozzák

Az MTA történetében száz éve nem volt példa ilyen értékes felajánlásra, mint amit Rozsondai Marianne és férje, Rozsondai Béla tett most.

Az öntévesztés infekciója

Újabban az van velem, hogy – ha akarom, ha nem – széles körben terjedő tapasztalom az észleleti fertőzés terjedése, és ráadásul...

Gyászol Tolvai Reni: karácsony éjjelén elpusztult 14 éve vele élő kutyája

Luxi régóta szívbetegséggel küzdött, és szenteste kórházba is került. Az orvosok azonban már nem tudták megmenteni az életét.

Napokon belül duplázódik a családi adókedvezmény: így lehet igénybe venni

Jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény.

Húsz év után először kihaltnak nyilvánítottak egy madárfajt Svédországban

Svédországban kihaltnak nyilvánították a hóbaglyot, húsz év után először veszítve el hivatalosan egy madárfajt. A tudósok szerint az...

Amerikai zenész megfejtette a piramisok titkát, a világot ettől a tudástól óva intették

A megoldás olyan népszerű lett, hogy tízmilliók nézték meg az amerikai férfi videóját.

7 téli kabát, amitől minden szetted drágábbnak tűnik

Egy jól megválasztott téli kabát nemcsak a hidegtől óv meg, hanem az egész megjelenésedet is gazdagabbá és exkluzívabbá teheti.

0

Sport

Egy sokkoló balesetben szörnyethalt Király Gábor volt csapattársa a felesége előtt

Leszakadt a sífelvonó, amiben a feleségével ült a korábbi német utánpótlás-válogatott futballista.

A Ferencváros magyar válogatott támadója Liverpoolba utazik

A tervek szerint három napot tölt vendégségben a Mersey partján.

Vizsgálják, honnan szerezte a maszkot a holtan talált norvég sílövő

A szövetség főtitkára szerint az ügy számos megoldatlan kérdést vet fel.

Teljes döbbenet a Real Madrid szurkolóinál, kiszivárgott a csapat jövő évi hazai meze

A sötétzöld és a neonrózsaszín is hangsúlyos lenne az új kollekción.

A volt teniszcsillag már nem költözne az USA-ba, mert lassan olyan, mint egykor Csehszlovákia volt

Martina Navratilova a kommunista Csehszlovákiából szökött el 18 évesen, majd lett állampolgár Amerikában.

Az idei BL-döntőt vezető magyar bíró pórul járt a Barcelona „ellensége” miatt

Kihirdették az idei év legjobb játékvezetőit: Kovács Istvánt megelőzte a bíró, akire Flick nagyon kiakadt.

Megalázónak érezheti Phil Taylor a darts-vb pénzdíjait, a magyar is többet keresett

A 16-szoros világbajnok volt, hogy a vb-címért kevesebbet kapott, mint most az első fordulós kiesők.

Az olasz élvonalból kopogtattak be a Puskás Akadémia tehetségéért

200 utánpótlás-mérkőzésen 195 gólt szerzett.

Aggasztó hírek Michael Schumacherről, a Real Madrid szurkolói Szoboszlai kritikusa mellé álltak

„Szexuális szívességgel” vádolták meg a szexi sportolónőt.

0
0

Bulvár

Ordító baki történt a köztévén, előkerült a letiltott felvétel

Ha tudták volna, ezt a jelenetet biztosan törtölték volna utólag.

Hányszor kell zuhanyoznia egy idős embernek? 65 felett hetente ennyi alkalom az ideális

Heti néhány zuhany is elég lehet? Ezt mondja a tudomány a 65 év felettiek bőrápolásáról.

„Megkérdeztem a fodrászom, hogy mivel foglalkozik” – 10 vérciki beégés, amit sosem felejtesz el

Mindenkinek volt már olyan pillanata, amikor legszívesebben elsüllyedt volna szégyenében. Íme tíz történet, ami garantáltan mosolyt csal az arcodra, még ha kínos is volt átélni.

Már Ferihegyen van az új magyar légitársaság óriásgépe

A Hungary Airlines repülője az első Big Twin áruszállító Európában.

3 csillagjegy, akivel igazi csoda történik 2025 utolsó hetén

Az év utolsó napjai mindig hordoznak valami suttogó ígéretet. December vége a lezárás és az újraindulás határvonala, ahol a múlt még velünk van, de már érződik a jövő hívása is. Ez a jövő három csillagjegy

A Venus együttes dögös énekesnője volt: így fest ma 49 évesen Varga Zsuzsa

Mutatjuk, mennyit változott Varga Zsuzsa a Venus együttes óta.

Egy sokkoló balesetben szörnyethalt Király Gábor volt csapattársa a felesége előtt

Leszakadt a sífelvonó, amiben a feleségével ült a korábbi német utánpótlás-válogatott futballista.

Sugarbaby voltam és bánom. 10+1 igaz történet

Azt hinnénk, egy sugarbaby élete csak a luxusról és kényelemről szól, de a valóság sokkal kiábrándítóbb.

A magyar kormány is reagált Donald Trump csapására

Az államtitkár emlékeztetett, hogy Magyarország ilyen ügyekben 2019 óta hasonlóan cselekszik.