Ezt olvasta már?

0

Nem jön be a használt gumi a magyaroknak

A jó idő beköszöntével megindult a roham a gumiszervizekben, ahol összességében 1 millió új nyári abroncs talál majd gazdára. A kiválasztás során leginkább a teszteredmények és az ár számít a magyar autósoknak.


hirdetés

Nem jön be a használt gumi a magyaroknak

Szerencsére egyre többen kerülik a használt gumik vásárlását, melynek fő forrása a külföldön már újrafeldolgozásra ítélt abroncsok importjából származik.

Nagy a roham a gumisoknál, a korai nyári időjárás az autósok számára egyértelmű jelzés arra, hogy téli abroncsaikat nyárira cseréljék. Persze csak azoknak, akik rendelkeznek az évszaknak megfelelő gumival, ami a hazai autósok háromnegyedére igaz – derült ki az Automax friss felméréséből. „A megkérdezettek 72 százaléka rendelkezik téli és nyári abronccsal, 4 százalékuk pedig a minden időjárási körülmények közt használható négy évszakos gumival – ez a tábor egyébként évről évre bővül. Nagyjából minden 4. autós azonban nem rendelkezik az évszaknak megfelelő abronccsal” – mondta Nagy Tibor, az Automax ügyvezetője. A csere egyébként jó apropóként szolgál az éppen levetett abroncs alaposabb ellenőrzésére is. Ilyenkor derülhet fény az olyan rendellenes kopásmintákra is, amit az elállítódott futómű, a hibás lengéscsillapító vagy éppen a gyári értéktől eltérő guminyomás okozhat.

A tesztek és az ár számít leginkább

Ebben az időszakban nagyjából 1 millió új nyári gumi talál gazdára, a hazai autósok többsége ugyanakkor nem igazán nevezhető márkahűnek. Az Automax kutatása szerint a kiválasztásnál a legfontosabb szempont a nemzetközi teszteken elért eredmény. Ezt követi az abroncs ára, majd a márka, míg negyedikként az EU-matrica jelölései. „Az EU-matrica háttérbe szorulása érthető, hiszen az itt megadott értékek olyan meghatározó jellemzőkről nem adnak felvilágosítást, mint például a vízelvezető képesség egyenes futás, illetve kanyarodás esetén” – magyarázta Nagy Tibor.

Az Automax szakembere szerencsés trendként említi azt is, hogy évről évre csökken a használt gumit vásárlók aránya. A megkérdezettek kétharmada még soha nem vásárolt, és a jövőben sem fog használt abroncsot venni. Minden harmadik autósnak azonban volt már tapasztalata használt gumival, ám összességében ezek nem túl kedvezőek. Közülük nagyjából minden második nyilatkozott úgy, hogy nagyon megbánta, mert végül többe került, ráadásul nem is volt biztonságos. „A Magyarországon kapható olcsó használt gumik nagy többsége külföldön már újrafeldolgozásra ítélt abroncsok importjából származik, vagyis alapvetően már selejt. Használt gumi fronton az egyetlen járható út, ha magánszemélytől vásárolunk, de érdemes nagyon odafigyelni, és persze ne dőljünk be az olyan hirdetéseknek, amik 30 százalékos gumit ígérnek, mert ez alapból átverés. A legjobban akkor járunk, ha inkább az olcsó árkategóriában keresünk új, 0 km-es abroncsot” – mondta Nagy Tibor.







0
0
0

hírek innen, onnan

Úgy elkapkodták az iPhone Duókat, hogy már csak november vége felé vannak szállítási idők

Villámrajtot vett az iPhone Duo előrendelése, az első készletek pedig percek alatt kimerültek, így a szállítási határidők már november...

Volodimir Zelenszkij szerint nagyon jó találkozója volt Magyar Péterrel, megfontolja a meghívását

Az ukrán elnök szerint mindkét ország számára fontosak a jó kapcsolatok.

Visszahoznák azt, amiért milliók szerették meg a Forma–1-et

Komoly fordulat körvonalazódik a Forma–1 technikai szabályozásában. Mohammed ben Szulajm, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöke...

Valóságos kriptoüzletágat épít a Deutsche Bank

Néhány héten belül elindítja első digitáliseszköz-szolgáltatását a Deutsche Bank, amellyel Németország legnagyobb hitelintézete a...

Aurelio életében másfél hetet dolgozott csak: akkor is milliós kárt okozott

Aurelio nem szégyelli bevallani, a munka nem neki való.

Ruff Bálint elismerte: még ő sem elégedett a rendszerváltás sebességével

A Miniszterelnökséget vezető miniszter a Népszabadságnak adott interjújában beszélt arról, hogy kész az alkotmányozási...

Madridban köthet ki a Manchester United százmillió eurós játékosa

Az Aston Villával Európa-ligát, a Chelsea-vel Konferencialigát nyert.

Két mázsa napraforgó egy hektárról: fogynak a borsodi gazdák tartalékai

Napraforgóból hektáronként mindössze 200 kilogrammos termés is előfordult Borsod-Abaúj-Zemplénben, kukoricából pedig olyan terület is...

Elítélték a csincsei tragédiát okozó sofőr

Enyhítésért fellebbezett a sofőr.

Több évtizede ott dolgozó oktatók mondtak fel – mi történik a BGE-n?

Több évtizede az egyetemen tanító oktatók távoztak a Budapesti Gazdaságtudományi Egyetemről, miközben hallgatók szerint a zsúfolt...

Megszüntették a nyomozást Szakács István, az Orbán Viktor börtönszabadítását vizionáló influenszer ellen

Az ügyészség korábban megállapította, a bizonyítékok alapján nem kerülhetett volna sor gyanúsításra.

Értesülés: súlyos állapotban van a budapesti belgyógyászati ellátás

Súlyos nehézségekről számoltak be a szakellátásból: az ágyak hiánya közvetlenül akadályozza a sürgősségi betegellátást is. Akiket...

0

Sport

Totyogó-bajnokság előzte meg a tizenegyest: már a nekifutásból tudni lehetett, mi lesz a vége

Néha már a rúgás előtt lehetet tudni, hogy mi lesz a vége egy tizenegyesnek. Most is ez történt.

„Kelj fel, Adolf” – náci rigmusokkal vonultak a Hajduk szurkolói az Ajax elleni meccsre Splitben

Auschwitzot és Hitlert éltették, a horvát kormány elítélte a történteket.

Borbély Balázs a Fradi győzelme után: Drámát csináltunk egy teljesen sima meccsből, ez elfogadhatatlan

Az edző nem aggódott amiatt, hogy az ifjú Radnóti Dániel ne állná meg a helyét a kapuban.

Élete lehetőségét kapja Florian Wirtz, négy európai topcsapat vinné a Liverpool sztárját

Úgy tűnik, hogy a német csatárnak nincs maradása az Anfielden.

Játszott Manchesterben és a PSG-ben, keresett 24 milliárd forintot, most ingyen focizik

Ander Herrera pályafutása során a Manchester Unitednél és a Paris Saint-Germainnél is komoly összegeket lapátolt össze, most nem kér fizetést.

0
0

Bulvár

Ítéletet mondtak a Tisza-szavazók, szerintük ez a legnagyobb baj a kormánnyal

Egy friss közvélemény-kutatás szerint Vitézy Dávid a kormány legnépszerűbb minisztere.

Szabó Anna Eszter: Amíg a nem igent jelent, az igen pedig anált, addig még nagyon sok dolgunk van

A probléma nemcsak az erőszaktevőkből áll, hanem azokból is, akik nem tesznek ellene. Akik nem intik le a bunkó, nőalázó vicceket, akik előbb kommentelik, hogy „nem minden férfi ilyen", mint hogy megosztanának egy n

Aki fűt, adózzon – Magyar Péter beintett Brüsszelben

Magyar Péter is a fűtést és autózást drágító ETS2 rendszer halasztását követelte az EU-csúcson. A tagállamok többsége elutasította a kezdeményezést. A Aki fűt, adózzon – Magyar Péter beintett Brüsszelben b

14. havi nyugdíj: két forgatókönyv jöhet szóba, nem mindenki örülne az egyiknek

Az szinte biztos, hogy érkezik a 14. havi nyugdíj, ám hogy pontosan milyen formában, azt még csak találgatják. Felmerült a rászorultsági alapon osztott pluszjárandóság; napokon belül kiderülhet, mikor és mennyit ka

Stratégiai fordulat: Fico kipöckölte Orbán Viktort

Orbán Viktor választási veresége után Robert Fico válhat Moszkva legfontosabb uniós partnerévé. Szlovákia és Oroszország egy évek óta szünetelő együttműködési fórumot indítana újra, amelynek napirendjén az

Egy kutatócsapat mintát vett a tiltott csernobili zónában, majd kiderült, hogy továbbra is épek a nukleáris üzemanyag szemcséi

A szerkezeti stabilitásnak fontos következménye van: a radioaktív bomlás során keletkező anyagok egy része hosszabb ideig a részecskék belsejében maradhat, így lassabban kerülhet a talajba vagy a vízbe.

Meghökkentő jóslat látott napvilágot Baba Vanga-tól: magyar vonatkozása is van a világvége-forgatókönyvnek

A látnok szerint a magyar kutatókra kulcsfontosságú feladat vár ennek kapcsán.

Rákkeltő anyagot tartalmaz több ismert olívaolaj: ezek az érintett termékek

Potenciálisan rákkeltő hatású anyagokat mutatott ki több népszerű olívaolajban egy olasz fogyasztóvédelmi magazin, amely összesen 16 terméket vizsgált meg.

Matolcsy György: Megvan a jegybanki alapítványok vagyona, és azt is elmondom, hol

Az MNB volt elnöke szerint a jegybanki alapítványok vagyona a többlépcsős befektetési lánc ellenére sem került ki az alapítványi körből, mivel a befektetéseken keresztül végig ugyanaz maradt a tulajdo ...

Magyar Péter bejelentése Orbán Viktorról: „Brüsszelben és otthon is nettó hazugságokat terjeszt”

Magyar Péter kornányfő újabb eurómilliárdokról számolt be az európai csúcs előtt, ugyanakkor jelezte, hogy a jelenlegi formájában még nem tartja elfogadhatónak az új hétéves uniós költségvetést Magyarország

Megdöbbentő, mit rögzített a NASA szondája: fénysebességgel száguldó óriási UFO tűnt fel a Napnál

A szakértő szerint olyan dologról van szó, amiről a NASA soha sem fog beszélni.

Megjött a hivatalos figyelmeztetés: repkedni fognak a mínuszok pénteken, itt fog a legjobban fájni a lehűlés - Időjárás-előrejelzés

Búcsút inthetünk az őszi melegnek, a derült égboltnak komoly ára lesz. Péntek reggel több helyen is mínuszokra ébredhetünk, mutatjuk a részleteket!

blogmorzsák

8 tanács, hogy sokáig éles maradjon a látásod

Több mint kétmilliárd embert érint valamilyen szemprobléma. Mikor kell orvoshoz fordulni?

Negyedszázados az „újkori” Škoda Superb

Igaz, a története majdnem száz éves.