Négynapos munkahetet vezet be a Libri-Bookline
Öthónapos tesztidőszakkal rövidített munkahétre áll át a Libri-Bookline Zrt., a könyvkereskedelemmel foglalkozó cég október 1-től négynapos, 34 órás munkahetet vezet be.
hirdetés
A vállalat az MTI-vel közölte: a munkavállalóik fizetését nem csökkentik, illetve az eddig 8 órásról nyolc és félórásra emelt napi munkaidő is még alkalmazkodik a családi igényekhez. Az új munkarend nem kötelező a dolgozók számára. A mintegy 650 alkalmazottból 130-140 irodai dolgozót érinthet a négynapos munkahét.
A Libri-Bookline kereskedelmi üzletágának árbevétele a járvány idején a boltbezárások miatt kissé megtorpant, viszont azóta emelkedik: 2019-ben 24 milliárd forint volt, ami 2020-ban ugyan csökkent, de 2021-ben már sikerült meghaladni a 2019-es járvány előtti számokat. Idén az eddigi adatok szerint még jobb lesz a forgalom, mint 2021-ben, holott az éves forgalom 35 százaléka november közepétől realizálódik - írták.
A nyilvános cégadatok alapján 2021-ben 28,78 milliárd forint volt a cégcsoport teljes árbevétele, az előző évi 25,6 milliárd forint után. Az adózott nyereség tavaly közel 2 milliárd forintot, 2020-ban 1,57 milliárd forintot tett ki.
hírek innen, onnan
A Bugatti következő autója a Veyron előtt tiszteleghet
20 év telt el azóta, hogy a Bugatti új autók gyártásába kezdett - az 1000 lóerős Veyron 16.4 piacra dobásával. A négyturbós, 8...
Itt a bejelentés: szükségállapotot hirdetett Zelenszkij
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szükségállapotot hirdetett az energiaszektorban, miután az orosz támadások miatt Kijevben százezrek...
Új korlátozást vezet be az egyik népszerű légitársaság, ennek sokan nem fognak örülni
A Lufthansa Csoport január 15-től szigorú korlátozásokat vezet be a fedélzeten használható külső akkumulátorokkal kapcsolatban:...
Ha így fűtesz, súlyosan károsodhat a tüdőd
Nem minden fűtési módszer egyforma: ami olcsó vagy gyors, az akár hosszú távon is veszélyes lehet. Egy rossz szokás a lakásban komoly...
Nem csak Dánia küld katonákat Grönlandra
Egy szövetséges országok katonáiból álló csoport indult meg Grönland felé, jelentette be a svéd miniszterelnök. Azt pontosan nem mondta...
Trump káromkodott egy autógyárban, mert keményen beszóltak neki
A Ford michigani gyárának egyik munkása kiabálva „pedofilvédőnek” nevezte Donald Trumpot, amikor az amerikai elnök egy...
Molnár Csaba nem tudja megemészteni, hogy a DK egy százalékon áll a Mediánnál
A DK alelnöke a jelek szerint nagyon zokon vette, hogy a Medián a legfrissebb kutatásában egy százalékra mérte a pártot, ezért...
Nincs tovább, Varga Barnabást sokkoló csalódás érte Athénban
A Panathinaikosz elleni derbin már kezdőjátékos lehet.
Klopp szerint nagyot fordulhat a világ Szoboszlaival, szóba jött a Real Madrid is
Jürgen Klopp nem kér a Real Madridból.
Szakértő: Brüsszel tényleg késleltetheti a vizsgálatokat a magyar választásokig
2 milliárd eurót már elvesztett Magyarország, 17 milliárd euró sorsa még kétséges. A Euronews értesülései szerint az Európai...
Halott feleségével akart felszállni a repülőre, de a személyzet észrevette
Az idős férfi tolószékben vitte akkor már elhunyt neje testét, ám becsekkoláskor feltűnt a reptér egyik alkalmazottjának, hogy valami...
Áttörés Gázában? Kezdődik a béketerv második fázisa az amerikai különmegbízott szerint
Az amerikai különmegbízott, Steve Witkoff bejelentette Donald Trump húszpontos gázai béketerve második fázisának megkezdését. Ennek a...
Sport
A Fradi kikosarazta a Premier League-ből érkező 3,8 milliárdos ajánlatot Tóth Alexért
A helyi hírek szerint az angol egyesület továbbra is tárgyalásban van a zöld-fehérekkel.
A Real Madrid felköpött és aláállt azzal, hogy kirúgta Xabi Alonsót
Xabi Alonsót nagyjából fél év után kirúgta a Real Madrid. A Leverkusenben csodát tevő fiatal edzőnek elsősorban nem a gyenge eredmények miatt kellett távoznia, hanem azért, mert a Real Madrid épp azt nem adta meg az
„Elfogadhatatlan” – kiderült, mi történt a Liverpool öltözőjében Szoboszlai hibája után
Csapattársa elmondta, mit tett a magyar játékos a Barnsley elleni meccs félidejében.
Őrület Ausztráliában: nem Sinner, nem Alcaraz, hanem egy amatőr nyert egymillió dollárt
Hatalmas sikert hozott az Australian Open új versenye.
Kinevezték az MU új edzőjét, Klopp szenzációs visszatérése a téma - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb keddi hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Óriási bravúr: Marozsán Fábián legyőzte a második kiemeltet
Másodszor is a világranglista 13. helyezettje fölé kerekedett.
Apránként kiderül, miként romlott meg Xabi Alonso viszonya a játékosaival
Kezdettől fogva nem működött a kémia edző és labdarúgói között.
Haaland keresztbe tett neki, mégis tovább szárnyal a Manchester City új sztárja
Pep Guardiola együttese megnyerte az angol Ligakupa-elődöntő első meccsét.
A magyar válogatott 15 gólos győzelemmel zárta az Európa-bajnokság csoportkörét
Hibátlan mérleggel zárt Varga Zsolt együttese, amely hat pontot visz magával.
Rejtély Tóth Alex átigazolása körül, aki az olaszok szerint kedden véglegesen döntött
A Lazio sportigazgatója, Aneglo Fabiani Spanyolországba, a Ferencváros edzőtáborának helyszínére is elutazott, de hiába.
Kubatov: "Négy magyar játékosért közel 5 millió eurós ajánlatot tettünk, de nem adnak el nekünk egyet sem"
Hiába ajánlott összesen közel 5 millió eurót négy magyar kiszemeltért a Fradi, nem akarják őket neki eladni - árulta el Kubatov Gábor, az FTC elnöke.
Az EHF a magyarokat is figyelmezteti a kézi Eb előtt, hatalmas szenzáció van készülőben
A kézilabda Eb-n a mieink sorrendben Lengyelországgal, Olaszországgal és Izlanddal játszanak a csoportkörben.
Bulvár
Csúnyán búcsúzik Lázár János
Novemberben sem lábalt ki a gödörből a miniszteri teendőit a választásokig felfüggesztő politikus által eddig irányított építőipar.
Itt a friss javaslat: sürgősen felül kell vizsgálni az öregségi nyugdíjakat, és megemelni
Emelni kell a nyugdíjakat, erre a következtetésre jutott a HRW, amely szerint az egyszeri segélyek, mint az élelmiszerutalvány nem segítenek hosszútávon az időseknek, akiknek több mint kétharmada 2024 végéig a havi b
Elhunyt a Szomszédok és az Angyalbőrben színésze: Orosz István 76 évesen zárta le örökre a szemét
Orosz István a magyar színjátszás és szinkronszakma meghatározó alakja volt.
O1G-t rajzoltak a családi kocsi havas szélvédőjére, a fideszes egyből feljelentést tesz
Pilisvörösváron már dübörög a kampány.
Jön a 180 fokos fordulat az időjárásban: a saját bőrünkön tapasztaljuk majd, amire álmunkban nem gondoltunk volna
Noha egyelőre még nem tágít az ítéletidő (szerdán ónos esőre kell majd számítani több megyében is), küszöbön a meteorológiai fordulat - derül ki a friss előrejelzésekből.
Meghalt a rutinműtét közben egy kismama és a babája is, mivel oxigén helyett más gáz érkezett a csőből
Varsóban egy várandós nő tervezett műtétje tragédiába torkollott: sem a kismama, sem a baba nem élte túl.
Gyakran eszel mandarint? Vigyázz. Baj lehet belőle.
A mandarin igazi vitaminbomba, de vajon tényleg jót tesz, ha naponta falatozol belőle? Összegyűjtöttük, mire számíthatsz, ha minden nap mandarint eszel, és hol húzd meg a határt!
Megszólaltak Dudás Miki legközelebbi barátai: soha nem hallott dolgokat meséltek róla
Dudás Miki közvetlen barátai elmondták, bár küzdött a gondjaival, mindig lehetett számítani a sportolóra.
Leáll az OTP, nem juthatsz hozzá a pénzedhez, nem lesznek elérhetőek a befektetéseid sem
Fontos figyelmeztetést adott ki a magyar bank. Milliókat érint a bejelentés.
Letartóztatták éjjel az egyik legismertebb színészt
A 24 és a A kijelölt túlélő sztárját, Kiefer Sutherlandet hétfő éjjel tartóztatták le Hollywoodban, miután a Los Angeles-i rendőrség egy fuvarmegosztó sofőrrel történt incidenshez riasztást kapott.
Ezért járhatatlanok a magyar utak, megmutatták, hogy hogyan dolgoznak a hóügyeletesek
Járhatatlan, csúszós, jeges utak tarkítják Magyarországot. Sokan útnak sem mernek indulni, csak a legbátrabbak vetemednek arra, hogy elinduljanak otthonról. A Magyar Közút most egy sokkoló posztot tett, megmutatták, h
"Soha az életben nem megyek ide többet": Hihetetlen, mit fogadott meg Aurelio újév alkalmából
Január 26-án 21:20-tól elindul a TV2 vadonatúj, saját fejlesztésű reality-je, Eskü, megváltozom! - Aurelio, címmel. A formátum hamarosan látható epizódjaiban a bajai fenegyerek, Aurelio Onorato Caversaccio próbálja

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Ruhagyűjtést szerveztek a rászorulóknak Veszprémben
- Teherautó borult fel Veszprém megyében
- Megújult utakon járhatunk Veszprém megyében
- Toborzás Veszprém megyében
- Ezek a kutyusok várnak szerető gazdira Veszprém megyében
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton


