Ezt olvasta már?

0

Négyezer gyermek kapcsolódhatott ki a Katolikus Karitász nyári táboraiban

Mintegy négyezer gyermek nyári kikapcsolódását szervezte meg idén országszerte a Katolikus Karitász, és csaknem tízezer diáknak juttatnak el tanévkezdési ajándékcsomagokat - mondta a szervezet országos igazgatója szerdán a Veszprém vármegyei Balatonakaliban.


hirdetés

Écsy Gábor azt közölte, a tizenhat egyházmegyében csaknem négyezer fiatal táboroztatását szervezték meg, a balatonakali táborukban mintegy hatszázan kapcsolódhattak ki. A fiatalok között voltak délvidéki és kárpátaljai magyarok, valamint 135 belső-ukrajnai ukrán gyermek is.

A karitász országos igazgatója arról is beszámolt, hogy az augusztus elején indult iskolakezdést támogató akciójukkal tízezer gyermek beiskolázását kívánják segíteni a 16 egyházmegye mintegy 800 településén.

A Legyen öröm az iskolakezdés! nevű programjuk szeptember közepéig tart, és a 1356-os vonal hívásával, valamint online adományozással is lehet még támogatni a rászorulók iskolakezdését - hangsúlyozta Écsy Gábor

Herczegh Anita, a Katolikus Karitász jószolgálati nagykövete fontosnak nevezte, hogy minden gyermek élményekkel töltődhessen fel nyáron, elfeledjék a hétköznapok megpróbáltatásait, és új erővel feltöltődve kezdhessék el az új tanévet.

Mint mondta, fokozottan igaz ez az Ukrajnából érkezett fiatalokra is, akiknek magyar társaik mellett szintén jutott a tanévkezdési ajándékcsomagokból.

Grexa Liliána ukrán nemzetiségi szószóló köszönetet mondott a kormánynak azért, hogy az orosz-ukrán háború kitörése óta kimondottan támogatja az ukrán menekülteket és Ukrajnát is. Méltatta a Katolikus Karitászt, amely lehetőséget nyújtott ukrán gyermekeknek is a táborozásra a Balatonnál.

MTI







0
0

hírek innen, onnan

Orbán Viktor bejelentette a nyugdíj-kiegészítést: ennyi érkezik novemberben

Az Orbán Viktor miniszterelnök által közzétett Facebook-videóban bejelentette, hogy novemberben érkezik a nyugdíj-kiegészítés, amely...

Öt férfi okozhatja a világ vesztét – állítja a neves matematikus

A szakember szerint az emberek fel sem fogják, milyen pusztítást tud okozni egy modern fegyver, például egy fúziós bomba.

Kiakadtak a kommentelők, mit követel a négygyermekes anyuka a bébiszitterektől

A diploma és a drogteszt alap, de azt is elvárja a leendő bébiszittertől, hogy ne használjon közösségi oldalakat. A fizetség pedig...

Alapjogokért Központ: az Alkotmánybíróság kimondta, lehet kritizálni a genderideológiát

Az Alkotmánybíróság szerdai határozatában elutasította a Labrisz Egyesület alkotmányjogi panaszát, amely a Kúria korábbi -...

Megkérdeztük a kormányt: milyen benzinár mellett jöhet a benzinárstop?

A csütörtöki kormányinfón megkérdeztük Gulyás Gergelyt, hogy milyen benzinár mellett jöhet vissza a benzinárstop Magyarországon. Itt a...

Szociális tűzifaprogram lesz, hatósági áras viszont nem

Szociális tűzifaprogram most is lesz, hatósági áras nem viszont lesz – mondta az ATV kérdésére a kancelláriaminiszter a csütörtöki...

Megkérdeztük Gulyás Gergelyt, mekkora lesz az idei infláció, ezt a választ kaptuk

Az ATV a csütörtöki kormányinfón megkérdezte Gulyás Gergely, hogy hány százalékos inflációval számol a kormány. 

Szándékosan nekiment az előtte haladó autónak, majd eltörte a sofőr állát is, pedig a lánya és az unokája is ott ült a kocsijában

Egy tusfürdős flakonnal támadta meg az előtte haladó sofőrt a vádlott. A férfi ellen közúti veszélyeztetés és súlyos testi sértés...

Gulyás: téves a Videoton vezérének álláspontja az euró mielőbbi bevezetésére vonatkozóan

Sinkó Ottó, a Videoton Holding társ-vezérigazgatója egy interjúban beszélt arról, hogy Magyarországnak mihamarabb el kellene...

Döntött a bíróság a Dárdai Pál csapatától kirúgott, verekedő focista ügyében

A Hertha játékosa eltörte egy jégkorongkapus arccsontját.

Melyik a legjobb szálláshely Északkelet-Magyarországon?

Múlt vasárnap lezárult AZ ÉV Hotele közönségszavazás második régiójának bemutatása, de ezzel a verseny még nem ért véget, hiszen a...

0

Sport

Hihetetlen, mire kényszerítették Kínában a Liu testvéreket

A magyarországi kényelem után kőkemény viszonyok közé csöppentek az olimpiai bajnokok.

Szoboszlai jobb Messinél, világszám volt a gólja

Az angol médiában a jelzők között hemzsegnek a szuperlatívuszok.

Szoboszlai Dominik elképesztő bombájával fordított a Liverpool – videó!

A 2016-os bajnok ellen 20 méterről lőtte szét a jobb felsőt.

Meghalt a Békéscsaba legendás focistája

Korábbi közönségkedvencét gyászolja a klub.

Gulácsi Péter nincs elájulva Szoboszlai Dominik elképesztő bombagóljától

A magyar válogatott következő edzésén megbeszélhetik, hogy mennyit ért a találat.

Szoboszlai kegyetlen nagy gólt rúgott a Ligakupában

Ezzel fordított a Liverpool a Leicester ellen.

Szoboszlai Dominik őrületesen nagy bombagólt lőtt - videó

5 perccel a becserélése után zúdította a labdát a léc alá.

Újabb szűk Fradi-siker, 2015 óta először nyertek a zöld-fehérek a Kecskemét ellen

Dejan Sztankovics irányítása alatt még mindig hibátlan a magyar rekordbajnok.

Óriási góljával Szoboszlai Dominik mentette meg a Liverpoolt

A magyar válogatott középpályás a becserélése után azonnal eldöntötte a meccset.

Nem Szoboszlai miatt érdekes a Premier League

És nem is Kerkez Milos miatt, bár roppant büszkék vagyunk a PL magyarjai. Azonban az angol elsőosztály már hosszú évek óta a legizgalmasabb, legérdekesebb és legnézettebb liga. Mondjuk, miért.

0

Bulvár

Schobert Norbika miatt zengett az egész szálloda: a szülei is nagyon pipák lettek rá

Schobert Norbika már kis korában is igazi csínytevő volt, aki előszeretettel okozott galibát.

„A svéd NATO-csatlakozás lassításáért ezúttal személyesen ön is sokat tett” – Kocsis Máté válaszolt Gulyás Már...

A Fidesz frakcióvezetője nem fogadta el a Partizán meghívását, mert nem érezném jól magát, ha akár csak egyetlen ember is miattam nézné a műsort.

Veszélyes állat kúszott fel egy budapesti vécében, a család szinte sokkot kapott

Egy budapesti lakás vécéjében tűnt fel a bizarr lény, ami miatt te is biztosan kiakadnál.

Halálos következménye is lehet, ha ezt az 5 ételt újramelegíted a mikróban: inkább ne kísérletezz velük.

Súlyos betegségek kialakulásához, ritkább esetekben pedig halálhoz is vezethet, ha bizonyos ételeket újramelegítünk a mikrohullámú sütőben, éppen ezért jobb, ha nem kockáztatunk egyes fogásokat illetően.

Megérkezett az előrejelzés - Ekkora lehet a nyugdíjkorrekció

Az MNB szakemberei szerint 17,6 és 18,1 százalék körül alakulhat az idei pénzromlás üteme.

Újra berobbanhat a járvány, ezeken a településeken különösen aggasztó a helyzet

A koncentráció egyetlen kivétellel minden településen az emelkedett kategóriába tartozik.

Bemutatták a szuperharckocsit, amely átírhatja a modern hadviselés szabályait

Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő avatott be minket a részletekbe.

A Gulyáságyú Média bement abba a titokzatos bérházba, ami előtt Orbán számolta a húszezreseket

A soklakásos épületben több ismert embernek is van apartmanja, köztük egy fideszes meggyőződését nem titkoló, a Fidesz rendezvényein korábban többször is fellépő veterán popzenész is.

Hihetetlen, mire kényszerítették Kínában a Liu testvéreket

A magyarországi kényelem után kőkemény viszonyok közé csöppentek az olimpiai bajnokok.

A nyugdíjban, ellátásban, járadékban és egyéb járandóságban részesülők számának alakulása

A KSH adatai szerint így változott a nyugdíjban, ellátásban, járadékban és egyéb járandóságban részesülők száma 2011 és 2022 között.

blogmorzsák

3000 méter fölött, gleccsereken keresztül

Az útvonal az Ötztali Alpokban található, Ausztria nyugati végében, ahol az ország elkeskenyedik.

Így tehet tönkre az ülőmunka

Számos negatív hatása van annak, ha az időnk nagy részét ülő helyzetben töltjük.

0