Ezt olvasta már?

0

Nagy ugrás a Tiszába!

Ismét közös vízbeugrásra hívja az ország településeit és közösségeit a Természetvédelmi Világalap (WWF) magyarországi szervezete július 9-én, az európai folyók és vizesélőhelyek megünneplésére. A WWF Magyarország központi eseménye Tiszalökön lesz, a PET Kupa versenyző hajóinak beérkezése után.


hirdetés
illusztráció

Több mint egy évtizedes hagyomány egy nagy, közös csobbanással ünnepelni az európai folyókat és vizesélőhelyeket. A WWF szervezésében Magyarország idén is csatlakozik a kihíváshoz, és az ország településeit ugrásra szólítja július 9-én délután 3 órakor - tájékoztatta az MTI-t szerdán a szervezet.

A Nagy Ugrás az ember és a természetes környezet közötti harmónia újraélesztésének európai kezdeményezése. Európa szerte több mint 500 helyszínen százezrek ugranak egyszerre a folyók, tavak vizébe, hogy így hívják fel a figyelmet az éltető vizekre. Az első hivatalosan meghirdetett Nagy Ugráson (Big Jump Europe) 2005-ben több mint 250 ezer embert sikerült mozgósítani, akik 22 ország 31 folyójába ugrottak egyazon időpontban.

A WWF a tavalyihoz hasonlóan idén ismét felhívást tett közzé Magyarország települései és közösségei számára, hogy rendezzék meg a saját Nagy Ugrásukat. A résztvevő települések vagy közösségek között verseny indul, hogy kiderüljön, "a Nagy Ugrás hol veti a legnagyobb hullámot". Azok a települések, amelyek nem közvetlenül vízparton fekszenek, társulhatnak másokkal egy nagy, közös csobbanásra.

A WWF Magyarország idén Tiszalökön rendezi meg a saját Nagy Ugrását, mivel ebben az évben július 1-jétől 9-ig tart, és ezen a településen ér véget a PET Kupa, mely során a versenyzők olyan úszóalkalmatosságokkal csorognak le a Tisza egy szakaszán, amelyeket a folyó vizéből és környékéről összegyűjtött PET palackokból építenek. A PET hajók "kalózai" menet közben több tonna hulladéktól tisztítják meg a folyót.

A Nagy Ugrás tiszalöki programjai már délelőtt elkezdődnek a strandon, az érdeklődőket többek között strandfociversennyel és interaktív, magyarországi vizekkel kapcsolatos óriás társasjátékkal, az ugrás előtt pedig vízipisztolyos "bemelegítéssel" várják.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Érkezik a megtorlás? – Szembefordulnak a szövetségesei Donald Trumppal, de így is elsöpörheti őket a cunami

Nem ez volt Donald Trump második elnökségének elmúlt két legjobb hete, ami pedig a november 3-i félidős választásokon jöhet, az még...

Jól jönne a pénz az államnak, a kormány mégis első körben nemet mondott a gigantikus uniós pénzre

Jól jönne a pénz az államnak, a kormány mégis első körben nemet mondott a gigantikus uniós pénzre. Megszólalt a miniszter a 16,2...

Polgár Judit világszínvonalú trükkben vett részt, ő maga sem értette, hogyan lehetséges ez

Hajnóczy Soma kétszeres bűvészvilágbajnok egy rendkívül összetett, pszichológiai alapú gondolatolvasó trükkel nyűgözte le a...

Fagypontról egészen 24 fokra: brutális hullámvasútra ültet minket a mai időjárás

Csípős reggelre ébredünk, helyenként akár fagyhat is, de napközben visszatér a vénasszonyok nyara. Élvezzük a napsütést és a kellemes...

Nyugdíjra nem számíthatunk: ez jön helyette

A kiszámítható életútra tervezett hagyományos nyugdíjmodell felbomlásával a jövő pénzügyi biztonságát a folyamatos tanulás és a...

Átvert a kereskedő? A békéltető testülethez fordulj, ha gyors eredményt akarsz, ne a fogyasztóvédelemhez

Az ingyenes eljárás menete és a legfontosabb nulladik lépés, amiről sokan nem tudnak.

Házasság első látásra: Mennyi sz_xre van szükséged, Maya?

Kiderült az intimitás hiánya a párterápiás ülésen A Házasság első látásra legutóbbi adásában Maya és...

Egy dolog zavarja meg a napsütést szombaton, és a következő hétre is van egy hírünk

Legalább egy hétig nem várható csapadék az országban, és a sokévi átlaghoz képest melegebb időben lesz részünk.

Egyik éjjel azt álmodtam, hogy nekem nepáli serpákra van szükségem

A Himalájából érkeztek serpák, hogy Norvégia hegyeiben építsenek utakat. A Deutsche Welle riportja.

Hagyjuk az Iphone-t? Még mindig ennek a telefonnak a legjobb a kamerája

Ma már egyáltalán nem mindegy, milyen kamerát rejt a telefon hátlapja: a csúcskészülékekkel olyan részletgazdag fotókat és profi...

Veszély a repülőn: a légiutas-kísérők azonnal tiltólistára tennék ezt a két italt, a gyanútlan utasok viszont tucatjával rendelik

Tapasztalt légiutas-kísérők meglepő őszinteséggel vallottak a repülőgépek fedélzetén található víztartályok higiéniai...

0

Sport

Világbotrány az izraeli focista fegyveres gólöröméből, azonnal repült is a piros lap

A magyar válogatott divíziójában történt a botrányos eset az ausztriai Linzben.

Botrányos gólöröm után villant a piros lap a Nemzetek Ligájában

Alaposan elvetette a sulykot a 20 éves támadó.

Nemzetek Ligája: Balhé a magyar válogatott meccsén, vereséggel kezdett Rossi csapata

Ukrajna elleni vereséggel kezdte a Nemzetek Ligáját Magyarország.

0
0

Bulvár

„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről

Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.

„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz

Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.

Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók

Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.

Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság

Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.

Elbocsátották a Szerencsejáték Zrt.-től a fideszes politikust, aki a székházban készített politikai reklámvideót

Havi bruttó 2,3 millió forintot keresett kabinetfőnökként az állami vállalatnál.

„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája

Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy

Betiltották a Lidl népszerű termékét: ezt már nem árulhatják tovább

Egy holland bíróság szerint jogsértők a Lidl bizonyos szandáljai, ezért a diszkontláncnak le kell vennie őket a kínálatból.

3,8 millióval akarta lerántani Majkát a szakember, alig pár óra munkáért fizettettek volna ki vele az egetverő munkadíjat

A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a szakemberek

Pócs János: Szeretnék annyi ésszel, tudással és tapasztalattal rendelkezni, mint Mészáros Lőrinc

Pócs János nem engedte el a füle mellett Magyar Péter támadását.

Világbotrány az izraeli focista fegyveres gólöröméből, azonnal repült is a piros lap

A magyar válogatott divíziójában történt a botrányos eset az ausztriai Linzben.

„Ennél sokkal több bizonyíték van” – Drámai fordulat a Pócs János elleni ügyészségi eljárásban

Meghallgatták az ügyészségen Lakatos Ádámot: a gyermekvédelmi aktivista újabb banki bizonylatokat és magánbeszélgetéseket adott át Pócs János ellen - értesült az ATV.hu.

0