Ezt olvasta már?


Működési költségekre is pályázhatnak civil szervezetek a KPMG-től

A pénzügyi tanácsadó cég pályázatát elsősorban oktatási, egészségügyi és környezetvédelmi területen működő, Magyarországon bejegyzett, közhasznú non-profit szervezetek vagy civil alapítású társadalmi vállalkozások számára írta ki. A beadási határidő november 17.


hirdetés

A KPMG 2017-ben is meghirdeti pályázati programját, amelynek célja a közhasznú szervezetek fenntartható, hatékony és átlátható működésének támogatása. Előnyt élveznek a hátrányos helyzetű gyermekek egészségét, vagy pénzügyi, gazdasági fejlesztését kiemelten kezelő szervezetek.

A nyertesek 2018-ra a társaságtól pro bono szolgáltatást, számítógépek cseréjét, valamint a működési költségekre adományt kaphatnak.
Utóbbi meglehetősen ritka egyébként a hazai pályáztatóknál, ezért is érdemes kihasználni a lehetőséget.

Pályázat beadási határideje 2017. november 17-én, 15 órakor lesz, az eredményhirdetés 2018. január 26-án várható.

Jelentkezés és minden más a pályázattal kapcsolatban innen tölthető le.

A KPMG CR-programjáról
Meggyőződésünk, hogy felelős vállalatirányítással az általunk elérhető társadalmi és környezeti hatást tudjuk maximalizálni, és intézkedéseink alapelve a vállalati kultúránk részét képező fenntarthatóság.
Irányítási struktúránk biztosítja, hogy a vállalati felelősségvállalás stratégiai szintre kerüljön és áthassa a vállalat teljes működését. A vállalati felelősségvállalási stratégia kialakításáért és megvalósításáért a CR-menedzser felel, aki közvetlenül az első számú vezetőnek jelent, és átfogja annak a belső munkacsoportnak a munkáját, amelyben minden szakterület és szint képviselteti magát.

Forrás: Napilapcsoport







0
0

hírek innen, onnan

Adózás 2019: ellehetetlenülhet a cafeteriarendszer

Az elmúlt években a sorozatos törvényváltozások ellenére is felértékelődött a cafeteria szerepe a munkáltatók szemében: a szorító...

Mi lesz Ördög Nórával? Liptai Claudia veszi át a helyét

Nem Nóra fogja vezetni a TV2 sikerműsorát.

Fotókon Szőke Zoltán ritkán látott felesége - 23 évet vártak, hogy egy pár legyenek

Szőke Zoltán nagyon boldog feleségével, Annamáriával.

Ezért akarják eltitkolni a hazai kórházi fertőzésekről szóló adatokat

Hiába nyert pert a Társaság a Szabadságjogokért, a kórházi fertőzésekre vonatkozó adatok továbbra sem nyilvánosak. Áprilisban mondta...

Kelemen Anna megmutatta, amit meg kellett

Annácska sejtelmesen kiírta a képéhez, hogy keresd a kakukktojást, de a kommentek alapján úgy tűnik, még nem sikerült senkinek sem...

Egy bringás átugratott a Tour de France mezőny feje fölött

Nem semmi mutatványt adott elő egy terepkerékpáros a francia körverseny 10. szakaszán.

Hivatalosan is megkezdődik Simicska cégeinek eladása

Korábban beszámoltunk arról,  hogy Nyerges Zsolt vásárolja meg Simicska Lajos és családja építőipari, mezőgazdasági, média- és...

Tápai Szabina kislányt vár

Kucsera Gábor már most retteg.

Újabb változásra készüljenek a Budapesten villamosozók

A vártnál korábban kezdődik a második ütem az 1-es villamos felújításában.

Még nincs a kezükben a 36 billió forintnyi arany, de már szét is osztották

Lehet, hogy a dél-koreai cég rábukkant a rég elveszett kincses hajóra.

Ennyit kell dolgoznod a világ különböző országaiban, hogy vehess magadnak egy iPhone-t

Magyar szempontból nagyon elkeserítő a helyzet, Európában (nem az EU-ban, hanem egész Európában) ugyanis mindössze egy ország van, ahol...

0

Sport

Sokkoló hírt közölt: súlyos beteg a legjobb magyar futballista

Közösségi oldalán tette közzé a magyar származású, német válogatott focista, Marozsán Dzsenifer: súlyos beteg.

A labdával nem igazán tudtunk mit kezdeni - végre egy őszinte nyilatkozat a magyar fociról

Pátkai Máté rávilágított a magyar labdarúgás egyik legnagyobb gondjára.

Bombázó tévésztárral jár Szalai Ádám

Egy német valóságshow szereplője a magyar válogatott focista szerelme.

Pogba úgy odavert Messinek, mint még soha senki

Őrületes öltözői beszédet mondott a vb-győztes franciák középpályása.

Így néz ki az új Puskás Ferenc Stadion madártávlatból

Bár a tervek szerint csak 2019 végén adják át, a 190 milliárd forintból épülő új nemzeti stadion kívülről már most is elég jól mutat. Drónnal szálltunk a város felé, hogy megnézzük, hogy halad a munka.

"Messze miénk a jobb csapat, nem kicsivel, sokkal jobb" - mondta a Vidi ellenfelének edzője

A luxemburgi Dudelange ritka dühös volt a BL-selejtező után.

Itt az év kamuja: íme az igazság a foci-vb horvát hőseiről

Kamu volt, nem adja teljes vb-keresményét a szegény gyerekeknek a horvát fociválogatott - derült ki. Az ezt ígérő levelet valójában egy horvát újságíró írta.

Így döntött pénzjutalma sorsáról a horvát válogatott

Zágráb - Hátrányos helyzetű gyerekeknek ajánlotta fel a világbajnokságon döntős horvát labdarúgó-válogatott a teljes pénzjutalmát.

Marozsán Dzsenifer tüdőembóliát kapott

A magyar származású labdarúgó harcolni fog, és biztos a visszatérésében.

Egy fociklub sem keresett még annyi pénzt, mint a Barcelona

A Barcelona rekordnagyságú bevételével nagyon közel került az 1 milliárd eurós álomhatárhoz.

Álhír, hogy a horvát válogatott jótékony célra ajánlotta fel pénzjutalmát

És az egész ügy a szövegértési problémákra vezethető vissza.

0

Bulvár

Nagyon figyeljen oda a Lidl zöldségespultjainál

Formabontó dolgot vezet be az áruházlánc, középpontjában a paradicsomokkal.

Ilyen gyorsan lehet leküzdeni a hasi zsírt

A csípő körüli területről szeretnének a legtöbben fogyni, viszont pont ez az a testtáj, amiről a legnehezebb. Vagy mégsem?

Durva és szívszorító leckét kapott a tahón parkoló magyar luxusautós

Talán most megtanulja, miért vannak ott a vonalak, amiket dísznek nézett.

Tragédiába fulladt egy legénybúcsú: Meghalt a magyar színész

Vízbe esett és meghalt a 33 éves Kertész Zsolt Rakamaznál.

4 helyesírási baki, amit a mindenki elkövet - te is?

Megosztó téma, hogy napjainkban, amikor szinte kiveszőben van a kézzel írás, egyáltalán mennyire fontos a helyesírás. Részét képzi-e a tájékozottságnak, összefügg-e az intelligenciával, érzék kell-e hozzá, vagy egyszerűen csak egy tanulható, begyakorolható készség, melynek gyakran túl nagy jelentőséget tulajdonítunk? Nos, a kérdésre ugyan nem tudjuk a választ, de azt megmutatjuk, mik azok a hibák, amiket a legtöbben elkövetnek (plusz adunk néhány tippet is, amit észben tartva könnyen elkerülheted őket)!

Mi lesz a nyugdíjjal? Áll a bál a nyugdíjfolyósítónál

Átverte a kormány az államkincstár dolgozóit, amikor ötvenszázalékos béremelést ígért - írja a Népszava. Talán jövőre emelkednek a fizetések, ám addig folytatódhat a szakemberek menekülése. Egy részük harcot hirdetett.

Nincs több titkolózás: Michael Schumacher unokaöccse kitálalt

Megerősítette azt, amiről eddig csak pletykáltak.

Újabb gyümölcsre figyelt fel a Nébih

Évről évre népszerűbb, itthon viszont nem terem elég. Itt is fontos a származási hely.

Meghalt Donald Trump testőre a Putyinnal való csúcstalálkozó után egy nappal

Elkísérte az elnököt Skóciába, végül ott érte a halál.

Ezt teszi a szervezeteddel napi egy sör

Minden nap egy sör nemhogy nem egészségtelen, még egészséges is.

Szijjártó Péter bejelentette a kilépést

Magyarország kilép az ENSZ globális migrációs csomag elfogadási folyamatából - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a szerdai kormányülés utáni sajtótájékoztatóján Budapesten.

blogmorzsák

Így válassz mosogatógépet, hogy ne kelljen csalódnod!

Részletes vásárlási segédlet és használati trükkök.

5 weboldal, ami megváltoztatja az utazásod

Néhány tipp, hogy az olcsó repjegyen és szálláson túl még többet kihozz az utazásodból!

Itt az ideje példát vennünk szomszédainkról!

A horvátok lassan egy héttel a VB-ezüstérem után is ünnepelnek.

Tévhitek a magyarországi drónreptetésről

5 tévhit, amik közül a legtöbbnek jogi alapja sincs, mégis sokan tényként kezelik őket.

Káosz és töketlenség – felsőoktatás 2018, Magyarország!

Bénázás vagy taktikázás miatt vonta meg az ELTE egy posztdoktor egyéves jövedelmét.

Szijjártó már megint égeti magát

Tökéletesen az ellenkezőjét állította annak, ami oda van írva, de bízik abban, hogy a szavazói nem tudnak angolul.

Kétarcú gyerekek

Az oviban dicsérik, otthon meg lehet tőle bolondulni. Mit ront el a szülő?

Nelson Mandela 7,6 milliárdos hagytéka

Mi áll a Nobel-békedíjas volt dél-afrikai elnök mesés gazdagságának a hátterében?

A búvár, aki belehalt a hivatásába

A Barlang hősei: Szaman Kunan.

Melegek a múlt századi Budapesten

A melegség identitássá válik, majd már nem is büntetik, és az első melegszervezet is megalakul, száz év alatt.

Star Trek: Voyager – egy sikertörténet titkai

A Voyager korántsem olyan optimista sorozat mint Az új nemzedék, de nem is olyan sötét mint a Deep Space Nine.

0