Ezt olvasta már?

0

Mintegy 2,4 millióan halhatnak meg szuperbaktériumok miatt 2050-ig

Mintegy 2,4 millióan halhatnak meg a több antibiotikumnak is ellenálló, úgynevezett szuperbaktériumok okozta fertőzésekben Európában, Észak-Amerikában és Ausztráliában 2050-ig - derül ki a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) szerdán közzétett jelentéséből.


hirdetés

Négy halálesetből három azonban megelőzhető lenne, ha évente fejenként csak 2 dollárnyi (560 forint) összeget költenének az országok olyan egyszerű dolgokra, mint a kézmosás vagy a szükségtelen antibiotikum-felírás megállítása - áll az elemzésben.

A becslések szerint Dél-Európa országaiban a legnagyobb a kockázat: Olaszország, Görögország és Portugália lesz az élen az OECD-országok között a fertőzések okozta halálozási arányok toplistáján.

A modern orvoslás egyik legnagyobb fenyegetésével szembe lehetne szállni a jobb higiénia előmozdításával, az antibiotikumok indokolatlan felírásának befejezésével, a betegek gyorstesztelésével, hogy eldöntsék, baktérium- vagy vírusfertőzés miatt fordultak-e orvoshoz, a gyógyszerfelírás késleltetésével, valamint tömegtájékoztatási kampányokkal.

Akár egy éven belül is kifizetődnének egy-egy átfogó egészségügyi intézkedéscsomag befektetései, hosszú távon pedig évente 4,8 milliárd dollárt lehetne megtakarítani a jelentés szerint.

Az összes vizsgált országban átlagosan 17 százalék volt az antibiotikumrezisztens fertőzések aránya 2015-ben, de jelentős különbségek mutatkoztak az egyes országok között. Törökországban, Koreában és Görögországban hétszer akkora az arány (nagyjából 35 százalék), mint Írországban, Hollandiában és Norvégiában, ahol a legalacsonyabb (5 százalék) a ráta. Magyarországon 22,2 százalékot mértek.

Az alacsony és közepes jövedelmű országokban már most magas az arány, és a becslések alapján növekedni is fog. Brazíliában, Indonéziában a fertőzések 40-60 százaléka már most rezisztens. Ezekben az országokban a fertőzésekkel összefüggő halálozási arány növekedése 4-7-szer akkora lehet 2050-ig, mint az OECD-országoké.

Noha a rezisztens fertőzések átlagos növekedése lassulni látszik, a jelentés szerint komoly okok vannak az aggodalomra. Az OECD-országokban az úgynevezett második és harmadik vonalbeli, tehát a legfejlettebb és a leghatásosabb antibiotikumoknak is ellenálló fertőzések aránya 2030-ra 70 százalékkal növekedhet az előrejelzések szerint a 2005-ös arányhoz képest.

Leginkább az egyévesnél fiatalabb gyerekek és a hetvenévesnél idősebbek vannak kitéve az antibiotikumoknak ellenálló fertőzéseknek, amelyek a férfiaknál nagyobb eséllyel alakulnak ki, mint a nőknél.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

A legnagyobb német pártok és üzletemberek levélben próbálják marasztalni Nagy-Britanniát

A legnagyobb német pártok és üzleti szervezetek vezetői közös levélben kérték Nagy-Britanniát arra, hogy maradjon az Európai Unió tagja.

Palkovics: Semmi sem lesz az országos sztrájkból

Kóka János nevű miniszterük békáknak nevezte a közszolgálati dolgozókat, akiknek nincs beleszólásuk a mocsár lecsapolásába idézte...

Átláthatatlanok a mikropártok kampányköltései

Többletjogokat, külön elbánást követel magának a Momentum és a Párbeszéd, amikor kampányköltéseik ellenőrzésével kapcsolatban...

Kapuzárás előtti pánikban a bevándorláspárti erők

A bevándorláspártiak meg akarják büntetni Magyarországot, mert nem akar befogadni migránsokat, Soros György szervezeteit viszont minél...

Regisztráció nélkül keltek át a migránsok a mexikói-guatemalai határon

A mexikói kormány azt közölte, csak a megfelelő iratok felmutatása mellett utazhatnak be emberek az országba.

Mekkorát bukik, aki 40 év után nyugdíjba megy? Attól függ, dolgozik-e mellette

Aki megteheti, hogy 40 év munkaviszony után nyugdíjba vonul és csak a családi feladatainak él, annak jó lehetőség lehet a Nők40 program,...

Reményt és erőt adunk a kárpátaljaiaknak

Immár a nyugatiakat is érdekelni kezdte, miért is ugrálnak ezek a magyarok mondta el lapunknak Grezsa István, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye...

Február 4-től nem járnak a vonatok Pécel és Aszód között

Február 4-től várhatóan december végéig nem járnak a vonatok Pécel és Aszód között a Budapest-Hatvan vasútvonal felújítása miatt.

0

Sport

Vállalkozóként is sikeres a magyar válogatott focista

Egymilliárdos bevétele van évente Szalai Ádámnak.

Kihasználja utolsó cserelehetőségét a magyar válogatott

Szita Zoltán bekerül a magyar férfi kézilabda-válogatott keretébe.

Így folytatja a világbajnokságot a kézilabda-válogatott

A csoportkör után következik a középdöntő, ahol három meccse lesz a magyar válogatottnak.

A dánok kulcsjátékosa sérült meg a magyarok elleni meccs előtt

A mienk közül Balogh és Bodó játéka kérdéses a középdöntőben.

Emberségből jelesre vizsgázott az MU klasszisa

A spanyol futballista nemes gesztusától hangos a nemzetközi sportsajtó.

Fejre állt Jakabos Zsuzsanna

Így sem látta még a szexi magyar úszót.

Kézi-vb: változás a magyarok programjában

Ezen a világbajnokságon ez jutott nekünk: három sérülés és a középdöntőben újabb afrikai és skandináv csapatok.

"Fantasztikus csapatunk van, de a szerencse nagyon hiányzik" - Vladan Matic

A férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya értékelt.

Válogatott focistát igazolt a Ferencváros

A Pogontól érkezett védő már együtt készül a fővárosi csapattal a beleki edzőtáborban.

Isco levegőnek nézte a Real Madrid edzőjét - videó

A spanyol középpályás hamarosan távozhat a spanyol fővárosból.

Sharapova kiütötte Wozniackit, megmenekült Cilic, Federer és Nadal erődemonstrációt tartott

Kiesett a női címvédő, meccslabdáról fordított a tavalyi döntős, és még összejöhet a Federer-Nadal elődöntő.

A Real Madrid holland gólkirállyal helyettesítené Benzemát

Közel 200 gólt szerzett az utóbbi az utóbbi tíz évben.

0

Bulvár

Tudod mit jelent, ha álmodban szeretkezel? Eláruljuk

Erotikus álmaink nagyon gyakran szexuális vágyaink álombéli manifesztációi. Azonban a legtöbb szexuális tartalmú álomnak semmi köze nincs a szexhez, míg léteznek olyan álmok is, amik csak látszólag ártatlanok közben mégis a szexualitás áll a középpontjukban. De akkor mégis miről árulkodhat az, ha álmodban szexelsz? Erre keressük most a választ!

Nagy riadalmat okozott Ambrus Attila gyereke

A Viszkis rabló kisbabája még meg sem született, de eléggé feladta a leckét az orvosoknak és szüleinek egyaránt.

Tényleg fertőtleníti a szervezetedet a pálinka?

Mindenre gyógyír. Vagy mégsem?

Két román buszt szedtek ki a forgalomból Ausztriában

Az osztrák rendőrség műszaki szakértők bevonásával teherautókat és autóbuszokat ellenőrzött Dél-Burgenlandban, kilenc jármű továbbhaladását súlyos műszaki hiányosságok miatt megakadályozták - írja az orf.at

Előkerült Curtis vallomása Koholák Alexáról: Két hatalmasat k*rtunk

Részletesen elmesélte, milyen volt a szex. (18+)

Lecsaptak a rendőrök a reptéren: saját testükre erősítették a légiutas-kísérők a tiltott szert

Kábítószert csempésztek egy malajziai légitársaság alkalmazottai.

A 10 legjobb májtisztító étel

Nem érezzük jól magunkat? Sok alkoholt fogyasztottunk az utóbbi időben? Ránkférhet egy májtisztító kúra, amelyet teljesen hétköznapi élelmiszerekkel el tudunk végezni. Lássuk, hogyan! Orvosok, gyógyszerészek és táplálkozási szakértők mind egyetértenek abban, hogy a nyugati, feldolgozott ételek, életmódunk és a környezetszennyezés nyomot hagynak májunk egészségén amely a leginkább felelős a méreganyagok szervezetből való eltávolításáért. Ha [...]

Feltárul a titok: szenvedélybetegségéről beszélt Fenyő Miklós

A fociláz szenvedélybetegség, amiből nem lehet kigyógyulni - vallja Fenyő Miklós. Olyannyira, hogy még neki sem sikerül. Sőt, olyan nagy rajongója ennek a játéknak, hogy eredetileg sportriporternek készült.

Peller Mariann: az a bizonyos első hat hét... amit tudnia akartál róla.

Valahogy mintha nem fogtam volna fel, mi is vár "odaát". Pedig nekem sokat segített volna, ha erre a nehéz időszakra is felkészít valaki.

Ötvenezer forintos címletű érmét bocsátott ki a jegybank

A Magyar Nemzeti Bank Árpád-házi Szent Piroska megnevezéssel 50 000 forintos címletű arany és 2000 forintos címletű rézötvözetű emlékérmét bocsátott ki.

blogmorzsák

Reni robotgéppel esett a fekáliának

Miután mindenki búcsút vett a rémbabától, elérkezett a nagy leleplezések ideje.

Ki neveli fel a gyerekeinket, ha mi negyvenesek korán halunk?

„Megrendültem. Mert a korosztályom hullik. És én félek. Ki neveli fel a gyerekeinket?“

Gyalázatos komment-kultúra

Miért jó az, hogy a megoldások helyett az acsarkodást választjuk?

Magyar gördeszka márka a világhír felé!

Két fiatal srác, akik élnek-halnak a deszkázásért.

Január 18.: Pest felsza­ba­dítása és nők tömeges megerőszakolása

A szovjet csapatok 74 éve e napon verték ki a németeket és magyar szövetségeseiket Pestről.

Rabszolga szülők

A család észrevétlenül csúszik bele abba, hogy a szülő parancsot teljesítő rabszolgává válik.

Vegán óvszer - létezik!

Meg teafaolajból készült is. Meg egy csomó másféle, amiről még sosem hallottál.

Mennyire befogadók a kanadaiak?

Az első, szinte ösztönös válasz az, hogy nagyon. De mi történik, ha megkapargatjuk a felszínt?

Áldottak a magyar álomnyugdíjak

A mindent felülíró szervilizmus az olvasók információ iránti igényének kielégítése helyett egyre inkább egy szűk elit narratíváját igyekszik szolgálni.

Az AdServer mágusok titkos élete

Ők azok, akik lekövetik, mit csinálsz a neten.

Miért veszélyes a 10 éves kihívás?

Vajon mennyire veszélyes a Facebookon is terjedő új őrület, a 10 éves kihívás? Ártatlan játék vagy valami egészen más?

Anyám nárcisz­tikus! - A felismerésen túl

„Ledöbbenve vettem tudomásul: Anyámnak nárcisztikus személyiségzavara van.“