Mexikói turnéra indul a Pécsi Balett
A Pécsi Balett szerdán mutatja be A makrancos hölgy című táncjátékát a fővárosi Művészetek Palotájában - közölte kedden az MTI-vel a táncegyüttes, amely az előadást követően egyhónapos mexikói turnéra indul.
hirdetés
A közlemény felidézte: a William Shakespeare vígjátéka alapján készült kétfelvonásos táncjátékot sikerrel mutatták be a XI. Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozón. A szeptember 15. és 21. között megrendezett esemény házigazdája a Pécsi Balett volt.
A Nemzeti Táncszínház szervezésében szerdán műsorra kerülő fővárosi bemutatóról azt írták: a produkció örök érvényű történetet mesél el egy fifikás és ravasz fiatal nőről, aki látszólag a háttérben van, de az irányítást sosem engedi ki a kezéből. "Szerettem volna Shakespeare örökérvényű művét modern keretbe illeszteni. A forma- és mozgásvilág ízig-vérig 21. századi, a történet klasszikus, a kettőt pedig a nő és a férfi mindig aktuális örök küzdelme köti össze" - idézte az összefoglaló az előadás koreográfusát, Földi Béla Harangozó-díjas művészt.
A makrancos hölgy zenéjét Kovács Benjámin szerezte, a díszletet és a jelmezeket Molnár Zsuzsa tervezte, a dramaturgia Uhrik Teodóra és Vincze Balázs munkája. A címszerepet Ujvári Katalin, Petruchiót Molnár Zsolt táncolja. A főbb szerepekben Koncz Pétert, Hoffman Virág Zoét, Szabó Mártont, Matola Dávidot, Kerekes Soma Lőrincet, Tuboly Szilárdot és Nagy Íriszt láthatja a közönség.
A Pécsi Balett az MTI-vel azt is közölte, hogy a budapesti bemutatót követően az együttes egyhónapos mexikói turnéra indul. Mint hozzátették, ez idő alatt 18 fellépést terveznek a többi között Mexikóvárosban, Monterreyben, Guadalajarában és Acapulcóban. A táncegyüttes a Carmen és a Carmina Burana című előadásaival vendégszerepel a közép-amerikai országban.
hírek innen, onnan
Katonákat vezényeltek Paksra, a nyíregyházi reptérre és az algyői gáztározóhoz
Nyíregyházán két katonai helikopter járőrözik.
Így készítsd a brokkolit, hogy ne vesszen el egyetlen vitamin sem
Két apró hiba, és a brokkoli értékes tápanyagainak jelentős része odaveszik. Megmutatjuk, hogyan főzd úgy, hogy tényleg...
Meghalt Fehér Béla író
Családja közölte a gyászhírt.
Őt is megölték? Mahmud Ahmedinezsád haláláról érkeznek hírek
Célzott támadásban halhatott meg a holokauszttagadó iráni exelnök, akit Magyarországon is vendégül láttak – a hírt azonban egyelőre...
Milliókat vihet haza, óriásit ugrik a világranglistán a magyar klasszis
A döntőben nyerni tudott, és ez sokat hozhat a konyhára.
Akit zavar a kamionforgalom, készüljön a középkorra
Az elszállt építési költségek miatt nincs elég elkerülő és gyorsforgalmi út, ennek következményeit nem a kamionosokon kellene leverni...
Rohamtempóban terjednek a feketepiaci csodaként árult vegyszerek
Vajon megéri kockáztatni az életünk?
Játsszon felnőttkorban is! – Jót tesz az egészségének
Mutatjuk felnőttkori hatásait.
Friss tanulmány: ez az étel mindössze 2 nap alatt csökkenti a koleszterinszintet
A magas koleszterinszint az egyik legelterjedtebb egészségügyi probléma a világon, és komoly következményekkel járhat, ha nem kezelik...
„Berlinben” böngészni Budapesten
Az ISBN+ kortárs szakkönyvesboltban az ínyencek is megtalálják a számításukat: a kínálatban független kortárs művészeti kiadványok,...
Minden fontos helyre rendőrt állít az Orbán-kormány, itt vannak a részletek a terrorfenyegetettségi készültség intézkedéseiről
Mind-mind megelőző intézkedésről van szó. A schengeni övezeten belüli határokon is szúrópróbaszerű ellenőrzést tarthatnak a rendőrök.
Magyar Péter a kormány helyett cselekvő civilekről posztolt, akik szerinte megduplázták a termést
A politikus szerint a marispusztai vízőrzők példát mutattak az egész országnak. Bejelentette, hogy a Tisza-kormány támogatni fogja a...
Sport
„Borzasztó volt az egész" – Elek Gábor nem örülhetett igazán felesége tettének
Az Esztergom kiütéses vereséget szenvedett, az edző szerint ennél is súlyosabbat érdemelt volna.
A szenzációs Szoboszlai ismét villant
Újabb gólpasszt jegyzett a magyar futballista.
A zseniális Yamal csodagólt rúgott
A Villarreal védelmét és kapusát mattolta a Barcelona játékosa.
Hadüzenet érkezett, amely megrengette a sportvilágot
Emmanuel Karalisz 617 centit ugrott, ennél magasabbra csak Armand Duplantis jutott eddig.
Itt van 10 bomba fotó a világ legszexibb női futballistájáról
Hoztunk egy galériát tíz erős fotóval a 27 éves csatárról.
Közbeszólt a közel-keleti háború, a térségben ragadt a magyar úszóválogatott egy része
„Több ezer ember van a reptéren, se ki, se be nem lehet menni, mi is tanácstalanok vagyunk kicsit”, mondta Wladár Sándor, a Músz elnöke.
Itt az év védése: akkorát mentett a kapus, hogy ő is alig hitte el
Elképesztő bravúrt mutatott be a válogatott kapus.
A Barcelona elnöke beintett a Realnak, Flick Yamal kapcsán balhézott
A Lionel Messi rekordját megdöntő tinédzser nem csak a mesterhármasa miatt volt középpontban.
Magyar edzővel és egy 153 centiméter magas játékossal törte meg a 18 éve tartó átkot a német kiscsapat
Kiélezett csatában nyerte meg a kupadöntőt a kisvárosi együttes.
Elveszítette legjobbját az ETO, csereember lett a nyerőember
Közel hétezer néző előtt játszott a listavezető az Újpest ellen.
Egyre nagyobb a baj a magyar futballista Premier League-bajnok klubjánál
Angliában állítják, hogy nem Marco Rossi kulcsembere a hibás, de az edző már frusztrált.
Bulvár
Térdre kényszeríti a világot Irán, példátlan válságot indít el, amit tettek
Beváltotta Irán, amitől az egész világ rettegett.
Váratlan fordulat: mégis mi történt az Ausztriában dolgozó magyarokkal?
Nem sikerült elérni a 150 ezres szintet, több éves tendencia fordult meg 2026 januárjában.
Összeeresztették az amerikai és a szovjet csúcsfegyvert - lehet tippelni, hogy melyik nyert
Legendás vadászrepülő küzdött meg a légvédelmi rakétával a szimulációban.
Percekkel ezelőtt jött a tragikus hír. Súlyos autóbalesetet szenvedett a legendás énekes
Komoly élet-és halál között küzd a country előadó, J.D. Graham, aki a legutóbbi videóüzenetében azt mondta: „alig vagyok életben”. A 48 éves zenész életét több súlyos sérülés és egy tragikus veszteség
Szomorú statisztika: a nők kétharmada állítja, önmagával élvezi a legjobban a szexet
Ha úgy véled, életed legjobb szexpartnere néz vissza rád a tükörből, akkor nem vagy egyedül: egy felmérés szerint minden harmadik nő saját magával élvezi a legjobban a szexet.
Megkezdődött az iráni megtorlás: Kuvait, Katar, Bahrein és Ciprus is tűz alá került
A brit csapatokat is csak néhány száz méterre kerülték el a becsapódások.
Pokoli hetek várnak magyarok százezreire: ezt mindenképp el kell kerülniük
A magyarok számára nehéz időszak következik, de a szakértő szerint van segítség.
Agyvérzést kapott Rózsa György
A legendás magyar televíziós személyiség, Rózsa György az augusztusi Balatonnál történt agyvérzését követően most először állt kamerák elé, és beszélt arról, hogyan éli meg a felépülést, milyen emlékei
Tarjányi Péter: Jeruzsálem és Washington úgy döntött, lezárják a több évtizedes játszmát
A biztonságpolitikai szakértő szerint az elkövetkezendő 12–48 óra sorsdöntő lehet.
Kihúzták az ötöslottó nyerőszámait: 5.151 milliárd forint volt a tét
Mutatjuk az ötöslottó 9. heti nyerőszámait.
Világszenzáció, a mesterséges intelligencia megfejtette a Nazca-vonalak rejtélyét, 100 éve átverik a világot
A mesterséges intelligencia zseniális felfedezéseket tett a Nazca-vonalaknál.
Megölték Putyin szövetségesét – megszólalt az orosz elnök
Az iráni Hámenei ajatollah halálát cinikus gyilkosságnak nevezte Vlagyimir Putyin.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Ruhagyűjtést szerveztek a rászorulóknak Veszprémben
- Teherautó borult fel Veszprém megyében
- Megújult utakon járhatunk Veszprém megyében
- Toborzás Veszprém megyében
- Ezek a kutyusok várnak szerető gazdira Veszprém megyében
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton


