Ezt olvasta már?

0

Mesteroklevelet adtak át Veszprémben

Példát mutatnak fiataloknak, és az egész társadalomnak, így vélekedett Markovszky György, a Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (VMKIK) mesteravató ünnepségén, a kamaránál, hétfőn, ahol több szakmában adták át az okleveleket.


hirdetés

Somogyi Istvánné, kamarai főtitkár köszöntőjében kiemelte, az Innovációs és Technológiai Minisztériummal kötött támogatási szerződéssel 34 mesterlevelet adnak át autóelektronikai műszerész, autószerelő, CNC gépkezelő, karosszérialakatos és villanyszerelő szakmákban. Nyolcan önköltséggel szereztek oklevelet, akik autószerelők, CNC gépkezelők, karosszéria lakatosok és villanyszerelők. -A mesteri címmel javul szakmájuk társadalmi elismertsége is, fogalmazott a főtitkár. Markovszky György kamarai elnök azt mondta, korunk elvárásai, így az új eljárások, technológiák miatt egyre nagyobb szükség van a magas szintű tudásra a szakmákban is, amelyben meghatározó szerepe van a képzésnek, illetve az oktatóknak.

 

Csizmazia Lszló, a VMKIK kézműves tagozata alelnöke köszönettel beszélt a támogatásról, majd felidézte a mesterek, illetve a céhek történetét. Korábban, mint mondta, évekig tartott, és rengeteg tanulással járt, míg valaki egy céh tagja lehetett.

 

–Ma szintén nagyok az elvárások, a mesteri cím kötelez, magas szintű tudást, intelligenciát, fegyelmet tükröz, mondta. Herczku István, a karosszéria mestervizsga bizottság elnöke szerint az oklevél átadása a minőség, a kiválóság, a tudás ünnepe. A verseny érdekében fontos a kimagasló teljesítmény, a példamutató munka, a tisztesség.

 

– Aki meg akarja tartani az egyensúlyt, mozgásban marad, érvelt. Thury Tamás Pál, autószerelő mesterjelölt a felelősségre helyezte a súlyt. A hozzá hasonlók törekvéseit missziónak nevezte, amivel példát adnak, utat mutatnak másoknak, a fiataloknak, akik így változatos életpálya és jobb karrier elé nézhetnek. A szónokok továbbra is kérték a kamara támogatását, mire a főtitkár megjegyezte, forduljanak hozzájuk bizalommal később is.

 

Az ünnepi gondolatok után fogadalomtétel mellett átvették a mesterleveleket a szakemberek, akik megígérték, tudásukat folyamatosan bővítik. Az ünnepen Kövi Szabolcs zeneművész: Pánsípon című lemezéről adott ízelítőt.

 

 

 

 

 

forrás: veol.hu







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Az egyetlen dolog, amit naponta fogyasztanod kellene a szíved és a bélrendszered egészségéért

Lehet, hogy nem hangzik túl csábítóan, de napi egy csésze bab elfogyasztás lehet az egyik legegyszerűbb módja a hosszú távú anyagcsere-,...

Ettől igazán különlegesek az új magyar mentőautók

Szolgálati helyére került az a 38 új mentőautó, amely a 101 darabos beszerzés harmadik szállítmányában érkezett.

Ebben a házban élte utolsó éveit magányosan a Szomszédok Gábor Gáborja, Koltai János

Életének 91. évében elhunyt Koltai János, a Szomszédok legendás Gábor Gáborja.

Napsütéssel indulhat a hétvége, majd újabb lehűlés érkezik

Megnyílhat a Balaton jege, „eltűnhet” a part.

Extrém hideg fenyeget: mínusz 7 fokos csúcshőmérséklet jön

Egyre több vármegyére adtak ki riasztást.

Dolhai Attila színházigazgatóként is sikerre tör: „Fehérvár elfogadott, a színház is új lendületet kaphat”

Dolhai Attila életében új fejezet kezdődött tavaly nyáron. A népszerű művész sikerrel pályázott a székesfehérvári Vörösmarty...

Titkos tipp a Balaton, Velencei-tó helyett: itt még 2026-ban is lehet emberi áron nyaralót venni

Az Otthon Start Program szeptemberi bevezetése nemcsak a lakáspiacon, hanem a nyaralóingatlanok piacán is érezteti hatását 2026-ban.

Önkéntesként kezdte, ma a Magyar Vöröskereszt főigazgatója - Kardos István

Fiatalon elsősegélynyújtó oktatóként kezdte a pályafutását, majd fokozatosan lépett előre azon a bizonyos ranglétrán a Magyar...

Elképesztő elmélet: XIV. Leó pápa állhat az NFL nagy fordulata mögött

Már csak nyolc csapat van versenyben a Super Bowl-részvételért.

Több magánrendelő olyan lépésre szánta el magát, amire eddig nem volt példa

Kevés a fizetőképes páciens a magánklinikákon, a rendelők már 2025-ben aggasztó jelekről számoltak be. A magánszektorban...

Szoboszlai Dominik kritikusait egyetlen mondattal csitította el Arne Slot, eddig és ne tovább

Szoboszlai Dominik az utóbbi időben rengeteg kritikát kapott, de vajon jogosak voltak-e ezek?

Csoboth Kevin felbontja kölcsönszerződését a Genclerbirligivel és a FIFA-hoz fordul

Csoboth Kevin felbontja a török élvonalbeli Genclerbirligi labdarúgócsapatával kötött kölcsönszerződését, és a klubot feljelenti a...

0

Sport

Az ifjú csodakapus mentette meg 94. perces földöntúli bravúrjával a Barcelonát

Joan García meccsről meccsre dörömböl a spanyol válogatott ajtaján.

A magyar labdarúgó-válogatott Eb-hőse szerződést bont, és feljelenti csapatát – sajtóhír

A klub a fizetési felszólítás határidejére sem rendezte adósságát.

Brutalitás az Eb-rangadón, mégis a Fradi-klasszis tettét vélte gyilkolásnak a kapitány + videó

A csodálatos győztes gól után megtört az Európa-bajnoki átok.

Tóth Alex Európa legerősebb bajnokságába igazol

A Ferencváros NB I-es rekordpénzért adja el Tóth Alexet.

Történelmi tett kapujában a magyar válogatott, 12 év után újra jöhet a bravúr

A kontinenstornán 12 év után ismét sikerülhet az, amely eddig csak mindössze csak egyszer.

A Fradi az 5,8 milliárdra emelt ajánlatot is visszautasította Tóth Alexért

A Premier League-gárda pedig ezen felül még bónuszokat is fizethetett volna.

Kiderült Florentino Pérez nagy terve: Mourinhót akarja a Madrid elnöke

Elképzelhető, hogy Álvaro Arbeloa nem sokáig lesz a Real Madrid vezetőedzője.

Megegyeztek: magyarországi átigazolási rekordért távozik Tóth Alex Angliába

Kerkez Milos számára már jó ugródeszkát jelentett a klub.

Remek magyar játék, nagyszerű győzelem a kézilabda Eb nyitányán

A lengyelek csak az első percekben vezettek, aztán jöttek a magyarok és minden nyitott kérdésre pontot tettek.

„Nem sajnálkozom, hogy pofán vágnak” – őrült küzdelmen van túl a magyar válogatott

A lengyelek főként a második félidőben kifejezetten durván játszottak.

0
0

Bulvár

Tinédzserek brutálisan meggyilkoltak egy 49 éves férfit, aki rá akart hajtani egyikükre, egy 16 éves lányra

A bűnügy nagy vitát kavart az Egyesült Királyságban, a kommentelők több táborra szakadtak.

Holtan találták a nőt, aki elsőként vádolta meg szexuális bántalmazással a híres ikreket

Az ikerpár és bátyjuk ellen Kate Whiteman után számos nő tett feljelentést, hogy bedrogozták, megerőszakolták őket.

Földindulás, új vezetője van Észak-Koreának, teljesen átalakul a világ

Sokáig csak suttogtak róla, most viszont egyre több a baljós jel: Észak-Koreában már nem Kim Dzsong Un lehet az igazi főszereplő.

Ónos eső: újabb nagy adag jön, ipari havazás is lesz

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós uta

Nem találod ki: ezért ülnek a légiutas-kísérők a kezükön repülés közben

Ha utaztál már repülővel, bizonyára megfigyelted, hogy felszálláskor és leszálláskor a légiutas-kísérők mindig a kezükön ülnek – ennek pedig komoly oka van.

Ez az olcsó étel megelőzheti a vastagbélrák kialakulását: egyél belőle egy tányérral hetente, és a tested hálás lesz érte

A vastagbélrák sokáig tünetmentesen fejlődik, mégis ez az egyik leggyakoribb daganatos megbetegedés. Egyre több kutatás mutat rá azonban arra, hogy bizonyos, rendszeresen fogyasztott ételek érdemben befolyásolhatják

Arra ébredt a nő, hogy valami nyomja a mellkasát: majdnem szívrohamot kapott, mikor megpillantotta a két és fél méteres élőlényt

Az eset még hétfő éjszaka történt: a hölgy hirtelen, álmából ébredve arra figyelt fel, hogy egy nehéz súly nyomja a mellkasát. Először azt hitte, a kutyájáról van szó, ám amikor szemügyre vette a reá teleped

Orbán Viktor péntek reggel: nőni fog a nyomás, hogy magyar fiatalok menjenek katonaként Ukrajnába

A Kossuth rádióban kezdte munkanapját a miniszterelnök. Szerinte a hópróbát kiállta az ország, a hidegben pedig fűtéshez használt fa hiánya miatt nem halhat meg senki. Szólt még az Ukrajna-támogatási csomagról, a

Mostantól nem te döntesz, a szolgáltatód mondja meg, mit nézhetsz az interneten

Valami megváltozott az interneten, ugyanis januártól új szabályok léptek életbe, amelyek alapjaiban írják át azt, amit eddig szabad netezésnek neveztünk.