Ezt olvasta már?

0

Méltányos, arányos és igazságos döntésre van szükség a kohéziós támogatások ügyében

Méltányos, arányos és igazságos döntésre van szükség a Magyarországnak nyújtandó uniós kötelezettségvállalások esetleges felfüggesztésével kapcsolatban - mondta Andor László magyar uniós biztos kedden az m1 Az Este című műsorában.


hirdetés

Andor László egyben megerősítette, hogy az Európai Bizottság szerdai ülésén tárgyalja azt a javaslatot, amellyel a túlzott deficit miatti eljárás keretében ideiglenesen és részlegesen felfüggesztenék az újabb magyar kohéziós támogatásokat.

A biztos "nagyon valószínűnek" nevezte, hogy szerdán döntés születik az ügyben. Kifejtette, hogy formális szavazás jellemzően nem szokott lenni a bizottságban, mert az előterjesztés alapján lezajlik egy vita, amely ha egy irányba mutat, akkor nincs szükség formális szavazásra.

Andor László hangsúlyozta: magyar biztosként fontosnak tartja felhívni a kollégái figyelmét "olyan szempontokra, amelyeket esetleg maguktól nem vesznek észre".

Itt említette a méltányossági szempontokat, valamint kiemelte: mivel a döntés következménye forrásmegvonás, fontos hogy - ebben az esetben a deficittúllépéssel - arányos legyen az esetleges megvonás, "hogy ne állítsa lehetetlen feladat elé azt a kormányt, amelyről éppen beszélünk".

Arra a kérdésre, hogy miért éppen most folytatják Magyarország ellen a túlzott deficit-eljárást, Andor László elmondta: bár a 2012-es deficitcél nagyon alacsony uniós összehasonlításban, de a bizottság megítélése szerint nem fenntartható. Hozzáfűzte, hogy nem a deficit mértékétől függenek a további lépések, hanem attól, hogy mennyi ideje húzódik az eljárás, mennyi ideje "nem hallgatott a pénzügyminiszterek tanácsára az érintett kormány, jelen esetben a magyar kormány".

Andor László arra a felvetésre, hogy az Európai Unió példát akar-e statuálni Magyarországgal úgy fogalmazott, hogy az EU "megpróbál következetes lenni". Kifejtette: "sajnos az igaz, hogy az elmúlt tíz évben, amikor már nagyon sok ilyen szabály létezett a költségvetési egyensúlyra vonatkozóan, sok esetben nem volt következetes, hanem különféle kibúvókat engedélyezett", például Magyarországnak is. Jelenleg az a kérdés, hogy előre tekinthet-e úgy biztonsággal az unió az egész monetáris unióra, ha nem tudja betartatni az érvényes szabályokat, és nem lesz szigorúbb nemcsak Magyarországgal, hanem mindenkivel szemben - mondta Andor László.

A Magyarország ellen indított kötelezettségszegési eljárás kapcsán elmondta: fontos lenne, hogy a bizottság viszonylag hamar kialakítsa az álláspontját a magyar válaszok kapcsán, főként a Magyar Nemzeti Bank ügyében, mivel ez feltétele az Európai Unióval kezdendő formális hiteltárgyalásoknak.

 

mti







0
0
0

hírek innen, onnan

A legtöbb nyugdíjas most ettől fél Magyarországon

A magyar idősek többségét a betegségek, a demencia, valamint a pénzügyi gondok foglalkoztatják, de 70%-ukat nyugtalanítja az...

Szerbia bejelentette, hogy megállapodott a Mollal a NIS eladásáról

Az ügyletre egy orosz-magyar megállapodás után az amerikaiaknak is rá kell bólintaniuk még. 

Szerbia bejelentette, hogy megállapodott a Mollal a NIS megvásárlásáról

Az ügyletre egy orosz-magyar megállapodás után az amerikaiaknak is rá kell bólintaniuk még. 

Közúti forgalomban még furcsább a Ferrari első elektromos autója

Valaki már utcára vitte a Ferrari igen megosztó elektromos autóját. Annyira fura ezen az autón a Ferrari embléma, mint Michelin-csillag egy...

Gyógyszert szed? Akkor ne igya ezt az ásványvizet.

Bizonyos lúgos ásvány- és gyógyvizek már néhány perc alatt meggyengíthetik a gyomornedv-ellenálló gyógyszerek védőbevonatát, ezért...

A levendulát virágzás után emiatt fontos visszavágni - különben gyorsan felkopaszodhat

A levendula gyönyörű, illatos dísze lehet a kertednek, de csak akkor marad bokros és üde, ha virágzás után visszavágod. Mutatjuk, hogyan...

Vihar, jégeső: durva lesz az éjszaka, beütött a riasztás – videón a részletek

Hevesebb zivatarok veszélye miatt másodfokú (narancs) riasztást adott ki több nyugat-magyarországi járásra a HungaroMet Zrt. szerda este.

Ordítja a kardiológus: akár 2 sör is az életedbe kerülhet, sokan nem is tudnak róla

Egy cseh kardiológus szerint még az a mennyiségű alkohol is túl sok lehet, amit sokan teljesen hétköznapinak gondolnak.

Magyar Péter a kormányülés után posztolt a legújabb döntéseikről

A kormányfő közlése szerint rendkívüli pénzt kapnak a kórházak, jön a vagyonadó első tervezete is, de úgy fest, hogy a babaváró...

Ezt a Tarot-kártyát rendelték csillagjegyed mellé a csillagok: Nézd meg, mi a te sorslapod!

A Tarot kártyák és a csillagjegyek között az asztrológiai hagyomány számos kapcsolatot állít fel. A Nagy Arkánum egyes lapjai...

0

Sport

Nyolc piros lap, botrányba fulladt a brazil–amerikai meccs – videó.

A bíró rendőri védelemmel hagyta el a pályát.

3 ok, amiért nem várjuk most ezt a foci vb-t

Kicsit fanyalgunk egyet, de nézni azért fogjuk.

Kevesebb pénzt kapnak az NB I-es klubok az MLSZ-től, mások trehánysága miatt nem adnak többet

A főtitkár szerint nem a futballban kell elkezdeni az állami költségvetés rendbetételét.

Egy kislány kamuprofiljával buktatták le, menesztették a pécsi kosárlabda-akadémia gyógytornászát

Az akadémia tájékoztatta a szülőket, és pszichológus bevonását is elrendelte.

5 válogatott, amelyet érdemes követned a foci-vb-n, mert a torna meglepetéscsapata lehet

Kezdődik a futball-világbajnokság, érdemes megnézni, kik lehetnek a torna meglepetéscsapatai. Hozunk öt válogatottat, amely szerintünk sokáig juthat a vb-n.

Xabi Alonso 70 millió eurót kínál az FC Barcelona alapemberéért

Fontos szereplő lehetne az új Chelsea-ben.

Szoboszlai a kazahokról: "Rájöttem, hogy szeretnek engem direkt nem kímélni, de..."; Szűcs: "Bedurrant a fogam, mint az állat" - értékelések

Szoboszlai Dominik, Szűcs Tamás és Tóth Rajmund is értékelte a keddi Magyarország-Kazahsztán (3-1) barátságos mérkőzést.

100 millió eurós csúcsigazolásra készül a Manchester United

Michael Carrick kérésére Sandro Tonali érkezhet az Old Traffordra.

0
0

Bulvár

Magyar Péter miatt már nem mondhat le Sulyok Tamás

Az államfő kényszerhelyzetbe került.

Hegedűs Zsolt elmondta, miért váltották le Győrfi Pált az OMSZ-nél

Győrfi Pál szóvivői szerepkörből történő távozásáról és az Országos Mentőszolgálat kommunikációjának jövőjéről fogalmazott meg határozott véleményt Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter.

„Eszem ágában nincs már pakolni senki után” – Miért nem várnak már vendégeket a nők 30 év felett?

Sok nő úgy érzi, hogy a vendéglátás terhe túlságosan nagy stresszel jár, különösen 30 év felett. A megfelelési kényszer és a vendégek elvárásai miatt sokan döntenek úgy, hogy inkább nem hívnak többé vendé

Elképesztő sztori terjed egy Fidesz-politikusról, akit most tartóztattak le

A 24.hu azt állítja, hogy a kétmilliárdos vesztegetési ügyben letartóztatott korábbi II. kerületi polgármester, Láng Zsolt politikus miatt kerülhetett le 2014-ben a Kossuth Rádió műsoráról az Időfutár című né

Hatalmas büntetés jöhet: 170 ezer magyar autóst fenyeget a forgalmi engedély elvesztése ma reggeltől

Rendkívül komoly, azonnali figyelmeztetést adott ki az adóhatóság a magyar járműtulajdonosoknak. Ha százezrek nem lépnek időben, brutális pótlékokra és a kocsi végleges leállítására is számíthatnak. [Banners]

A vagyonnyilatkozatából derült ki Nagy Ervin különös hobbija, komoly vitákat generált az interneten a beadott dokumentum

Kiverte a biztosítékot a kommentelőknél Nagy Ervin formabontó vagyonnyilatkozata.

Az Országos Mentőszolgálat új szóvivője gyönyörű nő: az ország első női mentőápolóinak egyike volt

Győrfi Pál tegnap jelentette be, hogy Szűcs Brigitta lesz az Országos Mentőszolgálat új szóvivője. Összegyűjtöttünk róla minden infót.

Botrányos részletek derültek ki egy iskolai kirándulásról, az igazgató is csak megrántotta a vállát

Magára hagytak egy súlyosan lebetegedett pedagógust a határon túli diákutazáson.

A 36. emeletről ugrott a halálba egy család, miután a 9 éves beteg kisfiút hazaküldték a kórházból

Egy indiai származású család halt meg egy dél-londoni toronyháznál május végén. A barátok szerint az anya mentálisan összeomlott, miután súlyosan beteg fiuk állapota nem javult.

„Azonnal csap le az ítéletidő” – Narancssárga riasztást adtak ki, ezekben a vármegyékben óriási jég és felhőszakadás pusztít ma

Brutális zivatarrendszer éri el az országot, a meteorológusok másodfokú figyelmeztetést léptettek életbe. Felhőszakadás, viharos szél és hatalmas jég kíséri a mai ítéletidőt.

A boldog párok ezt mondják a „szeretlek” helyett

A kiegyensúlyozott kapcsolatban élők gyakran nem azt hangsúlyozzák, hogy mit éreznek, hanem azt, hogy mit hajlandók megtenni a másikért.